Filmkritika / 2022/09/28 / Szerző: Kitahito
A Farm VIP első és számomra utolsó évada
Ne másszatok otthon falra, nézzetek ki most a farmra! - szól a szlogen, én pedig képzeletbeli sörétes puskám csövét számba véve, és kínomban nevetve vetnék véget az életemnek, ha nem hinném, hogy ebből a néhány évtizedből talán még ki lehet sajtolni valami értelmeset. Ám erős érv az öngyilkosság mellett a Farm VIP c. 2020-ban elstartolt, Svédországból adaptált magyar "vetélkedős reality műsor", mely amilyen hitvány, legalább olyan idegesítő is, szóval muszáj volt legalább egy szezonját megtekintenem.
Amolyan mazochista kultúrantropológiai kísérletként rávettem magam, hogy alámerítkezzem a kalandélménybe csomagolt magyar trash reality mocskában, és végigüljek egy ilyen, ha úgy tetszik Hunreal Tournament-et. Némi töprengés után a TV2 Farm c. műsorára esett a választásom, kb. csak azért, mert a Totem egy pillanatra sem tudta elhitetni velem, hogy érdemes vele foglalkozni, más aktuális meg nem nagyon volt. Szóval elkezdtem nézni ezt a kulturális emésztőgödör beltartalmi értékével rendelkező csodát. Nem vagyok rá büszke. Sok mindenről lehetne itt beszélni, kezdve a népi-urbánus ellentét indirekt tovább szításától (hisz bármennyire röpködnek a nagyívű tiszteletgesztusok, azért az összes sztereotípiát igazolni kell, szóljon az a csirkemellű/tésztakarú ‘belpesti értelmiségről vagy a talpig szaros vidéki suttyókról…) a verseny nívótlanságán és a finálé indokolatlan elsietettségén át egészen a műsor technikai amatörizmusáig, de én mégis a Farm nagyon bizarr, lappangó szexista aspektusát szeretném körüljárni.
Ugye adott 14 celeb, akiket kivisznek Gáspár Zsolt farmjára (már ha lehet hinni a készítőknek, és nyilván nem lehet), hogy ott éldegéljenek, meg különböző “termelési feladatokat” teljesítve sorban kiszavazzák egymást. Van két csapat, piros és sárga, valamint két lakhely, egy dombtetőn elhelyezkedő vidéki villának is beillő parasztház, és egy pajta, valahol lent a dzsindzsásban. Az első vetélkedő alkalmával leosztásra került, hogy melyik csapat hová költözik (amit aztán egy ponton önkényesen és minden teketória nélkül megcseréltettek velük, majd végül összedobták őket a parasztházban), és onnantól kezdve “néhány” külső segítségtől eltekintve magukat kellett ellátniuk, megszervezve (vagy épp nem megszervezve) a mindennapi élet minden mozzanatát. Na ez az, amiből igen keveset látunk, nem mintha annyira érdekelne a daily tyúkürülék eltakarítás és tehénfejés, de hát mégis, ugye farmon vagyunk, meg minden, több kéne a ‘Maónika show-t idéző gyépéharcok és ócska celebkedések között lélegzetvételnyi szünetként megbújó vágóképeknél. Mindegy. Az ilyen jellegű játékoknál általában maga a helyzet generálja a konfliktust, de itt a műsorvezetőkön keresztül a producerek nagyon látványos módon igyekeztek szítani a feszültséget a csapatok, valamint azok tagjai között, ami rettentően frusztráló, egyrészt azért, mert olyan baltával faragott primitivizmussal művelték, hogy az még egy óvodásnak is szemet szúrt volna, másrészt pedig hát elvárnánk valamiféle pártatlanságot és korrektséget a szervezők részéről.
