Dalszövegkritika / 2017/01/17 / Szerző: Kitahito
Hooligans: Félember
Nehéz egy olyan bandának a dalszövegét komoly vizsgálat tárgyává tenni, mely bár a nevében hordozza a huliganizmust, és szeret is ezzel pózolni, a gyakorlatban minden gesztusával a leghitványabb kispolgári tömegízlést szolgálja ki. Ha létezik testet öltött hiteltelenség, akkor ez a szentségtelen pop-rock formáció joggal pályázhat a szerepre. Tegyünk mégis kísérletet arra, hogy legalább egy pillanat erejéig elhiggyük: van valamiféle beltartalom a marketinghazugság mögött, és ennek szellemében olvassuk a soraikat!
Nos, ideje, hogy foglalkozzunk a Hooligans Félember c. 2006-es számával. Az olvasóban joggal merülhet fel a kérdés: miért vesződsz azzal, hogy egy ilyen rég lejárt, haláltusáját vívó együttes kínosan szar számát szételemezd? Nos, íme a magyarázat: bár a Hooligans méltatlan dicsősége megkopott az évek alatt, még mindig jócskán akadnak olyanok, akik úgy gondolnak erre a társulatra, mint a magyar pop/rock egyik legnagyobb csillagára. És bár a csillaghullás augusztusi szezonja már jócskán elmúlt, tudjuk, a gagyi nosztalgiabandák detronizálása évszaktól független kötelességünk. Már régóta érett bennem a vágy, hogy sort kerítsek a nagy hu-hu-hu huligánokra és az áldatlan ténykedésükre. Mielőtt nekiültem volna ennek a dalszövegkritikának, kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy inkább a Királylányt tűzzem napirendre, és bár általában nem szokott érdekelni, hogy milyen magas labdát ütök le, most mégis visszafogtam magam. Talán majd egyszer rávisz a lélek, hogy beletúrjak abba az ocsmány, már évek óta kihűlt, de egyesek által még mindig valami beteges nosztalgiával megmelengetett nyáltócsába, amit a Hooligans ikonikus(an gejl) slágere képvisel. Addig is mellőzzük a múltidézést, hagyjuk az ezredforduló bizarr szörnyszülötteit pihenni, és nézzük meg, miért is érdemelte ki ez a köpedelem, hogy szellemi borotvapengémet ezúttal rajta köszörüljem élesebbre…
Kezdjük mindjárt a Hooligans cégérével. Az ember azt hinné, hogy ilyen névvel futó bandától valami vagány, macsó, lázadó zenére lehet majd számítani, olyanra, ami üt, karcol, vág, vagy legalábbis megbotránkoztat. Amikor azt hallom, hogy huligánok, én könnygázban rohangáló maszkos csőcseléket vizionálok magam elé, amely mindenféle mondvacsinált apropókból kocsikat gyújtogat, kirakatokat tör be, és rendőr sorfalakat dobál meg viacolor térkővel. Na, hát ezzel szemben kapunk valami nagyon kamuszagú wannabe-kemény külső mögé rejtett ‘jófiúskodó, szirupos nyálverést, ami még a legjobb pillanataiban sem képes megütni az autentikus badass-ség minimumát. Ha egy cinikus, rosszmájú szemétláda lennék, azt mondanám, a huligánok legfőbb zenei célkitűzése, hogy menopauza közeli középkorú nőkké érett rajongóik bugyiját a múltidézés hangjaival megnedvesítsék, de ugye nem vagyok az. Mindenesetre élek a gyanúperrel, hogy ez a családbarát, öngyújtólengető rocklázadozás nem fut ki felszippantott kokaincsíkok hatására rommá vert hotelszobákba, és megreked a látszat kedvéért felvarrott tetoválásoknál, de hát ugye tudjuk, a valós ‘rosszfiúskodásnál sokkal fontosabb a dalban megvallott ‘rosszfiúskodás, mert az ilyet bármelyik háromgyerekes családanya megválthatja egy vad, ‘áttitanicozott éjszaka erejéig. De ezzel nem is lenne különösebb gond, ha a zenei világ legalább minimálisan passzolna az arculathoz. Kissé hiteltelen lenne, ha Marilyn Manson, vagy mondjuk a System of a Down királylányokról, gyönyörországról, esetleg meleg vonatokról énekelne, de az ilyesmi a Hooliganst nem zavarja, ők betonkemény macsópofával merülnek alá a romantikus közhelyek és agyonhasznált szóvirágok pangóvizében.
