logo

Mértékmegőrző

Játékkritika / 2014/09/11 / Szerző: Kitahito

Eroge!

Visual novel is love. Visual novel is life. Nyugaton viszonylag ismeretlen műfaj, pedig az igazság, a szépség és a katarzis után áhítozó egyén ebből a forrásból is nyugodtan olthatja szomját. A mai cím sajnos nem ér fel ezekhez az igényekhez, ám kapunyitó drognak tökéletesen megfelel.

Eroge 0

Barátaim, rómaiak! Elérkeztünk a mély víz pereméhez. Ideje szót ejtenem egy eddig méltatlanul mellőzött visual novelekről (továbbiakban VN). Egy olyan műfajról beszélünk, mely valahol a videojáték, a regény, és a képeskönyv metszéspontjánál fekszik. Mondjuk. Nehéz kategorizálni. Olykor lineáris a történetvezetés, olykor meg szerteágazó, és az olvasó/játékos szabadon elmerülhet a mellékszálak kibogozásában, vagy akár egy teljesen más perspektívából élheti meg a már megtapasztaltakat. A párbeszédeket olykor szinkronszínészek olvassák fel, általában viszont csak szöveget és testbeszédet kapunk. Zene szinte mindig van, a karakterdesign és a hátterek rajzolása már ismerős lehet az animékből és mangákból. Ami a játékmenetet illeti, nos… az általános formula, hogy olvassuk a szöveget, egérkattintással vagy az Enter billentyűvel “lapozunk”, majd ha valamilyen döntéshelyzetbe kerülünk, akkor a képernyőn megjelenő opciók közül választhatunk. Ezen felül találkoztam már olyan címekkel, melyek igyekeztek valami komplexebb játékmechanikával színesíteni a megszokott formulát. Ebből is látszik, hogy igen sokféle visual novellel találkozhatunk, és csak a fejlesztők kreativitása és merészsége szabhat határt a szórakozásunknak. És ha már szórakozás:

Természetesen rengeteg a randiszimulátor, és széles körben kedveltek a sima romantikus történetek is. Vannak nukige VN-ek, melyek csak minimális történettel, de fajsúlyos erotikus tartalommal rendelkeznek. Nem nehéz kitalálni, hogy az ilyen daraboknak mi a célja. Ezzel szemben a nakige célja, hogy “érzelmi ejakulációhoz”, könnyekhez és katarzishoz vezessem: ezek jóval érzelmesebb darabok, a drámát és a romantikát domborítják ki, melyeket az erős történettel és némi erotikával ötvöznek. A műfaj mélyebb bugyrait pedig a rétegművek jelentik: horror és gore játékok, nemi erőszak vagy gyilkosság-szimulátorok. Ezekben a darabokban egy antihős szerepébe bújhatunk (ármánykodó, uszító, beteg lelkű ember, szörnye, vagy amorf organizmus), aki behálózza és megrontja a körülötte lévő női karaktereket. Az ilyen protagonistával nem lehet, vagy nagyon nehéz azonosulni, viselkedése minden jó ízlésű embert elborzaszt, és mégis… Na de egyelőre maradjunk a part közelében, felesleges készületlenül belegázolnunk ebbe az iszapos, rejtett mélységekkel kecsegtető lébe. Egy viszonylag könnyen emészthető darabbal kezdünk, melynek címe Eroge! The Joy of Sex and Game Development.

Aggodalomra semmi ok, a lány már nagykorú! (…és igazából nem is erőszakolják meg.)

Viszonylag friss darab, 2010-ben, vagyis egy évvel az euphoria előtt dobta piacra a CLOCKUP (már komoly tapasztalattal rendelkező) csapata, de a fordítás csak évekkel később készült el. Természetesen szövegkiemelő- és fonetikus fordítóprogramokkal többé-kevésbé át lehet hidalni a nyelvi szakadékot, de ki akar ilyesmivel vacakolni?! Nos, én. Szóval miután belefutottam a címbe, esti óráimban szép lassan végigaraszoltam a történeten. Történetünk hőse egy Mochizuki Tomoya nevű fiatalember, aki igazi perverz és vérbeli otaku. Nem sok minden érdekli, de azok valamilyen módon kapcsolódnak a lányokhoz, és a visual novelekhez. Igen. A főhős egy rajongó, illetve a tökéletes VN rajongó. Minden idejét a játékoknak szenteli (saját bevallása szerint több mint ezer címet végzett ki), nem dolgozik, nem jár iskolába, és nem is igazán tudja, mihez kezdhetne az életével. Egyetlen célja, hogy szeretne saját visual novelt fejleszteni, melybe beleadhatja az évek alatt felgyülemlett frusztrációját, és azt a tetemes mennyiségű tapasztalatot, melyet a játékokról szerzett.

