logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Dalszövegkritika / 2017/04/03 / Szerző: Kitahito

Kárpátia: Pálinka

Ismét visszatérünk kedvenc nemzeti rock bandánkhoz, hogy a lokálpatriotizmus posványos pangóvizében újra megmerítsük poharunkat, és elkoccintsunk egy áldomást a kollektív magyarságra. Mert ugye mi adhatna jobb kibúvót a problémáinkkal való szembenézés alól, és kergethetne minket még mélyebbre az alkoholizmusba, mint a hazaszeretet? Igyunk hát egy kupicával, majdcsak lehúzza azt a tüdőrákot is!

Kárpátia again

Szóval… megint Kárpátia. Túl sok a visszás matéria, szóval rendre vissza kell térnem, hogy egy korsónyit merítsek belőle, és a szkeptikus szellem lángjánál gargarizáljak vele. Ez az előnytelen figyelem talán elsőre indokolatlannak tűnhet, de az elkövetkezőkben azon leszek, hogy valamennyire rávilágítsak a problémákra. Szóval mielőtt a kedves olvasó zsebében kinyílna a Mein Kampf, és előszedné kedvenc karikás ostorát a szekrényből, hallgattassék meg a pro, mielőtt egy csendőrös visszakezessel rákontrázna a mondandómra! Sajnos a papír alapú irományokkal ellentétben az internetet nem lehet egy téren halomba rakni és elégetni, őrizzük hát meg legalább a kulturáltság látszatát! Ennek szellemében fogok most a Kárpátia 2006-os Pálinka c. számáról értekezni. Röviden, velősen, és minden elfogultságtól mentesen, vagy legalábbis erre törekedve, aztán persze tudjuk, hogy mi lesz belőle. Tehát nézzük, mit alkotott ezúttal Petrás János, és víg kompániája!

Kárpátia: Pálinka

A jó magyar pálinkának
Nincsen párja
Nincsen párja
Egyedül van mint a magyar
A világba
A világba
Szilva, körte, cseresznye
Éljen a haza!
Egészségünkre!

A jó magyar pálinkának
Nincsen párja
Nincsen párja

Aranyból van, gyémántból van
Minden cseppje
Minden cseppje
Olyan mint a tűzről pattant
Kis menyecske
Kis menyecske
Szilva, körte, cseresznye
Éljen a haza!
Egészségünkre!

Aranyból van, gyémántból van
Minden cseppje
Minden cseppje

Orvosság ez akár milyen
Nyavajára
Kikúrálja
Ezért jár az magyar ember
A csárdába
A csárdába
Szilva, körte, cseresznye
Éljen a haza!
Egészségünkre!

Orvosság ez akár milyen
Nyavalyára
Kikúrálja

Erős mint a háromszor varrt
Csizma szára
Csizma szára
Amiben bemasírozunk
Kolozsvárra
Kolozsvárra
Szilva, körte, cseresznye
Éljen a haza!
Egészségünkre!

Erős mint a háromszor varrt
Csizma szára
Csizma szára
Szilva, körte, cseresznye
Éljen a haza!
Egészségünkre!

