logo

Mértékmegőrző

Animekritika / 2014/09/25 / Szerző: Kitahito

Date A Live

Éppen whiskyt iszogattam, és néztem az asztalomon lévő füstölő illatos csíkját lassan a plafon felé araszolni, mikor hirtelen, teljesen indokolatlanul eszembe jutott, hogy írnom kéne valamit a Date a Live című animéről. És mivel időnként illik hallgatni az égetett szeszes italok üvegéből suttogó tudatalatti hangjára, nos, itt vagyunk...

Date A nal 1

A Date A Live egy 2013-ban készült romantikus sci-fi vígjáték, melyet Tachibana Koushi light novel sorozata alapján készült. A szerző tollából (illetve közreműködésével) olyan illusztris címek kerültek ki, mint a Date A Origami, Date A Strike, Date A Bullet, vagy épp a Date A Live: Encore. Láthatjuk tehát, hogy emberünk nagyon keményen rá van kattanva erre a randitémára, így minden valószínűség szerint a közeljövőben napvilágot lát majd a Date A Horse, Date A GDP, meg a Date A Sack of Potatoes is. A lehetőségek tárháza közel végtelen, csak a rossz ízlés, vagy egy tragikus baleset szabhat nekik határt. Nem azt mondom, hogy örülnék neki, de ha véletlenül mégis megtörténne, hát nem lennének épp álmatlan éjszakáim miatta…

Ritkán okozott ekkora szenvedést egy anime. Nem arról van szó, hogy “tűkön ülve vártam a következő epizódot”, vagy “nem varrták el az összes szálat a lezáráskor…”. Nem, engem konkrétan fizikai fájdalom járt át a részek alatt, és nem a jó fajta. Nehéz érzékletesen szavakba önteni az élményt. Mondjuk úgy: a történet a legkisebb mértékig sem hiteles, ugyanakkor a készítők igyekeztek halálosan komoly stílusban előadni azt, emiatt az egész egy nagyon bizarr egyveleget alkot, amitől a néző feszeng és szégyelli magát valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag. Igazából van is miért neki, na de akkor tárgyaljuk ki bővebben!

„Even if everyone else rejects you, it doesn’t change the fact that I accept you and I don’t want you to leave!”

Adott egy olyan fiktív jelen, ahol teljesen véletlenszerűen jelennek meg anomáliák (térrengések), melyek az adott zónát pillanatok alatt elpusztítják. Ez a jelenség a történet kezdete előtt 30 évvel jelentkezett először, mikor is egy hatalmas “térrengés” 150 millió ember halálát okozta a kelet-ázsiai térségben. Érdekesen hangzik, nem igaz? Nem túl eredeti, de azért sok mindent ki lehet hozni belőle. Mi állhat a dolog hátterében? Egy idegen civilizáció támadja az emberiséget? Vagy időutazás keltette rendellenességek lennének ezek? Esetleg a valóság szövete kezd felszakadozni, ahogy ősi, alvó lovecrafti istenek ébredeznek az óceánok mélyén? Hát francot, mert mindez teljességgel mellékes a történetünk szempontjából.

