logo

Mértékmegőrző

Játékkritika / 2014/08/21 / Szerző: Kitahito

Lucius

Nem hallottál róla? Szerencsés ember vagy. Hallottad hírét? Ne játszd ki! Kijátszottad? Részvétem. Tetszett? Takarodj innen! Lucius, avagy milyen lenne az Omen, ha valami bugos skandináv videojátékként látott volna napvilágot.

Lucius 0

A Luciust egy méltán nevetlen finn stúdió, a Shiver Games jegyzi. Borzongós játékok. Találó névválasztás, mert az egy szem játékuk minden, csak nem félelmetes. Egy kicsit naturalista, de gondolom a “Little bit Naturalist Games” hamar kiesett az ötletkosárból, mikor a brainstorming folyt. Nos, papíron a játék egy lopakodós pszichológiai horror, egész estés szórakozás kis lenne, de a gyakorlatban egyik sem teljesül:

-Időnként valóban lopakodni kell, már amennyiben a minden létező élethelyzetben ugyanolyan fapofával és ugyanúgy sétálást lehet (és szabad) lopakodásnak nevezni. De ez is rettentően el van baltázva.
-Csak annyiban pszichológiai, hogy a temérdek bug és glitch miatt a játékos rövid időn belül szellemi leépülést tapasztalhat magán.
-A horrorhoz nagyjából annyi köze van, mint egy nevetőgépnek a szitkomokhoz: Vér van benne, helyenként durva, de ezek se nem szükséges, se nem elégséges elemei egy horrornak. Atmoszféra kéne, az pedig nincs.

Az értekezést talán érdemes lenne a sztorival kezdenünk, mely szerint… Omen. Ennyi. Teljesen felesleges többet mondanom, mert a játék lényegében Richard Donner ’76-os klasszikusának PC-s remakeje. Kicsit újragondolva. Na jó, röviden vázolom: 1966. hatodik hó hatodikán (6666, the number of the Beast!) megszületik a teljesen nyilvánvalóan pszichopata Lucius. Az apuka ki más lenne, mint a Sátán, a földi apuka egy politikus (nem ugyan az ám a kettő), anyuka valami német emigráns munkanél… háztartásbeli, a nagybácsi egy kétes nemi identitású perverz, a nagyapa pedig sátánista ex-maffiózó, aki az egész Antikrisztusi eljövetelt kifőzte. Átlag amerikai család, egy akkora házban, amiben 9 másik átlag amerikai család elférne. Emellett van még egy pár bejárónő, egy főcseléd, kertész, sofőr, autószerelő, biztonsági őr, hentes, munkatárs, magántanár, komornyik és gondnok. Mind együtt élnek a szép nagy, erődre emlékeztető palotában. A történet ott veszi kezdetét, hogy Lucius betölti a hatodik születésnapját (egy újabb hatos! SÁTÁN!), kap tortát, ajándékot, vállveregetést, majd mindenki lelép, a kis srác pedig a mi segítségünkkel megöli a cselédet. Kedves.

Fater, a kocsmák ördöge.

Szépen álomba is fapofáskodjuk magunkat, ahol megjelenik a gonosz nagyúr, hogy ő is meglepjen minket egy kis aprósággal. Tényleg nem erőltette meg magát, csak egy vacak naplóval, és egy zseblámpával honorálja első sikeres gyilkosságunkat. Na nem baj, később majd, ahogy szaporodnak a hullák, kapunk telekinézist, emléktörlést, manipulálást, és tűzlabdát is. De azért a napló is jó szolgálatot tesz, bár a térképtől eltekintve olyan informatív, mint egy keresztény szexuális oktatófilm. A gyilkosságok ügyében nyomozó rendőrnek (akit nyilvánvalóan McGuffinnak hívnak, hisz az ő narrációja viszi előre a sztorit) gyanúsak lesznek az egyre szaporodó halálesetek, de betudja őket balesetnek. Teljesen átlagos, hogy a kertész belefejel a fűnyíró forgó pengéjébe, vagy hogy a néger szerelő lelocsolja magát olajjal, és minden különösebb ok nélkül meggyullad. Nos, nagyjából ilyesmikre kell számítani. Igazán nívós rendőri munkát láthatunk, a szerencsétlen nyomozó még akkor sem gyanakodna ránk, ha rajtunk kívül mindenki meghalna a házban (khm). Na nem mintha a többiek annyira szemfülesek lennének: komolyan, kecskebakot áldozhatnánk előttük, majd kibelezhetnénk a kertészt egy teáskanállal, akkor sem lépnének fel ellenünk. De vigyázz, mert ha takarodó után kint találnak a folyosón, akkor GAME OVER! Szóval különösebb komplikációk nélkül sorban kiiktatjuk a családunk tagjait és a gyanútlan személyzetet, majd elhárítjuk apánk gyengécske ellenállását, és véget ér a játék.

