logo

Mértékmegőrző

Kommentár / 2015/02/25 / Szerző: Kitahito

Macskafejek a vízben

Az első emlékem, avagy hogyan traumatizáljuk egy életre a gyerekünket tutorial kezdő szülőknek.

CatZ

Nemrég az egyik ismerősöm a beszélgetésünk során megkérdezte, hogy mi a legkorábbi emlékem. Olyasmit hazudtam neki, hogy kb. 3 éves lehettem, nyár volt, és a kertben játszottam a macskákkal. Vagy valami hasonlót. Lényegtelen. Aki egy ilyen kérdést tesz fel, az mindig egy kellemes kis történetet akar hallani. Valami szívmelengetőt és szépet. Nos, az én első gyermekkori emlékem nem ilyen. Egészen kicsi voltam, talán másfél vagy két éves. Akkor még a nagyszüleimnél laktunk, és az időm nagy részében a szüleim angol nyelvű rajzfilmeket nézettek velem videokazettáról. Emlékszem, a szalag a végére ért, és én ott ültem a sötét képernyő előtt egy darabig, aztán kitotyogtam a szobából a nappaliba, de senki sem volt ott. Bementem a mosdóba, és az is üres volt, kivéve egy lefedett vödröt, mely a csempén pihent a kád előtt. Talán kíváncsiságból, de sokkal inkább azért, mert elérhető magasságban volt, odabillegtem hozzá, és felemeltem a fedelét.

A vödör majdnem színültig volt zavaros, klórszagú vízzel, és bolyhos, fekete szőrcsomók úszkáltak benne. Apró, élettelen macskafejecskék, hozzájuk tartozó kis testekkel. Némelyik lesüllyedt a vödör aljára, és alig látszott, de a legtöbb a víz tetején lebegett valami miatt. Egyik-másik még mozgott, fejletlen mancsaikkal próbálták magukat az elérhetetlen perem felé küzdeni, de hiába. Épp amikor lenyúltam volna, hogy kivegyem az egyiket, a nagyanyám megragadott a derekamnál fogva, és elvitt onnan, vissza a szobába. Új kazettát rakott a lejátszóba, és én már el is feledkeztem az egészről. A gyermek figyelmét a Tom és Jerry jobban elragadja. Évek teltek el, mire újra eszembe jutott az eset. Mint kiderült, ez egy teljesen általános eljárás volt a macskapopuláció szabályozására, és természetesen nekem nem lett volna szabad látnom. Mentálhigiénés szempontból nem túl előnyös, és biztos vagyok benne, hogy nem múlt el a dolog nyomtalanul. Mi ebből a tanulság? Inkább tartsatok kutyát…

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Előző kritika:

Fury

Következő kritika:

What We Do in t...

Még több Kommentár