Olga Hmelnitskaya 26 éves, foglalkozását tekintve grafikus. Emellett, mintegy mellékesen és zárójelbe téve, leszbikus nő. Egy jobb világban ez nem is érdemelne szót, de sajnos Olga nem egy jobb világban él, hanem Oroszországban. Többek között ennek az életnek a mindennapjairól kérdeztem őt.

Kezdetnek, hogyan definiálja magát? Miket tart a nemi identitása sarokköveinek?
Először is, alapvetően cisznemű nő vagyok, illetve lettem volna. Viszont soha nem volt “teljesen intim” heteró kapcsolatom, ha érted, mire gondolok. Rossz tapasztalatok és sikertelenség, ilyesmi. Nem is kevés. Számomra a leszbikus életmód és a férfiakról való lemondás választás kérdése volt.

Mi vezetett ehhez a döntéshez?
A legtöbb orosz pasi durva, rossz modorú, és primitív. Számomra a nők vonzóbbak, mert… ezt nehéz megmagyarázni. Általában elegánsak, és nyilvánvalóan tisztábbak. Oroszországban ez egy fontos dolog, mikor a higiéniára odafigyelő pasikat melegnek tartják. Az itteni férfiak nagy része egészségtelen benyomást kelt. Úgy fizikailag, mint mentálisan. A legtöbbjüknek a kormány kimosta az agyát: nem azért mennek háborúba, mert kényszerítik őket, hanem mert ezt akarják. Ha fiatalon nem lépsz be a hadseregbe, az emberek rossz szemmel néznek rád. Talán buzi vagy?! Az ilyen vádakat pedig mindenáron el kell kerülni. Ezért is kedvelem jobban a nőket, ők alapvetően lazábbak. Nem viselkednek úgy, mintha erősebbnek kellene lenniük nálad.

Tehát az orosz férfiak próbálnak dominánsak lenni a kapcsolatban?
Nem próbálkoznak, hanem erőltetik. Nem csak a kapcsolaton belül. Állandóan. A férfiak itt úgy viselkednek, mintha bármikor bemehetnének a személyes teredbe. Ami ijesztő dolog. Agresszív a testbeszédük és a nyelvezetük. Egymást is gyakran bántalmazzák. Mert a “gyengeség” az alárendeltség jele, és az ugye “buzis” dolog. Azok az amerikai nők, akik mindenkit szexuális zaklatónak tekintenek, nyugodtan jöjjenek ide. Megértenék, milyen is valójában a zaklatás. Ők biztonságban élik az életüket. Nekünk nincs meg ez a luxusunk.

Ez az általános vélekedés az országban? Erősnek kell látszanod, különben melegnek tartanak?
Alapvetően igen. De a pontosság kedvéért: ez a szemlélet főleg a 30 év felettiekre jellemző. Az én generációm szabadabb szellemű, elfogadóbb, minket nem érdekelnek annyira ezek a dolgok. A fiatalabb nők, mint én, az érzékenyebb, gyengébb pasikra buknak. Mert akkor egyenlőek vagyunk. Együtt lehetünk gyengék, és együtt futhatunk el. Ez bőven elég. Nem kell keménynek lenned és megvédened. Csak fuss el velem.

Viszont ilyen férfit nehéz találni. Túlságosan megszállottak, túlságosan stresszesek. Szóval igen, a nőkkel könnyebb.

Tehát ön leszbikusként egy kicsit kilép ebből a játékból.
Mondhatjuk. Relatíve könnyű az életem, nem kell állandóan félnem. Amikor egy nővel vagyok, tudom, hogy semmi rossz nem fog történni velem. Sétálhatunk egy parkban, beülhetünk egy étterembe, vagy megnézhetünk egy filmet. Tipikus eset, hogy elmész egy orosz férfival moziba, hazamentek, és 50/50 % az esélye, hogy utána megpróbál erőszakkal megdugni. Mint egy rossz szerencsejáték! Még az otthonodat sem mutathatod meg neki, hiszen akkor ismerni fogja a lakcímedet, így kiszolgáltatottá válsz. Ha meg elmész a házába, ki tudja, mi történik utána a testeddel?

