Előrebocsátom, ezúttal valamennyire jogos az elfogultság vádja, én ugyanis először Tom Rob Smith bestsellerét olvastam el, és csak utána néztem meg a celluloidba oltott feldolgozást. Már az eredeti sem tetszett annyira, de azt mindenképp el kell ismerni, hogy volt egy brutális hangulata. Nem tudom, milyen lehetett a sztálini Szovjetunióban élni, de ha a könyv világa csak fele annyira nyomorult és depresszív, mint amilyen a valóság volt, akkor én két hónap után felvágtam volna az ereimet, emigráltam volna, vagy felrobbantottam volna valamit. Ma már diszkrétebb korban élünk, legalábbis itt, Európában, és csak bámulunk az olyan dolgokon, mint a csengőfrász. Szabadon elmondhatjuk a véleményünket a világról anélkül, hogy valaki a baráti körünkben besúgna minket (legalábbis egyelőre), hogy aztán egy ÁVÓ-s elvtárs kirugdossa a fogainkat valamelyik államvédelmis pincehelyiségben.

„In 1933, at the height of Joseph Stalin’s state-imposed famine against the Ukrainian people, an estimated 25,000 died each day from starvation. The systematic extermination by hunger known as the Holodomor…”

Pedig ez a nagyszüleink valósága. És húsba vágó elevenséggel mutatja ezt meg nekünk Tom Rob Smith regénye, melynek bár a története olyan meseszerű, mintha egy orosz kiadású Disney-produktum lenne, de legalább emlékeztet minket hervatag, de legalább látszatra igaz demokráciánk szépségeire! Na, a filmváltozat még erre sem volt képes, pedig azt hihetnénk, ez a minimum. Kettő és negyed óra. Ennyi ideje volt a rendezőnek, Daniel “hogyafrancbakaptammegeztamelót” Espinosanak, hogy átadjon egy keveset a könyv szerteágazó tartalmából, és valahogy sikerült PONT a lényeget kihagyni!

Catch the badman, stop your plan!

A történet dióhéjban:
Van egy pszichopata állat, aki gyerekeket öl. Olyan amatőr, hogy egy teljesen inkompetens Tom Hardy is le tudja fülelni, de mivel Sztálin szerint a sorozatgyilkosság a nyugati életforma beteg hozadéka, az ügyeket eltusolják, és gagyi gyilkosunk tovább belezheti a tizenéves kisfiúkat. Van itt ez a nagyon gyéren felvázolt előéletű Lev nevű főszereplő, akit teljesen érthetetlen módon kipenderítenek a zsíros, Állambiztonsági Minisztériumi állásából, és elküldenek egy Isten ülepe mögötti kis iparvárosba, hogy ott rendőrként tengesse tovább napjait. Amit kb. 15 másodperc után abbahagy, és elkezd a halott gyerekek ügyében nyomozni. Innentől egy kisebb deportálástól eltekintve egyenes út vezet a győzelemig, összedolgozva a feleségével (Van neki, de minek? Olyan a kapcsolatuk, mintha két üres konzervdobozt ütögetnének egymáshoz) és a helyi rendőrfőnökkel (aki elvileg fontos szereplő, de nem…) pikk-pakk kinyomozzák a gyilkos kilétét, egyből megtalálják, és hála az égnek pont feltűnik Lev jellegtelen nemezise, hogy megölje, majd meghaljon egy kínos bunyóban. Vége.

És az a vicc, hogy nem csak én bagatellizálom el a dolgot, nagyjából ilyen léptékkel halad a sztori. Értem én, hogy több mint 500 oldalt nehezen lehet filmre vinni, de ha a Bűn és Bűnhődést sikerült, akkor ezt is illene rendesen megcsinálni. Persze ahhoz kellett volna:
A.: Egy rendes forgatókönyv.
B.: Egy normális rendező.
C.: Egy pár dunakavicsnál nagyobb here, hogy be merjék vállalni a durva részek adaptálását.

„What did you expect when you came here? That we didn’t mind dying? That Raisa would be saved? But if you don’t denounce her, we will die, all four of us.”

Mert a könyvben vannak tényleg gyomorforgató részek, és nem olyanok, amiket csak úgy kivághatsz, mert így például a történet végi nagy csavar teljes egészében kimaradt. Olyan dolgokat hagytak ki, amelyek nélkül a sztori élvezhetetlen, sőt, értelmetlen. Más dolgokat meg végtelenül leegyszerűsítettek. Volt, hogy 10 másodpercenként le kellett állítanom a filmet, mert csak egy hajszál választott el attól, hogy hagyjam az egészet a francba. Mert ennek tényleg nincs semmi értelme. Ez így csak kizsigereli az alapanyagot. Például! Lev és a felesége, Raisa épp egy marhavagonban utaznak a munkatábor felé, mikor…

-Hé könyök, kérsz egy Kinder tojást?

