Felmerül a kérdés: mit várhatunk egy olyan filmtől, ami még egy normális leírást sem érdemelt meg? Vagy ha nem is normálisat, legalább olyat, amit nem a Google fordító áldásos közreműködésével írtak. Természetesen nem túl sokat. Kemény 5 texasi mozi vetítette le, aztán gyorsan be is söpörték a szőnyeg alá. Biztató. Nos tehát…

A Karácsonyi rémálom nem érdemelte volna meg, hogy kritikát írjak róla, hisz annyira elmondhatatlanul középszerű, hogy azt tanítani kéne. Ha nem ezzel a pompás leírással kerül elém, még azt a másfél órát sem szenteltem volna rá, de így talán érthető, miért is véleményezem ezt az alkotást. Szó ne érje a házam elejét (se a hátulját…), objektív leszek, mint egy Nikon kameralencse. A filmet Susan Montford rendezte, akinek olyan címek köthetőek a nevéhez, mint a…, valamint…, továbbá…oh. Hogy eddig producer volt? Most meg hirtelen kitalálta, hogy ír egy forgatókönyvet valami 1993-as sorozat epizód alapján, és meg is rendezi azt? Nos, a végeredményen pontosan látszik, hogy olyasvalaki hívta életre, aki közreműködött egy közepesen sikeres film (Golyózápor) elkészítésénél, és arra gondolt: de hát ilyet én is tudok, ez nem nagy kunszt! Na, hát papírforma szerint legyártotta a tökéletesen semleges pH-értékű, felejthető átlagosságot.

Történetünk hőse Della Smith (Kim Basinger), egy teljesen hétköznapi, unalmas, kertvárosi feleség. Neveli gyerekeit, próbálja elviselni a tahó férjét, és készül megünnepelni a Jézuska születésnapját. Szenteste van, elfogyott a csomagolópapír, ezért kénytelen slusszkulcsot ragadni, és elkocsikázni a közeli bevásárlóközpontba, hogy feltöltse a készleteket, mert egy Karácsony se lehet tökéletes szépen dekorált dobozok nélkül. Persze ha már úgyis útra kelt, gondolja lazít egy kicsit, megiszik egy finom meleg teát, hálóingeket nézeget, sétálgat, de minden a saját nyomorult helyzetére emlékezteti. A világ nem rest beletörölni a lábát szegény Dellába, olyannyira, hogy az már szinte túl direktnek hat. Persze szó sincs arról, hogy hősünk egy mélyfagyasztott szuperkém lenne, aki virtuális valóságba zárva pihen, míg űrhajója átszeli a galaxist. Nem, egyszerűen csak az arcunkba akarják tolni, hogy mennyire rossz Basingernek. És még sokkal rosszabb lesz, mivel a vásárolgatást befejezve ráakaszkodik egy kisebb falkányi, etnikailag tökéletesen egyenlően módon reprezentált (1 kaukázusi fehér, 1 afro-amerikai, 1 latin-amerikai, 1 ázsiai) suhanc, akik egy cetli miatt csoportos nemi erőszakot akarnak végrehajtani rajta. Basinger ugyanakkor nem kér a multikulturális, polkorrekt gangbangből. Tipikus fehér kertvárosi feleség, closet racist, csak hogy egy új keletű kifejezéssel éljek. Hát, szép dolog, mondhatom!

-Há’ főni, talán ezt nem köllött vóna!

Az nem derül ki, hogy ezek kik, a párbeszéd alapján lehetnek akár multikulturális zsoldosok (,,…a katonáim“), szökött árvák (,,…nem voltak szüleim, én neveztem el magam.“), de a későbbi viselkedésükből ítélve akár szeretők, szökésben lévő bankrablók, vagy akár country YMCA zenészek is. De biztos nem azok a hardcore arcok, akiknek a sztori igyekszik őket beállítani. Amúgy meg nyilván senkit sem érdekel, kik ők. Mert bárkik lehetnek. Ők a nyárspolgárra leselkedő fenyegetés, a csapat kötekedő suhanc, akik ott terrorizálják a kertvárost a tudatalattik mélyén, és valójában sem jog, sem törvény nem véd meg tőlük.