Tudom, én vagyok a gyökér, ha a kereskedelmi televíziózásban professzionalizmust keresek, hisz majdhogynem védjegyük az önmagukat rendre alulmúló kóklerség. Az utolsó kiszavazós párbaj lebonyolítása például kifejezetten botrányos volt, valamint az is, ahogy Demcsák Zsuzsa, aki nagyban segítette a vesztes Vasvári Vivient, milyen mocskos módon presszionálta Terecskei Ritát, hogy “ajánlja fel” a visszavágót. Persze a műsorvezetőnő viselkedése már korábban is szemet szúrt (majdhogynem lényegtelen, hogy a verseny scriptelt-e vagy sem), hisz hol indirekt módon, hol nyíltan, de rendszeresen állást foglal egy-egy konfliktushelyzetben, befolyásolva a verseny kimenetelét. És itt kanyarodnék rá a szexizmusra. Ugye ez elviekben egy game show akarna lenni, melynek a fő célja, hogy a résztvevők egy igazságos versenyben mérkőzzenek meg a ~12 millió forintos főnyereményért, mindannyiunk alantas szórakozására. A csapatokra osztottság nagyjából az évad felénél feloldódik, és onnantól kezdve némi team nosztalgiától eltekintve kimondva vagy kimondatlanul, de mindenki saját magáért, a saját győzelméért pedálozik. Eltávolítani a farmról valakit (egészen az utolsó 5 résztvevőig, mert onnantól a játékok döntenek erről) kiszavazással lehet, mikor is a vesztes csapat, vagy később a közösség tagjai a szimbolikus útilapu-kitűző eszközével kijelölnek valakit a soraikból, akivel nem szeretnének tovább együtt élni. Ennek a játékosnak aztán lehetősége van egy személyt párbajra hívni. Így mondják, hogy lehetősége van rá, pedig ha nem akarsz egyből kiesni, akkor gyakorlatilag kötelező jelleggel élned kell ezzel az eszközzel. Klasszikus, számtalan alkalommal kipróbált vetélkedős formula, és igazából nincs is vele különösebb probléma.
Annak érdekében, hogy a fairplay ne csorbuljon, és ne fordulhasson elő például az, hogy a herkulesi fizikumú Kucsera Gábor erőpróbára viszi az 50 kilós Sydney van den Bosch-t, a kihívott fél választ, hogy milyen jellegű feladatban kíván megmérkőzni a kihívójával. Erő, ügyesség és logika. Ha elfogadjuk azt az alapvetést, hogy e három területen legfeljebb az erőben élvezhetnek előnyt a férfiak, akkor jól látjuk, hogy itt a nőket nem éri semmilyen sérelem, hisz ha őket hívják ki, akkor ráböknek a két megmaradt kategóriára, és egyenlő esélyekkel indulhatnak. A szexista narratíva itt ugye az lenne, hogy a férfiak erősebbek, ügyesebbek és okosabbak mint a nők, tehát egy nővel kiállni egyszerűen nem korrekt dolog, hisz az olyan, mintha egy teljes értékű ember egy nyomorékkal vagy szellemi fogyatékossal akarna megküzdeni. Nyilván nem így gondoljuk. Mégis, a Farmon kialakult egy ki nem mondott, majd végül kimondott szabály, melyet egyébként leginkább maguk a nők propagáltak, vagyis hogy őket nem ér párbajra hívni, aki pedig ilyesmit tesz, azt egyből kasztrálni is kell verbálisan. Az nem férfi, aki egy nővel akar párbajozni, tessék szépen menni szkanderezni Kucsera Gáborral, és lovagiasan veszíteni, mert ez így illik! A női eszköztár összes passzív-agresszív fogását be kell vetni az ellen a szerencsétlen hím ellen, aki van annyira rohadék, hogy ezeket az emancipált, végtelenül öntudatos nőket úgy merészeli kezelni, mint teljes értékű emberi lényeket, mert az addig női erejükben magabiztos, férfiakkal szemben egyenlő pozíciót elfoglalt nők rögtön az asztalra csapják a bajbajutott szűzleány szájszélremegtetős szabadkártyáját, egyből gyengévé válnak, megmentésre szorulnak, és néznek könnyes szemmel a párbajhelyzeten kívül ülő férfiakra, hogy legyenek ők helyettük ügyük élharcosai, és utasítsák ki a férfiak közösségéből azt a gerinctelen, alávaló féregembert, aki gyáván csak a nőkkel mer megmérkőzni! És érted, a Kiskeróról vagy a Závodi Marcelről kéne elhinni, hogy valami acéltestű, szörnyű patriarchák, miközben kis túlzással még a baltanyelet sem tudják kinyomni, de jaj nehogy kiálljanak szegény hattyúnyakú Terecskei Ritával kukoricacső tornyot építeni! Demcsák Zsuzsa pedig, mint a népharag avatott karmestere, a maga stílusában önti a tűzre a benzint: hol finom gesztusokkal jelezve, hogy ha nem forognának a kamerák, akkor ott helyben átharapná az adott férfi torkát, amiért van olyan neveletlen állat és merészeli a rendeltetése szerint játszani a szaros realitly játékukat, vagy épp teátrális gesztusokkal vigasztalja a sértettség élő Barbie baba szobraként pityergő “Szindikét”, akit már megint bántanak azok a cúna-cúna pasik.