Kockázatos bemerészkedni egy ilyen helyzetbe.
Tudod, fárasztó állandóan óvatosnak lenni. Rengeteg veszély leselkedik ránk. Például elég gyakori, hogy rendeznek egy partit sok férfivendéggel, és meghívnak néhány gyámoltalan nőt. Becsukódik mögötted az ajtó, és ott vannak vagy húszan. Más országokban a lányok attól tartanak, hogy beletesznek valamit az italukba és elkábítják őket. Itt meg attól, hogy elrabolnak vagy csoportosan megerőszakolnak. Nincs szükség drogra, elég az a sok erős férfikéz is. Nekem ez nem hiányzik. Örülök, hogy leszbikus vagyok, mert így nem kell félnem.

Milyen a nemi erőszak megítélése Oroszországban?
Elég szigorú törvényeink vannak. Gyakoriak az ilyen esetek, de az is általános, hogy börtönbüntetésre ítélik az elkövetőket. Erre a könyörtelenségre szükség is van. Nem akarok szexistának tűnni, de sok orosz férfi valóban erőszakos szörnyeteg. Viszont ha valaki megront egy nőt és rács mögé kerül, az emberek mindig a nőket fogják inkább elítélni. A felelősség és az erkölcsi felháborodás jó része az áldozat ellen irányul, mert az nyilván kihívóan öltözködött, vagy úgy viselkedett, mint egy kurva. Kevesen fognak őszintén együtt érezni veled. Azt hiszik, hogy okkal erőszakoltak meg.

Vagyis a törvény a férfit bünteti, a társadalom a nőt?
Igen, így van. A mi korosztályunk azonban, amely jobban ki van téve a nyugati kultúrának, sokkal megértőbb. Érzékenyebbek és empatikusabbak vagyunk. Felfogjuk, hogy más országokban másképp mennek a dolgok. Szóval ha eléggé igyekszünk, lépésenként haladva előre, talán a mi életünk is jobb lehet. Most még nem tudunk változtatni, mert kisebbségben vagyunk az idősebbekkel szemben. Viszont ez nem lesz mindig így. Az én generációmmal kezdődött el a folyamat, és a gyermekeinknek kell majd folytatnia a munkát.

Az eddig elhangzottak után muszáj megkérdeznem: történt már önnel is hasonló atrocitás?

Majdnem. Pár éve egy lány barátommal épp hazafelé sétáltunk az esti vetítésről, mikor megállt mellettünk egy furgon. Mire észbe kaptunk, már tuszkoltak minket befelé. Én el tudtam menekülni, és hívtam segítséget. Neki nem volt ilyen szerencséje… ha lehet, inkább nem szeretnék erről beszélni.

Természetesen. Mit gondol a gyermekvállalásról? Mik a kilátásai?
Szeretnék gyereket, legalább egyet. Nálunk nincsenek nyílt törvények a homoszexuális kapcsolatokról. Senki sem akadályoz meg abban, hogy egy másik nővel éljek. A probléma ott kezdődik, ha a gyerekem anyának nevez minket. Nem lehet csak úgy elmagyarázni egy 2-3 évesnek, hogy itt óvatosan kell bánni az efféle dolgokkal. Ezért gondolom, hogy inkább örökbe fogadok egy olyan gyereket, aki elég idős ahhoz, hogy ezt megértse, mintsem szüljek egyet.

Örökbe fogadhat gyereket leszbikusként?
Egyedülálló nőként igen, leszbikus párként nem. Ahogy a 2019-es politikai reklámokban is megmondták, Oroszországban csak hagyományos családok vannak. Egyesek számára az ilyen típusú kapcsolat olyan, mint egy kés, amit a heteronormatív értékek hátába döfnek. Sajnos ebből is politikai kérdést csináltak. Ha valaki megtudja, hogy egy nővel élek, az addig nem probléma, amíg nem értesíti a hatóságokat. Lefeküdhetsz egy azonos neművel, az megtűrt dolog. Akár együtt is élhettek. De ha egy gyerek is képbe kerül, az teljesen más helyzet. Onnantól kezdve már nem szülő vagy, hanem valami perverz ragadozó, aki megpróbál elcsábítani egy kiskorút. Ugyanis Oroszországban nem heteroszexuálisnak lenni nemcsak annyit jelent, hogy rossz ember vagy, hanem hogy pedofil is.

