Nos. Ezúttal 2010-es Kick-Ass, avagy magyar fordításban HA/VER c. filmről lesz szó! Meg kell mondjam, igazán “érdekes” filmes élménnyel gazdagodtam. Egészséges elegyét kaptuk a tömegfogyasztáshoz szükséges elemeknek és az értékes mondanivalónak. Leginkább a Defendorhoz tudnám hasonlítani, bár az kissé komorabb eresztés volt, itt a drámát elfedték némi humorral és akcióval. Mindenesetre üdvös látni, hogy az amerikai “szuperhősös” mozik között olykor-olykor felbukkan értékelhető alkotás is. Nem nevezném paródiának, mert a maga irreális módján reálisan ülteti át az igazságosztó motívumát a valós, hétköznapi ember által is ismert világba, valódi karaktereket hozva létre ezzel, nem kigúnyolva a meglévőket.

Hősünk, (aki kezdetben még nem hős) Dave Lizewski, egyszerű amerikai középiskolás loser, aki szereti a képregényeket. Sajnos szerencsétlen nem olyan ember, aki bekerülhetne egybe. Megvan benne a Pókember eltökéltsége és morális érzéke, de őt nem csípte meg egy radioaktív pók, és valószínűleg nem is fogja, mivel olyanok nem léteznek, vagy ha véletlenül igen, akkor sem leszel tőlük Marvel karakter. Dave a tenni akarásától eltekintve teljesen átlagos polgár. Ezt többé-kevésbé tudja ő is, de mégis elhatározza, hogy igazságosztót fog játszani. Persze a filmekben ezt a folyamatot elütik néhány vágóképpel vagy gyors zenés átvezetővel, így a srác nem igazán tudja, hogyan kéne hozzákezdenie.

„In the world I lived in, heroes only existed in comic books. And I guess that’d be okay, if bad guys were make-believe too, but they’re not.”

Egy olyan világban hősnek lenni, ahol csak gonosztevők vannak, igazán nehéz feladat. Mindenesetre Dave belevág: vesz magának egy testhez álló maskarát az e-Bay-ről, elkészíti a harci ólmosbotjait, gyakorol a szobájában, hogy helyt tudjon állni az első megmérettetésen. Mindent előkészít, amit elő lehet készíteni, hátha ezzel sikerül kompenzálnia, hogy nem tud lézersugarakat lőni a szeméből. Nincs más hátra, mint átültetni az elméletet a gyakorlatba, azaz felvenni a harcot a bűnözőkkel. Mint ahogy azt egy keleti bölcselet is tartja, az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik el. És nem kell sokáig várnunk erre a lépésre: Dave tanúja lesz egy autólopásnak, és összeszedve bátorságnak csúfolt vakmerőségének morzsáit színre lép, hogy megakadályozza azt. Melynek eredményeképp értelemszerűen megkéselik, megverik, és végül el is gázolják.

No country for teen superheroes.

A kórházban sikeresen összefoltozzák, és még be sem gyógyultak a sebei, máris az utcán van, hogy ott folytassa, ahol korábban abbahagyta. Természetesen, mivel New York-ban vagyunk, nem kell sokáig keresgélnie: már éjszaka van, az utcán három férfi megtámad egy negyediket, és Kick-Ass megint beleveti magát a harcba, az igazság oldalán. És most is kis híján elverik. Gyakorlatilag csak a szerencséjének és az állóképességének köszönheti, hogy képes elkergetni a támadókat. Az esetet egy járókelő rögzíti a telefonjával, és a videó rövidesen felkerül az internetre, így HA/VER pár nap alatt híres lesz, és felkelti a helyi maffiavezér, Frank figyelmét, aki egy félreértés miatt őt okolja a bandája elleni támadásokért.