A jelenség az elején érdekes, de nagyon hamar roppant irritálóvá és szégyenletessé válik, mert újra és újra le kell futni ugyanazokat a köröket, hogy a műsorban szereplő nők mártíromkodnak a semmin, miközben fél perccel korábban habzó szájjal martták ki maguk közül a nekik nem tetsző férfit. Megy a peer pressure ezerrel. Ami még frusztrálóbb, hogy ez a viselkedés, ez az ellentmondás a szabályok pragmatizmusa és a gyakorlat között, valamint a feszültség a nők köré helyezett védőháló (Mert mi más lenne, ha nem ez? Mikor fogja mondjuk Novák Zalán erőpróbára hívni Vasvári Vivient?) és azok látványos önsajnáltatása valójában nem kerül feloldásra. Senki sem annyira tökös, hogy ezt megfogalmazza és konzekvensen beleálljon. Miért is lenne? Ki akarna önként jelentkezni következő kiszavazottnak? Ezért lenne Demcsák Zsuzsa feladata, mint műsorvezetőé, hogy levegye ennek a fals konfliktusnak az élét, és helyre tegye a dolgokat, de mivel egyrészt ő is nő, így értelemszerűen a neméhez húz, másrészt pedig az extra drámázás (feltételezve persze, hogy nem egy előre megírt forgatókönyv alapján megy az egész, mert akkor még rosszabb a helyzet) jót tesz a műsornak, bevonzza a nézőket, és napról napra új Blikk, BorsOnline meg Life.hu cikkeket szül a farmon belüli cicaharcokról és azok utóhatásairól. Ha felüti a fejét egy vita, akkor borítékolható, hogy Demcsák keresztkérdéseivel sebészi pontossággal vág majd bele az érintettekbe, de nem azért, hogy a szövetek alatt felgyűlt gennyet lecsapolja, hanem hogy összekenjen vele mindent, és elmérgesítse az amúgy is gyulladt sebeket.
„Sydney, hogy érzed magad most így a párbaj előtt? Azért hogy ha pillantásokkal ölni lehetne…”
A baj csak az, hogy a Farm VIP a maga 500.000+ nézőszámával nagyon komoly ízlés- és véleményformáló erővel bír. Ha a műsor többek közt azt kommunikálja az embereknek, hogy a női nemi szerep nem érték, hanem érdekorientált, és ez így teljesen rendben is van, akkor annak nagyon súlyos társadalomromboló hatása van. Ha az erős, független és autonóm nő csak addig erős, független és autonóm, amíg az megéri neki, és ezt a felvilágosult karaktert egy pillanat alatt kész felcserélni valami XVI. századból összekukázott, damsel in distress-szagú királylányszerepre, akkor a női identitás nagyon súlyos válságban van. Arról van szó, hogy a nő kéri az egyenlőségből származó, jogosan igényelt krediteket, de azért maradjanak meg az előjogai is, és a férfiak továbbra is kezeljék őt úgy, mint valami nagyon becses porcelánt, amire csak rosszul nézel, összetörik. Kizárólag az elsőként kiesett Sebők Vilmos utalt rá valahol a 20. epizód során elejtett félmondatában, hogy nem érzi azokat a férfi mivoltából származó előnyöket, melyekkel anno a párbaj során revolverezték, és ez ideális alkalom lett volna, hogy legalább így a verseny végén foglalkozzanak kicsit ezzel a kérdéssel, hiszen már lényegében okafogyottá vált bárkinek is a gender zászlót lobogtatni… de nem, gyorsan ki kellett táncolni a kényelmetlen topik elől, hogy aztán soha többet ne térjenek vissza rá.
