Vannak azok az előadók és produktumok, melyek előtt a kulturális minimum egyszerűen leteszi a fegyvert. Pontosabban kihullik a kezéből, miután harakirit végez vele önmagán. Komár No miss c. száma is ilyen. Sajnos nem volt szerencsém a művész úr munkásságának egyéb ékes darabjait meghallgatnom, és őszintén szólva ez a mostani tapasztalás el is vette a nemlétező kedvemet tőlük. Van egy olyan érzésem, hogy ebből a kútból, illetve kútfőből nem fogunk olyan hűs vizet merni, mellyel szomjazó szellemünk kínjait olthatjuk. Ez a merítés is fájdalmas lesz! Ass far ass I ken tell, az 1983-as No miss elég erősen beleékelődött az ország kollektív körömágyába, természetesen a legjobb értelemben, és a megszokott nosztalgiaélmény további glória-rétegeket helyezett köré, így a szalámis szendviccsel a kézben bulizós generáció számára ez egy igazi trip down memory lane. Ideje tehát gonosz és cinikus kezekkel lerángatni a piedesztálról, és meghempergetni a saját irodalmi igényű mocskában! A továbbiakban betűspórolás céljából ezúttal egy-két szavas tőmondatokban fogok írni. Komár László. 1944. Isten éltesse! No miss. Dalszövegkritika. Segédige. Magyar Elvis. Csak gagyibb. 2012. Isten nyugosztalja! Engrish. Lets go!

Komár László: No miss.

Fontos nyelv az angol, rájöttem magamtól,
S kerestem egy jó tanárt.
Gyakorlom is szépen, háromszor egy héten,
Az “I am”-et és a “You are”-t.
Az órát kedvvel töltöm, mert kedves a tanárnőm,
Jól megtanít angolul.
Mégis, egyik este fontos kérdésére
Ennyit mondtam válaszul.

No miss, azt nem-nem,
Angolórára jöttem,
Meg kell tanulnom még
Néhány segédigét.
No miss, azt nem-nem,
Angolórára jöttem,
Majd a vizsgák után
Máshogy felelek talán.

Fontos nyelv az angol, rájöttem magamtól,
És megnéztem a brit hazát.
Néhány napra mentem, s közben megismertem
Londonban Miss Angliát.
Egész nap beszéltünk, ragoztunk, igéztünk,
Társalogtunk angolul,
Ám a búcsúeste fontos kérdésére
ennyit mondtam válaszul.

No miss…

„Fontos nyelv az angol, rájöttem magamtól”: Komár László önerőből jött rá, hogy az angol nyelv szerepe egyre jelentősebb lesz, és nem rest ezzel a teljesítményével eldicsekedni. Mondjuk ha nem 1983-ban, hanem teszem azt 30 évvel korábban jutott volna erre a megállapításra, az némiképp talán fajsúlyosabb lett volna. És biztos vagyok benne, hogy a pártbizottság figyelmére is számot tarthatott volna ez a kijelentés, feltéve persze, hogy hősünk abban a közegben is hangot ad a saját éleslátása felett érzett gyönyörűségének. -Miért akar ez a Komár László angolul tanulni? Miért nem elégszik meg a jó orosz nyelvvel? Talán csak nem disszidálni akar a művész úr? Tessék csak szépen itt és itt aláírni ezt a nyomtatványt, hogy itt és itt eltörjük a térdkalácsát!
Hősünk ennyire azért nem merész, ő 7 évvel a Szovjetunió összeomlása előtt orrontja csak meg, hogy talán érdemes lenne a zsetonjainak egy részével a hanyatló nyugatba invesztálni. Lassan Komár úr is befut, hogy a már csak egy maroknyi ember által komolyan vett szocializmus panteonjában leoltsa a villanyt. Ő egy igazi túlélő, aki nem akar a hajóval együtt a tenger fenekére süllyedni, net spasibo! Nem megy szobrokat döntögetni, de azért finoman jelzi, hogy ő már gyakorlatilag lélekben egy másik unió állampolgára!

