Ezúttal Eli Roth legújabb saját rendezésű filmjét fogjuk szemrevételezni. Tartozok egy vallomással: már a karrierje legeleje óta nyomon követem Eli Roth munkásságát, és mindent összevetve tetszett, amit láttam. A horror műfaj felhozatala pár kivételtől eltekintve kifejezetten lapos… már jó ideje, és Roth filmjei ha nem is átütő erejűek, de üde színfoltot jelentenek az amúgy unalmasan középszerű, egy kaptafára készülő tucatmozik sorában. Munkái, még ha nem is bírnak kifejezett művészi értékkel, akkor is érdekesek, és a maguk módján kiszámíthatatlanok, így az ember nem képes kitalálni már az első percben a komplett sztorit. Apró érdem ez, és más esetben nem is jelentene semmit, de a petting-háttérzajjá silányuló horror műfaj még az ilyen kis gesztusokat is nagyra értékeli. A Kopp-Kopp 2015-ös darab, a főszerepben Keanu Reeves, ami némiképp aggasztó volt, de úgy gondoltam, ezen a kis döccenőn azért majdcsak túllendülünk. Mint kiderült, sajnos mind a két megérzésem helytálló volt, ugyanis Reeves gyengén alakított, de ez csak a jéghely csúcsa volt.

Reeves egy Evan Webber nevű családos építészt alakít. Élete boldog, mondhatni idilli: van egy gyönyörű és tehetséges felesége, két szép gyereke, nagy háza… ezek úgy tudom jó dolgok, és láthatóan a film nem siet megcáfolni ebben. Az asszony egyik délután leviszi a gyerekeket a tengerpartra, Evan pedig otthon marad, hogy dolgozzon. Szóval hősünk belövi a zenét, és elkezd vadul épületeket tervezni, mikor egyszer csak meghall valamit (amit mi nem). Zene lekapcs, irány a bejárati ajtó, ahol két, bőrig ázott csaj áll. Úgy néz ki eltévedtek, rossz helyen tette ki őket a taxi, nem találják a keresett címet, meg ilyenek. A lényeg, hogy a helyzet vázolása után lényegében behívatják magukat a férfi házába.

Ne engedd be őket! Lehet, hogy vámpírok.

Evan példás házigazda: teát csinál, egy fizetett Uber reklám keretében új taxit hív nekik, rendelkezésükre bocsájtja a táblagépét, ad nekik törülközőt, megszárítja a ruháikat, friss köntössel kínálja őket, használhatják a mosdót…stb. A kicsit is szemfüles néző kiszúrhatja, hogy a lányok, Genesis és Bel sántikálnak valamiben, és valószínűleg Evan is felfigyel a dologra, de mint ahogy a Furcsa játékban is láthattuk, az etikett nem fegyverez fel minket a pszichopatákkal szemben. Oh, lelőttem a poént? Nos, aki nem jött volna rá, hogy ezek a tüzelő lánykák teljesen zakkantak, azoknak ajánlom dr. Kovács Petya professzor “Emberismeret alapjai krumpliknak” című 3 oldalas kötetét.

Igen, Genesis és Bel nem a 90′-es évek pornófilmjéből lépett elő, akciójuk nagyon is megtervezett, alig burkolt közeledésük Evan felé pedig nem a férfi szexepiljének az eredménye. Te mit tennél, kedves olvasó (feltéve persze, hogy férfi vagy), ha két dögös fiatal, minden jóra kapható csaj rád akarna mászni? Hű tudnál maradni Isten és az anyakönyvvezető előtt letett esküdhöz, vagy beadnád a derekad az események ilyetén fordulatának, és a családi tűzhely melegét bemocskolva lefektetnéd őket? Nos, ugye mi, férfiak rettentő egyszerű, könnyen befolyásolható, primitív ösztönlények vagyunk, így a válasz nem is lehet kérdés. Evan, nemünk bajnoka sem különb nálunk, ő is elbukik fiatal vulvák csábításának eredményeképp. Egy édeshármasban magáévá teszi Belt és Genesist, és mi, buta férfiak arra gondolhatunk, hogy győzött az igazság, helyreállt az univerzum rendje, csikló nem maradt szárazon, szóval rövidre fogva megtörtént, aminek meg kellett történnie.