-A könyvben: négy nagydarab sittes, akiket a megölésükkel bíztak meg, megindul feléjük az emberektől zsúfolt vonaton. Az egyiküknél kés van. Lev ki van ütve a kínvallatástól, Raisa pedig ébresztgeti. A martalócok odaérnek. Lev előnyt kovácsol abból, hogy magatehetetlennek hiszik, és egy megfelelő pillanatban támadásba lendül. Dulakodás, nyakba szúrt tőr, kinyomott szemek, elharapott torkok…stb. Két fogdmeg holtan hever a földön, a maradék kettő meghátrál. Hősünk elmagyarázza a többi fogolynak, hogy meg kell szökniük, és le kell leplezniük egy szörnyű gyilkost, aki gyerekeket öl országszerte. Szükség van a segítségükre, de még inkább a hallgatásukra, hogy időt nyerjenek majd az üldözőikkel szemben. Mindenki melléjük áll. Lev az egyik bajkeverő késével elkezdi kivájni a vonat padlódeszkáinak a fáját a szegek körül, hogy meglazíthassa azokat, majd kiemelje a lécet. A munka vége felé leejti a pengét, ami kicsúszik a deszkák közti résen és a vonat alatt landol. Kénytelen beletaposni az egyik halott állkapcsába, kitörni a metszőfogát, és azzal vájni tovább a korhadt fát. Mikor sikeresen eltávolítják a palánkot, megnyílik a szabadulás útja, de Lev tudja, hogy épp ilyen esetekre helyeztek el számtalan kampót a vonat hátulján melyre a gyanútlan szökni vágyók fennakadhatnak. Így ledobálja a hullákat, majd Raisaval befekszenek a testek takarásába, így a kampók nem ragadják el őket. Lev így is megsérül, de sikerül a tervük.

-A filmben: Jönnek a martalócok. Dulakodás, ami abból áll, hogy össze-vissza rángatják a kamerát. Látunk pár ütést, meg hogy Raisa karmolássza valakinek az arcát. Mikor megölik a támadókat, Lev elkezd kopogtatni a vonat ajtaján. Jön egy őr, akit hősünk egy laza mozdulattal leüt, majd oldalt leugranak a vonatról a fűbe, és vígan elsétálnak.

„If you are so innocent, why do you run? Hmm?”

És ez jellemző az egész végig! Elnézném, ha csak érdektelen töltelékjeleneteket nyirbálnának meg így, de ezek fontos kulcsmomentumok, a történet tetőpontjai, erre valami alkalmatlan gyökér kitalálja, hogy ezek nem kellenek, hagyjuk ki őket teljesen. Oké… nem várható el, hogy minden benne legyen az adaptációban. Lehetett volna jó film, ha legalább azokat a részeket, amiket meghagytak, jól kidolgozták volna. De neeem. A jelenetek nem alkotnak homogén egészet, nincs folytonosságuk. Több mint két és fél óra állt a készítők rendelkezésére, és a film siet! Kapkod. Tömény, mint a lepárolt juharszirup. Nagyon dinamikusan haladunk el fontos sztorielemek mellett, anélkül, hogy megmutatnánk őket. És hihetetlen, de a végeredmény még így is marha unalmas.

Vodka martinit, felrázva, nem keverve…

Belezsúfolni mindent, ami külcsín, és semmit, ami tartalom! – ez volt az irányelv. Híres színészeket, csomó statisztát, jó díszletet, zenét, pörgős történetet, mindent! Érted, a 44. gyermek akkora csúcsprodukció akart lenni, hogy leszerződtették Vincent Casselt, három rohadt jelenetre, melyekben összesen kb. fél percet szerepel. És még ha lenne bármi jelentősége a karakterének, de nincs. A könyvben is csak egy háttérfigura, de itt gyakorlatilag annyira elvágták a történettől, annyira kiollózták a tartalmat körülötte, hogy fogalmad sincs, mi a szerepe az eseményekben. Valami vezető, aki kiad egy parancsot, aztán a film végén elviszik munkatáborba. Persze érezték, hogy ez így nem kerek, ezért odahazudtak valami intrikát, amire se ok, se magyarázat, csak “biztos ‘vót valami összeesküvés itten!”-alapon elénk hánytak pár helyzetidegen mondatot.