„S kerestem egy jó tanárt. Gyakorlom is szépen, háromszor egy héten, az “I am”-et és a “You are”-t.”: Hősünk akkor még nem tudta, hogy az I am és a You are nem elég nyelvi muníció ahhoz, hogy az eljövendő világban ellavírozhasson vele, de sajnos erről őt senki sem tájékoztatta. Komár heti háromszor elment a tanárához, hogy a present simple első két pontját gyakorolja, melynek eredményeképp bár a lehetséges élethelyzetek tetemes többségében teljességgel eszköztelen maradt, viszont cserébe a maradék esetben sem képes reagálni, hisz nem érti a kérdést. Úgy látszik a jó tanár itt azt jelenti, hogy jól átbassza a hősünket, aki ebből látható módon semmit sem fog fel, hisz az elsős tananyag első oldalának szókészlete annyira megdelejezte, hogy ez a minimális sikerélmény elég is neki. Ő nem az a fajta mester, aki egy adott területen átfogó tudás megszerzésére törekszik, nem. Ő a japán tökéletesség és precizitás útját követi, mely a legapróbb, legjelentéktelenebb részletek tökéletességének eszményképét üldözi. A tökéletes vágás. A tökéletes rímpár. A tökéletes I am és You are. Komár ezen az ösvényen halad, az önmegtartóztató aszkézis keskeny csapásvonalán. Megtagadja magától a nyelv végeláthatatlan tengerét, még a he/she/it-ig sem megy el, mert ő e négy szó, e kilenc betű mantrázásával akarja elérni a megvilágosodást. Felmegy a hegyre, évtizedeket tölt el ott, majd mikor lejön a földi halandók közé, csak annyit mond: I AM. Ez maga Isten szava, hát van ennél nagyobb állítás? Van ennél tisztább bölcsesség?! Nincsen. Persze az is lehet, hogy csupán a sorvégi összecsengés kedvéért gyakorolta az I am-et és a You are-t, ami megint csak becsülendő, hisz az ilyen állhatatosság és akaraterő hasonlóképp példa nélküli!

„Az órát kedvvel töltöm, mert kedves a tanárnőm, jól megtanít angolul.”: Milyen kedvvel, László? Jó kedvvel? Rossz kedvvel? Illene jóval, ha már kedves a tanárnő, jól összekedvezi hősünket, nyilván erre akar utalni a dalszövegíró az ok-okozati összefüggéssel, mely szinte mellékes körülménnyé degradálja a tényt, hogy amúgy még angolul is megtanítja őt. Oh, naiv olvasó, nem tudod még, hogy micsoda hangsúlyeltolódás következik nemsokára! Mindenesetre azt már tisztáztuk, hogy a kedves tanárnő kissé inkorrekt módon csupán limitált nyelvtudással látja el emberünket, aki (látjuk és halljuk) mindebből nem sokat sejt, hisz ő még mindig azt hiszi, hogy egy derék, lelkiismeretes tanárral van dolga. Lehetséges, hogy szinkron alámondásos pornófilmekből gyakorolnak (a továbbiak ismeretében nem lepődnék meg túlságosan, ha tényleg ez lett volna a helyzet…), bár még azok is bővebb ismeretekkel szolgálnak annál, amit eddig Komár a repertoárjából megvillantott. Nem baj, ha ő azt állítja, hogy jól megtanítják angolul, akkor ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem, ugye? Valószínűleg neki van igaza!

