Kommentár / 2015/10/10 / Szerző: Kitahito
A fiú kijátszotta magát…
A XXI. századi posztmodern mindent kifoszt és elszellemtelenít: ahogy a tartalom egyre hátrébb húzódik a valóságból, az érvénytelenség hungarocell golyócskái kitöltik a megüresedett helyet, így bár a létező megtartja korábbi formáját, de belül már kihunyt az éltető akarat. A zombi felül, és tétova léptekkel megindul, hogy agyakat zabáljon.
Sosem voltam nagy Playboy rajongó, életemben jó ha 5-10 számot vettem a kezembe, de azért egy kicsit szíven ütött, mikor nemrég Hugh Hefner bejelentette, hogy a magazinjában többé nem lesznek meztelen nők. Döntését indokolhatta volna bármivel, kezdve a “…mert degradáló a női nemre nézve”-típusú enyhén feminista érveléstől a “Helyet kell adnunk a kifinomultabb tartalomnak!”-féle identitászavaros baromságig, de a jó alapító azzal magyarázta a húzást, hogy (idézem):
„-You’re now one click away from every sex act imaginable for free.”
Vagyis a lényeg, hogy azért nem lesznek pucér nők a Playboyban, mert az interneten amúgy is mindenki hozzájuthat az ilyesmihez, kb. ingyen. És ez nyilván igaz is. Ma már nincs szükség egy magazinra, hogy zászlóshajója legyen a szexuális prüdéria elleni harcnak, mert mint látjuk, ennél elfogadottabb a perverziók és fétisek világa csak akkor lehetne, ha a templomokban is lenne óvszer automata. Így de facto felesleges a kivillanó női idomok és szeméremtesteket kirakatba téve reklámozni a lapot. Még hajlandó is lennék elfogadni ezt az érvelést, ha mondjuk nem egy hírlapról lenne szó.
Az aktualitások, legyenek azok kiskutyás videók, képek a közel-keleti népirtásról, sztárokról szóló bennfentes pletykák, vagy új Audi reklámok, mind elérhetőek az interneten. Az egész rohadt világ egy kattintásnyira van tőled. Ebben a korban a nyomtatott sajtónak akkora létjogosultsága van, mint szigetelőszalagnak a Marson. Viszont Matt Damon példájából okulva néha a leglogikátlanabb ötlet is működőképes lehet. Elméletben már a rádió is leválthatta volna az újságokat, de nem tette, mert az emberekben ennyire mélyen benne van a kézzelfogható dolgok iránti kötődés.
„I’m not an active feminist: I’m an active humanist.”
A nőkről készült ízléses aktfotók közlése a Playboy tradíciója. Elég silány tradíció, de mégis az övék. Ők segítettek normalizálni az explicit szexualitást, és saját tevékenységükkel adták meg a műfaj nívószintjét. Ez határozza meg őket. Nemcsak a magazin arculatát, de az identitását is. Ez kicsit olyan, mintha a mozik bejelentenék, hogy többé nem fognak filmeket vetíteni, mert azok DVD-n és online amúgy is elérhetőek, viszont továbbra is lehet náluk pattogatott kukoricát, vizezett kólát, és sajtszószos nachost venni, meg üldögélni a sötét vetítőteremben, előzeteseket meg reklámokat bámulni.
Ilyen alapon miért nem jelenti be Hugh Hefner, hogy köszönik szépen, a Playboy elérte a célját, és (kitermelve azt a több milliárd dollárnyi hasznot) átütötte a köztudatba a kívánt társadalmi reformokat, és most ideje beszüntetni a működést. Viszont a Playboy egy fellegvár volt, a leplezetlen női szépség csodálatának szimbóluma. Ebben sosem volt semmi degradáló. vagy szennyes. Viszont elérkezett az apály. Most még csak ruhát adnak a modellekre. Holnap leszedik őket a kocsik motorházának tetejéről. Egy hét múlva már csak egy Opel és Audi katalógust kapunk. Aggasztóak a tendenciák. Ezek után mi marad ebből a hajdan minőségi férfimagazinból? Egy branddel ellátott Bérelhető reklámfelület? Úgy érzem, hogy a puritanizmus, mely ellen egész életével és munkásságával küzdött, most győzelmet aratott a 89 éves Hefner fölött. És ez rendkívül nyomasztó…
- Kitahito