És szó se róla, Tomoya tudja, mi kell egy ütős VN-be. Ha valamihez, hát ehhez igazán ért. De szegénynek nincs se végzettsége, se munkatapasztalata, se pénze, se befolyásos ismerőse, így sorban küldik el a kiadók, és már-már reménytelennek látszik, hogy betörjön az iparba. Ekkor talál rá egy aprócska fejlesztőcégre, a Flower Studiosra, akik a legutóbbi játékuk csúfos bukása után épp  készülnek csődbe menni. Még próbálkoznak egy új játék elkészítésével, de nem haladnak, és hamarosan már a villanyszámlára sem lesz pénzük. Hősünk felkeresi őket, némi rábeszélés árán felvételt is nyer a csapatba, ami… nos, csak lányokból áll. Meglepő?

Momoka (nagy mellű, szőke lány) felelős a párbeszédekért és a történetért. Kisara (nagy mellű, fekete hajú tsundere) találja ki a karakterek dizájnját, és rajzolja meg öket. Iori (hallgatag hipster csaj) a csapat grafikusa, aki színezéssel és az elkészült rajzok tisztázásával foglalkozik, illetve a fejlesztés utolsó stádiumában a bugokat javítja. A főnökük, Sonono Nene a projektmenedzser, ő intézi a marketinget és a pénzügyeket. Szegény Tomoya semmihez nem konyít, de jókora tudásanyaggal rendelkezik, és nagyon lelkes, így felrázza a többieket, elkezdenek érdemben dolgozni, és ahogy telnek a hónapok, összeállni látszik a játék.

Ne legyenek illúzióink, abban a kis üvegcsében nem majonéz van.

Na de mit is csinálunk mi valójában? Mert ugye az nem lenne túl izgalmas, ha néznénk a monitor előtt ülő hősünket, ahogy passziánszozik. Az Eroge! egy nukige/randiszimulátor hibrid. Azaz kiválasztunk egy lányt a négy közül, a munka apropóján közelebb kerülünk hozzá, majd megannyi szexuális kísérletezés után összejövünk vele. Ez dicséretes dolog, ugyebár, és még hasznos is a történetünkben, mivel bár a lányok egy nukige játékot fejlesztenek, egyikük sem rendelkezik semmilyen szexuális tapasztalattal, így a végeredmény, nos, a korábbi munkájukhoz hasonlóan igen sótlan lenne.

Szerencsére itt van nekünk Tomoya, aki azért bevezeti őket a jóba. Eleinte szereplőink amolyan hallgatólagos megegyezéssel csak a projekt előrehaladása érdekében perverzkednek (értsd: ha a színező csaj, Iori nem tudja, pontosan milyen árnyalatú fehéret kell használnia az ondónál, akkor Tomoyának be kell vetnie magát), majd később már csak puszta szórakozásból, amit alig-alig, vagy egyáltalán nem legitimál az épp fejlesztés alatt álló játék befejezéséhez szükséges “forrásanyag” gyűjtése. Nem mintha túlságosan bánkódnánk emiatt, de valamilyen szinten a történet ezzel a saját kreditjeit égeti el. Pedig nincs túl sok neki…

Mondjuk a helyzet azért nem ilyen egyszerű. Illetve bizonyos szempontból egyszerűbb: EGY lányt választhatsz csak, akivel közelebbi munkakapcsolatba kerülhetsz (a tétovázókat, elhajlókat és racionálisan gondolkodókat a játék egy (pontosabban az egyetlen) negatív befejezéssel bünteti, melynek során a játék vacak lesz, és mindenki mehet a munkanélküli központba). Az ő munkáját fogod végig pesztrálni, és ha így teszel (márpedig miért ne tennél így) a játék sikeres lesz, és minden jól alakul. 2-3 döntés után már nincs is lehetőséged átnyergelni egy másik lányhoz. Tehát ha megpróbálsz mindenkit megba… mármint építő jellegű tanácsokkal ellátni, akkor hoppon maradsz.