És láthatólag a célközönséget sem zavarja az imázs és a produktum között tátongó áthidalhatatlan szakadék, mert amíg ezek az érzelmes kóklerek minden dalban kitárják a lelküket, és megmutatják, hogy micsoda mélységek rejtőznek az átizzadt izompólók alatt, addig a nők úgyis el lesznek foglalva a pillangóikkal és a bizsergő petefészkükkel. A Hooligans nagyjából olyan, mint egy naplementés/tengerpartos képre írt Stephenie Meyer idézet: hangzatos sorok által óriásira duzzasztott érzelmi katarzis víziója, mely mögött nincsen az ég világon semmi. Szóval most, hogy az alapokat többé-kevésbé tisztáztuk, próbáljuk meg értelmezni ezt a csodálatos dalszöveget!
Hooligans: Félember
Megint egy földön ébredés
A fejem zúg meg fáj
Megint volt egy szétesés
Göröngyös út a táj
Ha kérdeznéd, hogy vagyok
Elmondhatnám,
hogy minden férfi asszony nélkül
félember csupán
Refrén:
Nézz rám még nem nőttem fel
vad a szívem hát így fogadj el
és ha néha tévútra visz majd a vér
ez a rossz fiú tudd hazatér
Üveg a kézből elgurult
és darabokra tört,
Hülye voltam így alakult
s azóta forog a föld
Ha kérdeznéd hogy vagyok
Elmondhatnám,
hogy minden férfi asszony nélkül
félember csupán
Refrén 5x
Nézz rám még nem nőttem fel
vad a szívem hát így fogadj el
és ha néha tévútra visz majd a vér
ez a rossz fiú tudd hazatér
„Megint egy földön ébredés, a fejem zúg meg fáj, megint volt egy szétesés, göröngyös út a táj.”: Tipikus vasárnap reggel, semmi extra, Ördög Tibor szokásához híven csipás szemmel, a saját hányadékában fekve ébredezik. Hosszú volt az éjszaka, s jó a társaság, sokat ivott ő is a Király egészségére, de sajnos elmúlt a bormámor, és nem hagyott maga után mást, mint kínzó másnaposságot. Aki éjszaka legény, legyen nappal is legény, tartja a mondás, de úgy néz ki Tiborra még ráfér pár Redbull, mielőtt fel tudna pörögni az alapjáratra. Egyesek bebaszásnak hívják az állapotot, melynek épp az utóhatásaitól szenved, de hát ugye az túlságosan profán és romantikátlan megfogalmazás lenne, hősünk ezért szétesésnek nevezi, mert ebben van egy kis szenvelgés, és anélkül nem lehet érzelgős számot elképzelni. Persze siránkozni csak entellektüel módon érdemes, ezért egyből totális metafizikai énvesztést hazudunk oda, ahol egyébként nincs más, csak egy kiadós macskajaj. Szóval Tibor egyesült a transzcendenssel egy kozmikus pálinkázásban, feloldódott, mint Mentos a diétás kólában. Basszus, ő aztán tud élni!