„It’s like destiny that we were meant to meet. Do you believe in destiny, Evan?”

Ám mikor Evan másnap felébred, rá kell jönnie, hogy ennek a kis félrelépésnek komoly következményei lesznek: a lányok láthatólag nem akarnak elmenni, és mikor hősünk ki akarja őket dobni, Genesis megjegyzi, hogy mindketten kiskorúak, és a múlt éjszaka esetleg érdekelheti a hatóságokat. Innentől kezdve, mint az sejthető, beindulnak az események. A kezdeti szekálás hamar erőszakba torkollik, és… a két lány leüti, megkötözi Evant, megerőszakolják, megkínozzák testileg és lelkileg, míg végül a férfi teljesen összeomlik. A néző zsebében kinyílik a bicska, de hát hősünk végső soron egy csalfa, beteg, pedofil rohadék, hogy is érdemelhetne meg bárminemű szimpátiát vagy szánalmat, nem igaz? Nagyon úgy néz ki, hogy Genesis és Bel meg akarják ölni Evant, de előtte minden lehetséges módon bele kívánják dörgölni az orrát a bűnösségébe, és így közvetve a nézőét is.

-Most lefotózzuk a farkadat, és beállítjuk facebook profilképnek!

Mert a két lány pontosan tudja, hogy te sem lettél volna képes ellenállni nekik. Ezért függetlenül attól, hogy mekkora rohadt pszichopata állatok, a film az ő kezükbe helyezi a morális fölényt, ami elmondhatatlanul idegesítő. És a végén, amikor életben hagyják a férfit, még jobban belerúgnak a földön fekvő, védtelen Evanbe: „Tényleg azt hitted, hogy megölünk, mi? Nem vagyunk mi állatok!“.

Ízlelgessük ezt egy kicsit, mert ez a film kulcsmondata. Ugye egész végig azon szurkoltál, hogy Keanu Reeves mikor dobja le magáról a lazán köré tekert köteleket, és veri szét a csajok fejét valami tompa tárggyal, de természetesen ez csak amiatt van, mert mi, férfiak, ostoba, primitív és brutális állatok vagyunk. Ez csak egy játék volt, nem akarta senki sem megölni Evant, csak játszottak vele, froclizták, leckéztették. Persze közben megerőszakolták, megkínozták, vállon szúrták egy villával, elásták, szétverték a házát, és lejáratták minden ismerőse előtt online, de hé! Ez csak egy játék volt! Fun times!

Aki látta a Cukorfalat című (meglehetősen középszerű) filmet, de talán az is, aki nem, most olyasmiket mond, hogy “Na de nem lehet, hogy a két csaj csak Evan lelkiismeretének a kivetülése volt, és az egész sztori csak egy metaforikus belső vívódás?” Nem. Ez a Cukorfalat esetében még érthető lett volna, de itt szó sincs róla. Evan nem volt efebofil, végképp nem volt pedofil (mellesleg Genesisék sem voltak kiskorúak), nem volt rossz apa, vagy rossz férj, és azt is többé-kevésbé elhihetjük, hogy rossz ember sem volt. A film célja nem az, hogy bebizonyítsa: Evan egy rohadék, vagy hogy a kiskorúakhoz vonzódók megérdemelnek minden pofont, mert a világegyetem legnagyobb bűne lefeküdni egy korhatárt alulról súroló, amúgy teljesen nagykorúnak kinéző csajjal.

„Bitch, you barkin’ up the wrong fucking tree. I’m from Oakland, ho. I know two ghetto ass hoes when I see ’em.”

Az a mondanivalója, hogy minden férfi megvezethető a pénisze által, nincs erkölcs, nincs moralitás, nincs tudatosság, ez mind csak a valóságra felkent vékony máz, és igazából mindannyian állatok, ösztönlények vagyunk. És persze, ez nem teljességgel téves. Állatok vagyunk, ösztönlények, de Evan fél órás ellenállása azt bizonyítja, hogy az a máz mégsem olyan vékony, mint amilyennek a film láttatni akarja. Hibáztatható hősünk azért, mert izgalomba jön, ha két csinos lány épp a szájával kényezteti a férfiasságát? Hogy végül beadja a derekát, mikor ellenvetést nem tűrően felkínálják magukat neki? Aligha.

