Kommentár / 2021/08/04 / Szerző: Kitahito
Návai nem érti…
Újabb nap, újabb posztmodern kísérlet a mentális egészségünk lerombolására. Ha valaki csalást követ el, akkor az adott személybe vetett bizalmunk kérdőjeleződik meg. Viszont ha valaki a viselkedésével relativizálja és dekonstruálja a csalás fogalmát, azzal az általános bizalmunkat aknázza alá. Hogyan lehetne ezek után elhinni bármit? Eddig se lehetett, eddig is egészséges szkepticizmussal kellett vizsgálni minden hírt és információt, de most, hogy a valóságnak deklaráltan nincs jelentősége, a paranoia az új viszonyulási minimum. És Návainak láthatóan halvány fogalma sincs, hogy ez miért nagyon súlyos probléma.
Napi skandallum: az újságírás magasiskolájának egyik tartóoszlopa, a Nők Lapja (nehéz ezt röhögés közben leírni…) meginogni látszik a botránytól, mely Návai Anikó személye, és legújabb újságírói teljesítménye, illetve pontosabban annak hiánya okozott a nyilvános szférában. Történt ugyanis, hogy idén elkészült a régóta nem várt Fekete Özvegy című előzményfilm egy halott és arcpirítóan haszontalan “szuperhősről”, aki még a saját sztorijának sem tud főszereplője lenni, és akinek az egyetlen érdemi teljesítménye, hogy a feszes latexruhába bújtatott feneke jól mutat a vásznon, amivel kanos casual rajongókat lehet becsalogatni a mozitermekbe… tl;dr. A lényeg, hogy mindenki interjút készített Scarlett Johanssonnal, mert a szőkeség nyilván igen mélyenszántó meglátásai aztán sokat emelnek majd az átlag Marvel-féle silányságon, melyre az utóbbi egy év zuhanórepülésszerű nívóromlása tette fel a koronát. Mindegy, úgy esett, hogy Návai valamilyen oknál fogva ezúttal nem jutott oda a művésznő közelébe, szóval egy kevésbé posztmodern világban ebből az következne, hogy nincs interjú, és a Nők lapja kénytelen lesz Scarlett érdekfeszítő kulisszatitkai helyett a megszokott trendi zserbó receptekkel, Palvin Barbi magánéletének legújabb részleteivel, meg “10 tuti tipp a hatalmas orgazmusért”-kaliberű tartalmakkal megtölteni az üresen maradt felületet.
De hát tudjuk, hogy ezek az idők már elmúltak, így Návai fogta magát, és összedobott egy fércmunkát a többi interjú és némi saját matéria keverékéből, majd leközöltette, mintha történetesen lezajlott volna a cikk alapjául szolgáló beszélgetés. Ez még önmagában nem lenne akkora tragédia, azzal együtt sem, hogy esetleg kiderül a trükközés, mert egyrészt nem vagyok annyira naiv, hogy az ilyen gyakorlatot ne tekintsem mindennaposnak (a Nők Lapjának demonstratív elhatárolódása aligha fog meggyőzni engem az ellenkezőjéről…), másrészt meg egy töredelmes bocsánatkéréssel és a laptól való önkéntes eltakaro… DE HÁT TUDJUK, EZEK AZ IDŐK MÁR ELMÚLTAK! Nehéz eldönteni, hogy ami ezután következik, az csupán az újságírói lelkiismeret defektusának és az intelligencia teljes hiányának szerencsétlen elegye-e, vagy pedig az aktus mögött salétromsav módjára maró cinizmus és következetes értetlenkedés húzódik-e meg: Návai ugyanis látványosan nem érti, hogy mi a probléma! Ő szerinte teljesen rendben van, hogy nem végezte el a munkáját, és behazudott egy olyan interjút, ami meg sem történt.