-Mi a helyzet a játékmenettel? – kérdezed.
Egyfelől rém egyszerű, másrészről rém bonyolult. Egy fejezet, egy gyilkosság. Minden alkalommal kapunk egy átvezető videót, amit rendszerint az ügyeken dolgozó McGuffin narrál, majd felébredünk, és mehetünk, amerre látunk. Szó szerint. Nagyon kevés támpontot nem kapunk arra vonatkozólag, hogy mit is kéne csinálnunk. Azt nagyjából tudjuk, hogy kit kell megölni, de arra vonatkozólag, hogy miként vigyük véghez a tettet, naplónk nem ad tippeket. Néhány esetben kézenfekvő a megoldás, viszont legtöbbször a hajamat téptem, mire rájöttem a játék által kínált módozatra, és sikerült is tökéletesen véghezvinni azt. Kutasd át az egész házat egy 2 decis palackért, hogy a bele töltött vizet az udvaron kilocsolhasd, és elcsússzon rajta a komornyik. Nagyjából összerakja az ember a Hitman játékokon szocializálódott agyával, hogy ha kihúzod a karácsonyi fényeket a konnektorból, akkor a szerencsétlen szolgáló mindig oda fog menni, így az útjába helyezett fagyott folyadékkal szabotálhatjuk a békés nyugdíjas évekről szőtt terveit.

-Egy kis pezsit a halálod előtt?

Viszont nem mindegy, hogy milyen folyadékot csapsz oda. Próbáltam vázát, bort, pezsgőt, kis italos poharat, piszkálgattam a slagot, nyitogattam a csapokat, próbáltam telekinézissel parazsat kireptetni, hogy megolvasszam a havat, de hiába a kreativitás, ha a játék csak az az EGY BIZONYOS palackot engedi ott használni. Hasonlóképp voltam a mosógép elrontásával is. Beledobáltam könyveket, biliárdgolyókat, cserepes növényt, vázát, olajos kannát, cipőt, lehoztam a szobánkból a gyerekjátékokat, de nem, mert a vasalót kellett beledobni. És amilyen bugos a játék, először az is belefolyt a textúrákba, és kiesett a pálya alá…

Mivel érett játékos vagyok, és valamivel azért mégis el kell szórakoztatnom magam, ha már a játék ilyen szenvedős, így végig azon poénkodtam, hogy mikor Lucius felvesz egy tárgyat, de közel áll valamilyen bútorhoz, elkezd remegni a keze, mintha önkielégítést végezne. Tudom, szomorú, de még szomorúbb, hogy az ilyen hülyeségekben kellett megtalálnom a szórakozást, ahelyett, hogy könnyen becsapható ártatlanokat gyilkoltam volna nyugodt lelkiismerettel.

Volt egy rész, mikor meg egy üzemkész hajszárítóval kellett halálra sokkolni az épp fürdőző bejárónőt. Minden simán ment, vártam fél órát, míg volt olyan kedves, hogy elmenjen fürdeni (bár egyszer bement, forgott egy darabig egy helyben, aztán megint eltűnt negyed órára…). Sikerült is beledobnom telekinézissel a kádba gyilkos eszközömet, sikoltozás, szikrázás, és a nő ahelyett, hogy meghalna, feláll, és pőre fanszőrzetét és melleit mutatva felém csak áll, és mered maga elé a végtelenségig. Vissza kellett töltenem az állást, és várhattam megint egy csomót, míg ismét fürödni támadt kedve, mikor is gond nélkül meg tudtam gyilkolni, ugyanazzal a módszerrel.