A modernitás vs tradíció dilemmájának nem eldöntése olyan betegség, melynek felszámolása valójában mindkét oldalnak és mindkét nemnek érdekében állna. Dőljön el a mérleg nyelve erre vagy arra (akár kollektíven, de leginkább egyénileg), mindenki jól járna valamilyen formában. Álszenteskedés és következetlenség nélkül ki lehetne teljesedni a saját választott vagy elrendelt princípiumodban. Persze kicsit önellentmondásos, hogy a haszonelvűség ellen érdek-orientált érvet hozok, de hé, ezekkel az ő nyelvükön kell kommunikálni! Akárhogy is, de el kéne dönteni azt a mérleget, mert ez a nem eldöntöttség leginkább csak kettős mércét eredményez, ami itt is jól megfigyelhető: ha a férfiak zárnak össze, az szexizmus, hímsovinizmus és nőgyűlölet, ha a nők teszik ugyanezt, akkor az testvériség, büszkeségre okot adó bátor kiállás, stratégiai harc a szexizmus ellen! Amit mondjuk be is áraz a megalakulás folyamatában megrekedt “csajos egységfront” széthullásának sebessége, de erről csitt! Nyilván valamilyen kifacsart logika szerint az is nőgyűlölet és szexizmus, ha elvitatom a jogukat az alaptalan, taktikai önsajnáltatásra, és számonkérem a műsoron és a benne szereplő nők jelentős részén, hogy a női nemet pillanatnyi előnyökért érzelmileg instabil, gyenge, ügyetlen idióták gyülekezetének állítják be, akikre külön szabályok érvényesek, és akiket minimum gyerekként kell kezelni, mert amúgy szükség szerint alulmaradnak a minden tekintetben jobb és kompetensebb férfiakkal szemben.
A Farm kb. az összes checkbox-ot kipipálja a bullshit listán, elég csak az ifjabb Kerényi esetére gondolni: ha a nők egy tömbbe állva, a háttérben megszervezve magukat közösen megtámadnak egy férfit, akkor az taktika, okos számítás, viszont ha az a férfi védekezik, és kihív maga mellé egy nőt a csoportból, akkor MÁR NEM IS FÉRFI! Shame, shame, shame! Hívja ki párbajra a Kucsera Gábort, hős férfi bajnokunkat, és veszítsen becsülettel! Basszus, nem nevetséges, hogy lovagiasságot várnak el azok, akik a busz alá löknek? És ezt elsősorban nem is Kerényi Miklós Máté védelmében írom, aki az említett lovagiasság teátrális gesztusával tökön szúrta magát és távozott a színről, hanem annak az elképesztően álszent és cinikus mentalitásnak a kritikájaként, mely egyik pillanatban öntudatos és maximális érdekérvényesítő képességgel rendelkező nőket termel ki, akik a másik pillanatban sírva vágják magukat a földhöz, hogy valaki mentse már meg őket a mindentől. Készséggel aláírom, hogy ez egy valid taktika, legalábbis ideig-óráig, amíg az önmagával szemben hihetetlenül szolidáris és toleráns női egységfront az egyre növekvő nyomás hatására fel nem zabálja saját magát. Baromira alávaló húzás, de működik. Viszont ezekkel a nemi szerepekkel pont hogy nem kéne taktikázni, mert az ilyen látszólag jelentéktelen apróságok beivódnak a kollektív tudatalattiba, és olyan mértékben rombolják a társadalmat, melynek jelentős része a trendszetter televízión keresztül szívja magába a szociális interakciók szabályait, hogy azt nehéz lenne felbecsülni. Már a petrencésrudas erőpróbán lesérült Jóni Máté, valamint a vélelmezhetően homoszexuális Vásáry André közösségből való szociopátiás kiutálása is erősen feszegette a stratégiai kíméletlenség határait, de ott még elmondható volt, hogy a Horváth Éva vezette Terecskei/van den Bosch trió valamennyire a csapatérdek mentén döfte hátba a társait, mert azok nem akarták vagy nem tudták a rájuk testált szexista nemi szerepeket maradéktalanul teljesíteni.
