Játékkritika / 2014/12/14 / Szerző: Kitahito
Grezzo Due
Nicola Piro játéka tele van erőszakkal, Olasz közéleti szatírával, és ízléstelen blaszfémiával. Kell ennél több a szórakozáshoz? Ami azt illeti, nem. Legalábbis most épp nem.
Először azt hittem, ez csak valami vicc. Ráadásul egy rossz vicc. De a ki tudja hol megpillantott pillanatkép messzire űzött, le egészen az internet legmélyebb bugyraiba, ahol a fórumtrollok, pedofilok és radikális feministák élik mindennapjaikat. Ott találtam rá egy linkre, mely elvezetett… egy vírushoz. Pár Nortonnal később újra alámerültem, és végül megtaláltam, amit kerestem: egy mára már elhagyatott játékkritikus oldalon írtak erről a programról. Ősi arámi nyelvű írásokban egy mára elfeledett próféta hivatkozott erre a játékra, talányos fejtörőibe rejtve el a hozzá vezető utat. Napokat, heteket töltöttem a rejtvény megoldásával, mely olyan mélyre vezetett a zsidó hitvilágba, hogy úgy éreztem, ha még mélyebbre ások, átlyukasztom a Korán hátsó borítóját. Aztán meguntam a hülyéskedést, és leszedtem torrenten keresztül.
Nehéz a Grezzo 2 nevű alkotásról tárgyilagosan beszélni. Már csak azért is, mert a saga első része kimaradt, így nem ismerhettük meg a történet előzményeit. Valószínűleg (és szerencsére) csak keveseknek mond valamit ez a cím, és ez nem is csoda, mivel egy eldugott, olasz nyelvű DoomMOD játékról van szó, melyet egy Nicola Piro nevű olasz egyetemista készített. Mai kritikám alanya annyira offenzív, sértő, és őrült, hogy azt nehéz szavakba önteni. Ugyanakkor viszont a maga abszurd módján vicces és szórakoztató is. Nem tudom, hogy ellenezzem, vagy javasoljam-e a program kipróbálását, mert igazán egyedi élmény, még akkor is, ha közben úgy irtja az agysejteket, mint a 10 évadnyi Jersey Shore, miközben denaturált szeszt iszogatsz, ráadásul garantáltan a Pokolra kerülsz miatta. Kétszer is, ha ez lehetséges. Mindegy, annak egyelőre még nem jött el az ideje, szóval nézzük:
Az .exe fájl elindítása után egyből a borzalom fogad minket. Kedves kis képek a Crossed nevezetű képregény sorozatból (elkacérkodtam a gondolattal, hogy beillesztek ide egy szofisztikáltabb darabot mutatóba, de mivel mindegyik annyira groteszk és durva, így meghagyom az olvasónak, hogy a saját kárhozata fejében utánuk keressen…), melyek már önmagukban is képesek kiverni a biztosítékot a konzervatívabb játékosoknál, de én toleráns ember vagyok, annyira XXI. századi, hogy az már kis híján XXII. századinak mondható, és az élve feláldozott csecsemők, feldarabolt emberi testek, halomba rakott belsőségeken ücsörgő meztelen női alakok képe nem hat meg, így egyelőre nem nyomtam ki a szemeimet. Élvezhetjük ezeket a lélekemelő grafikákat ítéletnapig is (mely ténykedésünk következtében kicsivel közelebb araszolt), de egy gombnyomással inkább ugorjunk a menüre, ahol egy sor (gondolom) olasz nyelvű opció fogad, melyek között egy hájas, pucér, vizelő férfit ábrázoló animációval válogathatunk. Itt jön be a sok éves tapasztalat, hogy a kellő nyelvtudás hiányában is el tudj navigálni a lehetőségek útvesztőjében. Hamar ráakadtam a történet módra, amit el is indítottam egy közepes erősségi szinten, mert azért annyira én sem vagyok hardcore vagy mazochista, hogy nehéz fokozaton kínlódjam magam végig ezen a játékon…
„You woke up in your bed near to a gutted and disemboweled foreign girl. At least it seems you have put your dick in something!”