A tanárunkat kb. négyszer lelőttem apám pisztolyával (párszor belefolyt a falba, egyszer összegyűrődött, mint egy papírgalacsin, és elrepült, de volt, hogy elkezdett a szobában pattogni, és egy idő után a levegőből nézett rám, majd kaptam egy GAME OVER-t, mert észrevettek…), mire végre rájöttem: úgy kell neki odaadni azt a rohadt hatlövetűt, hogy először lerakod a tanári asztalra, majd az elme manipulálós képességgel felveteted vele .

-Jaj haver, ne is kérdezd! A szakács kettévágta magát egy körfűrésszel!

Közeledvén a fináléhoz el kellett tenni egy szaglászó újságírót láb alól. A nagypapi, egyetlen földi szövetségesünk sikeresen eszméletlenségig lapogatta egy borosüveggel, és levitte a szektás barlangba, így nekünk csak elő kellett készítenünk a szertartást. Meggyújtom a gyertyákat, megragasztom és elhelyezem a vér felfogására szolgáló rúnás edényeket, leszíjazom, minden kész, de a gyertyák valami ostoba okból elalszanak, és természetesen nem lehet újra meggyújtani őket, ami jól harmonizál azzal, amit egy gyertya képvisel! Elölről az egész. És mire eddig elértél, át kellett osonnod az egész házon, elkerülve a holdkórosan mászkáló felnőtteket. Roppant izgalmas, és egyáltalán nem demotiváló, ha egy játékhiba miatt negyed órányi hülyeségen kell átverekedned magad. És a Lucius ilyen hibák tömkelegétől hemzseg. Ha türelmetlen vagy, mert szeretnél gyorsan visszajutni oda, ahol tartanod kéne, akkor kiszúrnak, és mivel EBBEN A HÁZBAN NEM LEHET 8 ÓRA UTÁN MÁSZKÁLNI, ismét visszadobnak a pálya elejére. Kedves, hogy a játékkészítők inkompetenciája miatt minket kell büntetni. Nem lehetett volna az elcseszett checkpoint rendszer használata helyett manuális mentési lehetőséget adni a játékosnak, neeeem!

Az utolsó pár fejezetben azért már kezd kilógni a lóláb egyeseknek, és elképesztő módon elkezdenek gyanakodni ránk. Miért is ne tennék, mikor minden haláleset alkalmával ott állunk, meredten nézünk, vagy gonosz idézőhöz hasonlóan kinyújtjuk a kezünket, mindenféle paranormális jelenségeket okozva ezzel? Mindegy, lassú népség ez, de apánk mégiscsak az emberiség krémjéhez tartozik, hisz hónapok kemény agymunkájával rájön az igazságra, és kész szembeszállni velünk. Kár, hogy akkorra már késő, megöletjük vele az anyánkat, majd miután egy iszonyú kínos bossfight keretében lenyomjuk a helyi kövér biztonsági őrt (kis szobrokat kell reptetni a közelében, hogy a hatlövetű pisztolyával kb. 800 lövés után leszedje azt a három keresztet, ami a szobában van, majd egy nagy szoborral belecsapassuk a villámot a ventilátorba, ami aztán lenyakazza. Szórakoztatóan hangzik? Nem volt az…), elérkezünk a végső nagy összecsapáshoz. Apánk kihívta ránk a Vatikán legképzetlenebb ördögűzőit, míg mi szórakozásból felgyújtottuk a házat. Ezt a két bespeedezett papot egyszerűen lehetetlen eltalálni tűzlabdával, annyiszor űzték ki belőlem a gonoszt, hogy akár egyből mehettem volna első áldozóra. Végül azért sikerült, a két csuhás holtan hevert a lábaim előtt. Természetesen a játék nehézsége abból ered, hogy rá kell jönnöd, a játék készítői pontosan hogy akarták megoldatni veled a szituációkat, majd pedig át kell küzdened magad a bugok erdején, reménykedve, hogy nem halsz meg valami előreláthatatlan hülyeségtől, vagy nem omlik össze a program.

Nagy kár lenne ha itt valaki… elcsúszna.

Egy utolsó akadály állt előttem: apám, EGY ROHADT POROLTÓVAL!

