logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Blogkritika / 2015/08/31 / Szerző: Kitahito

L&L Beauty

Az egyén lelki korrumpálásának talán csak egy rosszabb módja van annál, mikor egy pszichopátiás, autoriter hatalmasság kivásárol a saját autonómiádból, mégpedig az, amikor e műveletet önként végzed el magadon, magadat aljasítod le és árulod ki úgy, hogy még csak fizetséget sem kapsz érte. Ma erre az utóbbira láthatunk egy sajnálatos és nyomorúságos példát, Matus Laura jóvoltából.

LL meh

A mai napra Matus Laura blogját választottam, az L&L Beautyt. Ezúttal nem vámpírok, gusztustalanul jóképűre retusált tinisztárok, vagy unalmas sablonhősnők kerülnek a rivaldafénybe, hanem a kreatív és költségkímélő divatpraktikák, némi magánéleti mellékízzel, mert ahogy minden kis ‘sztájliszt már az óvodában is megtanulja, ha nem ereszkedsz le az átlagemberek szintjére, akkor nem igazán fogja őket érdekelni, hogy mitől olyan sima az arcbőröd. Mint azt sejteni lehet, ez az egész téma a lehető legmesszebb áll tőlem. A divat, pláne a női divat, nos… igencsak hidegen hagy. Az a férfi, aki azt mondja, hogy egy nőn a vastag szempilláit vagy a szépen felépített körmeit csodálja meg, akkor minimum hazudik.

„Aki külsőleg egyre tökéletesebb, annak egyre több démon uralja a belső értékeit.”

Senkit nem érdekelnek a vastag szempillák, esetleg a nőket, de ők is teljesen feleslegesen pazarolják az idejüket és a pénzüket rá. A púderen, a rúzson és a szemceruzán túl minden más dekorációs célzatú kozmetikai szer használata felesleges, és pusztán csak az adott személy hiúságát szolgálja. Röviden szólva, nyilván nem lettem libabőrös az izgalomtól, mikor megláttam, hogy egy ilyen témájú blogról kell kritikát írnom. Persze, előfordulhat, hogy én is tanulok valami érdekeset. Nem is tudom… hogyan daueroltassam be a hónaljszőrömet, vagy látok egy szimpatikus fonásmintát, és kedvet kapok kísérletezni vele a szakállamon. Na, nem mintha olyan dús szakállam lenne, de egy-két tengerészcsomót azért kanyaríthatok rá.

Szóval, a kinézet. (Az oldalé, nem a szakállamé.) Meglehetősen minimalista, és akkor még roppant finoman fogalmaztam. Azt hinném, hogy valaki, aki igyekszik a szépséget megragadni, formába önteni és megosztani másokkal, az ad… valamennyit a saját oldalára. Többet várnék egy fehér háttérnél, egy üres fejlécnél, melyre csak úgy oda van firkantva a blog neve. Mondjuk legalább jó nagy betűkkel, így még véletlenül sem lehet félreolvasni. Amikor betölt a weblap, egyből ezt a kiírást látja meg a látogató, mely indokolatlanul nagy részt foglal el a képernyőn, amitől az lehet az érzésünk, hogy a brand fontosabb, mint maga a szolgáltatás. Persze aztán lejjebb görgetsz, és látod, hogy folytatódik a nagy semmi, így igazából nem is bánkódsz rajta. A bejegyzések igen dekoratív módon szerkesztetlenül, egy szimpla “középre igazított”-paranccsal lettek útjukra bocsátva. Nincs tematika, sorközök, bevágott képek, videók, linkek követik egymást rendszertelenül, ami mondanom sem kell, igen sokat ront a külalakon.

Általában nem szoktam fennakadni azon, ha a kinézet csúnyácska, mert úgyis a tartalmon van a hangsúly. De az efféle hanyagságot nem szeretem. Az L&L Beauty általában 5 és 10 közötti bejegyzésszámmal fut havonta, és az utóbbi időben sikerült 10 fölé menni. Ez igazán dicséretes. Viszont nem lehet a bejegyzéseket csak úgy kicsapni az oldalra, hogy tessék parasz… mármint drágáim, olvassátok! Laura, az író, alkosson bármilyen témában, bármilyen rétegnek, meg kell tisztelje annyira magát és másokat, hogy rendes munkát végez, és nem adja ki az írásait félkészen. Legyenek szépen megszerkesztettek és áttekinthetőek. Tudom, erős a késztetés, hogy 10-20 képet beszúrj egymás után, de ne tedd!