„Mégis, egyik este fontos kérdésére ennyit mondtam válaszul. No miss, azt nem-nem, angolórára jöttem, meg kell tanulnom még néhány segédigét.”: Most képzeljük el ezt a (nyilván fiktív) élethelyzetet. Este van, az indokolatlanul későig elhúzódó tanóra már a vége felé közeledik. Komár László az asztallap fölé görnyedve, ökölbe szorult kézzel betűzi ki az elsős angol könyv bevezető sorait. Homlokán apró harmatgyöngyökként ülnek ki az izzadtság sós cseppjei, melyek kis patakokba gyűlve végigfolynak a pofacsontján, pár pillanatig billegnek az álla borostás csúcsán, majd a nyakán lecsorogva belegabalyodnak a mellközépig kigombolt ing alól kikandikáló szőrszálrengetegbe. A szoba levegőjét még a szélesre tárt ablak ellenére is vastag ködként lengik be a férfias feromonok. Mindeközben a tanárnő némán ül az asztal túloldalán, arcán a várakozás (fél órája nem sikerül túljutni az első bekezdésen…) és vágyakozás szívszorító keverékével, térdeit épphogy eltakaró szocreál szoknyája rejtekében eleinte alig észrevehetően, majd egyre intenzívebben dörzsöli egymáshoz tejfehér combjait, ahogy a visszafojtott kéj gátja fölött egyre átcsapnak a megzabolázhatatlan női szexualitás hullámai. A szinkron alámondásos NSZK-s pornófilmek képkockái úgy villannak be neki, mint egy vietnami veteránnak a háborús emlékek, és végül, mikor már nem bír magával, pihegve, kipirult arccal, zihálva meg-megugró mellekkel előrehajol, és minden csáberejét latba vetve így szól:
-Hey Lazlo, do you wanna come to my bedroom, and fuck me until we pass out of dehydration?
Mire hősünk felnéz, és a hárem animék protagonistájának ősképeként csak annyit felel:
-No miss, azt nem-nem, angolórára jöttem, meg kell tanulnom még néhány segédigét. – és folytatja a Don Quijote-i szélmalomharcát a magánhangzók és mássalhangzók ellen. Azért megvannak itt a prioritások! Itt valóban tudatos jövőépítés van. Komár Lászlónak nincs elbaszni való ideje, ő minden figyelmét az angol nyelv rejtelmeinek kívánja szentelni, ez az egyetlen dolog, ami a szeme előtt lebeg, s következetesen megtagadja magától a világi élet hívságait.

„No miss, azt nem-nem, angolórára jöttem, majd a vizsgák után máshogy felelek talán.”: Na, itt a lényeg. Megérkeztünk. Komár László a valaha élt legnagyobb pussy tease. Pont. Ellenérvnek, apellátának nincs helye. Eddig azt hittük, hogy a korrekt Komár meg akar maradni a tanár-diák viszony jól lehatárolt, formális keretei között, most viszont kimutatta a foga fehérjét. Mi az üzenet? Te csak tanítsál szépen tovább, ‘kisanyám (ugye itt már kisejlik, hogy a milf tanárnővel szemben a pubertáló Komár megnyerte a hatalmi játszmázást…), és majd annak fényében, hogy milyenek lesznek a vizsgáim, eldől, hogy lesz szex, vagy nem lesz szex! Na most a következő kérdés, hogy mivel fizet Komár László az angolórákért? Forinttal, vagy a koitusz ködös ígéretével? Mert amikor hősünk azt mondja, hogy „majd a vizsgák után, máshogy felelek TALÁN.“, valahol az agyam egyik hátsó szegletében megszólal egy apró vészcsengő. Tételezzük fel a jobbik verziót, vagyis hogy Komár tisztes állampolgár módjára a szolgáltatást anyagi juttatás útján váltja meg, majd ez a helyzet valamilyen oknál fogva egy egyoldalú romantikus viszonnyá eszkalálódik. Az erkölcsös magatartás az lenne, amit a (kvázi) refrén első felében láthatunk, vagyis hogy finoman, de mégis határozottan elutasítja a tanárnő közeledését. Ha azon a ponton megállt volna, akkor nem lett volna okom elkészíteni ezt a dalszövegkritikát. Viszont emberünk továbbmegy, és kihasználja a helyzetet, tudatosan és szándékoltan visszaél a nő vonzalmával, pusztán csak önérdekből. Le akar Komár László feküdni a tanárnővel? Nem tudjuk, de az biztos, hogy készakarva játszik annak érzéseivel és vágyaival, ami… enyhén… pszichopátiás. Ezen a ponton már az se számítana, ha a nő (minden ráutaló jel ellenére) nem szexuális jellegű kérdéssel fordult volna hősünkhöz, hanem mondjuk meginvitálta, hogy olvassák közösen Marx Tőke című klasszikusát. Teljesen mindegy, ugyanis Komár célja és viselkedése jól kikörvonalazható. Az első adandó alkalommal elbitorolja a vezetői státuszt azáltal, hogy maga felé billenteti a dominancia mérlegének nyelvét, és a vélt vagy valós jutalom megszerzése érdekében arra kényszeríti a nőt, hogy várjon rá, “küzdjön” érte. Talán csak ki akarja zsarolni, hogy tényleg megtanítsák angolul, elvégre az eddigi ismereteivel még az épületből sem találna ki. Nyilván erről van szó, ugye, nem pedig arról, hogy Lászlóért pedálozni kell, be kell magadat kuncsorognod az ágyába, hisz ő olyan jó pasi, és annyira tudatában van a saját karizmájának, hogy őt ki kell érdemelni. Nem úgy van az, hogy te feldobsz egy mindkettőtök számára hasonlóképp kedvező ajánlatot, és Komár abba csak úgy belemegy! Neem! Hülye vagy?! Ugorj át érte a lángoló karikán! Tényleg, igazán példás, iránymutató férfiúi mentalitás! Ez a fajta olcsó, céltalan játszmázás, a másik fél érzelmeivel való kétbalkezes zsonglőrködés már a startkőnél stigmatizálja az emberi kapcsolatokat, és nyomorítja meg a feleket, de propagáljuk csak, biztos nem lesz belőle semmi baj!

