logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2022/10/20 / Szerző: Kitahito

Ne várjatok túl sokat a világvégétől!

Most, hogy az átmeneti krízishelyzet kezd általános krízishelyzetté eszkalálódni, és a nyugati civilizáció évszázados hanyatlása mostanra egy kollektív, globális hanyatlássá válik, érdemes lenne számot vetnünk arról, hogyan is állnak a dolgaink így (hogy egy régi dakota közmondással éljek) 2022-ben, télvíz idején.

Budapest 2023

Gáz van: nincs gáz. Se kőolaj. Se tűzifa télire. Az élelmiszerkészleteink is fogytán vannak, és rohamosan drágul lényegében minden termék. A forint pedig konstans módon alul múlja magát, ami szintén nem jó jel. Mindeközben a kormány a “túlfogyasztóktól” beszedett irreális mértékű sarcból igyekszik megvédeni a rezsicsökkentést, a négy égtáj felé mutogatva és hibát hibára halmozva kapkod, hogy tűzoltó jelleggel mérsékelje a gombamód szaporodó problémákat, amikor pedig nem ezt teszi, igyekszik valamilyen szánni való kultúrharcos retorikával mobilizálni a démoszt, hogy az eltűrje eljövendő nyomort, és ne kezdje el élezni a kaszát, mint a pedagógusok és a diákok. Ha már a fűtést nem lehet, a propagandát tekerjük feljebb! Akkor kenyérrel nem, de legalább ideológiával jóllakunk! Tudjuk, hogy megy ez. Megnyugtathat minket a gondolat, hogy akármilyen rossz itt nekünk, Nyugat-Európában sokkal rosszabb a helyzet: SSvájcban már meszesgödörbe lövik, aki bekapcsolja a kazánt; a Németeknél mindenki transznemű bevándorlóvá műttette magát; a Svédek embert esznek; a Franciák meg már azt fontolgatják, hogy a Nagy-Trianon kastéllyal együtt magukat is Magyarországhoz csatolják, hogy nekik is legyen orosz gázuk meg rezsicsökkentésük. Nem lenne itt nálunk semmi baj, ez lenne a földi Paradicsom, de hát a nyugat… egy hónapja elveszi a pénzt, ami jár! Emiatt nem kapnak a tanárok már évtizedek óta érdemi béremelést, emiatt rohad az egészségügy, emiatt kell megszorításokat hozni. Mindenről ők tehetnek! Ostoba Európa, tökön lövi magát a szankciókkal, amik mellesleg NEM IS MŰKÖDNEK! (Erre ugye a kormánymédia hozzávetőlegesen 10 másodpercenként emlékeztet minket.) Nyilván ezért is menekülnek az orosz lakosok és nagyvállalatok tömegesen előlük. Whatever.

„Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik.”

Enélkül is sok bajunk van. Támad minket a Brüsszel, Amerika, a Soros vezette NGO-k, külföldi nagyvállalatok, az LGBTQIA+ érzékenyítők, migránsok, és még Márki-Zay Péter is. Összeesküdtek ellenünk az égiek és a földiek, talán már a népmesei szegénylegényként szabadságharcoló doktor miniszterelnök úr sem tud megvédeni minket mindeme szörnyűségtől! Szóval most már talán azok számára is érezhető a közelgő vész lehelete, akik eddig a légkondicionált nappalijukban Hír tv-t nézve nem vették azt észre. És most nem valami kis lokális kataklizmáról beszélek, mert ahogy az ellenzék jóvoltából tudjuk, a Fidesz miatt havonta legalább kétszer meghal a demokrácia, elveszejtődik a magyarság és elpusztul a minden, amihez ők és árnyékkormányuk az égre tartott kezű, térdelve üvöltő mártírok gesztusrendszerével asszisztálnak, miközben élvezik a gyűlölt hatalom könyöradományait, a milliós bért, vállalati autót, fizetett lakhatást és egyéb juttatásokat. Nem, most valami nagyobbra gondolok, amit csak előrébb hoz az Orosz-Ukrán háború. A végtelen növekedés böjtje ez, annak a nagy, belátás nélküli naiv pozitivizmusnak az externáliája, mely a 2000-es évek előtti évtizedeket uralta. Lassan időszerű lenne felismernünk, hogy a klímaváltozás, az összefonódó gazdaságok globális hálójának törékenysége és a feltöredező világrend igenis a mi problémák. És ha tetszik, ha nem, de valamilyen formában mi is meg fogjuk fizetni ennek az árát.