Melyek mögött igazából a két “valódi” szuperhős, Nic Cage (Big Daddy) és a lánya (az időközben nővé érett lolita, Chloe Grace Moretz, vagyis Hit-Girl…Kis Dög? meh) áll. Hamar megbonyolódnak az események Dave körül, és ahogy az lenni szokott, a protagonista kitermeli a saját nemezisét. Ezúttal Frank elnyomott fia, Chris lesz az, aki a saját önös érdekeitől vezérelve maszkot húz, és mint Red Mist (Vörös Köd, vagy… Vörös Pára?) lép fel Ha/Ver ellen. Túlkompenzálás és túlkompenzálás ütközik itt meg, és hogy a végén ki győz, na és persze hogyan, az maradjon egyelőre a (vörös) homályban. Nem mintha olyan nagy meglepetés lenne, de hát milyen ember lennék, ha csak így szétspolierezném a film élményeteket?

Egy alávaló, gonosz ember, bizony! Igazi pokolra való matéria. Mondjuk nem tudom, mi a fenét keres itt az, aki még nem látta a filmet, de nem baj. I do it because I care! Ami talán a leginkább érdekfeszítő a HA/VER-ben, az a főszereplő, Dave karakterfejlődése. Nyilván a készítők kicsit lököttek voltak, és érződött, hogy ők is szeretik (és ami még fontosabb, becsülik) a képregényes világot. Viszont voltak annyira érettek, hogy képesek legyenek a helyén kezelni ezt az egészet, és olyan megvilágításba helyezni, ami reflektál a valóságunkra. Értelemszerűen az Amerika kapitánya is megteszi ezt, de ott kimerül annyiban, hogy a nácik rosszak, és az igazsághoz néha el kell dobni a kosztüm-pajzsodat.

„The fuck is wrong with you, man? You’d rather die for some piece of shit that you don’t even fucking know?”

Davenek, az átlagembernek fel kell nőnie a saját maga által kreált szerepkörhöz. Mert a jelmez által egy eszmévé válik abban a illúzióktól megfosztott valóságban, ahol ezek az eszmék nem képesek kiszabadulni a papír és a celluloid fogságából. Neki nincs szuperereje, tehát nem lehet alanyi jogon az a bajnok, aki az emberek védelmére kel. Őt nem predesztinálta sem gyermekkori trauma, sem kriptoni eredet arra, hogy az igazság bajnoka legyen. Neki ki kell harcolnia a jogot, hogy valaki lehessen. És mivel nincs miből merítenie, mondhatni hozott anyagból dolgozik, azáltal válik jelképpé, hogy kiemelkedő mértékű alázást tud elviselni.

Ő nem sok mindenkire jelent nem sok fenyegetést.

Folyamatosan agyba-főbe verik, mégis mindig feláll, mert gyermeki daccal kapaszkodik az álmába. És ez igazán becsülendő. A történet nem táplál illúziókat, és nem is azt üzeni, hogy húzz álruhát és irány az utca, mert valószínűleg pillanatok alatt az intenzíven fogsz kikötni. De leteszi a voksát az emberi akarat és eltökéltség ereje mellett, ugyanis láthatjuk, hogy még a legnagyobb hátránnyal is lehet érvényesülni egy olyan mezőnyben, amely nem tűr meg konkurenciát. Ennyire pátosz nélküli és átélhető üzenetet ritkán kaphatunk (már ha egyáltalán…) egy szuperhősös mozitól. Mert szinte minden esetben a delikvensek ölébe hullik az erő, és nekik csak annyit kell eldönteniük, mire és hogyan használják azt.

A HA/VER nagyon jól ütközteti a képzeletet és a valóságot. Dave, aki képregényeken szocializálódott, azt képzelte, hogy az álcája jogán majd ő is megkapja azt a kiállást és erőt, amit kedvencei birtokolnak. Hiszen a való világban nincsenek robotőrök meg Marvelizált mitológiai alakok! De nem. Barátunkat az első adandó alkalommal rommá verik, majd a második alkalommal is csúnyán helyben hagyják. A játékidő végére pedig azért tud hőssé válni, mert mindent kihoz abból a kevésből, amivel rendelkezik.

„I gotta send a public service message to the people out there that being a superhero is bad for your health.”