Ki hordja a farmert ebben a kapcsolatban? Még ő…

A főszereplő egy Shito… mármint Shido nevű, átlagos középiskolás srác (milyen furcsa, mi?), aki békés mindennapjait éli húgával Japánban. Persze időnként le kell menekülniük a föld alatti óvóhelyekre, nehogy atomjaira szaggassa őket egy kisebb fekete lyuk, de azért elvannak. Suliba járnak, évődnek, még többet évődnek, és még többet, és az ember már azt hiszi, mást sem fognak soha csinálni. A két testvér között hihetetlenül szoros (és rendkívül gyéren indokolt) kötelék van, mely egyből próbára tétetik egy riasztás miatt. Shido a föld alatt van, míg a hugicája (aki egy teljesen normális lolita lányka) valami étterem előtt vár rá. Mit tesz a hős ilyenkor? Hát persze, rohan fel a felszínre, hogy megmentse. Természetesen nem találja meg, de elkapja egy térrengés, azt hiszi, hogy meg fog halni… és meg is fog, mivel tudjuk, hogy az anomália megöl mindenkit, aki benne tartózkodik. Igaz? Nem, mert túléli. Ebből is látszik, hogy hősünk erősebb a környező, romba dőlt épületeknél. Így kell már az indulást követően elérvényteleníteni az egész alapvetését a történetnek. Mindegy találkozik egy páncélozott, kardot viselő csajjal, aki az anomáliával érkezett (a neve Tohka amúgy, de majdhogynem lényegtelen, lehetne GIRL1.jpg is). Pár szó után jetpackos lolita katonalányok támadnak rájuk, és némi harc után a páncélos idegen elmenekül. A karakter úgy gondolja, épp itt az idő egy kis alváshoz, ezért elájul. Amikor magához tér, egy hatalmas álcázott repülő hajón van, amelynek a kapitánya a húga. Egen, itt már azért sejthető, hogy bajok vannak.

„He is a wonderful man. He’s the best man. He looks…incredibly delicious.”

Rövidre fogva, ez a ki tudja milyen szervezet ki tudja miért azzal foglalkozik, hogy semlegesítse a térrengésekkel érkező szupererős lányokat. Mert ők okozzák a katasztrófákat, mikor ki tudja honnan, ki tudja miért átjönnek a világunkba. Ez még így rendben is lenne, nem igaz? Láttunk már furcsább dolgokat is, nem igaz? De most jön a lényeg, mely mint életadó fény világította be koponyám sötéten tartott zugait, egészen új értelmet adva az anime címének. Bár ne tette volna. De most komolyan, tessék figyelni!

A pedofília és a disszociatív személyiségzavar találkozása.

A hatalmas, szó szerint világmegváltó ötlet, mellyel előrukkolnak: úgy fognak küzdeni a jövevények ellen, hogy Shido elcsábítja őket, és egy csókkal elzárja az erejüket. Mert a srácnak ez a különleges képessége. Igen, teljesen átlagos háremlányokká változtatja az amúgy karakteres és erős női szereplőket. A patriarchátus csókja, mely megszelídíti a tomboló feminin fenevadat. Röhögnék, ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy a falhoz csapkodjam a fejem. Belemennék, hogy ennek milyen elcseszett társadalmi üzenetei vannak, ha nem lennék biztos benne, hogy Tachibana Koushi egy kurva pillanatot sem szentelt értékes idejéből ezeknek a tényezőknek az átgondolására.
Nagyjából a második résztől kezdve a sorozat végéig ez lesz a tendencia. Tessék nagyon figyelni, mert itt rendkívül kiforrott történetvezetés van! Először is feltűnik egy új lány (egy idő után már anomáliát sem okoznak, csak úgy megjelennek, csak hogy még látványosabban szarjunk az alapvetésre), majd Shido valahogy becserkészi, és ártatlan/buta kiskutyastílusával a bizalmába férkőzik. Ezt követően pedig randira hívja. A légyotton akad valami bonyodalom. Ezt általában a jetpackos katonalányok leszedált és valószínűleg súlyosan értelmi fogyatékos “vezetője”, Tobiichi Origami (úr Isten ez a név, mintha egy olasz mandolinzenész megerőszakolt volna egy japán művészettörténet tanárt…) okozza, aki a maga zavarba ejtően retardált módján szereti Shidot, és féltékenységből veszélyezteti az emberiség jövőjét azáltal, hogy a szervezetet a szervezet akcióinak elszabotálására használja.

„Now, let our date (battle) begin.”