Előrebocsátom, fogalmam sem volt, hogy miről szól a játék. Később utánakerestem, és annyit sikerült megtudnom, hogy egy Pizo (majdnem Piro…) nevű pogány farmert alakítunk, aki annyira gyűlöli a kereszténységet, hogy kitalálja: megöli Jézust, és lehetőleg minél több követőjét, hogy leradírozza ezt a vallást a térképről, és kereszt-ellenes hadjáratát egyből a nagyszülei ezüst lakodalmán kezdi. Ezen túlmenően nem hinném, hogy a játék olyan mélyenszántó és kidolgozott sztorival rendelkezne, de ezt a nagyon valószínűtlen lehetőséget sem vetem el teljesen. Mindenesetre némi átvezető olasz halandzsa után egy templomban találjuk magunkat, ahol épp valamiféle istentisztelet folyik. Vagy ezüst lakodalom, gondolom. A pap fennhangon szónokol az összegyűlt híveknek, mikor is beront az ajtón egy sörétes puskával felfegyverkezett, alkoholista kamionsofőrnek kinéző troglodita (a 3. pálya környékén rájöttem, hogy ezek vagyunk mi…), és szóváltásba keveredik az atyával. Innentől kezdve szabad kezet kapunk. Nem tudom, hogy a gyülekezet alapból ránk támad-e a szalonképtelen kinézetünk miatt, vagy csak akkor szánják el magukat, ha elkezdünk lövöldözni, de mivel én elég hamar leterítettem az amúgy némiképp gonosz akcentusú prédikátort, ez nem is derült ki. Mit mondjak, magának kereste a bajt, miért nem volt kedvesebb? Hol marad a keresztényi szeretet?!
Az egész terem nekünk ront, a világító keresztet lövő Pio atyáktól kezdve a járókeretes nyugdíjasokon át az öltönyös úriemberekig. Mivel a templomokban általában van fegyver és lőszer, hamar feltankoltam, és amolyan jogos önvédelem gyanánt lemészároltam mindenkit a teremben. Ezután jöttek a járókelők, a rendőrök, a bolti vásárlók, majd vissza a templomba, ahová ismét rengeteg járókeretes öregasszony érkezett, így az időközben felszedett vasvillával ezeket is könnyűszerrel kiterítettem. Az épületbe belépve az elnagyolt fejű, keresztre feszített Krisztus is ránk támad, akit nagyjából negyed órányi folyamatos géppuskázás árán sikerült milliónyi sikoltó pixelre robbantanom. Mondjuk azt meg kell hagyni, igazán keményen küzdött a hitéért, de ennyit nyugodtan el is várhatunk tőle.
Következő pálya… érthetetlen átvezető szöveg, majd egy, nos… másik helyszínre kerülünk, ahol jobb híján egyből leülhetünk játszani a földön heverő Nintendo-val. Persze ha nagyon idegesít, megölhetjük a kanapén visítozó tyúkot is, de szerintem ez csak opcionális. Szóval Nintendo. Bekerülünk a 2D-s játékba, ahol pici Mariókat, madarakat, és egy furcsa dinoszauruszt kell ártalmatlanítani (értsd: véres pixelhalommá ütni és rugdosni). Majd haladhatunk tovább. Szobáról szobára vándorolva megtudhatjuk, hányféleképpen lehet megcsonkítani az emberi testet, majd még több indokolatlan öldöklés után valamiért átkerülünk… a Mennyországba (?), ahol retro fegyverekkel kell papokat, angyalokat, és átlag civileket gyilkolni. Innentől aztán nincs megállás, jönnek a démonok, élőhalottak, nácik, Bill Murray (?), politikusok, közéleti személyiségek, celebek, nyuszik, RPG-t lóbáló tigrisek, kövér kerekesszékes nagymamák, kis szürke UFO-k, és még ki tudja hányféle ostobaság. Egy a közös bennük, hogy mindet le kell gyilkolnunk. Természetesen meg is tesszük, az elképzelhető legabszurdabb és legbrutálisabb módokon.