John Wick? More like… John Weak!

Ha a Kopp-Kopp a férfinem kritikája akar lenni, akkor borzasztó rosszul csinálja, mert egy teljességgel életszerűtlen felütést használ fel érvként. Ha meg a férfiak elleni kritika kritikája, akkor sem vagyunk sokkal beljebb. Úgy meg a női oldal indokait bagatellizálja el, hisz nem lehet ilyen pszichopata ragadozók alapján megítélni az egész szituációt. Igazából a film mindenkivel szemben igaztalan, még magával a helyzettel is, így nem lehet semmilyen üzenetet leszűrni belőle. Az egyetlen valós hatás, amit kivált, az a düh, amiért a hosszan felépített feszültséget Eli Roth nem oldja fel. Nem érzed úgy, hogy az igazság győzött, sőt, nem érzed igazolva a filmre fordított idődet sem. Őszintén szólva nem tudom elképzelni, hogy pár, megrögzötten férfigyűlölő radikális feministától eltekintve bárki azonosulni tudna a Genesissel és Bellel.

Igaz, fellebbentik, hogy az őrületük mögött egy erőszakoskodó apa állhat, de ez egyrészt lehetett az adott Evanre szabott forgatókönyv elcseszett szerepjátékának a része, másrészt… és akkor mi a franc van? Igazol ez bármit? Ha engem egyszer kirabolt egy cigány, akkor emiatt jogom van minden cigányt gyűlölni? Ha molesztált egy pap, akkor gyújtogathatok templomokat? A személyes tragédia feljogosíthat bármire is? Jogunk van válogatás nélkül kiprojektálni mindenkire a nyomorunkat? Természetesen nem. Értjük, a pedofília rossz. Nagyon rossz. Egy életre megnyomorítja az áldozatot, de okot ad ez arra, hogy keresztes hadjáratot indítsunk minden férfi ellen? Igen? Nem? Mi a film álláspontja? Mi az üzenete? Valószínűleg Eli Roth nem is törekedett arra, hogy legyen neki, egyszerűen csak fel akarta húzni a nézőt, vagy így, vagy úgy.

„This is what happens when you break the rules of the game, Evan. We have to punish you!”

És ami azt illeti, sikerült is neki. A stáblista után kemény fél óráig kattogtam a látottakon, de ennyi volt. Nem gazdagított semmivel, nem vett el semmit. Leginkább fárasztó volt látni, és lefrusztrált, ahogy ez a két infantilis csaj szétbarmolta Keanu Reeves házát, hülyére szívatták a férfit, tönkretették az életét egy olyan bűn miatt, amit el sem követett, aztán úgy pózoltak előtte és előttünk, mint az igazság bajnokai. Az, hogy Genesist és Belt először kívánatosnak, majd ‘ütnivalónak láttam, semmi mást nem bizonyít, csak azt, hogy szépek, de totál elmebetegek. Evan pedig a világtörténelem legesetlenebb áldozata. Nagyon rövid idő alatt nevetségessé vált, hogy képtelen bármilyen ellenállást is kifejteni, és könnyűszerrel leverik a két fejjel alacsonyabb, 40 kilós lányok.

A péniszem egy templom, és meg fogom védeni!

Amikor beüt a krach, elkezd pánikolni, nyavalyog, idegbeteg lesz, de például nem jut eszébe, hogy az életben maradása érdekében lefejeljen valakit, vagy mondjuk kibújjon a kötelek közül. Ha egy kicsit magára hagyják, gyorsan elkezd a telefonjával babrálni, mert ugye egy élet-halál helyzetben nincs is fontosabb, mint felvenni a kapcsolatot a családunkkal, és tőlük segítséget kérni. Még a kövér mexikói galériás emberke is talpraesettebb volt, de őt is ki lehetett cselezni úgy, hogy az inhalátorát átdobálták a feje felett addig, amíg megfulladt. Protip: ha a házigazdát megkötözve találod egy kamrában, ne oldozd el, ne hívj segítséget, hanem menj és védd meg a vacak art deco szobrokat!

