logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2015/08/10 / Szerző: Kitahito

Még két perc gyűlölet.

Az állatok jogait habzó szájjal védelmező igazságharcosok mindig készek a legszentebb értékek címén a legalpáribb emberalatti őrjöngésre, olyan lincshangulatba hergelve magukat, mely könnyedén képes lenne több ezer évnyi társadalmi és morális fejlődést sutba dobva felkoncolni bárkit, akit kétbites ügyük ellenségnek kiált ki. Az infantilis debilek civilizációs normákat felrúgó facebookos hőbörgése kerül ma terítékre. A barbárok ismét a falaknál vannak. Az ideológia új, de a gyűlölet (mint mindig) most is ugyanaz.

Pszichó állatvédő kommentek

Aktualizáljunk egy kicsit. Tehát erre-arra böngészgetve futottam bele a magyarországi Radikális Állatvédőkbe. Publikált ténykedésüket bár évekkel ezelőtt beszüntették (vagy kénytelenek voltak beszüntetni…) de akcióikról megannyi fotó és videóanyag érhető el a világhálón. Nem kellett sok idő, hogy rájuk akadjak és átrágjam magam a fontosabb események dokumentációján. Mivel is foglalkoznak (illetve foglalkoztak) a Radikális Állatvédők? Röviden, amolyan kutyus, cicus, lovacska és afrikai ugróegerecske-barát csoportról van szó, akik ilyen-olyan bejelentések alapján, vagy épp a saját szakállukra kiszálltak egy helyszínre, hogy ‘önbíráskodjanak egy kicsit. Ezek az álarcos hősök éjt nappallá téve (éjszaka könnyebb álmukból fel-, majd megverni az embereket) küzdöttek azért, hogy az elnyomott, sanyargatott állatokat felszabadítsák, de sokkal inkább azért, hogy a kínzóikat megbüntessék.

„Mikor támaszra volt szükségem, mancsod kezem után nyúlt. Köszönöm!”

Nem kell hatalmas lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy lássuk a “csak az állatok képesek igazi szeretetre”-típusú kijelentések mögött meghúzódó traumákat, csalódottságot és a mélyen gyökerező embergyűlöletet, amelynek pompás táptalajt nyújt az állatvédelem. Hiszen kellhet jobb indok arra, hogy egy csapat maszkot viselő, nagydarab férfi elkapjon és véresre verjen embereket, mint hogy #jajszegénykutyuskátrövidláncrakötötteki? Ez félelmetes. És nem csak azért, mert teljesen önhatalmúlag járnak el, hanem mert hatalmas (vagy legalábbis radikális és hangos) támogató tömeg áll az “ügyük” mögött. Olyan tömegek, akik készek lennének megcsonkolni, megkínozni, és megölni embereket vélt vagy valós bűnök alapján, de nemcsak őket, hanem a családtagjaikat és az ismerőseiket is. Persze online mindenkinek nagy a szája, de az ilyenekből pompás rohamcsapatokat lehet szervezni, egy kemény, elkötelezett vezető alatt mindenkinek csak egyszer kell belerúgnia a földön fekvőbe, és máris kész a csoportosan elkövetett emberölés. Aztán az egyén mondhatja, hogy de há’ rendőr bácsi, nem én vótam!

Engem rendre elborzaszt az a mérhetetlen sötétség, az a törzsi létből vagy természetes állapotból felszivárgó kollektív kegyetlenség, ami ilyenkor megmutatja az arcát. Ezek az emberek szemrebbenés nélkül képesek végignézni, ahogy az ISIS belefejez 25 embert a tengerbe, de amint egy amerikai rendőr lelő egy épp rátámadni készülő kutyát, már vérben forgó szemekkel  vonulnának az utcára, hogy meglincseljenek pár “állatkínzót”. Állatkínzó. Mit takar ez a fogalom? Hagyjuk a Wikipédiát vagy a BTK-t, nem mintha ezeket tökéletes vezérvonalnak lehetne tekinteni.

Mit jelent az, ha állatkínzó vagy? Azt jelenti, hogy zsidó vagy! Azt jelenti, hogy kommunista vagy! Hogy egy náci, pedofil drogdíler vagy! Azt jelenti, hogy te vagy a kibaszott ellenség! Meg vagy bélyegezve. Onnantól kezdve, hogy ezt a stigmát beléd égették, többé nem illetnek meg azok az emberi jogok, mint mindenki mást. Alacsonyabb rendűvé váltál. És mindenkinek megvan a morális felelőssége, sőt kötelessége, hogy téged ezért megbüntessen, vagy adott esetben elpusztítson.