Összemossák a homoszexualitást és a pedofíliát?
Lényegében igen. Azt gondolják, hogy megfosztod a gyereked a normális élethez való jogától. Ha leszbikus vagy, az azt jelenti, hogy ő is ugyanolyan perverz lesz, mint te, és most már nem beszélhet a kortársaival, hisz másképp nevelték. Hivatalosan csak annyit tesznek, hogy elválasztják a gyereket az örökbefogadóktól. Aztán a többit a környezetükre bízzák. Ilyenkor érdemes más településre költözni. Mert az emberek nem felejtenek, és nem bocsájtanak meg.
Szerencsére a városokban lazábban veszik a másság kérdését. Moszkvában szinte végig sétálhatsz az utcán galambnak öltözve, és senkit nem érdekel. Itt mindenki igyekszik a saját dolgával foglalkozni.

Ez az elfogadás miatt van, vagy egyszerűen csak mindenki igyekszik meghúzni magát?
Ez kulturális sajátosság. Eltekintve a korábban említett kéretlen közeledésektől, mi egyáltalán nem érintjük meg egymást, ugyanis azt az amerikaiak szokták. Extrém helyzetek kivételével próbálunk nem törődni egymással. Alapvetően mogorva arccal járkálunk, és igyekszünk másfelé nézni. Szóval nem, ez egyáltalán nem elfogadás. De mi ilyenek vagyunk. A legtöbb esetben nincs is bajom ezzel, mert legalább békén hagynak.

Legalábbis addig, míg nem zavar másokat a leszbikusságával.
Nos… igen.

Oroszországban képzeli el a jövőjét?
Ha lenne elég pénzem, és nem kötne ide senki, mindenképp máshová költöznék. Örményországba, például. Ott elég sok orosz él, viszont jobbak a társadalmi viszonyok. Az egyetlen dolog, amit nem engednek, az a házasság. De ezzel sincs komolyabb probléma: családot lehet alapítani, és én nem akarok ennél többet.

Mi a helyzet a nyugati országokkal?
Gondolkodom rajta. Mindenképpen egy kisebb országban szeretnék élni. Amennyire meg tudom ítélni, az ottaniak nyugodtabbak, nem foglalkoznak annyira a politikával, és nincsen olyan sok radikális ember. Ezért nem szeretem Amerikát. Mert persze, meleg akarsz lenni, szabad akarsz lenni, normális életet akarsz magadnak, de nem akarsz őrült melegekkel kapcsolatba kerülni. Egyáltalán nem szeretnék ehhez a közösséghez tartozni.

Úgy érzem nem rajong túlságosan az LMBTQ+ közösségért.
Az enyhe kifejezés. Tudom, hogy ez egy “népszerűtlen vélemény”, de szerintem nagyon be vannak feszülve, és túl komolyan veszik ezt az egész nemi kérdést. Ez mindenük, a komplett identitásuk. Úgy viselkednek, mint valami szekta. Én nem kívánok kedves lenni például a transz emberekkel, pusztán azért, mert ők transzok. Nem akarom, hogy zaklassanak, amiért nem szeretem őket fenntartások nélkül. Utálom, hogy folyton a kemény életükről nyafognak. Nem mintha hozzájuk akarnám viszonyítani magam, de mégis… nekik könnyű dolguk van. Más nemi szervet szeretnének, vagy véletlen rossz névmással illetik őket. Összehasonlításképpen, nekem nagyon zűrös a múltam, a családom teljesen diszfunkcionális, és komoly testi fogyatékosságom is van. Szóval basszák meg! Az én életem nehezebb!

Elég heves érzelmeket vált ki önből ez a téma.
Idegesít, hogy nem tudják, milyen jó soruk van. Én csak egy nyugodt és visszafogott életet szeretnék élni. Transzparensek és hencegés nélkül. Nem kellenek a nagy felvonulások a másság tiszteletéről. Nincs szükségem senki szánalmára vagy támogatására. Nem akarok kitűnni, nagy felhajtást csinálni abból, hogy ki vagyok. Boldog akarok lenni, békében. Nem kérek sokat. Csak ki szeretnék menni a lakásomból, kényelmesen elsétálni a boltba anélkül, hogy féltenem kéne az életemet. Vennék kenyeret, tejet, és hazamennék, mint bárki más. Ehhez nem kellenek zászlók és tűzijáték.

Lehetséges, hogy azért látja őket ilyen negatívan, mert az orosz propaganda révén leginkább ennek a szélsőségességnek van kitéve?
Nem tudom. Meglehet. Ahogy mások is csak akkor érthetik meg igazán az orosz viszonyokat, ha már eltöltöttek itt egy kis időt, valószínűleg én is akkor látnám tisztán ezt a kérdést, ha néhány évet Amerikában élnék.

- Kitahito

Megosztás