Mindenki szereti a zombikat. Úgy ismerjük őket, mint a régi kisiskolás barátainkat, akik bár az évek alatt szakállat növesztettek és elkezdtek füvezni (a marihónalja rossz, értem?), még mindig többé-kevésbé ugyanazok, akik régen voltak. A zombik szeretnek megrágcsálni embereket, időnként agyat esznek, de legtöbbször csak egy harapásnyira méltatják az áldozatukat. Általában lassan botorkálnak, ruhájuk szakadt és véres, arcuk mocskos és itt-ott kissé rohad is, de a mosolyuk mindig őszinte, és a fogaik olyan erősek, hogy az bármelyik fogkrémnek a dicsőségére válna. Eszközöket csak a legritkább esetben tudnak használni. Botot, baltát, aktatáskát lengetnek, de lőni például igencsak bajosan tudnak. Olykor megesik, hogy emlékeznek dolgokra a múltjukból, így előfordul, hogy hazatértnek megenni a családjukat. A háziasításukkal felesleges próbálkozni, mert minden esetben elszabadulnak és megölnek mindenkit, aki csak kicsit is hasonlít egy katonára, gonosz tudósra, vagy szívtelen polgármesterre. És ha már szív, a vírus gyógyítása eddig csak szerelemmel sikerült, vakcinával, titkos oltóanyaggal próbálkozni gyakorlatilag értelmetlen, védettséget is csak halálos betegségek adnak (de az a film abszolút hülyeség volt). Így hát maradnak a régi, jól bevált módszerek:
-Az agy megsemmisítése golyóval, vagy bármilyen szúró-vágó szerszámmal, zúzásra alkalmas tárggyal.
-A végtagok lecsonkolása, vagy az egész test alapos feldarabolása.
-Felrobbantás, elégetés, bedarálás, kilapítás…

Na, ez már mehet is fel a facebookra!

Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg film dolgozta fel a “zombis témát”. Némelyik rendező a morális oldaláról közelítette meg a kérdést, mások a csoportdinamikára gyakorolt pszichológiai hatását vizsgálták, és megint mások leszarták az ilyen emelkedett gondolatokat, és a látványos akciókra koncentráltak. A stílusok kombinálásából született már romantikus horror vígjáték, történelmi horror vígjáték, erotikus horror, horror művészdráma, és a 9-es terv a világűrből, ami egyszerre van benne minden létező kategóriában, és egyikben sem.

Mit is mondhatnék? Szeretem a zombis történeteket. Úgy vélem, nagyon nehéz rossz zombis filmet készíteni, ellenben egy kis odafigyeléssel és elhivatottsággal értékes darabok születhetnek. A téma adott, és csak arra vár, hogy némi kreativitással megfűszerezve újra és újra eladják nekünk. Egy idő után a néző persze paranoiássá válik, és a kanapé mellett tartja a baltáját, hogy az első gyanús hörgésre beszakíthassa vele a szomszéd kislány koponyáját, de ez már más kérdés. A lényeg, hogy az emberek valamiért “vonzódnak” az élőhalottakhoz, és az általuk okozott káoszhoz. Szeretjük látni, ahogy felbugyog a földből a halál, és megfojtja az emberi civilizációt.

Ezután a hosszú kanosszajárás után nézzük, mivel is van most dolgunk! A Gakuen Mokushiroku, azaz Highschool of the Dead egy Daisuke Sato nevű mangaka keze nyomán született, meglehetősen hamar felfedezték, és 2010-ben el is készült az adaptáció. Az animét Tetsuro Araki rendezte, akinek a nevéhez olyan mára már kultikusnak számító címek köthetők, mint a Death Note, a Black Lagoon, az Ultimate Survivor Kaiji, a Blue Literature Series, valamint az Attack on Titan (ez utóbbit nyugodtan letagadhatná…). Én ezzel a ténnyel figyelmetlenségből csak az anime megtekintése után szembesültem, így többé-kevésbé elvárásoktól mentesen ültem le megtekinteni. Na nem mintha túl sokra számított volna: már a borítón is két megtépázott ruházatú, agyon szexualizált anime csajt láthatunk, nagyjából másfél másodperccel azelőtt, hogy megerőszakolná őket egy csapat élőhalott…

Ki pucsítással él, pucsítva alszik el.

