logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2015/04/07 / Szerző: Kitahito

A bulvár kiáradása.

Jelenleg nehéz felmérni, hogy milyen súlyos az a társadalmi és kulturális pusztítás, amit a facebook és társai okoztak, hisz még csak zuhanunk. Az újabb és újabb mélypontok rendre emlékeztetnek minket, hogy ez még mindig nem a becsapódás, csupán egy elhaladó kilométerkő szele a pokolba vezető úton. Az ember összegömbölyödhet, fejét a bordái közé fúrva, azzal nyugtathatva magát, hogy ez is csak a "régen minden jobb volt" múltidéző nosztalgiamantrája, és közben komplett generációk hullanak ki a civilizációból.

Fészbúk

Nos. A világ szellemi elsekélyesedése miatt készülök kiborulni. Tudom, hogy ilyesmit csak nagyon kevesen igénylik, hisz ha nem az általános közöny és apátia kerülgeti az embert, akkor állhatatosan és GDP-t termelve menetel bele a naplementébe, szóval mindenki érezze magát feljogosítva a jobb felső sarokban lévő X használatára. Beszélhetnénk itt sok mindenről, de talán a legkézenfekvőbb a facebook problémáját elővezetni. Igen, már megint az arckönyv. Magas labda, nem véletlenül, épp ezért időnként le kell ütni. Szóval valamikor régen, mikor még a közösségi portálok nem változtak egy önmagukat komponáló bulvárfertővé, a facebooknak volt értelme. Megkereshetted az ismerőseidet, könnyen és gyorsan lebonyolíthattál velük beszélgetéseket, és elszórakozhattál a virtuális farmodon. Egy kényelmi funkció volt, szolgáltatás, amit igénybe vehettél.

Aztán szép lassan az életünk szerves részévé vált, észrevétlenül lett nélkülözhetetlen fórumává a társas interakcióknak. Még ez sem feltétlen probléma. Aztán olyanok is elkezdtek napi szinten semmitérő kommunikációt folytatni, akik a valóságban alig ismerték egymást. Vagy esetleg nem is találkoztak soha. Aztán leszállítottuk az ismerőseinkkel való kommunikációt is erre a nívótlan szintre. Akkor azt hittem, hogy az emberi kapcsolatok kiüresedésének ez az abszolút mínusz értéke. A mélypont. Hogy ennél már nem lehet mélyebbre süllyedni. Természetesen akkor még a selfizés gyerekcipőben járt, nem volt, vagy nem volt olyan népszerű a Twitter, az Instagram, és a Snapchat. Majd ezek is terjedni kezdtek. Hol tartunk most? Mit látok, ha felmegyek a facebookra? Az ismerőseim kiposztolják az ebédjüket, lefényképezik a saját fekáliájában fetrengő meztelen gyerekeiket, divatos ál-bölcsességekkel okádják tele a hírvonalat. Mert mindenkinek látnia kell, hogy mit eszel, és ha nem likeolja 100-200 valós és fake ismerősöd, akkor már nem érte meg étteremben ebédelned. Feleslegesen fizeted meg azt a 2-3000 forintot, hiszen igazából ma már nem csak azt a pár dekányi ételt veszed meg, hanem a jogot, hogy fotózkodhass vele. És főleg azt.

„A közösségi média átalakult a technológiai világ központjából egy mindenki által megvetett szemétteleppé.”

A gyerekedet sem szereted, ha nem posztolsz ki róla naponta pár tucat gyakorlatilag egyforma képet, valami ‘tündibündi kommentárral. Nem nyaraltál, ha nincs világgá kürtölve és fotók tucatjaival dokumentálva. Az életed sistergős hangyafoci, ha nem töltöd meg a tartalom látszatával. Mindenkinek tudnia kell, ha szomorú vagy, boldogság gyötör, ha eszedbe jutott egy elcsépelt életigazság, mert egyébként semminek sincs semmi értelme! Arról van szó, hogy az emberek úgy akarják fontosnak, szépnek, érdekesnek és népszerűnek érezni magukat, hogy prostituálják a saját életüket. A legolcsóbb bulvárszemét szintjére züllesztik le a szerelmet, hiszen nem kapcsolat a kapcsolat, amíg a dániai emigráns osztálytárstól kezdve a Berettyószopnádfelsőn lakó nagybácsiig mindenki tudomást nem szerez róla. Világgá kell kiáltani, lehetőség szerint egy emocionális kataklizmát idéző hangulatjel-áradat kíséretében. Kell néhány összebújós-smárolós kép (photoshoppal kikozmetikázva), hogy a kétkedők is elhiggyék, és az exek pedig dührohamot kapjanak. Az intimet és személyeset közösségivé és személytelenné változtatni. Számomra a legborzalmasabb az, hogy ezt az antikrisztusi műveletet mindenki önmaga végzi el önmagán. Mosolyogva és büszkén.