Vészterhes időket élünk, és ahogy a végnapok előszelét érző korszellem szülte több ezer posztapokaliptikus filmet, könyvet és sorozatot fogyasztjuk, az a téves elképzelésünk lehet a hanyatlásról, mintha az valami grandiózus, Hollywood-kompatibilis esemény lenne, mely egy nagy reccsenést követő gyors összeomlás után megteremti nekünk a törvényen és erkölcsön túli világ free for all themepark élményét. Na, hát látható módon ez az, ami nem fog bekövetkezni. Amikor világégésről beszélünk, mindig lángokat képzelünk el, melyek felemésztik a civilizációt, hogy aztán abból főnixmadárként megszülethessen az új, keményebb, de szabadabb és őszintébb kor. Ám a rothadás is égés, csak sokkal lassabb, és a tetemen eltenyésző penész is egyfajta újjászületés, csak sokkal dicstelenebb és unalmasabb. Mikor évek alatt felszakadozik a demokrácia, erodálódik a társadalmi rend és közmorál, mikor a globális gazdaság egy számtalan biztosítókötélen lógó sebzett titán módjára bukik fel, akkor valahogy nem érzem azt az apokaliptikus fikciók által vizionált egyik napról a másikra történő összeomlást. És bár nagyon keresem, nem tudom felfedezni a horizonton közeledő Mad Max-es útonállókat, akik gumiabroncs vállvédővel és a lóerő istenébe vetett hittel kelnek fel a civilizált világ ellen. De a korrektség kedvéért, Covid zombiból sem látni túl sokat.

Tudod, nagyon nehéz ilyen körülmények között komoly képpel és mély beleéléssel mustrálni a Vaterán vásárolt katonai cuccokat, azon morfondírozva, hogy melyik CBA-t fogod kifosztani elsőnek, mikor az élőhalottak ellepik az utcákat. A mi túlélőfelszerelésünk, kisstílűség ide vagy oda, a vastag zokni és a kötött pulóver. Ne várjatok túl sokat a világvégétől! – írta Stanislaw Lem, és azt hiszem ez a fajta, elsőre cinizmusnak tűnő racionalizmus az, amivel a helyzetet szemlélni érdemes. Igen, nagy valószínűséggel az összeomlás a mi életünk alatt fog bekövetkezni. A mi életünk alatt is, hogy pontosak legyünk. És jó eséllyel nem lesz egy sötét középkorhoz hasonló átmeneti időszak, mikor az emberiségnek kannibálokkal, meg félőrült raider-ekkel kell hadakoznia a túlélésért. Olyan lassú a hanyatlás, hogy az újrarendeződés már menet közben elkezdődik, illetőleg most is tart. Mindenki szinte intuitív módon, a zsigereiben érzi, hogy most értünk el egy talán sosem volt aranykor alkonyához. Súlyos téves lenne azt hinni, hogy a popkultúra termeli ki ezt az érzetet. Az csak reflexió arra a kollektív élményre, mely egyre inkább átjárja a társadalmainkat. Hogy kikerült a kezünkből a sorsunk irányítása, és nagyon rossz irányba haladunk.

„A sok rossz között az icipici jót megkeresni… s arra koncentrálni… az egyetlen gyógyszer.”

El kell fogadnunk, hogy az a relatív békeidő, ami az elmúlt kb. 30 évet jellemezte, csupán csak egy lélegzetvételnyi szünet volt, míg a történelem kifújta magát. Fel kell készülnünk arra, hogy az az életszínvonal, és az az életmód, amihez hozzászoktunk, többé már nem fenntartható, mert az a gazdasági modell sem fenntartható, mely biztosította számunkra a jóléti társadalom tejjel-mézzel folyó fogyasztói komfortját, mindazt a sok jót, amit magától értetődőnek vettünk. Le kellett mondanunk bizonyos kényelmi cikkekről, és ezután is sok mindenről le kell majd mondanunk. Az én felfogásom szerint, ha van valami előnye ennek a válságnak, és az eljövendő még nagyobb válságnak, az lehet, hogy ráébreszt minket a változás kikerülhetetlenségének tényére, és rákényszerít minket arra, hogy meghozzuk a szükséges áldozatokat, mert ha most nem mozdulunk meg kollektíven, akkor nemsokára nem marad mit megmentenünk. Ennek a szemléletváltásnak a lehetősége az egyetlen dolog, amit pozitívumként fel lehet hozni, nagyjából minden más elkeserítő és kétségbeejtő. Szóval szorongassuk ezt a kis reményt, miközben szép lassan szétesik körülöttünk a világ. Addig meg kár aggodalmaskodni: kiterítenek úgyis! És ha már így is úgy is kiterítenek, talán el kellene kezdenünk hinni valamiben, és ami még fontosabb, ki kellene állnunk amellett, amiben hiszünk. Tettekkel, nem csak szavakkal, ahogy így az internet korában általánossá vált. Akkor is, sőt leginkább akkor, ha a hitünknek meg kell fizetnünk az árát. Vége van azoknak az időknek, mikor ezt meg lehetett spórolni. Szóval lejjebb kell adnunk az elvárásainkból, már ami a kényelmünket és komfortunkat illeti. Az elvek tekintetében, nos… ahogy azt az oldal neve is jelzi, se most, sem a továbbiakban nem tervezek kompromisszumokat hozni, és erre bíztatok mindenkit, aki olvassa ezeket a sorokat.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

A Farm VIP első...

Következő kritika:

Your contributi...

Még több Kommentár