Most tessék elképzelni a következő jelenetet: a viszonylag tágas előtér lángokban áll, két szénné égett pap fekszik a lépcsőkön, a negyven év körüli, Keresztapából castingolt férfi egy poroltóval üldözi a hatéves gyerekét, aki kis lángocskákat hint a földre. Permanens röhögőgörcs. Egyszerűen nem tudtam megcsinálni az utolsó feladatot, mert könnyes volt a szemem a sok nevetéstől. Hallani kell azt a hangot, amikor a pasas lekever egyet a poroltóval Luciusnak. Mintha nekicsapnának a falnak egy zsák penészes krumplit. A gyerek meg rongybabaként elrepül a fenébe, pattog a falak között, végtagjai kinyúlnak, mint a polip csápjai, és persze kezdhettem elölről az egészet. Egyszer csak úgy random veszítettem, mert az öreg észrevette harc közben, hogy mágiát használok, és ugye EBBEN A HÁZBAN NEM LEHET VARÁZSOLGATNI! Fel kellett állnom szünetet tartani, de végül legyőztem a gonoszt (illetve a jót), mert egy elfektetve 30-40 centi magas oszlopocska elborításával megakadályoztam, hogy kijusson a lángok közül. Kimegyünk a házból, szembetaláljuk magunkat a nyomozóval, merednek egymásra, míg a stáblista pereg és szól a betétdal. Kb. 5 percig írják, hogy ki mit csinált. Nem tudom, hányan dolgoztak ezen a játékon, de ahogy megfigyeltem, minden tárgyat más más ember tervezett, és senki sem csinált egynél többet. Ablakpárkány by Jason Noobenmajer; Kavics az udvaron by Björn Trógerberg; Lucius farmergombja by Ken Mckretén…stb.

Ezek után biztos arra számít mindenki, hogy a zene és a hangok is borzalmasak lesznek, de…
Nem. Kár lenne ezt a kevés pozitívumot elhazudni a Lucius-tól. Bár a zenék csak a legritkább esetben illenek az adott helyzethez, de önmagukban hangulatosak. Sajnálatos, hogy a készítők képtelenek voltak a dramaturgiailag megfelelő helyre tenni őket. Sok mindenre képtelenek voltak. A szinkron sem lenne rossz, de sokszor csúszik, és ha megállítjuk a jelenetet, néha akkor is megy tovább. Ez például olyan komikus helyzeteket szül, mint mikor a szerencsétlen lángoló fejjel agonizáló tanácsadó hang nélkül kapálózik össze-vissza a konyhában. Nehéz így átérezni a helyzet komolyságát.

Orrnyereg rekonstrukció, házilag.

Ki kell még térnem egy rakat furcsaságra is. Például elvileg csak a játék vége felé lehetne megkaparintani a emberi apánk páncélszekrénybe rejtett revolverét. De én egész egyszerűen amint odakerültem, megfejtettem a kódot, és hozzájutottam a hosszú fejezetekig teljesen használhatatlan de ugyanakkor igen csábító játékszerhez. Mikor valahol elakadtam, és belefáradtam az össze-vissza rohangálásba, elkezdtem bugokat keresni (nem volt nagy munka…) és ehhez pompás segítséget nyújt a huncut kis vasdarab. Arról nem is beszélve, hogy egy újrakezdés terhe mellett bárkit agyonlőhetsz vele. Amikor a karakterek nem a ténykedéseinkre reagálva mondanak valamit, nem túl fantáziadúsak. Összesen egy-két mondatot vettek fel a szinkronszínészekkel, így az olyan aranyköpéseket, hogy „Hello, grandson!“, vagy „Psssst! Listen!” hozzávetőlegesen ötmilliószor fogunk hallani a végigjátszás során.

