logo

Mértékmegőrző

Kommentár / 2017/11/27 / Szerző: Kitahito

Rövid polgárőr karrierem

Tanulságoktól mentes történet azokból az időkből, amikor naivan azt képzeltem, hogy wannabe rendőrként jobbá lehet tenni a világot. Spoiler alert: nem. Ellenben lehet éves tagdíjért cserébe ingyen szemetet szedni és raklapokat pakolni. Ami nyilván hasznos dolog és jó mulatság, viszont ehhez nem kell polgárőrnek lenned.

Polgi

Kicsit szégyenlem, de a hosszú úton, mire azzá a nagyszerű személlyé váltam, aki ma vagyok, én is letértem egyszer-kétszer az élet erdei tanösvényéről, és elbarangoltam olyan helyekre, ahová így, utólag visszagondolva, nem lett volna szabad. Az egyik ilyen ikonikus ballépésem az volt, mikor a diszkréció kedvéért nevén nem nevezett kedves ismerősöm unszolására beléptem a polgárőrségbe. Akkoriban még fiatal voltam és naiv, ellenérveimet pedig beszippantotta a hölgy felső metszőfogai között lévő irreálisan nagy űr, melyen keresztül akarva-akaratlanul is minden szónál arcomba csapott a kialakulófélben lévő reflux betegsége miatt igencsak kellemetlen szájszaga, melyre az illedelmesség kívánalmainak megfelelően sosem tettem megjegyzést. Tehát ez az illető, gyomortartalmának minden gőzével és gázával megtámogatva elmagyarázta nekem, hogy miért is jó bárminemű valódi hatalom, tekintély és fizetés nélkül, teljesen önkéntes módon rendőrt játszani az utcán. Lelki szemeim előtt lassan kirajzolódott egy titkos, paramilitáris csoport képe, mely elkeseredett harcot vív a várost elemészteni kívánó korrupció és bűnözés ellen, autóikkal éjszakai őrjáratra mennek, hogy amíg az átlagemberek békésen alusszák álmukat, addig ők megküzdjenek az éj leple alatt előmerészkedő gaz felforgató elemekkel, akik az árnyak között várva lesnek prédára.

Mondanom sem kell, a tizenéves énem számára ez elképesztően izgalmas dolognak tűnt, és maga is elhitte, hogy amolyan álarc nélküli igazságosztóként kiveheti a részét ebből a világjobbító kezdeményezésből. Nem sokkal ezután találkoztam a polgárőr szövetség egyik helyi sejtjének vezetőjével, aki azon melegében felvette az adataimat (lakcím, telefonszám, e-mail, ruhaméret), és egy cinkos kacsintással közölte, hogy majd értesítenek. Az elkövetkezendő napokban tűkön ülve vártam, hogy mikor érkezik a hívás, mikor fut be a levél, mikor érinti meg a fülem váratlanul egy gyomorszagú suttogás… de semmi sem történt. Már kezdtem azt hinni, hogy elfeledkeztek rólam, amikor egyszer csak pittyeg a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Egy cím, és egy időpont. Semmi magyarázat, hogy mire számítsak, mi fog történni, és én elég James Bond filmet láttam ahhoz, hogy ne tegyek fel kérdéseket. Másnap délután ott álltam a megadott helyen és időben, lányos zavaromban bele-beletöröltem a vészjóslóan izzadó tenyeremet terepszínű katonai nadrágomba. Eltelik öt perc. Semmi. Tíz perc. Még mindig semmi. Nagyjából háromnegyed órával a megadott időpont után leparkolt mellettem egy seszínű Suzuki kombi. Kinyílt az ajtó, én pedig beszálltam. A kocsi légterében ismerős szájszag terjengett, de az ismerősömön kívül még legalább hárman nyomorogtak az autóban, és most, hogy nekem is helyet kellett szorítaniuk, még zsúfoltabb lett minden. A mellettem ülő ismeretlen hölgynek szinte ki tudtam tapintani a menopauzához közeledő petefészkét, de ehelyett inkább barátságosan bólintottam, és igyekeztem meghúzni magam.

„Ha értelmet keresünk abban, amit csinálunk, először egyesülnünk kell belső lényünkkel a munkában. A munkádban a tiéd a vezető szerep. Ha ilyen szemlélettel közelíted meg a feladatot, minden munka értelmes és felbecsülhetetlenül értékes lesz.”

Az út rövid volt, hisz csak az autópálya melletti erdőhöz mentünk. Kiszálltam. Boldogan szívtam tele a tüdőmet a szén-dioxidtól, koromtól és azbeszttől illatos, friss levegővel, kinyújtóztattam a tagjaimat, és felkészültem a… mire is? Amikor a korábban mellettem ülő hölgy elkezdett fekete szemeteszsákokat előszedni a csomagtartóból, a már tudtam, hogy baj van, de ekkor már késő volt. Valaki a kezembe nyomott egy zsákot, és mentünk, be a dzsindzsásba, hogy összeszedjük az azonosíthatatlan eredetű, de mindenképpen hegyes, éles, mérgező és feltételezhetően radioaktív hulladékhalmokat, melyeket félig már benőtt a növényzet, vagy egyszerűen csak elsüllyedtek a mocsaras talajban. Kb. 3 órával később végeztünk, ami annyit tesz, hogy a szemét mennyisége látszólag semmit sem fogyott, viszont mi teletöltöttünk több tucat zsákot, és ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy a vezetőnk befejezettnek ítélje az akciót. Egy telefonhívással megadta valakinek a helyzetünket, aki majd a nap folyamán erre jön egy másik kocsival, és elviszi az út mellé felhalmozott szemetet. (Hónapokkal később arra sétáltam, és a zsákok még mindig ott voltak, bár egy részük leborult, és félig alámerültek az esőzések miatt mocsarassá vált földben…)

Ezt követően még egy polgárőr akcióban vettem részt, mikor is raklapokat kellett pakolnunk valami cég udvarán, de mikor be akarták tőlem szedni az éves tagdíjat, úgy voltam vele, hogy ennyire azért nem akarok ingyen munkát végezni valaki másnak, szóval megszaporodott iskolai teendőimre hivatkozva kihátráltam a dologból. Később megpróbálták rajtam behajtani az elvileg időközben megrendelt szürke munkásnadrág és póló árát (16.000Ft), de sajnálatos módon elküldtem őket a picsába. Így ért véget a rövid polgárőr karrierem.

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Még több Kommentár