A facebook (társaival egyetemben) nem más, mint mindannak a szunnyadó primitivizmusnak, élvhajhászatnak és egoizmusnak az intézményesített kis utópiája, virtuális királysága, ami megfelelő kondenzációs mag híján eddig ott keringett az emberek körül. Viszont most végre a technológia utat nyitott, hogy gátlások és megkötések nélkül önmagunk lehessünk! Mert mit kínál nekünk ez az éteri szféra? Mi az élmény, ami bevonzza ezt az orbitális mértékű emberi hülyeséget? Az, hogy -Hé, ‘sztárvagyok csáje! Az egész mindenki láthassa, milyen sukér ebídem van, az emberem bokától fejtetőig csupa kockahas és bicépsz, és olyan csuda íletem van, mint annak az Ándzselina Dzsolinak! Azt üzened, hogy én különb vagyok, én érdekesebb vagyok, én sokkal jobb életet élek, mint te! Ez egy olyan csodálatos, mesebeli királyság, ahol mindenki király és királyné, illetve herceg és királykisasszony, és senki sem tart a parasztlázadástól, a valóság pedig nem teheti be fésületlen, izzadtságszagú valóját a steril és tökéletesre kozmetikázott kirakatszalonba.

„Az emberiség úgy teszi fel magát az internetre, mintha nem lenne holnap. Nincs is, hiszen a Facebook két dologról szól. A Most-ról és az Én-ről.”

Ez az egész kisstílű, pitiáner rongyrázás már csak azért is kicsapta nálam a biztosítékot, mert korábban intelligensnek tartott ismerőseimet is elprédálta a zeitgeist. Látom, ahogyan átlagemberek egymást túllicitálva hamisítják meg az életüket, belelovalva magukat a legsötétebb túlkompenzálásba, amit az emberiség valaha látott. És ez nemcsak retorikai eszköz, mert soha nem volt ennyi játékszer a kisember kezében, hogy a porba alázza magát. De mivel nincs ki előtt szégyenkezni, ezért nincs fékező szeméremérzet sem. Olyan ez, mint egy kollektív részegség. Mit tesz veled a közösségi bulvár? Ebben a metaforikus bormámorban tárgyiasítod magad, létrehozol egy idealizált, skizofrén alteregót az interneten, aki nyomokban tartalmaz téged, de sokkal inkább az az entitás, aki szeretnél lenni, és aki egy ideális világban lennél is. Nagyon hamar megtörténik a szerepcsere, és nem ő lesz érted, hanem te érte. Levet, mint egy használt burkot. Transzcendál, megistenül. És te csak a tökéletlen, szánalmas tükörképe vagy.

Pedig igazából ő a kép, a virtuálisan megrajzolt karikatúra. A képzelet és a valóság pedig sosem csúszhat teljesen össze, viszont a kettő között tátongó szakadékba könnyedén belezuhanhatsz. Mi a megoldás? Logout. Diszkréció és mértéktartás. Korrekt önértékelés. Persze emelkedett értelmi képességű ismerőseink előtt ez felér egy szociális öngyilkossággal, de mindig is volt olyan “kötelező jellegű” társasági szertartás, amit minden birka követett (templom, bálok, bulik), és mindig is voltak rebellis kívülállók, akik dacból, meggyőződésből, vagy közönyösségből bemutattak a trendeknek. Egy részüket természetesen eltüzelte az inkvizíció, de amíg nem fenyeget minket a facebook-fasiszták dühös emoticon dobáló boszorkányüldözése, addig tegyük meg magunknak és a lelki üdvünket azt az apró szívességet, hogy átértékeljük kicsit az online ténykedésünket.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

HuniePop

Következő kritika:

HA/VER

Még több Kommentár