Nem voltam valami rendes kölyök, és nem vittem ki a szemetet. Illetve kivittem, mert fogtam, és kilevitáltam a kerítésen kívülre, de nem kaptam érte jóságpontot, mert a játék ezt a módot nem volt hajlandó regisztrálni, én meg nem voltam hajlandó másképp csinálni. Így nem kaptam karácsonyra új biciklit. Sad days. Még az Antikrisztusnak is kell egy kis szórakozás! Csak a munka, semmi móka, és Lucius szépen megőrül. Akárcsak az anyánk! Elmúlt az ünnep, hónapok telnek el, anyánk megbolondult, hisztérikusan kiabál, de azért időnként a régi hangján, a régi monológját szajkózva felhívja a figyelmünket rá, hogy ha meg akarjuk kapni a biciklit karácsonyra, segítsünk a ház körül, és vigyük ki a szemetet. Tényleg az agyára ment a sok haláleset szegény asszonynak. Megváltás lesz neki, amikor hátulról tarkón lövik egy… mármint amikor sajnálatos balesetet szenved.
A kövér főcselédet kb. háromszor is lelőttem. Először elkezdett repkedni, aztán beakadt a hangja, mert mondott valamit, és furcsa, elnyújtott gépsikolyt hallatott, végül alacsony felbontásúvá pixelesedett, Jézus-pózba vágta magát a szoba közepén, elkezdett forogni, és eltűnt. Itt tényleg a gonosz munkál!

Egy ideig azzal szórakoztam, hogy a karácsonyi vacsora alatt átvettem a vendégek felett az uralmat, és megnéztem, mi történik. Az egyik férfi derékból elkezdett nagyon lassan körbe-körbe forogni, a szemei kidülledtek, az ujjai pedig rángatóztak. Egy másik alak először leesett a széke alá, aztán belefolyt a padlóba. Azt hiszem akkortájt volt, hogy sikerült telekinézissel kancsókat tapasztanom a plafonra. Az ide-oda mászkáló lakók amúgy idegesítően sokszor beakadnak az ajtókba, bútorokba, vagy egyszerűen nem tudják eldönteni, hogy melyik irányba induljanak, ezért egy szobán belül A és B pont között toporognak a végtelenségig, vagy amíg el nem toljuk őket. Ha szerencsések vagyunk, beékelhetjük őket az ajtó és az ajtókeret közé, majd némi nyitogatás és csukogatás után kilökhetjük őket a pálya alatti ürességbe.

Nagyfater régi projektje. Itt még Hitlert akarta megéleszteni.

Á, és ott a sofőr. Ő aztán az egész történet alatt semmi mást sem csinált, csak Jazz zenét hallgatott a tranzisztoros rádióján. Sorban haltak meg körülötte az emberek, de ő már megszokta az ilyesmit, zavartalanul szöszmötölt tovább. Úgy kellett megölni, hogy a garázsban lévő munka asztala mellett elhelyeztünk egy valamivel átitatott rongyot, melybe beleszagoltatjuk, elkábul, összeesik, majd beindítjuk a kocsinkat, és a kipufogógáztól 3 másodperc alatt kileheli a lelkét. Ez természetesen csakis gyilkosság lehet, így az okos rendőr a gyorsan ki is szúrja a négert, és be akarja bevinni a sittre. Mondjuk előtte meg a puerto ricoi bejárónőt gyanúsította, szóval kicsit előítéletes az alak.
Pusztán csak abból az indíttatásból, hogy összezavarják és akadályozzák a játékost, kaptunk egy csomó használhatatlan tárgyat: volt három különböző csavarkulcs és négy kő a tárhelyemben, de nem sok hasznukat vettem a játék alatt. Az inventory egyébként annyiban merül ki, hogy az elhomályosított háttér előtt lebegnek a tárgyaink, kombinálhatjuk őket, de semmi információt nem kapunk róluk.

Nem mintha bármikor kapnánk bármiféle útmutatást, az alapvető irányításra is fájdalmas újrakezdések árán lehet csak rájönni. Hervasztó, amikor a rossz kezelés miatt a küldetéstárgy eltűnik a semmiben. Amúgy az irányítás is tragikus. Tárgyakat reptetni olyan, mintha a Surgeon Simulatorban akarnál agyműtétet végezni. Nincs belső nézet, Lucius vízfeje pedig mindent kitakar, így mágiákkal célozni, közelről megnézni a dolgokat igencsak körülményes, mert oda kell állnod a falhoz, hogy a kamera belefolyjon. A képességeink ikonjai rendszeresen útra kelnek, és képlékeny pacaként úszkálnak a képernyő alján. Nosztalgikus, mintha a T1000-es terminátor darabkái lennének. Egy idő után nagyon zavaró tud lenni. Mint már említettem, nincsenek mentési pontok, tehát minden baki, kísérletezés és hülyéskedés után kezdheted elölről AZ EGÉSZ FEJEZETET, rohanhatsz végig újra a házon, szedegetheted fel ugyanazokat a tárgyakat megint. Amikor a hülye mellékküldetésekért nem kaptam mást, csak egy “minden napra humoros közmondást”-táblát meg valami kis játékot, amit teljesen feleslegesen fel lehet gyújtani, felhagytam vele, hogy jó fiú legyek. Úgysem jut senkinek sem az eszébe, hogy minket gyanúsítson, akár egy démonikus tűzzel égő késsel is futkoshatnék a folyosókon, senkit sem érdekelne. Persze csak addig, amíg a takarodó előtt teszem mindezt.