Sajnos arról nem tudok érdemben nyilatkozni, hogy a két lányt alakító színésznők, Lorenza Izzo és Ana de Armas milyen teljesítményt nyújtottak, mivel a szerepükből adódóan eleve túl kellett játszaniuk minden gesztust. Szépek, aranyosak, amikor meg nem, akkor idegesítőek, szóval azt hiszem ez nagyjából megfelelt a kívánalmaknak. Keanu Reeves viszont kifejezetten ripacskodott a vásznon. Ő neki kellett volna a természetességet, a nyárspolgáriságot belevinnie a sztoriba, helyette mesterkélt, és a vége felé egyenesen komikus alakítást nyújtott. Alapvetően nincs bajom vele, nem tartom egy kiemelkedő színésznek, most sem kellett volna az elvárható középnívónál jobbat nyújtania, de nem jött össze neki. Mondjuk igazából nem tudok rá haragudni ezért: hogyan lehetne komoly képpel eljátszani egy ilyen szerepet? Az egész szituáció, amibe Evan belekerül, életszerűtlen és bizarr, és a szó konkrét és metaforikus értelmében is meg volt kötve a keze.

„Death? Death? You’re gonna kill me? You’re gonna fucking kill me? Why? WHY? Because I fucked you? You fucked me! You fucked ME! You came to MY house! You came to ME!”

A forgatókönyv nem engedte, hogy azt tegye, amit minden normális ember megtett volna: vagyis amikor Genesisék elkezdtek keménykedni, lecsapni őket, mint a szart, és hívni a rendőrséget. Amikor az embert megtámadják, és az élete forog kockán, nem fog azon filózni, hogy “jaj, kiskorúak”, “jaj, nők”, meg “mit fog ehhez szólni a bíró?”. Le kéne már szokni arról, hogy az átlagembert úgy fessék le, mint valami teljesen életképtelen és hülye lényt. Mellesleg arról is, hogy a családapa/családanya egy pillanat alatt akcióhőssé/ex-ügynökké változik az első terrorista-gyanús alak felbukkanásakor. Az igazság természetesen valahol a kettő között van, de ez nyilván teljesen mindegy, hiszen a valóságot mindig a rendező akaratának rendelik alá.

Még hogy a nők nem alkalmasak a fizikai munkára…

Rossz film a Kopp-Kopp? Igen, nagyon. Öncélú, hatásvadász, bugyuta darab, jobb esetben mondanivaló nélkül, rosszabb esetben olyan mondanivalóval, ami igaztalan és igazságtalan. Horrornak lapos, drámának kevés, thrillernek pedig túl irreális, és rettentően idegesítő. Ha nagyon ki kéne sarkítani, akkor Eli Roth azt járja körül, hogy elképzelhető-e olyan szituáció, melyben minden férfi megcsalná a feleségét. A válasz igen. És akkor mi van?

Ha korrekt akarok lenni a filmmel, akkor egyetlen valamirevaló gondolata a pedofíliának titulált efebofília relativizálása. Vagyis hogy mennyire képlékeny a határ, és mennyire könnyű visszaélni ezzel. Nyilván a törvényi szabályozáskor meg kellett húzni egy vonalat a legalitás és illegalitás között, ezt elfogadjuk, mert el kell, de ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy ez teljesen távol áll a mindennapok valóságától. A realitások világában a lányok már átlagosan 14-16 évesen érettek, mind testileg, mind tudatilag, ám ez a szám folyamatosan lefelé tolódik, és ma már szinte meg sem lepődünk azon, ha az általános iskola felső tagozataiba járó lányokat összetéveszthetjük a 20 éves fiatal nőkkel, annyira kiemelik és felerősítik a nyílófélben lévő nemiségüket.

Mint ahogy a filmünkben is láthattuk, szinte csak annyi választja el egymástól a 20 évest a 15 évestől, vagyis az úgymond… “dugható”-t a “tabu”-tól, hogy a lány milyen számot mond be. A Kopp-Kopp bemutatja, mennyire át tud értékelődni valakinek a megítélése egy szám miatt, és mennyire sorsdöntő lehet egy év ide vagy oda. „…megmutassam a személyimet?” De sajnálatos módon ez nem menti meg a filmünket. Erősen kerülendő, de ha nagyon nincs más, fogyasztás előtt legalább kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Kinek van manapság gyógyszerésze? Mindegy…

2 / 10

- Kitahito

Megosztás