„Fontos nyelv az angol, rájöttem magamtól, és megnéztem a brit hazát. Néhány napra mentem, s közben megismertem Londonban Miss Angliát.”: Ugrunk egy nagyot az időben, hősünk már (feltételezzük) perfektül beszéli a nyelvet, vagyis nyilván sikerült a pénisze mézesmadzagként való lobogtatásával elérnie, hogy a tanárnő átadja neki a tudását. (Vagy szimplán csak rendkívül felelőtlen, és pantomimezéssel kíván kommunikálni. Valamelyik a kettő közül.) Hogy azután mi történt, azt balladai homály fedi. Megtörtént vajon a várva várt kopuláció, vagy Komár László a sikeresen letett vizsgák után angolosan távozott? Sosem tudjuk meg. De nyilván már nem is fontos, hisz emberünk előtt megnyílt a nyugat, így hát elindult új kalandok, új széjjelfrusztrálható nők felé. Betámadja Londont, és egyből megismerkedik a valakivel, akit ő úgy mutat be nekünk, mint az ország szépségversenyének egykori győztesét. Komár úrnak sose kellett messzire mennie a kérkedésért, de a modorosságért sem, hisz erősen feltételezhető, hogy csupán az undorítóan ízléstelen szóhasználata nyomán lesz valakiből Miss Anglia, valójában arról van szó, hogy talált magának Londonban egy angol lányt, ami valljuk be, nem olyan nagy érdem, pláne abban az időben, hisz akkor még nem volt minden második lakos bevándorló. Vegytiszta humble bragging megint. A nőt azon nyomban fel is szalagozza hát, mert nem adja alább, ő csak szépségkirálynőkkel hajlandó vegyülni, de valószínűleg még nekik se hajlandó odaadni magát, és őket is túráztatja, mert a perverz állat erre izgul, na de majd meglátjuk, bizonyára nincs igazam.