„A jó magyar pálinkának nincsen párja, egyedül van mint a magyar a világba. Szilva, körte, cseresznye, éljen a haza! Egészségünkre!”: Egy viszonylag egészségesnek mondható, bár kissé talán mártíromkodós nacionalista állítással indítunk. „A jó magyar pálinkának nincsen párja, egyedül van mint a magyar a világba.” Nincs is jobb, mint egy szeszes ital vélt vagy valós minőségi primátusából levezetni a saját nemzeti felsőbbrendűségünket. A pálinka is egyedül van, mi is egyedül vagyunk, akár össze is jöhetnénk, amolyan barátság extrákkal alapon. Az már csak mellékes körülmény, hogy a Cseheknél, a Lengyeleknél, a Szerbeknél és a Románoknál is készül pálinka, Itáliából került be hozzánk, még az arabok fejlesztették ki, maga a szó pedig szláv eredetű, de ez mind teljesen mindegy, mert ez most már a mi JÓ MAGYAR pálinkánk! Azért is van ennyire egyedül, mert annyira jó és nemes. Akárcsak mi, magyarok. Mit tettek le ezek a Románok az asztalra? Hát semmit! Nekünk bezzeg van Rubik-kockánk, golyóstollunk, meg gömböcünk, és Olimpiai aranyunk is, időnként! Igaz, hogy mi személy szerint semmit sem tettünk hozzá ezekhez, de BÜSZKESÉG! Tiszteletet a magyaroknak! A körülöttünk lévő szar, cefrés, paraffinnal hígított olcsó kotyvalékok természetesen csak nívótlan utánzatok. Irigyek ránk, ezért árultak el minket annak idején, és lopták el szent gyümölcsöseinket, hogy megszerezzék a magyar pálinka titkát, de a mi piánk olyan, mint a Penge szamurájkardja, ha mindenféle méltatlan vérszívó parazita rohadékok veszik a kezükbe, akkor lerobban a kézfejük. Szilva, körte, cseresznye, málna, narancs, papaja, fekete ribizli, banán, pitaja, kumkvat, licsi, éljen a haza, akármilyen… khm, kicsi. Egészségünkre! Vicces egészségről beszélni akkor, mikor épp 60 fokos alkoholt iszol, egy oldószert, ami szép lassan felbontja az agysejtjeid közti kötéseket. Nem baj, ezt a dalt azért még bármikor el fogod tudni énekelni, annyira piszkosul… felhasználóbarát! ‘Nesécsémeg Janikám, igyá’ te is!

„Aranyból van, gyémántból van minden cseppje. Olyan mint a tűzről pattant kis menyecske. Szilva, körte, cseresznye, éljen a haza! Egészségünkre!”: Aki ivott már életében pálinkát, az pontosan tudja, hogy éget, lezsibbasztja a nyelvedet, mint a Lidocain, és azon kívül, hogy FÁJ, nem sok mindent érzel a fogyasztása közben. Komoly adag romantizálás nélkül még kellemesnek sem nevezném, nemhogy aranynak meg gyémántnak! Abba már bele se megyek, hogy ki inna aranyat meg gyémántot?! Értem én, hogy nagyon szeretni akarjuk a magyar pálinkát, mert szeretni akarjuk magunkat, de azért ne hazudjunk már oda értékmaximumot, ahol csak egy magas alkoholtartalmú, tömény égetett szeszes ital van! „Olyan mint a tűzről pattant kis menyecske?” …mármint huncut? Kacér? Kikapós? Beleül az öledbe néhány bókért cserébe? Egy üveg átlátszó folyadékról beszélsz, amiben esetleg még úszik egy darabka csoffadt gyümölcs, talán nem kéne rámászni, de van az a mennyiségű pia, ami után még a pálinkás palackot is menyecskének nézed, és megpróbálod belepréselni a péniszedet. Sok sikert hozzá! Tegnap egyébként láttam egy jó oldal szalonnát, az is olyasmi volt, mint egy kurvás kis ribanc, gondoltam is magamban, hogy ha ez most idejön, én nem tudom, mit fogok kezdeni magammal. Ha az ember ilyen kísértések között él, akkor már nem marad ereje a valódi menyecskékre: Petrásék elbasszák az időt mindenféle jó magyar vecsési káposztára, herendi porcelántányérra, meg a Tibi csokira. Nem akartok esetleg írni egy számot a jó magyar 1.8% zsírtartalmú pasztörizált tejről is? Ja, és megint éljen a haza, meg ilyenek…

