Kommentár / 2023/09/30 / Szerző: Kitahito
(H)arc a klímakatasztrófa ellen
Miközben Földünk az elkerülhetetlennek látszó megsemmisülés felé száguld, gondoljunk arra, hogy vannak, akik a XXI. századi héroszok láthatósági mellényét magukra öltve küzdenek egy festékfoltosabb holnapért! Pontosan hogyan? Az nem egyáltalán fontos, hisz itt mindenki megkapja a maga morális pirospontját, már csak az igyekezetért is! Fotó, aztán mehet fel az 'instára!

Jobb körökben (tudjuk, ahová hajlamosak vagyunk mindig magunkat is besorolni) ma már nem kérdés, hogy az emberiség egy globális klímaválság előtt áll. Ahogy az sem vita tárgya, hogy ezért a változásért legalábbis részben az emberi tevékenység a felelős. Valószínűleg ez lesz a legnagyobb kihívás, amit az elkövetkezendő generációknak le kell majd küzdeniük, átfogó személetváltással és összefogással. Persze csak abban az ideális esetben, ha lesznek következő generációk, és nem halunk ki egy újabb világjárvány miatt, nem igáz le minket a mesterséges intelligencia, és nem írtjuk ki egymást atomfegyverekkel a III. Világháborúban. Tudjuk, ezek a dolgok azért benne vannak a pakliban. Mégis, milyen nagyszerű és szánni való az ember, hogy miközben a végpusztulás Damoklész kardja ott leng fenyegetőn a feje felett, még ezt az egzisztenciális bizonytalanságot is meg tudja szokni, az apokalipszis egyre nyúló árnyékát a hétköznapok részévé téve élni, szórakozni és örülni. Még ilyenkor is képesek vagyunk gondtalanul megtekinteni egy tenisz meccset, sétálgatni a Pariser Platzon, csodálattal adózni a nagy elődök festményeinek egy múzeumban, golfozni a friss, azbesztillatú levegőn, vagy épp kimenni egy zenei fesztiválra. Illetve képesek lennénk, csak hát sajnos a klímaaktivisták odaragasztották magukat a stadionhoz, megrongálták a Brandenburgi kaput, festékkel öntötték le a képeket, cementtel töltötték fel a golfpályák lyukait, és elállták a Burning Man felé vezető utat.
Minden bizonnyal előbb fogom eltáncolni az építészetet, mint hogy belássam ezeknek az akcióknak a társadalmi hasznát. Persze lehet, hogy innen, az alsó középosztályból felnézve minden kicsit lenézésnek tűnik, valahogy mégsem dereng fel lelki szemeim előtt, ahogy hatalmas embertömegek elkezdik szelektíven gyűjteni a szemetet és biciklire cserélik a városi terepjáróikat pusztán azért, mert valami idióta összegányolta krumplipürével Claude Monet Szénaboglyák c. festménye elé helyezett üveglapot. Talán csak a kispolgári gőg és a félbalkáni spúrság beszél belőlem, mikor feltűnési viszketegséget érzek kikönyökölni az eszmének kipontozott rész helyén, azt a krumplipürét pedig inkább a tányéromon látnám, mert ugye Afrikában, ahol nincsen moné’, még ennyi se jut.
Természetesen szabad és kell is azon vitatkozni, hogy posztmodern problémák miatt érdemes-e posztmodern módon tiltakozni, csakhogy a dilemma nem ez, hisz a probléma nagyon is modern, pragmatikus, és kézzelfogható. Tanácstalanul állok, akár a magyarságért gój motorozás előtt. Nagy idők tanújaként is roppant nehezemre esne tanúvallomást tenni egy ilyen ügyben, mert számomra a racionalitás szögesdrótkerítésén innen nincsenek olyan összefüggések, hogy olajlobbi, tehát krumplipüré. Vagy hogy globális felmelegedés, tehát cementdugó a golflyukakba. Nyilván tudom, hogy figyelemfelkeltés! Csak hát amikor annyi benzinkút van a világon, ahol le lehet feküdni a földre! Olyan sok kormányépület, amihez oda lehet láncolni magad! Miért kell azoknak kellemetlenséget okozni, akik nem tehetnek róla, és nem is igazán tehetnek ellene? Mégis ki állna ezek után az ügyed mellé?
„Nem az a baj, ha akármilyen szavakkal fejedre olvassák a hülyeségedet. A hülyeség a baj.”
Ez már nem is kontraproduktív, hanem egyszerűen káros. És nem annak a pár ezer embernek, akik nem tudták nézni a tenisz elődöntőt, hisz ők bizonyosan beérték annyival, hogy elégettek az udvaron néhány gumiabroncsot, miután hazamentek. Nem, a bolygónak káros. A jövőnknek. Ezt égetitek el az udvaron, ti hősies, világjobbító őrültek. Mivel a tisztes, egyenként elhanyagolható karbonlábnyomú honpolgárok milliói, akik a Columbo és az épp aktuális trash reality ismétlése közé beékelődött híradóban azt látják, hogy ezek a zöldek már megint valami infantilis sületlenséget csináltak, zsigeri immunválasszal fognak elutasítani mindent, ami megmenthetné ezt az egyre melegedő sárgolyót attól, hogy néhány évtizeden belül a következő Mad Max film díszletévé váljék. Ami igen komoly probléma, ugyanis nem nagyon engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy a légkondicionált nappalinkban mojito-t szürcsölgetve mozizzuk végig ezeket az éveket, és még csak nem is olyan absztrakt, szinte megfoghatatlan koncepciók miatt, mint a jövő nemzedékek sorsa vagy az emberi faj fennmaradása. Nem, puszta önzésből sem tehetjük meg, mivel lassan bedöglik a légkondi, a mojito elpárolog, a gumiabroncs vállvédőt viselő fosztogatók pedig bármelyik pillanatban ránk rúghatják az ajtót. Ha pedig ez megtörténik, akkor az emberi civilizációból nem marad más, csak kiégett múzeumok, elsivatagosodott golfpályák és pár, műholdak között pingpongozó TikTok-os mukbang videó. Szóval talán ahelyett, hogy vásári perfomansszá silányítjuk a közös ügyeinket, érdemes lenne valódi megoldásokat keresni. Nekünk, magyaroknak is. Mert ne legyenek illúzióink: ha eléggé kiszárad az avar, ez a lángoktól ölelt kis ország is tüzet fog. Nagyon hamar.
- Kitahito