„A Nők lapja nem filmes, hanem egy nőknek szóló életmódmagazin. Nem az volt a dolgom, hogy a Fekete Özvegyről beszélgessek, hanem hogy Scarlett Johanssonról írjak egy szerelmeslevelet”
Aztán mikor leleplezik, és eltávolítják az újságtól, ő lesz a tanácstalanság élő szobra, hisz képtelen arra, hogy érzékelje az ordító visszásságot abban, amit csinált. Most ne menjünk el annyira messzire, hogy mekkora ostobaság és önhittség azt képzelni: néhány személyes találkozó meg pár random interjú alapján annyira kiismertél valakit, hogy lényegében már nem is szükséges vele beszélned, te otthon, a laptopod és egy latte macchiato társaságában száz százalékosan le tudod képezni azt, amit az illető mondana, ha történetesen leülne veled egy asztalhoz. Hagyjuk, hogy ez mennyire sértő még egy olyan színésznővel szemben is, mint Scarlett Johansson, aki még ha nem is a szellem embere, ennél talán többet érdemel. Mit mondana Scarlett, ha a PR-osa enged vele még egyszer beszélgetni? Valószínűleg szóról szóra azt, mint korábban, hisz ennyire kétbites egy véglény. Pompás szerelmeslevél. Mindegy, számomra az értetlenség büszke megvallása az, ami frusztráló, vagyis a tény, hogy a publicista nem érzi hibának ezt a cikket, és nem érzékeli a valóság elferdítésének gesztusában a valóság elferdítésének gesztusát. Olyan magabiztosan és következetesen védi a saját megkérdőjelezhető módszereit, hogy szinte már én is elbizonytalanodok. (Szinte…)
Mi van, ha bennem van a hiba, és valójában Návai tudja jól, ő látja igazán a posztmodern fake news reality működését, és én vagyok a hülye? Elvégre ő a ‘világhíres újságíró szaktekintély, aki hollywoodi sztárokkal barizik már legalább hatvan éve, mégis ki lenne a valid autoritás ilyen kérdésekben, ha nem ő? Mindenféle ködös és elvont erkölcsi irányelvek, mint hogy ne basszál át tömegeket újságírás címén? Ugyan már! Szóval a fenébe is, hát ha így van, és ez az újságírás egyetemes normája, akkor holnap megyek és megmászom a Mount Everestet! Mármint nem megyek, mert messze van, meg hát az Everest PR-osa nem enged oda, szóval inkább megnézek egy-két felvételt Youtube-on, elolvasok néhány úti beszámolót, esetleg még ha nagyon pontos képet akarok festeni, és nagyon sok olvasót/kattintást akarok bezsebelni, még egy dokumentumfilmet is végigülök, aztán majd írok neki egy szerelmeslevelet, amiből kiderül, hogy 150.000 éves korától mostanáig hogyan lett érett hegy, beérkezett turistalátványosság, világsztár. Ez így korrekt és helyes, ugye! Így kell a legjobb tudásod szerint megoldani a rád bízott feladatot, mert a hírneved, a honorárium mértéke, és a szerkesztőség nyomása egyszerűen fontosabb, mint a tényszerűség! Szakmai sztenderd kérem! Annyira az, hogy vagy így dolgozol, vagy sehogy! A plagizálás, a lustaság és a büszkén vállalt etikátlanság nem deficit, dehogy! Norma!
Ferenc pápa nemsokára Budapestre látogat. Erre az alkalomra például lehetne publikálni egy fiktív interjút (beszélgethetnének mondjuk az időjárásról, Bergoglio kedvenc halételeiről, vagy hogy mit szeret a magyar fővárosban, illetve más, hasonlóan épületes témákról, szigorúan kerülve az eucharisztiát, hisz a Nők lapja egy életmódmagazin), ami korábbi cikkek anyagát veszi alapul, és ezek szerint azzal se lenne semmi gond. Návai, aki a saját PR-osa, ebben a helyzetben széttárja a karjait, és bevágja a trollface-t, mondván, hogy dE hÁt N3M íRt4m L3, H0Gy 4z 1nT3RjÚ m0s7 kÉsZüL7! Ügyvédelve, ennyike’! Persze ott lenne a nagyon komoly implikáció erre vonatkozóan, mint esetünkben is: mozikba kerül a Fekete Özvegy, melynek jókora hányadát Budapesten vették fel, erre megjelenik egy sztárinterjú (semmi köze a filmhez, tessék nem félreérteni az egyértelmű hátsó szándékot, kedves buta olvasó!), melyben Budapesten Návai Johanson-nal beszélget. A cikknek az írója által kimondott célja a Marvel produktum népszerűsítése és a hype meglovagolása volt (ezért is bízta meg őt a Nők Lapja az interjú elkészítésével, és ezért ment a kilincselés a színésznő PR-osánál…), de ez ugye mellékes, mint ahogy az is, hogy az ominózus beszélgetés eleve nem történt meg, ami ugye a nyilvánvaló csúsztatás mögötti nyilvánvaló és kurva kellemetlen körülmény.
„Ha egy újságírónak megtiltják, hogy korábbi interjúiból dolgozzon, akkor megtiltják azt, hogy írjon. Mindenki használ korábbi interjúkat, ez bevett gyakorlat.”
Kicsi aggódtam a korábbi analógiák helyességén, elvégre én sosem másztam meg Csomolungmát, Návai viszont készített interjút Scarlett-tel, de aztán pár kattintás után eloszlottak a kétségeim. Látszik, nem vagyok a nagy presztízsű HFPA szervezet tagja, és nem rendelkezek több évtizedes újságírói tapasztalattal, mert még mindenféle avítt elképzeléseim vannak a publicista etikáról, pedig tudjuk, a leírtaknak nem is kell megfelelniük a valóságnak, ha meg erre rámutatnak, majd utólag jól kimagyarázzuk magunkat a morális emésztőgödörből. Akárhogy is, az ügy hatására kicsit megkapargatták a Nők Lapja (ex)munkatársának munkásságát, és mit ad Isten, rövidesen találtak még egy plagizált interjút… bocsánat, szerelmeslevelet, melyet egy évvel ezelőtt írt Pierce Brosnan-nek, csak hát nem Návai, hanem egy Susan R. Nepales nevű hollywoodi tudósító, akinek a szövegét hősünk lefordította, majd úgy adta el, mintha odament volna Hawaii-ra, és személyesen beszélt volna a színésszel. Gondolom ez is egy olyan dolog, mint úgy meginterjúvolni valakit, hogy az alany nem tud róla, csak itt a valódi interjúztató nem volt tudatában annak, hogy lelopják a szellemi tulajdonát. A dolog finoman szólva is meglehetősen aggályos, de biztos vagyok benne, hogy kellő szemforgatással és a szakma etikai kódexének szabadon értelmezésével ez is megmagyarázható.