Adott a főszereplő, Takeshi, aki egy átlagosnak mondható 17 éves gimnazista. Ideje nagy részét a tanulás és az ablakon való kibámulás tölti ki, vagy ha épp nem ezekkel foglalatoskodik, akkor gyerekkori barátjáról, Reiről (persze egy osztályba járnak) szövöget romantikus képzelgéseket. A zombi apokalipszis azonban véget vet unalmas hétköznapjainak: legjobb barátja (aki mellett csak másodhegedűs lehetett) meghal az első arra járó élőhalottól, így Takeshi kénytelen a kezébe venni a dolgokat. Előtte viszont péppé veri a halott barátja fejét, majd behúzza magának Reit. Érdemes minél hamarabb elkezdeni építeni a háremet, tudjuk jól. Szóval elszabadul a pokol, mindenfelé szeretni való anime lánykákat marcangolnak szét nagy sikoltozások közepette. Takashi és Rei rohangálnak egy sort az iskolaépületben, maguk köré gyűjtve néhány kompetensebb személyt, akik túlélték az első hullámot: Saekót, a kendo klub elnökét; Takagit, az elkényeztetett kis kur… lányt; Hiranót, aki Colttal kel és Remingtonnal fekszik (értsd: egy született Kaliber magazin olvasó.); és végül de nem utolsó sorban Shizukát, az iskolai nővért. Az itt felsoroltak közül egyedül Hirano karaktere jelent némi felüdülést a nézőnek, mivel a többiek egy az egyben megtestesítik a főbb animés női archetípusokat. Rei az “átlagos” moe, Saeko a nyugodt és méltóságteljes domina, Takagi a nagyszájú, de túlkompenzálós kis rib… tsundere, míg Shizuka a 0-24-ben álmatag és kissé butácska nő. Viszont legalább mindegyikük roppant dekoratív, senki sem mondhatja tehát, hogy valami sótlan, unalmas, és ingerszegény környezetbe csöppenünk.

Minden férfi megtalálhatja a saját, titokban bálványozott és gondolatban rendre széjjelszodomizált nőstényét. És ez a sorozat pontosan erre megy rá. A történet szép lassan háttérbe szorul (oké, hőseink futkosnak, elbújnak itt, fanfiller ott, mindenkinek a háttérsztoriját megismerjük, sok zombi ellen küzdenek, gonosz szektás tanároktól menekülnek, morális monológokat nyomnak, de ez teljesen mellékes.), és az anime az arcunkba nyomja a valóságát: a zombi apokalipszis hihetetlenül izgató dolog. Más magyarázata nincs, hogy a négy női szereplő miért (jobb szó nincs rá, és ahogy teszik, az nagyjából ilyen szinten van) tüzel folyamatosan, és miért akarnak minden áron valami erotikus kapcsolatba kerülni két hím egyedünkkel, de leginkább a főszereplővel.

-Takeshi-kun, nézd! Megjött a Family Frost-os kocsi!

Létezésük egyetlen célja, mely szinte már a létfenntartás kárára megy, az az, hogy minél erotikusabb pózokban csábítsák hősünket, megpróbálva rávenni őt, hogy magját az ő anyaföldjükbe vesse el. Általános vezérlőelvük a folyamatos exhibicionizmus, látszólag a vázlatos karaktert is csak azért hazudnak a saját üres sztereotípia külsőségeik mögé, hogy a feltételezhetően szüzességi fogadalmat tett Takeshi hangulatba jöjjön végre egy kis hancúrozáshoz.