Minden nő, lány, lányka azt képzeli magáról, hogy hatalmas művész, csak azért, mert sikerült megtalálnia a “fényképezés” gombot a kedvenc retró Nikon masináján. De bárki képes fotózni, és biztosíthatlak, senkit nem érdekelnek olyan képek, melyek Laura körmeit ábrázolják, más-más szögből. Még mindig sokkal közérdekűbbek azok a darabok, mikor ilyen-olyan cuccokban pózol a kamera előtt. Legalább tessék egy szépia effektet használni, mint minden önjelölt fotós, mert attól egyből művészi is lesz a végeredmény! Jó, persze, most ironizálok. Félreértés ne essék, nincs azzal baj, ha valaki ilyen témájú képeke készít és tesz közzé. Az a baj, ha mindennemű tálalás nélkül csapják oda az ember elé, mert úgy csak elveszik a helyet a(z amúgy lehet, hogy érdekes) tartalomtól, és szétzilálják a blog kinézetét.

Kapunk 5 menüpontot, mely legalább kategorizálja a ránk zúduló áradatot. Az Outfit alatt mindenféle ruházati termék ismertetésével találkozhatunk. Nem egészen tiszta, hogy az Events menüpontban mi a pláne, mert láthatólag ugyan olyan bejegyzéseket tartalmaz, mint az előbbi, vagy a Személyes (ez miért nem angolul van?), ami meg sorozatajánlót, ruhás fotókat, és kérdezz-felelek tematikájú bejegyzéseket tartalmaznak. Látható, hogy sok az átfedés, és nem igazán lett kikonkretizálva, hogy mi hová kerüljön. Talán azért, mert magukat a bejegyzéseket sem lehet igazán kategorizálni. Rendben, annyit azért aláírok, hogy a Nails legalább nem árul zsákbamacskát, ott tényleg körmök vannak. Az már más kérdés, hogy mindez megéri-e, hogy egy külön menüpontot szenteljenek neki, de mindegy. Aztán ott van még a Haul, ahol Laura frissen vásárolt termékeit tekinthetjük meg, rövid leírásokkal egyetemben.

Ennyi elég lesz a külcsínről. Van még egy oldalsáv, ahol elérhetőségeket, bemutatkozást, látogató-számlálót, archívumot, keresőt, fordítót, és reklámokat találhatunk. Mind nagyon fontos, és nyilván jó, hogy vannak. Kissé furcsa, hogy miután ennyi minden felesleges dolgot sikerült bezsúfolni egy viszonylag kicsi felületre, a chatbox például kimaradt, de nem baj. A kora esti órákban mindig szívesen olvasok telugu nyelven blogbejegyzéseket, és biztos vagyok benne, hogy mások is hasonlóképp vannak ezzel…

„Testünket a neoliberális kapitalizmus kolonizálta, így rabjai vagyunk ennek a nem funkcionális, hanem pusztán esztétikai ökoszisztémának.”

A beltartalmi értéket (már ha van ilyen) próbáljuk meg a Haul lapon keresztül megközelíteni. Nyilván elmerülhettem volna a ruhák, vagy az események kissé átfedéses világában, de most komolyan… mi a francot lehet ezekről írni? Még maga Laura is főleg fényképekre támaszkodik, én viszont nem tehetem meg, hogy minden oldalról lefotózom magam ásítás közben, ezzel reprezentálva a véleményemet. Oké, legyünk korrektek: egy telefonkönyvet sem fogok leszólni csak azért, mert unalmas. Laura blogja, akárcsak a telefonkönyv, egy funkcionális produktum. Nem szórakoztatni akar, hanem ismereteket átadni, tájékoztatni. Ha meg akarod tudni a legközelebbi tetőfedő vagy kőműves elérhetőségeit, akkor csak felütöd a telefonkönyvet, vagy a Kisokost, és megnézed. Így ha arra vagy kíváncsi, hogy egy kék virágokkal díszített rózsaszín pólóhoz milyen szoknya illik, akkor (gondolom) megnézed itt, az L&L Beauty-n. Vagy valahol máshol. És leginkább máshol.