Az állatkínzó a korunk bűnbakja. Mióta a nagy trend, a politikai korrektség kezd kikopni a köztudatból, új versenyzők szálltak ringbe a bajnoki övért. Egyenlőre úgy néz ki, hogy az intolerancia áll nyerésre, de az állatkínzás abszurditásokba menő elítélése is igen erős támogatottságot élvez, és azért valljuk be, hogy egy kiskutya miatt többen fognak kaszát ragadni, mint egy szakállas nő vagy egy kerekesszékes méltóságának védelmében. Azt kell megérteni, hogy teljesen mindegy, hogy történetesen kínzol-e állatokat vagy sem. Állatkínzó leszel, ha valaki a Radikális Állatvédők facebook-oldalán a személyiségi jogaidat össze és vissza sértve kijelenti, hogy az vagy, majd megadja a lakcímedet, és mellékel rólad egy homályos fényképet. Másnap már ólmosbottal a valagadban ébredsz. Ez a minimum. De nyugodtan számíthatsz rá, hogy kiverik a fogaidat, bezúzzák téglával az ablakodat, vagy csak szimplán felgyújtják a házadat.

„A szeretet és a gondoskodás a legerősebb öltések a világ óriás faliszőnyegén.”

-Akkor majd nem fogsz állatokat kínozni, köcsög! – mondhatja bármelyik jól szituált facebook felhasználó két gejl idézettel megvert kiscicás poszt között, de gondolkodjunk el egy pillanatra a dolog metodikáján. Én nem akarok egy olyan világban élni, ahol Jézus tanításait ököllel kell az emberek fejébe verni. Legyen bármilyen nemes az ügy, nem indokolja azt a radikalizálódást, amely a tisztes polgárjogi aktivistákat fáklyás csőcselékké aljasítja. A cél NEM szentesíti az eszközt. A cinizmuson túl persze engem is elborzasztanak a csont sovány, fél méter x fél méteres ketrecbe zárt kutyák; a futószalagon szaporított, méltatlan körülmények közt tartott és holokauszti módszerekkel lemészárolt haszonállatok, a levágott farkú, petárdával felrobbantott, vagy benzinnel lelocsolt és felgyújtott kismacskák, de nem helyezném egyik állat életét sem az ember fölé, nem kovácsolnék ebből egy dogmás állat-fasiszta ideológiát, és nem kezdenék el levadászni olyasvalakiket, akik csupán egy diszfunkcionálisan működő rendszer nagyon nagyon pici fogaskerekei. De egyébként a korrektség kedvéért: másokat sem.

Mert ezzel ellehetetleníteném a saját érveimet, a saját ügyemet, és nem szolgáltatnék igazságot, nem szolgálnám a jót, csak csillapítanám a saját vérszomjamat, és esetleg kicsit jobb embernek érezném magam tőle. Nincs olyan törvény, amit azért léptettek hatályba, mert símaszkos fogdmegek eltörtek pár bordát a éjszakai hold sápadt fénye alatt (milyen költői, mindjárt írok róla egy haikut…). De ha lenne ennek bármi hatása, mégis milyen intézkedések lennének ezek? Lenne racionalitásuk? Életfogytiglani börtön azoknak, akik kidobnak egy macskát az utcára?

Villamosszék, ha két napig nem adsz enni a kutyádnak? Mert ugye a pénzbírság nem megfelelő, hisz milyen lealacsonyító az állat életének szentségére nézve, ha pénzben meghatározható értéke van? Milyen lealacsonyító akkor az ember életének szentségére nézve, ha börtönben letöltendő évekkel mérik az értékét? Vagy épp milyen lealacsonyító a pénzre nézve, hogy egy milliárdos céges adócsalást kompenzálni lehet pár milliós büntetés kifizetésével?