Hazug, olcsó, lusta megoldások tömkelegéből építkezik a film. A “főgonosz” sorozatgyilkos karaktertelen, béna és messzemenőkig kiábrándító. A film alatt jó, ha ötször megszólal, akkor is csak gyerekeket csábít el a bélyeggyűjteményével. Nem bontották ki a hátterét, az indítékait, a főszereplőhöz fűződő viszonyát pedig egy az egyben kihagyták (kemény dolog ‘vót az a Holodomor, csak épp így nincs köze a sztorihoz…). Lev lelki vívódása és morális libikókázása egy az egyben a kukában landolt, Raisa kémgyanús tevékenysége és a kettejük viszonya, a házasságuk le- és újraépülése, minden, de minden kimaradt! Vaszilij, Lev szerencsétlen ellenlábasa! Kisebbségi komplexusos, pszichopata állat, de akkor is szerencsétlen: a karaktere egyszerű, mint egy A4-es lapra felrajzolt pálcikaember, ugyanakkor még így is köröket ver a többiekre, akik olyanok, mintha egy retardált óvodás hajtogatta volna őket WC papírból!

„Raisa. Do you think that… that I am… That I am truly a frightful man? You think maybe I am… a monster?”

Brodsky! Egy rohadt mondatot tudtak a szájába adni a könyvben lévő mélyenszántó gondolatokból, aztán agyonlövették a francba. Lev karakterfejlődésének ez lett volna a sarokköve, Brodsky esete ingatta meg az állam igazságosságába vetett hitét, erre itt az egész ügynek semmi súlya sincs. Igazán felemelő. Ezek után mégis milyen legyen a cselekmény, ha nem lukacsos, csonka és rohadtul érdektelen? Senkinek sincs semmilyen motivációja, az egész világ ingerszegény, szürke, és nem a jó értelemben. Azért mozognak az emberek, mert benne van a rohadt forgatókönyvben, de maguktól még szellenteni sem tudnának, hiszen ahhoz húsból és vérből kell lenni, nem pedig tintából. Tom Hardy egész tűrhető a vállalhatóan merev játékával, Noomi Rapace (Raisa) kifejezetten jó, Gary Oldman (rendőrfőnök-sama!) jelen volt, Vincent Cassel pedig köszöni a talált pénzt, de most már készülnie kell egy valódi filmszerepre. Á, de egyébként teljesen mindegy, hogyan muzsikáltak a színészek, ezt a forgatókönyvnek csúfolt, gőzölgő kupac excrementumot akkor se tudták volna eladni, ha aranyeret kapnak a nagy igyekezettől. Amit láthatóan nem tettek meg…

1000 forintos kérdés! Melyikük a beépített ügynök?

A 44. gyermek megbukik, mint történelmi dráma, mert nem mutatja be kellő mélységében a kommunista diktatúra lélektanát, mely eltapossa a szárba szökkenő moralitást, és elidegeníti az embereket nemcsak egymástól, de saját maguktól is. Így a végén csak annyi marad meg a nézőben, hogy teljesen mindegy, milyen kérges az orosz anyácska keze, a végén azért garantált a happy ending (wink wink). Megbukik, mint romantikus film, hiszen egy benzinkúton is jobban szikrázik a levegő, mint a két szerencsétlen főszereplő között. Megbukik, mint krimi, mert a nyomozás folyamata teljes egészében elmarad. Az nem nyomozás, hogy a rendőrfőnök bemegy az egy irattárba, kikér minden információt mindenről, aztán Levvel egy cigaretta elpippantása alatt “összebrainstormingolják” azt, amire a könyvben kb. 100 oldal kellett.

És végül megbukik, mint akciófilm. Köszönjük meg a rendezőnek, de sokkal inkább a producereknek, hogy az egész család élvezheti ezt a szórakoztató gyerekfilmet. Még ki sem kell takarni a szemüket, mert úgysem mutatnak semmit abból az amúgy sem durva tartalomból, amit átengedtek a 16-os korhatár szűrőn. Nem mintha egy pszichopata sorozatgyilkosról lenne szó, aki tizenéves kisgyerekeket csontoz ki egy gyermekkori trauma miatt, vagy ilyenek! Nyilván nagyon elfogult vagyok, és nem részesítem korrekt bánásmódban a filmet. Igaz. A könyv jobb volt. Mindig jobb a könyv. De nem ennyire. Ez a film nem említhető egy lapon az eredetivel. Éppen hogy csak sikerül túlugrania az elégségest. És nem csak az én elfajzott ítéletem szerint. Azoknak sem tetszik, akik kihagyták Tom Rob Smith művét, legalábbis erre lehet következtetni az elégedetlenkedő kommentek tömkelegéből. Im not impressed! Kerülni, kerülni, kerülni!

3 / 10

- Kitahito

Megosztás