Sokáig meditáltam azon, vajon mit jelenthet az, hogy „göröngyös út a táj“. Mert ugyebár a szemünk előtt elterülő horizont egésze nem lehet egy út, vagy ha igen, és valaki tényleg vette a fáradtságot, hogy egy egész tájat lefedő utat építsen, akkor az semmiképpen sem lehet göröngyös. EU-s pénzből nem építünk göröngyös autópályát. Szóval akkor mire gondolt a költő? Véleményem szerint mesteri módon fejezi ki azt, hogy a lírai ént a delirium tremens valami Isten háta mögötti dzsindzsás ösvényen érte. Mikor beütött a filmszakadás, megfejelte a földutat, és még mindig azt nézi. A táj egy göröngyös út (meg némi hányás, ugye…), mert hason fekve csak ennyit lát a világból. Mivel még csak most kapargatja össze szétloccsant öntudatát a koponyája belső faláról, olyan, mint egy újszülött, nem tud a hátára fordulni, felbüfizte a Johnny Walkert, és talán nem ártana tisztába is tenni. Érdemes megjegyezni továbbá, hogy az egész videoklip az épülő Völgyhíd egyik hídpillérén lett felvéve, ami nagyon menő, nagyon cool, meg minden, csak épp semmi köze sincs semmihez. Vagy talán mégis, de erre majd később kitérek…
„Ha kérdeznéd, hogy vagyok, elmondhatnám, hogy minden férfi asszony nélkül félember csupán.”: Igazán hangzatos baromság, kár, hogy történetesen nem igaz. Ugye van az a toposz, miszerint az idők hajnalán valami pszichopata állat egy nagy késsel kettévágott minket férfivá és nővé, és ezért keressük elkeseredetten a másik felünket, a lelki társunkat, azt, aki kiegészít minket. Ez a tévképzet (és persze a romantikus komédiák átkos hatása) vezetett el oda, hogy mára már olyannyira túlidealizáljuk a szerelmet, az IGAZI keresését, hogy a legkisebb hiba miatt képesek vagyunk kidobni a partnerünket, mert ha nem ő a minden elképzelhető tekintetben tökéletes partner, akkor nyilván hiba van a csillagainkban, rossz döntést hoztunk valahol, gyorsan szakítsunk, és folytassuk az álompartner utáni hajszát. Csakhogy nincs olyan, hogy AZ igazi, illetőleg több igazi van. Enyhén szólva gyermeteg az az elképzelés, hogy több mint hétmilliárd emberből egyvalakit személy szerint nekem teremtettek. Amikor az igaziról van szó, senkiben sem merül fel, hogy az esetleg egy 7 éves kínai kislány, vagy mondjuk egy 70 éves, kövér cigány asszony lenne, akivel soha a büdös életbe nem fog találkozni, illetve romantikus viszonyba bonyolódni. Az igazi nyilván csak egy Ryan Gosling vagy Emily Browning-kaliberű valaki lehet. Korban, ízlésben, alsógatya-méretben hozzád passzoló illető. Akivel lazán le tudnál élni egy egész életet. Igen, hát ilyenből van mondjuk egymillió az egész bolygón. Csak mondtam egy számot. És mivel a nagy részük úgyis a mi kultúrkörünkből származik, talán még a kontinenst sem kell elhagynod, hogy az életed során találkozz közülük néhánnyal. Könnyen lehet, hogy nem fogod megtalálni azt, aki 100%-ban illik hozzád, de már egy 80%-os is teljesen megfelelő, úgyis összecsiszolódtok.
A dalszöveg írója, Orbán Tamás amellett az idejétmúlt, bugyuta nézet mellett teszi le a voksát, hogy régen hímnősök voltunk, csak valami paraszt istenség kettészelt minket egy karddal. Szerencsére ő nem próbálja meg az igazi kultuszát propagálni, szerinte elég bármilyen nő, hogy a félember férfit egésszé tegye, ami már jelentős előrelépés, de még mindig egy orbitális hülyeség. Hisz ha csak félig vagyunk emberek, akkor mégis micsoda a másik felünk? Egy ló? Minden férfi kentaur… igen, hát azt hiszem ez a legértelmesebb üzenet, amit ebből a baromságból ki lehet sajtolni, szóval bocsáss meg, Ördög Tibor, de inkább nem kérdezlek téged, mert láthatólag nem vagy túl kompetens antropológiai kérdésekben. Ha a személyiséged, az érzelmi és mentális stabilitásod (vagy kapacitásod) olyan mértékben fogyatékos, hogy egy másik emberi lény amúgy nem létező 150% humánuma kell ahhoz (mert felteszem a nők nem félemberek), hogy emberré tegyen, akkor menj pszichológushoz, vagy hívd fel Hannibal Lectert, hátha ajánl egy-két jó diétás receptet. Csak kivetíted a saját másnapos nyomorodat az egész férfinemre. Persze ne legyenek illúzióink, hősünk csak azért vállalja a dalba oltott ön-degradálás penitenciáját, hogy visszakönyörögje magát az asszonya kegyeibe, akinek nyilván rohadtul elege van Ördög Tibor notórius szoknyavadászatából és mértéktelen alkoholizálásra csábító szabad szívéből. Ez a nagy vallomás nem több, mint egy indirekt érzelmi zsarolás: ha most elhagysz, akkor nem lesz kihez hazamennyem, széthullok, szétszed az entrópia, és sosem állok újra össze. Ha nem bocsátasz meg ismét, azzal gyakorlatilag megölsz. Képes lennél erre? Elbírná ezt a lelkiismereted? Eldobnál MINDENT egy olyan vétség miatt, amiről még csak nem is tehetek?