Na, ez minden, csak nem logikus. Ugyanis hiába ösztökéled a péniszeddel a cégvezető 30 éves lolitát, attól még nem lesznek jók a párbeszédek, és a karakterdesign is pocsékul fog kinézni. Ha úgy cselekszel, ahogy a valóságban tennéd, azaz egyszer egyik, egyszer másik munkatársad ténykedését felügyeled, akkor rövid úton becsődöl a cég. Kicsit illúzióromboló, de hát ez van. A történetünk egy ilyen alternatív világban játszódik, nincs mit tenni.

Én leginkább a fizetésem miatt aggódok…

A VN rajzolása egyébként szemet gyönyörködtető. Úgy értem, a karakterek tényleg szexisek és letisztultak, az erotikus jelenetek pedig izgatóak tudnak lenni. Itt meg kell jegyeznem, hogy egy-két esetben elég elvetemült dologra vesszük rá szegény kollegináinkat, szóval ha valaki nincs megbarátkozva a latex ruhákkal, megkötözéssel, vagy pelenkába székeléssel, akkor jobb, ha óvatosan választja meg a kedvesét. Még ha általánosságban véve megmaradtunk a konvencionális szexualitás keretein belül, én zavarónak találtam, hogy a játék helyenként teljesen önkényesen átcsapott a végletekbe. Ez nem igazán harmonizált a könnyed, humorral átitatott hangulattal. Olyan érzésem volt, mintha az Eroge! (a nyilvánvaló kapocstól eltekintve) egyfajta előszobája lett volna az euphoriának. Nem azt vártam volna el, hogy itt tisztán csak vanilla szórakozást kapjunk, de erőltetettnek hatott, hogy a fétisek ilyen széles skáláját felölelték a játékfejlesztésre hivatkozva.

Miután meghozzuk azt az ominózus 2-3 döntést, a történet lineárissá válik. Újabb hét, újabb légyott a választottunkkal, és újabb szexjelenet. Semmi meglepetés, semmi buktató, csak tisztán a “lényeg”. Már ha valakinek erre van szüksége. Cipzárt le! Viccen kívül, ez a kiszámíthatóság megöli a hangulatot. A karaktereink először érdekesnek tűnnek, el lehetett hinni, hogy több van mögöttük a látszatnál, aztán gyorsan rájövünk, hogy azt a 4 archetípust képviselik, melyeket már untig ismer mindenki, aki kissé otthonosan mozog a témában. Mindenesetre érdekes adalék, hogy in universe egy ilyen sablonkarakterekből álló gárda hozta létre azt az euphoriát, melyben példátlanul kidolgozott és komplex karakterábrázolásokat kapunk.

Hamar megbarátkoztam viszont a zenékkel, melyek jól illettek a jelenetek alá. Ugyanakkor a játék viszonylag hosszúra sikeredett, a dallam-repertoár pedig nem valami kiterjedt, ezért úgy félúton inkább lehalkítottam, hogy ne kelljen tovább hallgatnom őket. Beállítások tömkelegével külön a személyes igényeinkre szabhatjuk az audiovizuális élményt, ugyanakkor a grafikai beállítások még odáig sem terjednek ki, hogy az alap 800×600-as felbontást megváltoztathassuk, ami roppant kiábrándító, tekintve, hogy amúgy még a nyögések hangerejét is megváltoztathatjuk, minden lánynál külön. Sose tudtam, hogy mennyire nincs szükségem erre, míg meg nem kaptam!

Mit mondjak, végeredményben az Eroge egy teljesen középszerű produktum. Kinézetre kicsit nívósabb, mint a vetélytársai, de rohadt hamar unalmassá válik, akárcsak más, minimális körítéssel operáló eroge, és nem fog érdekelni, mit kéjelegnek egymással a kétdimenziós emberkéink. Nem lett rossz, sőt: külsőségeiben első osztályú darab. Viszont több figyelmet kellett volna fordítani a szereplőkre, a köztük kialakuló viszonyokra, és a helyzetek realitására, és kellett volna valamiféle történet is, nem csak egy felütés, ami a startpisztoly eldördülése után leül maszturbálni. Gyakorlatilag egy felfújhatós guminő. Viszont annak mutatós.

5 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Előző kritika:

The last hope

Következő kritika:

Highschool of t...

Még több Játékkritika