„Orvosság ez akár milyen nyavalyára. Kikúrálja. Ezért jár az magyar ember a csárdába. Szilva, körte, cseresznye. Éljen a haza! Egészségünkre!”: Ja értem! Nem arról van szó, hogy be akarunk rúgni, hogy a saját hányadékunkban fetrengve horkoljunk hajnalig. Most sem azért mondunk áldomásokat, hogy legyen indokunk lerészegedni. Neem, hülye vagy? Ez orvosság! Azért issza a magyar ember, mert beteg szegény! Ezért jár a csárdába! Pedig én azt hittem, csak szomjas. (Persze tudjuk, hogy tényleg beteg, csak nem testi…) Há’ hagyjam abba az ivást?! Mit akarsz anyuka, hogy meghaljak? Ez arany, meg gyémánt, és különben is jó az ‘akármilyen nyavalyára. Orvos úr is megmondhassa! Minden napra egy üveg pálinka, hogy távol tartsuk a rosszkedvet… meg a nyavalyákat, ugye. Kellenek azok az izmusok! Feudalizmus, fasizmus, kommunizmus, kapitalizmus! Én egyszerű, böcsületes magyar ember vagyok édesem, nekem jó lesz az alkoholizmus is!
A Kárpátia először megpróbálja egyfajta patrióta aktusnak beállítani a piálást, aztán romantizálással igyekszik megszépíteni azt, most meg orvosságnak hazudják az égetett szeszt! Gyönyörű. Egy olyan országban, ahol minden 15 év feletti lakos átlagosan 13.3 liter (!) tiszta alkoholt iszik meg évente, és a népesség kb. 10 százaléka alkoholista, tényleg felelős döntés ilyen hangzatos, rímbe szedett kibúvókkal nyugtatni a kollektív lelkiismeretet? Nem káros ez egy kicsit? Persze értem én, hogy Petrásék még a májzsugorból is valami elbaszott érvet akarnak kovácsolni a nemzeti szuperioritásunk alátámasztására, de ennél talán még a Vaterán vásárolt 2000 forintos Kassai íjjal űzött kültelki hagyományőrzés is emelkedettebb dolog.

„Erős mint a háromszor varrt csizma szára. Amiben bemasírozunk Kolozsvárra. Szilva, körte, cseresznye, éljen a haza! Egészségünkre!”: Oké, mi van?! Előbb még azon voltunk, hogy legitimáljuk magunk előtt a függőségünket mindenféle menyecskékkel meg gyémántokkal, most meg már masírozunk? Kárpátia, én azt hittem, ez csak egy nyugis kis péntek este lesz, gondoltam megiszunk pár üveg pálinkát, pogózunk kicsit, esetleg megverünk néhány buzit, majd elalszunk valami árokban a nejlonzacskók között, erre most előjöttök ezzel a baromsággal? Persze, én is szívesen mennék legéppuskázni a románt, hisz tudjuk, ‘evettékafődünket, de most basszus nem öltöztem meneteléshez! A jobbik 商标 cipőmet vettem fel, és hallod, kár lenne összesározni! Egyébként is holnap megyünk le Keszthelyre meglátogatni… khm és amúgy meg mostanában kicsit szúr a tüdőm, eleve ezért is kezdtem el pálinkát inni, szóval még gyógyulgatok! De hát neked magyarázom, Janikám? Talán majd jövő héten, rendben? …de most komolyan, mi a franc? Hogy jutottunk el onnan, hogy „A jó magyar pálinkának nincsen párja” oda, hogy támadjunk meg egy másik országot? Ilyen ez a magyar virtus? Nehogy anyám megorrontsa, gyorsan vonuljunk be Pozsonyba? Mert kétség ne legyen afelől, hogy csak azért érdekel minket annak a rohadt csizmának a szára, mert így jön ki a rím. Persze masírozni fontos, igazából az irány mindegy is, hisz bármerre indulunk el, találunk egy elcsatolt települést, amit részegen felrúghatunk! Érted, azt hiszi az ember, hogy meghallgat valami softos kis számot az piálásról, erre már megint fél perc alatt belesodródunk egy világháborúba, mert basszus Petrásék még a háromrétegű WC papírról sem tudnának úgy wannabe népdalt énekelni, hogy közben képzeletben ne mennének át tankkal pár tucat emberen. Ebből is jól látszik, hogy milyen borzasztó primitív, sekélyes és ingatag ez a fajta nemzeti érzelem. Gyakorlatilag bármi, de tényleg bármi kiválthatja az igazságos, alkoholgőzös népirtást, mert olyan logikai bakugrásokat hajtanak végre, hogy az adóbevallástól is képesek két sor alatt eljutni a revízióig. Nincs azzal semmi baj, ha valaki azt akarja magáról mutatni, hogy még székelés közben is a Nagy-Magyarország lebeg a szeme előtt, mindenkinek megvannak a maga kis kényelmes élethazugságai, de nem lehetne legalább egy pohár pálinkát meginni anélkül, hogy valami turbómagyar vagy agitátor elkezdené tervezgetni következő honfoglalást?