„Nézz rám még nem nőttem fel, vad a szívem hát így fogadj el, és ha néha tévútra visz majd a vér, ez a rossz fiú tudd hazatér.”: Két semmitmondó verze után itt a refrén! Erős kezdés a mentegetőzés, jó táptalajt ad a problémák Zambo Jimmy-féle elbagatellizálásának („Hány éve így van ez, már nem változom“). Ördög Tibor 39 éves, így azt hihetnénk, hogy már elég nehezen állíthatja be magát kiskamasznak, de hát látjuk, hogy a hősünk nem problémázik ilyen apróságokon: ő még nem nőtt fel, belül még mindig fiatal kölyök, aki a legyet is röptében kapja el. Vad a szíve. Ez van. Már nem változik, őt így kell elfogadni. Mert hát ugye nem is ő tehet róla, hogy random nőket levarr a koncertek után. Nem az ő hibája, hogy ájultra italozza magát, és a saját mocskában fekve várja a hajnalt valami földúton. Ő jó fiú lenne, de hát a szíve… az nagyon vad. A szívet pedig nem lehet megzabolázni. Hát nem hazudtolhatom meg azt, aki vagyok, anyuka! Én félrekúrhatok, te nem. Te megbocsáthatsz a másfél emberségeddel. Ez így működik. És ugye működik?! Megszoksz vagy megszöksz! És persze ott van a vér is, ami néha tévútra visz (hisz ahogy egy korábbi számukban hasonlóan alantas okból megénekelték, nem válik vízzé…). Egy kifogás nyilván nem elég. Szerencsétlen embert az élvhajhász szíve kirángatja a hitvesi ágyból, a vére meg összepéniszezi a részeg lányokat a VIP szobában… szinte látom, ahogy Ördög Tibor az égre emeli a kezét, és üvölt: MIÉRT URAM? MIÉRT TESZED EZT VELEM? Neki csak annyi szerepe van az egész tévútra menésben, mint egy marionettbábnak, amit zsinóron rángatnak. Tanulj a nagy Tanítótól! Így kell a felelősséget teljes egészében áthárítani testnedvekre, és testnedveket pumpáló szervekre! Csomagoljuk eufemizmusba a csapodárságot, és el vele! Tévút basszus… neked is van bőr a képeden, Tibor.