Kétség sem fér hozzá, hogy Návai Anikó ott is csak segíteni akart valamit promózni (az persze mellékes, hogy itt pont azoknak csinálsz hírverést, akik elméletileg a szervezeted ellen munkálkodnak, na meg annak a Disney-nek, amit Scarlett Johansson épp most perel be…). Ő ilyen rohadt nagylelkű, hogy kész ingyenreklámot csinálni egy hírességnek, akivel nem találkozott, meg egy filmnek, amit meg gondolom meg sem nézett, mert hát „A Nők lapja nem filmes, hanem egy nőknek szóló életmódmagazin.” Nyilván ez az egész ügy csak egy lejárató kampány a HFPA ellen! Na meg majd „…mit fog erre mondani Scarlett Johansson, ha majd megtudja, hogy az ő nevével játszanak?!” – kiáltja a világ igazságtalansága felett érzett felháborodásában az, aki a “mások nevével való játék” vétségét elkövette. Rohadt abszurd. A valódi posztmodern fricska az lett volna, ha a 168 óra is úgy készít interjút Návaival, hogy korábbi interjúk anyagát ollózzák össze, de sajnálatos módon ezt a ziccert valahogy sikerült kihagyniuk.
„Miért kellene másképp csinálnom bármit? Miért baj az, hogy írtam egy interjút Scarlett Johanssonnal, és segítettem a Fekete Özvegy magyarországi promócióját?”
Őszintén szólva magasról tennék az egész ügyre, ha Návai rendesen kikiáltotta volna magát bűnbaknak, és a Nők lapját tette volna felelőssé a helyzet miatt, mely minden gátló körülmény ellenére ragaszkodott az interjúhoz, kvázi belekényszerítve őt a csalásba, majd pedig amikor az eset kitudódott, rögtön megszakított vele minden kapcsolatot és magára hagyta. Ezt el lehetne fogadni, de a publicista láthatóan nem akarja a korábbi munkaadóját rossz hírbe hozni. Illetve ott van még a gerinces alternatíva, hogy leleplezett bűnös módjára viselkedve segítene helyreállítani az emberek valóságba vetett bizalmát, melyet kibillentett. Ha elismerné a vétséget, és látnánk, ahogy ráég a körmére a dolog, akkor az egész botrány lecsengene pár nap alatt. Akkor nem kéne elveszíteni a nyomtatott sajtóba, vagy úgy eleve a médiaelit felelősségteljességébe vetett hitünk maradékának a maradékát. Návai viszont ott ül, a jól elvégzett munka értékeletlensége felett érzett mímelt vagy valós zavarában, nem érti, amit mindenki ért és érez… szóval nem történik meg, aminek meg kéne történnie. Képtelen felismerni, hogy a tettének milyen saját karrierjén túlmutató, elmondhatatlan következményei vannak. Ha nincs bűntudat, csak a morális kereteket áthágó pszichopátiás cinizmus vagy ostobaság szülte magyarázkodás totális képzavara, akkor megkérdőjeleződik a bűn is. Normaszegés ez egyáltalán, vagy csak a hazugsággyár mechanizmusait eltakaró festett paraván lebbent föl kicsit, és valójában ez a sztenderd, és minden más csak szemfényvesztés, jól megszövegezett kóklerség, meg marketingesek által legyártott kamu?
Érzem, ahogy a posztmodern zeitgeist szülte paranoid szkepticizmus rákfenéje bemászik a bőröm alá, berágja magát a húsomba, kizabálja a velőt a csontjaimból, és petéket rak a lelkembe: létezik egyáltalán Scarlett Johansson? Találkozott vele bárki is? Mi van akkor, ha minden korábbi interjú egy ki tudja mikor íródott, fiktív személynek szóló szerelmeslevelet vett alapul, és igazából soha senki sem találkozott a színésznővel? És ha igen, hihetünk neki? Talán őt is csak megbízták valami feladattal, amit ellehetetlenített egy arctalan PR szakember, aki homokszemként ékelődött be a racionalitás gigantikus fogaskerekei közé? Lehetséges, hogy ő is Návai Anikó kamu interjúját vette alapul? A nagy kozmikus kígyó kínjában felüvölt, majd a saját farkába harap, mi pedig kollektíve belezuhanunk egy pixelhibányi fekete lyukba valamelyik megélhetési fake news író monitorján!
- Kitahito