Érdemes még beszélni a film humoráról is. Egyértelműen látszik, hogy a készítők (nyilván az eredeti, a képregény készítőire gondolok) ismerték szuperhősös kliséket, és ügyesen kiforgatták őket. A képregényvilág valósággal való viszonya egy dolog, de ott van például a “főellenség”, Frank karaktere. Mark Strong alakításában. Elképesztő az az ember. Olyan karizmatikusan gonosz, hogy már szerethető. Igazi ‘nagypályás maffiózó, aki egy egész birodalmat épített fel és működtet sikerrel, viszont amint feltűnik egy álruhás igazságosztó, egyből degradálódik a tipikus képregényes gonosszá, aki teljesen illogikus, ki- és beszámíthatatlan, és valami indokolatlan gyűlöletet érez az önjelölt jófiúval szemben, aki “beleköp a levesébe”.

Annyira magasan van, hogy teljesen értelmetlen egyáltalán tudomásul vennie egy olyan légypiszok létezését, mint a HA/VER, de még a Macready família (Cage és lánya) ténykedésének sem kéne őt zavarnia. Pedig jól kitanította a lányát az öreg Nic’, mert olyan váratlan és látványos vérfürdőket rendez, melyeken csak ámultam: mégis hogy kerülhettek ilyen jelenetek a szemünk elé? Szó se róla, a javára vált, és roppant kellemes meglepetés volt, hogy ilyet meglép a film, mert nem ehhez vagyunk szoktatva. Ha már Cage, amit meg kell adni, azt meg kell adni: itt kivételesen tényleg színészkedett.

Ő például látványos vérengzésre használta azt a keveset…

Ritkán mondok ilyet, de ide ő kellett, az ő játéka, és az ő arca, azzal a félkomoly kifejezéssel. Hogy ne tudd eldönteni, most drámai, vicces, vagy épp szánalmas az, amit látsz. Az egész sztori ennek a három, egymással hadakozó érzés határain belül mozog, és egészen a végéig működik is. Ami nagyon nem kellett volna, az a végső, túlzottan digitális és “effektgazdag” leszámolás, a jetpackos repkedéssel meg a többi ostobasággal együtt. Azon a ponton tényleg egy bugyuta baromsággá változott a történet, és nekem személy szerint ez a konklúzió (és a szembántó látványvilág) nem tetszett. Lehet egy győzelem keserédes is, aminek nem tudsz örülni, mert bár megdicsőül a hős, közben menthetetlenül el is bukik. Valahogy úgy, mint a Defendorban. Persze itt azért nyitva kellett hagyni az utat a folytatásnak, de azt lehetett volna… nos, ízlésesebben is.

A szereplők szokatlanul rendben voltak, a zenék jól illettek a jelenetek alá (köszönjük, hogy létezel Prodigy), és a történetvezetés is kellemes meglepetésekkel szolgált. Ami számomra fájó negatívum (eltekintve a méltatlan befejezéstől), az a CGI effektek szembetűnősége volt. Nyilvánvalóan szükségesek voltak, de azért jobban is belesimulhattak volna a látványvilágba. Az utolsó, végzetes speciális effekt kataklizmát nem lehet ép retinákkal átvészelni. De még így is, a végeredmény egy kellemes, könnyen emészthető mű, de ha az embernek olyan hangulata van, elgondolkozhat a történet üzenetén. Nekem többnyire olyan hangulatom szokott lenni, szóval pont kapóra jött egy ilyen darab is végre. Mindent összevetve (vagy összeverve?) a HA/VER egy igencsak jól sikerült alkotás.

„With no power, comes no responsibility. Except, *that* wasn’t true.”

Bátran ajánlom mindenkinek, akárcsak a “láss, ne csak nézz”-szemléletmódot. Olyan mezőnyben indult, ahol nagyon nehéz értékest alkotni, de úgy gondolom, ez sikerült neki, még ha nem is maradéktalanul. Fogyasszátok! Egyszeri megnézésre, többszöri megnézésre, egy kis filózásra, vagy csak egy sör és némi nachos mellé. Gyerekeknek azért ne, mint ahogy Watchment se nagyon nézessünk velük, mert megállnak a fejlődésben, vagy legalábbis komolyan elkezdenek érdeklődni a konyhakések iránt. Nem baj, kell a szakács a családba! Viszont a Kick-Ass játékot kerüljétek messziről, mert khm… elég rossz oldaláról fogta meg a történetet. Mondjuk egészen pontosan mit várunk egy Hack/Slash-től?

7 / 10

- Kitahito

Megosztás