Éééés természetesen, miután leráztuk magunkról a bűnt, köptünk a bűntudatra és megtagadtuk a bűnhődést, nyaljuk szépen körbe a saját ánuszunkat is, nehogy már úgy szabadkozzunk, hogy közben elfelejtjük pálmalevéllel legyezgetni magunkat! „Ez a rossz fiú tudd, hazatér.” – komolyan, elég háromszor elolvasnom ezt a sort, és beindul az öklendezési reflexem a ragacsos melasztól. Mert… ugye milyen csodálatos? Hazatér a tékozló fiú! Úúúúú-húúú-húúúúúúú! Tévútra ment, mint egy korty pálinka, de aztán rájött, hogy hülyeséget csinált, és most visszajön (ahogy a pálinka is…), miközben úgy vonyít, mint akit épp egy rozsdás dugóhúzóval herélnek! Úgy látszik ez a félember a férfi identitásának és eszköztárának pont a rosszabbik felét tartotta meg magának: tipikus érzelmi manipulátor-mentalitást láthatunk. Barátunk még a félrelépéseket, a görbe estéket is képes úgy beállítani, mintha egyrészt nem az ő hibájából történnének, másrészt meg bizonyítékot jelentenének a hűségére, hisz miután jól kiélte a szíve meg a vére vágyait, hazatér. Persze nem akar megváltozni, sem megjavulni, de azért nagyon öntudatos. Jaj, de szép is az ilyen! Ez tényleg olyan emberi minőség, amit fennhangon kell megénekelni. Annyi balszerencse közt, oly sok baszás után, másnaposan, és egy kicsit hányás szagún, de a rossz fiú hazatalál! Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogyan fogsz hazatérni a Völgyhíd hídpilléréről, meg úgy egyáltalán …hogy a francba kerültél fel oda? És miért? Elképzelem, ahogy a zenekar tagjai összeültek kitalálni, hogy hol kéne leforgatni a videoklipet. Megy a brainstorming, sok ötletet bedobtak a kalapba. Szent István Bazilika? Kékestető? A paksi atomerőmű parkolója? Egy IKEA mosdó? Ugrálóház? Esetleg valami elhagyott épület? Nem, legyen inkább az az izé, ami most épül, mert az annyira híd, és olyan völgy, meg beton is, ráadásul még magasan is van! Tök baró lesz tesó, zsírkirály, nyomassuk! Le merem fogadni, hogy kb. így zajlott, de erről már nem szól a fáma!
„Üveg a kézből elgurult, és darabokra tört, hülye voltam így alakult, s azóta forog a föld.”: Úgy látszik az az ipari mennyiségű alkohol, amit az utóbbi évek alatt elfogyasztott, végül megtette a hatását Ördög Tibor elméjére, és kialakított egy enyhébb poszttraumás stressz szindrómát. A piálások részletei inkoherens módon villannak be neki, mint a vietnami veteránoknak a traumatikus harctéri emlékek, csak Csipa váladéktól terhelt lelki szemei előtt nem kicsi sárga emberek jelennek meg, akik bambuszrudakkal szurkálják vagy orosz rulettre kényszerítik, ő az alkoholizmusa különböző ikonikus momentumait éli újra. Egy pillanatra még az önvád eddig elfojtott hangja is kiszól a tudatalattiból, emlékeztetve hősünket, hogy a szilánkokra törő borospalack akár a saját értelmi képességeinek a metaforája is lehetne, de persze az elhárító mechanizmusok erősebbek a lelkiismeretnél, így egyből elkezdi indirekt módon a körülményeket okolni a kialakult helyzetért ahelyett, hogy egy kicsit szembenézne a saját vállalhatatlan emberalattiságával. Így alakult! How unfortunate!
Az utolsó sor megint nehezen értelmezhető. „S azóta forog a föld” – a költő itt talán emléket állít annak az estének, amikor az elfogyasztott röviditalok miatt valami megmagyarázhatatlan módon tönkrement Tibor belső fülének labirintusszerve, melynek következtében hősünk egy konstans egyensúlyvesztési állapotba került. Hát emiatt rögös út a táj? Mert a lírai én már csak négykézláb, a talajba kapaszkodva tud közlekedni? Ha ez a helyzet, akkor Tibor egy bónusz piros pontot kap, amiért sanyarú helyzete ellenére képes volt felmászni a Völgyhíd pillérére! Viszont felmerülnek egyéb értelmezések is: ez a rész arra utalhat, hogy bár emberünk hülyeséget csinált (illetve sok hülyeséget), és a bűnei rendre visszajárnak őt álmában kísérteni, az élet megy tovább, a föld forog és kering a pályája szerint, nem