Van, akit könnyebb, van, akit nehezebb elcsábítani, de a “szerelemnek” semmi nem állhatja útját, így mindenki beadja a derekát hősünk imbecillis bájának, a helyzet mindig megoldódik, mindenki tanulni látszik valamit az esetből, aztán csók, erő-elzárás, és az adott lány már be is állt Shido háremébe (egyből hozzá is költözik, mert ez így működik). Persze onnantól kezdve háttérbe szorul, unalmassá válik, és a történet is hanyagolni fogja, mert jön az újabb anomália-csaj, és kezdődik az egész elölről. Borzalmas. Ráadásul az anime annyira tele van fanfillerekkel, hogy szinte már csak azokból áll. Sem az opening, sem az ending nem lenne említésre méltó, ha a sztori egy hajszálnyival is jobb lenne, mert így még mindig azok a zenés percek jelentik a felüdülést, amiket rendszerint egy megtekintés után átugrat az ember. Minden karakter bugyuta, egyszerű, mint egy darab betonvas, és ahogy fogynak a részek, úgy lesznek egyre sablonosabbak és egyre ostobábbak. Lehetetlennek tűnik, de mégis ez a helyzet.

Tobiichi, a csendes pszichopata.

Mit közvetít ez a mű nekünk, nézőknek? Férfi nézőknek, mert azért érezhető, hogy melyik oldalt célozták meg. Szerezd meg a nőt, mondj neki érzelmes sületlenségeket, csábítsd el, aztán dobd félre nyugodtan, már úgyis unalmas, ráadásul olyan hülyeségekkel nyaggat, mint a fehérnemű vásárlás meg a közös termálfürdőzés. Jön majd egy másik, és… nézd csak, már ott is van, és mennyivel érdekesebb, mit ez a másik! Egy kataklizmikus robbanás ígéretével érkezik, de végül egy lapos fingként állapodik meg melletted.

Az anime próbál “vicceskedni”, csak hogy a nyílt, vérző sebeinkbe még sót is belehintsen. Nem agonizálunk így is épp eléggé! Itt van például ez a randiszimulátoros párhuzam, de olyan kínos, és annyiszor el van sütve, hogy inkább csak ront az összképen. Meg a sok csetlés-botlás, bénázás, ami megint csak zavaró. Sokszor erotikusnak és komikusnak szánják ezeket a helyzeteket. Pedig nem azok. Nagyon nem. Kiknek csinálják az ilyen sorozatokat? Ennyire igénytelen lenne a közönség, hogy zokszó nélkül megkajálják ezt a sok ökörséget?

Ja igen, bugyivillantás, ciciösszenyomogatás, ajaknyalogatás itt is van, nagy sláger ez a ZS kategóriás animéknél. Mindenkit be kell húzni, mindenkinek az érdeklődését fel kell kelteni, tök mindegy, hogy az illető sci-fi rajongó, magába forduló otaku, vagy esetleg egy tizenkét éves shounen-fanatikus. Fogjuk az összes népszerű (vagy annak tartott) elemet, és gyúrjuk össze egy történetté, mindegy, hogy csak átlátszó ürügy a szoftpornós kéjelgésre és nincs semmi értelme, majdcsak megnézik annyian, hogy hasznot hozzon. Amennyi pénzt beleölhettek a Date a Live elkészítésébe, ez nem is túl nagy dolog. És lám, van második évad, OVA, még több OVA, film, játék! Ha valaki ellenpéldát szeretne, tessék, ott volt a Yondemasu yo, Azazel-san. Szintén nem volt semmi értelme, tökéletesen kaotikus volt, random módon történtek az események, sokszor groteszk és tabudöntögető volt, de épp emiatt tudott vicces lenni. Bevállalós anime volt, mert szakítani a klisékkel és rácáfolni az elvárásokra. Itt csak az unalmas, ezerszer bejáratott panelek vannak, összetapasztva egy jó adag lustasággal, igénytelenséggel és ízléstelenséggel. Halljátok hát a vox populi-t!

MÉG TÖBB SZART AKARUNK!

Nos, nekem elég volt az a 12 rész is. Köszöntem.

2 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Előző kritika:

Bloodyromantic

Következő kritika:

Gallowwalkers

Még több Animekritika