Egyszer olyan szívesen Halloweeneznék amerikai módra! Csak hogy tudjam, milyen érzés hülyét nyilvánosan csinálni magamból a lakóközösség előtt. Felvennék valami béna jelmezt (Egy Blikk magazinnal és egy kézi fúróval lehetnék például Bulvár Kund…), és elkezdhetném zaklatni a szomszédságot cukorka, csoki, meg sütemény reményében. Persze fogyatékosnak néznének, és az a kevés környékbéli, aki nem röhögne körbe, az sem adna semmi finomságot. Megdobálhatnám őket tojással, összegányolhatnám wc papírral a házaikat, péniszt rajzolhatnék festékszóróval a kocsifelhajtóikra, de ezeket megtehetem amúgy is.

Valahol szomorú, hogy ez a szokás nem ágyazódott be a mi Kárpárt-medencei kulturális petefészkünkbe. Másrészről viszont (és ez a hangsúlyosabb) igazán örvendetes. Gondoljunk csak bele: ha van ünnep, amelyik a nyugalomról kell, hogy szóljon, hát a Halottak napja az. Hiszen az elhunytak már nem zargatják olyan dolgok, mint az államalapítás, forradalmárok, vértanúk, véget ért évek vagy megszületett megváltók. Ők csak porladoznak a sírjukban, vagy hamvasztás esetén… ülnek egy urnában, jó hamvakhoz illően.

Ilyenkor az élők is belefeledkezhetnek az eltávozott rokonok, barátok, vagy államférfiak iránt érzett szeretetbe és nosztalgiába, elmesélhetik egymásnak a kedvenc sztorijaikat, mécsest gyújthatnak, esetleg kimehetnek a temetőbe leporolni az említett urnákat és elsepregetni a több évnyi, komposztálódott falevelet és szemetet a sírokról. Elmélkedhetünk a halál örök és megfejthetetlen misztériumán, és emlékeztethetjük magunkat arra, hogy egy nap mi is a közönyös és hideg földben végezzük. Na hát pont ezen a napon nem akarnék hülye jelmezbe öltözött idegesítő kölyköket látni az ajtóm előtt…

„Halottak napján nem csak a halottaink miatt megyünk ki a temetőbe, hanem saját magunkért is, mert az élet mindennapi gondjai közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni e világ kérlelhetetlen igazságáról: az élet mulandó.”

Mintha azért, hogy valaki magára terített egy fehér lepedőt, jutalmat érdemelne! Van egy jól körülhatárolható halmaza azoknak a dolgoknak, amikért cukrot adnék vadidegeneknek, és a maskarába bújás nem tartozik bele ebbe a körbe. Kivéve persze, ha csinos, egyetemista lányokról beszélünk, akik lefedettség szempontjából inkább nem viselnek semmit, mint kosztümöt, de mivel a valóság még nem változott át egy pornófilm első 5 percévé, örüljünk egy kicsit annak, hogy végre valamiben sikerült nem majmolnunk a nyugatot. Most már csak az említett tartalommal kéne megtölteni az október utolsó napját, és rendben is volnánk.

- Kitahito

Megosztás