sújtott le rá a felsőbb hatalmak nyűge és nyila az igazságszolgáltatás igényével, szóval annyira azért nem futott tévútra. Viszont a másik (sokkal érdekesebb) verzió szerint Ördög Tibor maga Isten, az első mozgató, akinek a kezéből kirepült az ősanyag, majd egy robbanás keretében szétszóródott, megteremtve ezzel a világmindenséget. Láthatjuk, szerény vár a mi Istenünk, nem kérkedik az univerzum teremtésével: „hülye voltam, így alakult” – ebben az alternatív genezisben az Úr puszta ügyetlenségből hozza létre az eget, a földet, a csillagokat, az ég madarait, a vizek halait, a mezők vadjait, na meg persze az embert, hogy uralkodjon felettük. És kb. azóta forog a föld. Dicsértessék az Ő neve! Ezt követően megismétlődik a második verze, és elpufogtatjuk a refrént is néhányszor, hogy legitimáljuk Ördög Tibor infantilis véglény-mentalitását további nyállal, giccsel és hídpilléreken való ugrabugrálással, ami biztos nagyon érdekelné David Attenborough-t, de a mi figyelmünkre aligha tarthat számot, annál is inkább, hogy a költő amúgy is kevéske ihlete ezen a ponton teljesen kifúlt. Ha nincs jobb ötleted, akkor jelöld ki a refrént, Ctrl+C Ctrl+V négy-öt alkalommal, és ezzel le is tudhatod a kreatív művészi munka oroszlánrészét, a maradékot meg úgyis elhabizod olcsó frázisokkal, gagyi rímekkel és az értelemmel köszönőviszonyban sem lévő ködösítéssel. Tanulj a nagy Tanítótól! Persze ha az ősök bölcsességére vágysz, akkor elkerülhetetlenül a Királylánynál fogsz kikötni, de azt majd egy másik alkalommal tárgyaljuk ki!
Komolyra fordítva a szót, a Félember egy elképesztően hitvány szám. Bugyuta, nyálas, gyakorlatilag nem szól semmiről, de még így is képes ide-oda csapongani, mintha nem tudná eldönteni, hogy a Zambó Jimmy-féle passzív-agresszív erőfitogtatást, az érzelmi zsarolást, vagy a gejl öntömjénezés rögös útját akarja-e követni, ezért inkább mindenből kér egy kicsit. Először természetesen szenvelgünk, aztán átcsapunk a szentimentalizmusba, majd taknyon és slejmen csúszva megdicsőülünk a züllöttségben. Éreztetjük, hogy azért mégiscsak a félember hordja itt a nadrágot, még akkor is, ha húgyfoltos és hányásszagú az a nadrág, végül pedig összehallucinálunk magunknak valami alkoholgőzös teremtéstörténetet. De még mielőtt el tudnánk merülni a metafizikai inkonzisztenciákban, a refrénnel újra bepogózzuk magunkat a középkorú, kiégett wannabe-rockerek kapuzárási pániktól terhelt valóságából az örök fiatalság erkölcstelenségének önmagát igazoló hazugságába.
Mi ebből a tanulság? Ó, abból több is van! Először is, ha tehetségtelen vagy, ócska zenét játszol, és a dalszövegíród egy köpőcsésze beltartalmi értékével megegyező alkotásokat produkál számodra, még mindig felmászhatsz a haverjaiddal egy hídpillérre. Éneklés ellenjavallott, a mélybe ugrás opcionális. Továbbá! Ha elkövetsz egy hibát, okolj érte égitesteket, elvont fogalmakat, belső szerveket… stb. A lényeg, hogy semmi esetre se vállad a felelősséget! Így kell jó példát mutatni a társadalomnak! Nem a bűnösséget kell elismerni, hanem a gyengeséget. Pláne, ha rossz fiú vagy, mert akkor még szexi is leszel. Kivételt képeznek ez alól a középkorú kamurockerek, mert ők szánalmassá válnak tőle. Szóval csak okosan! Vetíteni, hazudni, ködösíteni. Ez a szentháromságod. Ne feledd: tilos minden konkrétum! A konkrétum konkrét, így csak egy dolgot jelent, és mivel a popszakmáról beszélünk, általában valami orbitális baromságot. A random okosságokba viszont bármit bele lehet látni, szóval ne állíts semmit! A semmit nem lehet megcáfolni, viszont megvan az a varázslatos tulajdonsága, hogy akármi lehet, helyzettől függően akár igazság is. Na, ez volt a mai tananyag, házi feladatként mindenki égessen el egy Hooligans lemezt! Vagy egy királylányt. Bár az utóbbiból sajnos jelentősen kevesebb van manapság. Reménykedjünk, hogy idővel a mérleg nyelvei kiegyenlítődnek…
- Kitahito