„Egész nap beszéltünk, ragoztunk, igéztünk, társalogtunk angolul, ám a búcsúeste fontos kérdésére ennyit mondtam válaszul. No miss…”: Tehát megint eljátssza azt, amit anno a tanárnővel. Szerencsétlen csaj egy álló napon át beszélget ezzel a fogyatékossal, aki úgy látszik a nyelvre nem mint eszközre, hanem mint célra tekint. Neki nem az a fontos, hogy meg tudja magát értetni másokkal, ő az angolt pusztán az angol kedvéért űzi. De komolyan. Itt van egy helyzet, amit úgy látszik képes volt a jelenlegi ismeretei alapján elfogadhatóan kezelni, egész nap szóval tartotta a beszélgetőpartnerét, majd amikor beérik a termés, és ideje lenne szüretelni, ő kihátrál a szituációból, mert hogy no miss, ő csak angolórára jött Angliába, köszöni szépen, őt nem érdekli semmi, amit ez a bűnös világ kínálni tud, ő megelégszik, sőt, tökéletesen elégedett a nyelv művelésének tiszta örömeivel. Valójában Komár László tényleg egy aszkéta. És én még azt hittem, hogy tisztátalan indíttatásból utasította el a tanárnőt, pedig ő csak szerelmes. Szerelmes az angolba. Számára az, hogy a Brit haza nyelvén beszélhet, felér egy fellációval. Persze olyannal, melyet ő kap. (Az ugye egy másik nyelvlecke.) Gyönyörűséggel forgatja szájában a szavakat, ragoz, farmernadrágnak feszülő merevedéssel igéz, és amikor kimondja, hogy parliamentary democracy, egyszerűen a beleélvez a frissen vásárolt boxeralsójába. Ő igazából csak ennyit vár az élettől, hogy nyelvészként eltöltekezhessen a szavak gyönyörűségével, de ezek a rohadt ribancok mindig ráakaszkodnak, és azt akarják, hogy megdugja őket. Hát igen, ezt a keresztet Komár Lászlónak örökkön örökké cipelnie kellett. Nem volt nyugta a nőktől. Fájdalom, de így volt. Sokszor kívánta, bárcsak olyan ronda lehetne, mint mi, random földi halandók, de egyszerűen nem, nem ment, az Úristen más utat jelölt ki számára. A sors iróniája, hogy neki, akit ekkora sármmal áldott meg a természet, ez átok volt. Sokszor üvöltött az ég felé, térdre borulva, könnyes szemmel, hogy -Atyám! ATYÁM! Miért teremtettél engem ilyen dögös pasinak?!

De sosem kapott választ. A fellegek hallgattak, és neki tovább kellett cipelnie ezt a terhet. A terhet, melyet szerényen, alázattal és gigászi akarattal tűrt. Azt hitte, ez minden. Hogy a világ üres színfalai között csak ennyi adatott meg neki, a bölcsőtől a sírig tartó szenvedés, a női nem osztatlan figyelme és szeretete. Már-már elvesztette a reményt. Már kész volt feladni mindent. Ám akkor a gondviselés kegyelme útjába sodort valamit. A fák közt suttogva osonó szél olyasmit üzent neki, amely örökre megváltoztatta az életét: I AM. És Komár László tudta. Tudta, hogy mi a dolga! Meghallotta a hívást. Éjt nappallá téve tanult, elmerült a legősibb elsős tankönyvek szentirataiban, felkereste a legnagyobb bölcseket, és elzarándokolt az óhazába is, hogy meglelje az igét, és persze a ragot. Sok akadállyal kellett szembenéznie. A nők ráakaszkodtak, lehúzták, leteperték, néha olyat kellett tennie, amire nem volt büszke, de ő csak ment. Ment a fény felé, hogy megtalálja a színfalak mögött meghúzódó láthatatlan rendezőt, és feltegye neki a legfontosabb kérdést: Are You…?

Sikerült Komár László küldetése? Erről csak sejtéseink lehetnek. Egyesek szerint Angliában nyoma veszett, és csupán évekkel később találtak rá a Skót felföldön egy barlangban, melynek falát az egyszerű jelen művészi ábrázolásának kacifántos kalligráfiái borították. Azt mondják, Komár László eggyé vált az angol nyelvvel, és még most is benne él. Mások szerint Isten jóindulatából megcsúnyult, hosszú, békés öregkort élt meg, és arcán mosollyal távozott az élők sorából. Kedvenc angol nyelvű mesekönyveivel együtt temették el a Temze partján. Az igazságra természetesen már sosem derül fény. Egy dolgot azonban teljes bizonyossággal állíthatunk. Azt, hogy a No miss c. szám…

EGY ÉGETNIVALÓ SZEMÉT.

- Kitahito

Megosztás