„Évi, van valami neheztelés a társaidban felétek. Jól érzem…?”
Ugye Jóni Máté abban a pillanatban megszűnt férfinak lenni, amint az oldalvonalról szurkoló női csapattársak előtt megsérült, gyengeséget mutatott, kiszolgáltatottá és terhessé vált, ami a férfi mivoltot a tesztoszteront izzadó macsóság és pontens énjét minden területen érvényesíteni tudó fizikai erő tengelye mentén meghatározó női központú közösségben halálos bűn. Szolidaritás helyett megvádolták színleléssel, megalázták és kiközösítették, nem csoda, hogy ott is hagyta a versenyt. A rendkívül feminin Vásáry André pedig partner, szövetséges és már-már barátnő volt egészen addig, amíg meg nem üresedett egy inkább férfinak való poszt a mikroközösségben, ahová egy maszkulin személyt kellett volna behelyezni. Hát végül csak az döntött, hogy kinek mi van a lába között, és Andrét belerugdosták egy olyan szerepbe, amit nem volt képes betölteni, és ‘jófejség ide vagy oda, ha nem esik ki magától, valószínűleg a következő kiszavazós alkalmon kicsinálják őt is. Számomra ez az eset több önmagánál: eléggé analóg azzal, hogy a patriarchátussal és heteronormatív társadalommal szemben az LGBTQIA+ aktivizmussal szövetségre lépő radikális, protest feminizmus (mely kifelé az egyenlőségpárti, befelé viszont leginkább férfigyűlölő és önérzetesen intoleráns) valójában milyen jellegű és mértékű szolidaritással viseltetik a fegyvertársak iránt, és hogy milyen sebességgel lesznek a transzneműek és homoszexuális férfiak félredobva abban a minutumban, mikor a hatalmi hierarchia mérlegének a nyelve átbillen. Nyilván ezt nem egy semmirekellő magyar reality show alapján fogom lemérni, de azért beszédes epizód volt.
Ahogy én látom, a legautentikusabb szereplő magasan az Ambrus Attila volt, akin egy-egy roppant ízes geg érdekében természetesen újra meg újra kötelező jelleggel le kellett verni a Viszkis rablóként folytatott tevékenységét és a sittes múltját, ami ugye megint egy nagyon korrekt dolog egy olyan országban, ahol elméletileg a keresztény értékek mentén működünk, hiszünk a lélek megválthatóságában, a kegyelemben és a bűnbocsánatban. Amíg megtűrték, addig egy roppant önazonos és hiteles figura volt, akinek mindig a stílusára, és nem a mondanivalója tartalmára figyeltek, így rendre félreértették és antagonizálták. Felüdülés volt a maga no bullshit személyével az álszentségek, celebkedős műmosolygások és filléres hisztériázások tengerében. A győzelemre nyilvánvalóan esélye sem volt, de sok társával ellentétben intakt módon tudott távozni a farmról, és ezért nagy respect neki, még annak ellenére is, hogy a jelenléte a műsorban legalábbis vitatható. Túl jó volt ő ehhez a médiaszarhoz.
- Kitahito
Nagyon jó írás, erről a nagyon rossz műsorról! :D