Annyiféle fegyver áll a rendelkezésünkre, hogy felsorolni sem lehet. A kedvencem a kis XVI. Benedekeket lövő ágyú volt, de sok gyöngyszemet kapunk még. Mindegyiknek van másodlagos tüzelési módja: a gépfegyverrel kaszáló sorozatot lőhetünk, a régi tranzisztoros rádióval mindenkit felrobbanthatunk magunk körül, a lángoló karddal kis lángcsóvákat szórhatunk, és még akár az alkarunkat is letéphetjük, hogy hozzávágjuk az ellenhez (becsapódáskor ki tudja miért, felrobban…), szóval nincs határa az idiótaságoknak. Piro tényleg hihetetlen szorgalommal gyűjtötte csokorba a legvalószínűtlenebb ötleteket.
És miközben százával daráljuk be a velünk szembejövő szerencsétleneket (akiket különböző játékokból és modokból emelt át a készítő), teljesen oda nem illő kedves olasz popzene szól, vagy épp valami vallási ének szolgál a vérfürdő aláfestőjeként. A falakat díszítő képek sem oldják ezt az elborult, groteszk hangulatot, így ha valaki még nem látta, hogyan erőszakolja meg a kereszten lógó, épp mártírhalált haló Krisztust fél tucatnyi legionárius, vagy sosem találkozott fasiszta gyerekrajzokkal, akkor most bepótolhatja a lemaradását. Ámen?
Hat pálya után úgy éreztem, ennyi elég is volt. Meg kell hagyni, a maga nemében élvezetes játék, de annyira töményen idióta és beteg agymenés az egész, hogy nagyon rövid idő alatt leterheli az embert. A nehézségi fokozatok széles skálája miatt még azt sem mondhatjuk, hogy hamar végig lehet rajta szaladni, és még ha így is lenne, a főtörténet (?) mellett rengeteg más játékmód is a rendelkezésünkre áll: harcolhatunk hullámokban özönlő ellenfelek ellen, teljesíthetünk speciális kihívásokat, játszhatunk a barátainkkal együtt (kockáztatva, hogy megszakítják velünk a kapcsolatot), vagy akár online mérkőzésekben is kipróbálhatjuk a tudásunkat. Bár erősen kétlem, hogy valaki erre a multiplayer élményre vágyna.
Mindent összevetve igencsak különleges “alkotás” a Grezzo Duo. Teljes bizonyossággal borítékolható, hogy meg fog botránkoztatni, le fog sokkolni, még akkor is, ha történetesen nem vagy keresztény. Mert annyi síkon sértő, hogy az már igazából komikus. Az ilyen radikálisan polgárpukkasztó matériát egyszerűen nem lehet komolyan venni. Mert ha megtennéd, akkor már csak a jó ízlés vagy az egyetemes emberi erkölcs nevében is kapát és kaszát (tanácsos mindkettőt egyszerre) kéne ragadnod, majd lámpavasra húzni pár utcai Telekom elosztószekrényt. Természetesen ettől még a játék vér gagyi és égetnivalóan gonosz marad. Kidolgozatlan, ronda, bugos, és még ráadásul olasz is, ami talán a legnagyobb bűne mind közül. (Nyilván nem.) Öncélúan erőszakos, őrült, provokatív, primitív, és rendkívül káros bármilyen korosztály lelki világára. Az meg már csak mellékes apróság, hogy miután lepucolod a gépedről a programot, úgy érezheted, hogy ha majd a túlvilágon forró ólmot fognak önteni minden testnyílásodba, a Grezzo 2 okán igazából meg is fogod érdemelni…
Duke Nukem 64 / 10
- Kitahito