Mindenesetre keményen megkörnyékezik Dellát, aki egy kicsit lökdösődik, de amúgy leblokkol, és még a jó öreg “dellás” (heh) megvesztegetést is elfelejti bevetni. Szerencsére megjelenik a bevásárlóközpont hihetetlenül rátermett parkolóőre, hogy 30 másodperc után agyonlövesse magát. Ez elég időt ad a nőnek, hogy beszálljon a kocsiba, és elmeneküljön. Persze nem juthat messzire, mert már a nyomában vannak a ‘rosszfiúk, és a nagy sietségben belehajt egy rakás, orv módon sunyuló farönkbe. Üldözői vannak olyan rendesek, hogy fennakadjanak egy másfél méter magas homokbuckán, így Della magához veszi kocsijából azokat a tárgyakat, melyek minden, gyilkosok elől menekülő nőnek az segítőtársai: egy jelzőfáklyát, valamint egy hozzávetőlegesen 10 kilós szerszámos ládát. És elkezdődik a dicstelen macska-egér játék! Basinger menekül, a négy srác meg üldözi, és szépen sorban áldozatul esnek a saját ostobaságuknak, valamint a misztikus szerszámos láda tartalmának. Roppant érdekfeszítő!

Gyanítom, hogy Batman is egy csavarhúzóval a nyakában végezné, mert ilyen világklasszis Black & Decker gadgetekkel még ő sem tudna mit kezdeni. Végül aztán bejátszik némi nagymonológ is a főgonosz patkányfejű srác részéről, melyben még jobban a pofánkba dörgölik a film üzenetét. Kezdem azt hinni, hogy a kölyök nem valami szökött árvaháztöltelék, hanem egy profi pszichológus komoly terepgyakorlattal. Mindenesetre nem nagy meglepetés, ő sem menekülhet a találékony háziasszonytól, aki nemcsak a kezében lévő, hanem a lába között található szerszámos ládát is beveti. Hazakecmeregve Basinger lelkileg felkészülve néz szembe időközbe alkoholizálásba menekült férjével. Ez az epikusnak ígérkező harc viszont igen gyorsan lezárul: a nő egy pisztolynyi előnnyel indul, mellyel egyből szembesíti gonosz urát. A lövés elmarad, mert a film véget ér, de senki ne aggódjon: ez nem az Eredet, a pörgettyű meg fog állni, és a pisztoly el fog sülni. Basinger meg mehet a börtönbe. Women empowerment, éljen! Mert a valóságban így kell megoldani a problémákat: agyon kell lőni őket a picsába!

Drop the Bass…inger!

Átvertek… végig azt hittem, hogy lesz valami érdekes dolgot tartalmaz Schrödinger szerszámos ládája! Mert annyira indokolatlan volt a jelenléte. Biztos valami titkot rejt, amit a nő nem akar, hogy kiderüljön! Hamis útlevél, vércseppes üveglapocskák, halott magzatok, vagy legalább egy nagyon pici hegedű. De nem. Semmi említésre méltó nem volt benne. Kikockáztam. Csak egy rohadt lila gumipóni. Aligha olyasmi, ami indokolná a ládával való vesződést, lévén, hogy egy gyerekjátékkal igencsak nehéz embert ölni, viszont jól elfér egy kabátzsebben, HA KIVESZED A 10 KILÓS LÁDÁBÓL! Bár lehet, hogy az volt a kedvenc elemes vibrátora, és steril motorolajos dobozokban szereti tartani, nem tudom. Szóval csalódott vagyok. Nem csak emiatt, hanem amúgy is. Basinger jól játszott, de az üldözése olyan nevetséges volt, hogy nem lehetett komolyan venni a filmet. Ennyi töketlen, barom állatot egy snitten ritkán lát az ember. Sajnáltam volna őket, de inkább röhögtem rajtuk, és nem hinném, hogy ez lett volna a cél. A szinkron borzalmas. Feszültség semmi: az elején még azt hiszed, Della veszélyben van, de hamar rádöbbensz, hogy az influenza előbb húzza meg, mint ezek a fogyatékosok. Tökéletesen ura a helyzetnek, amikor meg nem, akkor a titokláda a segítségére siet. Az eredeti cím (While she was out) beszédes, de nagyobb csavart vártam volna tőle, mint ezt, ami már kilométerekről üvölt. A filmnek annyi producere volt, hogy focicsapatot lehetett volna belőlük szervezni, mégsem sikerült egyediséget csorgatni a játékidőbe. Del Toro például mivel foglalkozott vajon? Talán ő hozta a fánkokat?

Karácsonyi unalom. Passzolna. Nem számítottam nagy csodára, de azért azt nem hittem, hogy az elvárható minimumot is csak alulról fogja megütni. Kár érte. Pedig már azt hittem, találok egy olyan “ünnepi filmet”, ami 4 éves kor felett is fogyasztható, de úgy néz ki, ez még várat magára…

5 / 10

- Kitahito

Megosztás