Persze míg a kőműves számát nehezen tudod saját kútfőből kiokoskodni, addig egy normális szépérzékkel és stílussal rendelkező illető azért csak-csak kitalálja, hogy milyen ruhakombinációk a dekoratívak, de ugye lehet, hogy én vagyok az ostoba, és egy tízen pár éves lányka tanácsai sokkal mérvadóbbak ebben a kérdésben, mint a népszerű divatlapok vagy a jó ízlés diktálta trendek. Viszont mindenképp hitelesebbek, mert nem egy marketinges csapat dobja össze őket. Nem tudom. Tényleg a sötétben tapogatózok, mert nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy arra, amit és ahogy Laura produkál, van komoly igény. De mint tudjuk manapság már mindennek megvan a maga szűk fogyasztói rétege. Miért lepődök meg újra és újra ezen, mikor tömegek hisznek például olyan baromságokban, hogy a föld lapos, vagy hogy az emberiséget űrből jött gonosz gyíklények irányítják?

Tehát, támadjunk a Haul irányából. Ez lesz az én Normandiám, itt szállunk partra e idegen földön. Laura elmegy vásárolni, és bemutatja nekünk, hogy miket is vett. Micsoda izgalmak! Ez minden nő álma: vásárolni, aztán a vásárlásról meg a vásárolt termékekről írni, hogy az így megkeresett pénzből újra elmehessen vásárolni. Bár erősen kétlem, hogy ebből az egész blogos játszadozásból számottevő anyagi haszna lenne bárkinek, de a metódus már megvan. Szóval, nézzük, mi van itt!

„Balról jobbra az első az AVON Senses családból a citrusos illatú krém állagú testpermet. Imádom, mivel illatával idevarázsolja a távoli szigeteket. Pálmafás, tengerpartos hangulatot ad a kellemes citrusos beütéssel.”

Csodálatos! Ilyen gyönyörűen megfogalmazott, selymesen semmitmondó szöveget talán csak egy elvetemült ásványvíz sommelier mondana. Ettől a lágyan simogató, ál-intellektuális marketingszövegtől szinte kedvet kaptam ahhoz, hogy beborítsam magam egy kis citrusos testpermettel. Bár én inkább olyat keresnék, ami a közeli szigeteket varázsolja ide… mondjuk a Margit-szigetet! Egy kis sör- és hányásszagú testpermet (némi kellemes Tankcsapdás beütéssel) igazán visszaidézné nekem messze ringó gyermekkorom nyarait. Vagy nem. Igazából sosem voltam a Szigeten. Akkor maradjunk a kellemes, szőlős és földimogyorós beütésű darabnál, mely a romkocsmák és olcsó borozókat varázsolja ide, vagy engem oda!

A Balea permetes dezodorja is kiemelt kedvenc lett. Nagyon friss, kb egy hete használom, de bátran ki merem jelenteni, hogy nagyon jól teszi a dolgát, szépen meggátolja az izzadást. Nagyon szeretem, hogy semmi illata nincsen, abszolút bőrbarát, nem tartalmaz alumíniumot sem.” Azt még meg tudom érteni, hogy egy fizetett arc a Teleshop-csatornán miért dicsér két pofára egy terméket. Ezért fizetik, vagy kap egy ingyenes termékmintát. Ismerjük a jól bevált formulát: Amióta a Nyuggermaster 2000-et használom, megváltozott az életem. Magabiztosan kezdem a napot, újra tudok játszani az unokáimmal, és mindezt mindössze 2 hét használat után! Csak ajánlani tudom mindenkinek! De mi az üzlet ebben Laurának? Olyan bizarr személyiség lenne, aki attól kap intellektuális kielégülést, ha saleses szövegeket szajkóz random termékekről? Mert ha legalább lenne BÁRMI, amiről azt állítaná, hogy basszus, ez egy kalap szar! Ezt a hulladékot még a kutyátokra se kenjétek. De nem. Minden termék a saját önértékén nagyszerű, tökéletes, és instant kedvenc. Ez így tényleg rohadtul hiteles.