Lehet sorolni a végtelenségig a világ irracionalitásait és igazságtalanságait, sőt, kell is, hiszen ez visz minket előrébb. Viszont nem látom, hogy az állatvédők más szempontot is figyelembe vennének, mint azt a sebes tappancsú kölyökkutyát az orruk előtt. Nem látom, hogy lenne az indulaton kívül komoly morális fedezet a szavaik mögött, amikor bemondás alapján akasztanának embereket a lámpavasakra. Persze bőven vannak kivételek, de a legtöbb nagyjából leragadt azon a szinten, hogy „Nekem a kutyám többet ér a világ összes emberénél!“. Ha te is így vagy ezzel, kedves olvasó, akkor bizony időszerű lenne némi önvizsgálatot végezned, mert ótvar hülye vagy, és megérdemled, hogy lekeverjenek neked két hatalmas pofont, hátha attól észhez térsz. Egy ilyen kijelentéssel automatikusan diszkreditálod magad mindennemű érdemi diskurzusból, mert látható módon olyan szinten be vagy vonódva érzelmileg, hogy képtelen vagy racionálisan gondolkodni. Morál promózás, erényességben való stréberség. Tudatállapot-változás. Elmebaj.

„Néhány angyal bundát választ szárnyak helyett”

Erre nem lehet építkezni. Nem lehet komolyan venni. „Az állatok őszintén szeretnek!“. Ez csak annyit, és semmi többet nem jelent, hogy nagyon vágytál az emberek szeretetére, de csalódtál bennük, átvertek, túl bonyolultak neked az emberek érzései, a lelki világuk, szellemi működésük. Belefáradtál az egészbe, felesleges időpazarlásnak érzed, hogy ugyan azokat a köröket lefusd újra meg újra eredménytelenül, így aztán egy egyszerűbb elven működő létformát helyezel az értékrended középpontjába. Az állat “szeretete” azért tisztább, mert nem fátyolozzák be az öntudat felhői. Mondjon bárki bármit, amíg egy kutya nem kezd el a karmával morzézni a parkettán, vagy nem próbál meg piktogrammokkal kommunikálni, addig nem fogok mindenféle mondvacsinált öntudatot vagy lelket belelátni a szomorú szemei mögé. Ragaszkodik hozzád, ténylegesen kötődik, mert ételt adsz neki, biztonságot nyújtasz, a te kis falkádhoz tartozik, és kész érted bármelyik postást elkergetni a kapu elől, de nagyjából ennyi. Minden más, amit mögé látsz, csak puszta képzelgés. Egy 6-8 éves kisgyereknek elnézzük az ilyen hülyeségeket, még aranyos is a maga módján, de felnőtt emberek erőszakos és káros bolondériáját ne kelljen már komoly képpel tűrni!

Az a néhány szempont, ami meghatározza egy állat működését, az vajmi kevés ahhoz, hogy öntudatnak tituláljuk. Vannak persze okos állatok. Meg aranyosak is. Én is nézek Youtube videókat. És hihetetlen, de annak ellenére, hogy egy húsból, csontból és vérből való gépezetnek tekintem őket, még egyet sem gyújtottam fel, egyet sem fojtottam vízbe, és ami a legfurcsább, egyiknek sem vágtam le egy végtagját sem. Az állatkínzás alapvetően egy hatalmi kérdés. Uralkodni a gyengébben általában a gyengék módszere.

Összeverni egy megkötözött állatkínzót is a gyengék módszere. Fröcsögni a facebookon pedig azon túl, hogy a gyengék és a magukat szociálisan érzékenynek tituláló nők és lánykák (úúú, diszkrimináció!) szórakozása, messzemenőkig szánalmas és primitív dolog, ami miatt illene nagyon szégyenkezni. Borítóképnek beállítottam egy heveny összeállítást a szeretet emelkedett hangú hirdetőinek hozzászólásaiból, természetesen névvel ellátva, mert aki képes emberhez méltatlan véglény módjára gyűlölködni, az legyen kész bármikor vállalni a gyöpött, ostoba véleményét! Mindegy. Majd folyt köv., ha pártot alapítanak, megnyerik a választást, és elkezdenek vagonírozni.

Viszont mivel ennek valószínűleg egyik eleme sem fog megvalósulni, maradjunk meg a humánum és a józan ész csarnokaiban, próbáljunk meg érdemi diskurzust folytatni arról, hogy milyen módszerekkel lehetne javítani az állatok helyzetén, és hogyan finomíthatunk a bántalmazókkal szembeni jogi eszközök skáláján, mert csak így lehet valós és tartós változásokat elérni, nem pedig azzal, ha arcon fejeljük egymást!

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Katona Klári: Í...

Következő kritika:

Killer is Dead

Még több Kommentár