Ahogy a képeken is látszik, a játék nem néz ki jól. 2012-es darab, akkor került piacra, mint a Mass Effect 3, a Dishonored, a Far Cry 3, a Journey, a Max Payne 3, vagy a Spec Ops: The Line, tehát az a rusnyaság, ami a Lucius egész látványvilágát jellemzi, nem elfogadható. A számítógépem teljesítménye bőven elég a futtatásához, mégis bizonyos nagyon indokolatlan helyeken (például ha alattomos módon ránéztem a mosógépre…) rettenetesen beszaggatott. A karakterek arcai és mimikája viszonylag jól ki vannak dolgozva, de maga a ház és a kert, az életterünk finoman szólva sem valami szemrevaló. Egyetlen egy helyszínt kellett volna rendesen elkészíteniük, de még erre sem voltak képesek a Shiver Games kóklerei.

Ez még jó lesz… valamire.

-Ah, Lucius! – szólt az Ördög, ahogy lángoló trónusáról lenézett rám. – eddig nagyon jól végezted a dolgodat, de nem kaptam tőled mást, csak kis áldozatokat. A bejárónő, a hentes, a komornyik. Ezek az emberek nem jelentenek semmit. Ideje, hogy valami személyesebbet adj nekem… – és szája mosolyra húzódott, ahogy közelebb hajolt.
Felébredtem. Gyorsan felütöttem a naplómat, hogy megnézzem, apám ezúttal kire mondta ki a halálos ítéletet. Jaj ne… ebben a fejezetben meg kell ölnöm… a kertészt? Akit most látok a játék során először?!

Kevés dolog van, ami miatt dicsérhetem a Luciust. Konkrétan semmi: minden magán hordta az elbaltázott középszerűség szomorú bizonyítékait. A nagybátyánk dildós pornószobája jó poén volt, bár kicsit kiszámítható és ízléstelen (komolyan mondom, amikor megláttam a térképen a kérdőjeles szobát, és meghallottam a fazon hangját, egyből tudtam, hogy itt valami anális rosszalkodás folyik.), a meztelenkedés kéretlen volt, és végső soron indokolatlan, de ezt még hajlandó vagyok a ’70-es évek felé megejtett fejbólintás számlájára írni. A halálesetek véresek, és elég részletgazdagok, de akinek kifinomultabb az ízlése horror terén, az nem ilyen “szórakozásra” vágyik. A hangulatot megölte a sok glitch és kényszerű újrajátszás, de amúgy is sótlan lett volna. Senkivel nem lehetett szimpatizálni, senkit nem ismertünk meg, a főszereplő gyerek pedig a maga némaságával és a puffadt pizzaképével inkább ellenszenves volt, mint ördögi. Soha senkinek még csak eszébe sem jutott elvinni pszichológushoz, vagy visszakézből jól szájba vágni, pedig talán még a javára is vált volna. A feladványok idegesítőek és megint csak bugosak, a grafika elavult, a bejárható tér, rejtett tartalom kicsi, és érdektelen, újrajátszhatóság gyakorlatilag nulla. Kinek kell egy rohadt tricikli? Ezért nem fogok fagyasztott hússal teli dobozokat pakolgatni.
A Lucius a Sátán játéka. Gonosz. Nem szeret téged. Nem is akarja, hogy szeresd. Egy célja van, hogy szenvedést okozzon, és biztos vagyok benne, hogy valahol a háttértárolóm mélyén még élvezte is, hogy megkínzott. Soha, semmilyen körülmények között ne. Tényleg. Akkor már inkább menjetek, vigyétek ki a szemetet. Közeleg a Karácsony..

3 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Előző kritika:

Justice

Következő kritika:

The Madcap Girl

Még több Játékkritika