És az üzenetet nyomatékosítandó, kétszer is megkapjuk ezt a verzét, csak hogy értsük a lényeget. A Kárpátia működés közben mutatja be a kényszertoborzást: naiv, önérzetes, szellemi kvalitásaiban kissé korlátolt fiatalokat a finom, romantizált nemzeti propaganda erejével becsábítjuk a kocsmába, majd megkezdődik a beetetés, vagyis pontosabban a beitatás, amit esetleg még egy jó magyar eszméletvesztés is követ, és mire az áldozat felocsúdhatna a kábulatból, már a seregben találja magát, kezében puskával, kenyérzsákjában meg a legújabb Kárpátia CD-vel. Végül is kár lenne, ha az emberek tiszta, eredendő és zabolázatlan hazaszeretete pocsékba menne mindenféle jelszavak skandálásával, jurtaépítéssel, meg zászlólengetéssel, nem igaz?! Be kell csatornázni ezeket a tevékeny energiákat valami nagyobb cél malmába. Hogy ez a cél egy másik ország megszállása, vagy csak a szaros lemezeink eladása, az már szinte mellékes. Ha ehhez katonadalba oltva kell dicsérnünk a jó magyar Telekomot, talán még az is belefér, de az alkoholizmus propagálása és legitimálása mindenképp. Végül is könnyű pénz ez! Mert milyen lenne már arról dalt írni, hogy: srácok, össze kéne szednünk magunkat, egy csapat elhízott, alkoholista panelprolival nem lehet megvalósítani a revíziót! Hagyjátok abba az ivást, minden nap fussatok pár kilométert, de legalább csináljatok sok kisklambót, mert a demográfiai mutatóink riasztóak! Nem lesz ez így jó gyerekek, baj van! Fogy a magyar, gyorsan kezdjetek el szaporodni, mert nem lesz itt Kárpátalja, basszus!

De nyilván, a valóságról dalt írni nem olyan felemelő, és nem is olyan kelendő, mint ezekről a talajtalan képzelgésekről. Senki sem akarja hallani, hogy ki pálinkát ragad, az pálinka által vész el. A háromszor varrott csizmaszár, meg a tűzről pattant kis menyecske mindig sokkal népszerűbb perspektíva lesz, mint a májzsugor, a delirium tremens, vagy épp a 130.000 fős veszteség a Don-kanyarban, persze az utóbbival bármikor meg lehet indokolni egy újabb, képzeletbeli Don-kanyart. Mert azzal azért tisztában vagyunk, hogy ezek a nagy revíziós menetelések mindig csak a fejekben játszódnak le, egy tisztességes kisebbségtől eltekintve senki sem akarna önszántából embereket ölni, rossz és kevés fejadagon koplalni, és meghalni a sárban a hazáért, vagy valami elvont eszméért. Arról lehetne vitatkozni, hogy ez jó-e vagy sem, és a magam cinikus módján még képes is vagyok némi szimpátiát érezni azok iránt, akik visszasírják a régi, szép időket, amikor még mindennaposak voltak a bombázások, a nemi erőszak és a gyilkolás, mert ugye az igazi férfi onnan ismerszik meg, hogy még 3-4 év frontszolgálat után is megvan legalább egy végtagja, amivel teátrálisan a nyaka köré csomózhatja a kötelet. Igen, a hősiesség mindannyiunk életéből nagyon hiányzik.