Vagy tényleg azt hiszi, hogy valaki azért fog „Nagyon furcsa szürkészöldes” színű körömlakkot venni (most csak 200Ft H&M-ben!), mert ő neki személyes kedvence lett, vagy mert pont az ő szubjektív véleménye szerint szép a színe. Lehet, hogy én becsülöm túl az emberi értelmet, de bárki képes legalább ennyire megítélni, hogy egy adott termék jó-e vagy sem, végül is bármikor kipróbálhatja (termékminták, próbafülkék…stb), de akár meg is veheti. Ízlés dolgában mindenki maga döntsön. Viszont ha egy olcsóbb áru képes ugyanazt a hatást produkálni, mint egy drágább, akkor valóban hasznos, ha erre valaki rávilágít. Persze van, akinek pont a drágábbra van szüksége, mert sznob, és úgy gondolja, az ész nélküli, pazarló költekezés valamiféle státusszimbólum, de ebbe ne menjünk bele…

Én most komolyan tanácstalan vagyok. Itt egy valódi, létező ember, aki egy reklám blogot vezet, és egyszerűen nem értem meg, hogy történhet ez meg. A démosznak már nem elég a televízióban, a rádióban, és az óriásplakátokon látható terméközön, hogy minden lehetséges csatornán mossák az agyukat, és igyekeznek brandek neveivel és logóival teleszemetelni a tudatalattijukat, még a szabadidejükben is, önszántukból akarnak arról olvasni, hogy melyik a legjobb lábápoló krém, hol lehet beszerezni, és mennyiért? Ez annyira abszurd, hogy elmondani nem tudom. Valaki most rögtön hozzon ide egy XIX. századi orosz írót! Pompás novella lenne belőle. Egy olyan világot mutatna be, ahol az emberek tényleg lelkesednek a reklámokért, és tudatosan indoktrinálnák magukat a legmocskosabb marketingpropagandával. Borzalmas disztópia lenne, de a megváltás kufárait pont az ilyen miliőben érzik jól magukat.

A leglogikusabb magyarázat, hogy Matus Laura valami gonosz mesterséges intelligencia, akit az Avon egyik titkos földalatti laboratóriumában hegesztett össze néhány makulátlan arcbőrű tudós, csak azért, hogy fogyasztásra kondicionálja vele a 10 és 16 év közötti lányokat. Gyakorlatilag erről szól az L&L Beauty. Hogy mit vegyél, és mennyiért. Vagy ha épp nem vásárolsz, akkor hogyan fond be a hajad, vagy csinálj Bravo magazinból iskolai füzetborítót magadnak. A fogalmazásmód rendben van, már amennyire egy teenager esetében rendben lehet. Van egy minimális személyes töltet is, ami azt hivatott megmutatni, hogy egy fiatal csaj, és nem egy marketinges csapat áll a blog mögött. De ezen túl csupán reklámokat kapunk. Termékajánlást, saját szavakkal, de a bevett fogások jól átgondolt alkalmazásával. Mit mondjak erről? Groteszk, bizarr, de a funkcióját betölti, már ha van élő ember, akinek tényleg ilyesmire van igénye.

„A reklámok (…) a legcsekélyebb mértékben sem segítenek hozzá ahhoz, hogy életünk harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb legyen. Legfőbb céljuk az, hogy fogyasztásra, vásárlásra ösztönözzenek, és benne tartsanak abban a bizonyos “mókuskerékben”, amely az újabb javak megszerzését lehetővé teszi.”