Sajnos tehát a mű erőteljesen elmozdul az ecchi irányba, így feszes fenekeken feszülő feszes fehérneműk (taps, taps…), kivillanó dekoltázsok, remegő cicik, kéjes nyögések várnak arra a kangörcsös fiatalra, aki belevág ebbe az animébe. Mert pár rész után teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy ez nekik készült. Igazán softos (vagy zaftos) matéria az önkielégítéshez, de aki nem azért áll neki, hogy nekiálljon, annak igen nagy csalódás a Highschool of the Dead, mert a posztapokaliptikus setting csak díszlete és ürügye a folyamatos és már az abszurditás határát súrolóan kidomborított szexuális tartalomnak. Én konkrétan az első 1-2 résztől kezdve végig szenvedtem, és erőszakot kellett tennem magamon, hogy befejezzem az animét. Hamar lehull a máz, és rájössz, hogy amit látsz, az csupán fájóan bugyuta jelenetek sorozata, melyek az erotikusnak szánt helyzeteket készítik elő. Néha annyira direkt és átlátszó módon, hogy az ember falba verné a fejét. Minden, de MINDEN ennek a kéretlen erotikának van alárendelve.

Nem kivétel ez alól a zombikkal való viaskodás sem, és az a kevés körítés is csak előjáték, kedvcsináló. Mint mikor a ’70-es évek pornófilmjeiben a vízvezeték szerelő pár mozdulattal megjavítja a csöpögő csapot. Itt az élőhalottakkal, és elborult túlélőkkel folytatott harc az a körítés, ami hitelessé kívánja tenni a vágyfantáziát. Segíti a beleélést. Nem úgy a karakterek: a nők természetesen rövid úton tárgyiasulnak, sablonos háttértörténetüktől eltekintve csak egy dologgal tudnak foglalatoskodni, az pedig Takashi (mármint a néző) módszeres elcsábítása. A srác persze nem tudja helyén kezelni ezeket a helyzeteket, hisz végtelenül szemérmes és infantilis (ügyelni kell a korhatárra, elvégre nem hentait forgatunk, emberek!), így történni nem sok történik, vagy ha igen, az sem előttünk. Mondjuk szerencse, hogy a hősünk viselkedése nélkülöz minden életszerűséget, mert akkor már az első zárható ajtóval rendelkező szobánál leragadtak volna, és a onnantól azt kellett volna néznünk, hogyan kapja el (bár itt inkább a “hagyja magát elkapni” lenne a helyénvaló…) a csajokat. Nem a mindenfelé hemzsegő zombik, vagy a személyi kultuszt kiépítő pszichopata tanárok, hanem a dehidratáció és a végkimerülés végezne velük…

Nos, khm. Találnak egy loli csajt is. Hurrá.

Bár ha belegondolok, az sem túl életszerű, hogy miután minden, ami kedves volt számukra, eltűnik, és a világ kannibál élőhalottak és elmebeteg túlélők tárházává válik, a lányok csak szexelni akarnának, de azt viszont rögtön, és sokszor. Nem baj! Mondjuk azt, hogy a Highschool of the Dead egy alternatív univerzumban játszódik, ahol a férfiak impotensek, a nők viszont állandóan a gyereknemzésen gondolkodnak. Az anime így nézve… is rossz.

Mert ez nekünk szól, a mi világunk valós közönségének. Kiket célzott meg Tetsuro Araki? Azok, akik megelégszenek ennyi erotikával, nyilván a fiatalabb, 12 és 16 év közötti fiúk. Az ő lelki világukat még épp nem rombolja le az a kevés brutalitás, amit belecsempésztek a sorozatba: ondó helyett leginkább vér folyik, de abból is kevés, így a guro besorolás erős túlzás. Az idősebbeknek, akik (úgymond) kifinomultabb szórakozásra vágynak, ez a felszínes tartalom egyszerűen kevés. Azoknak, akik meg egy zombis animét szerettek volna látni, nagyon kevés. Én ezt a tábort erősítem, legyen bármilyen kicsi és barátságtalan tábor.

A Gakuen Mokushiroku egy szépen megrajzolt softpornó, melyben vannak zombik is. Ostoba, hatásvadász és kiszámítható darab. Egy hatalmas fanfiller, mely a csomagolása miatt megtévesztheti a kiforrottabb ízléssel és nyugodtabb hormonokkal rendelkező nézőket. Tüske a körmöm alatt, szempilla a szememben, apró kavics a cipőm orrában, homokszem az uborkasalátámban. Ez volt számomra a Highschool of the Dead, és ez is marad, még egy jó darabig…

4 / 10

- Kitahito

Megosztás