Nem is tudom, mikor menekítettem ki utoljára sebesült bajtársat az ellenséges vonalak mögül, és a drága bajonettem is berozsdásodott már a polcon, hisz nem tudom az ellenség vérével felpolírozni. Hej, bizony kéne már egy kis szabadrablás! Nincs is jobb, mint az igazság és a haza nevében gyilkolni, erőszakolni és fosztogatni! Persze mi, magyarok különbek vagyunk ennél, mi ilyet ugye nem csinálunk (kacsintósfej)! És tényleg nem, mert nekünk elég a fantázia. A gitárhúrt pengető, pálinkagőzös képzelet, ahol a dolgok csodaszépek, és minden kapcsolatban van mindennel: a pálinka Kolozsvárral, a 4-es 6-os villamos Horthy Miklóssal, és még a Kockásfülű nyúl is megfér az árpádsávos zászló mellett. Nem félcédulás képzavar ez, önámítás, vagy a legalantasabb lokálpatriotizmus megideologizálása eufemizmusokkal, hanem szabad asszociáció, kérem! Ebben a fiktív világban a háború tiszta és steril, tele van dicsőséggel, és jól mutatta fekete-fehér fényképeken. Vonulunk, bevonulunk, közben katonadalokat éneklünk, pálinkát iszunk, és jól érezzük magunkat! Nagyfater is büszke lesz a sírból!

Van ebben valami eredendő gyermeki ártatlanság. A maga nemében szívszorító, ahogy a kanapéról meg a színpad elől igyekszünk szövögetni a nagyhatalmi vízióinkat. Mint mikor egy csivava megpróbálja meghágni az újfundlandit. Volt idő, amikor egy súlycsoportban voltak, de az egyik nem veszi észre, hogy azóta megváltoztak az erőviszonyok, a másik meg eleve semmit sem vesz észre az egészből. Túl vastag a szőre, hogy érezze azt a gyenge kis böködést a bokája tájékán. Kvázi külső szemlélőként ez igazán megható látvány, de valahol szomorú is. Szomorú, hogy nem maradt más a mi nemzedékünknek, mint a nyögvenyelősen megideologizált alkoholizmus, és a penész szagú, egyre fakuló képzelgéseink. Mit mesélünk majd az unokáinknak? Hol van a mi Don-kanyarunk, ahol szenvedhetünk, elvérezhetünk és meghalhatunk valami magunknál sokkal nagyobbért? Kénytelenek vagyunk élni, megszokni a hétköznapok apró kellemetlenségeit, lenyelni az átlagos sérelmeket, hogy lefekvés előtt vagy hétvégén egy-két Kárpátia szám erejéig szittya magyar lovasíjásznak érezhessük magunkat. De ne féljetek, honfitársaim, van remény! A migránsválság talán esélyt ad nekünk, hogy kiéljük a bennünk felgyülemlett xenofóbiát, és elbitoroljuk azt a vérmocskos glóriát az őseinktől, amire oly nagyon vágyakozunk! Kolozsvárnak sajnos még várnia kell, de hát az egri várvédők sem panaszkodtak, csak tették a dolgukat, ahogy azt kell. Egy igaz magyar már ilyen! Éljen a nagy nemzeti alkoholizmus! Éljen a haza, egészségünkre!

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

“Csajos d...

Következő kritika:

Akame ga Kill

Még több Dalszövegkritika