És biztos van! Vannak, akiknek még azt is meg kell mondani, hogy milyen színű körömlakk tetsszen nekik. Igazából el tudom hinni. Ez az érem egyik oldala. Ez is tragikus, de legalább érthető. A másik oldala viszont sokkal kétségbeejtőbb. Mert ha úgy nézzük, ez az egész nem is igazán a reklámról szól, inkább a dicsekvésről. Mintha Laura azt mondaná: “Nézzétek, milyen vagány farmert, meg pálmafás testpermetet vettem! Én csak úgy kiruccantam, nem is igazán akartam őket, de aztán valahogy hipp-hopp, ott teremtek a kosaramban a kis ravaszkák!” Ott tartunk, hogy státusszimbólum és az egyéni önkifejezés eszköze lett az 500 forintos izzadásgátló Balea dezodor? A sok csicska, ott izzadnak a napon, sárga foltos a hónalja a szar, turkálóból szalajtott pólóiknak, bűzlenek, alumíniumrészecskék tapadtak a pórusaikba, de Laura olyan suker, hogy az Ő hónalja sosem lesz izzadságtól lucskos, mint az egyszerű földi halandóknak, még a legmelegebb kánikulában sem, mert Ő Balea dezodort használ!

Persze ez nem tudatos, negyed ennyire sem konkrét, de mégiscsak ott bújik a háttérben a magamutogatás. Ez az egész nem az önkifejezésről, vagy az írói szenvedély kiéléséről szól, mert akkor most valószínűleg egy fanfictiont cincálnák szét. Itt nincs mit értékelni, mert nincs közvetített érték. Laura bemutatja, hogy mit vett, milyen körmöt csináltatott magának, meg ad egy pár nyilván többé-kevésbé használható kreatív ötletet mindenféle hasznosnak tűnő dolgok elkészítésére. Rendben. A világ örül. De ahogyan a Kisokost sem lehet jónak vagy rossznak titulálni, a L&L Beauty-ra is csak annyit tudok mondani, hogy: …oké. Persze akkor el kéne marasztalnom az amatőrsége, a nem túl felhasználóbarát felépítése, vagy épp az igénytelen kinézete miatt. De ez persze mind olcsó és végső soron igaztalan érv lenne a blog ellen. Az igazi problémám vele, vagy bármelyik hasonló témájú oldallal az, hogy:

1.: A reklámok köszönik, jól vannak. Ha segítség kell nekik, akkor arra ott vannak a Youtube-os unboxing-típusú termékismertető videók, beauty vloggerek, vagy az objektív termékismertetők.

2.: Senkit sem érdekel, hogy mit vásároltál tegnap. Vagy a múlt héten. Tényleg nem. A celebeknek sem áll jól a celebkedés, de az ő esetükben még érthető, hisz van egy hitvány, de valós társadalmi érdeklődés, pletykaéhség, amit kielégítenek. Viszont egy névtelen blogger indirekt rongyrázása nagyjából akkora közérdeklődésre tarthat számot, mint hogy a szomszéd öreg milyen akciós csirkefarhátat vett.

A képek alapján Laura egy kedves és aranyos lány, és pár év múlva gyilkolni fogják egymást a korabeli srácok, hogy a közelébe férkőzhessenek. Addig viszont jó lenne, ha valami értelmesebb dologgal foglalkozna annál, hogy divattippeket ad olyan fiataloknak, akiket oroszlánok neveltek egy TV-től is internettől mentes helyen. A végén még úgy végzi, mint azok a nők, akik a nagyobb nézettség érdekében a dekoltázsukat kipakolva tanítják a férfiakat kenyeret szelni. És bár férfiként kíváncsi lennék arra a dekoltázsra (persze csak pár év múlva), tényleg kár lenne, ha ilyesmire fecsérelné az idejét. A blogja alapján sajnos azt nem igazán tudom megítélni, hogy Laura hogyan ír, így a legideálisabb útvonalat a fotózásban látom. Vagy a modellkedésben, mert láthatóan nem csak a laposabbik végéről szereti a kamerát. Messze jobb megoldás, mint a Nivea és társai kedvéért ingyen prostituálnia a lelkét.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

N(y)ERegben vag...

Következő kritika:

Top 30 legütőse...

Még több Blogkritika