Emeljük fel lelkünket, és adjunk hálát a transzcendens entitásnak, amelyben hiszünk, ugyanis újabb zenetörténeti csodához érkeztünk! Ha kritikát egy kiadós köpéssel le lehetne tudni, akkor valószínűleg ez lenne a legideálisabb alkalom, hogy bejátsszak egy ilyen ízléstelenséget. Nem vetemednék ilyesmire, hisz olcsó megoldás, és hát tudvalevőleg én mindig a mértéktartás és kulturáltság égisze alatt mozgok (khm…), de ez a dal tényleg megérdemelné, hogy kivételt tegyek. Van egy nagyszerű kifejezésünk az ilyen produktumokra: hitvány. És azért hitvány, mert még a rasszizmusa is semmitérő, fantáziátlan és ostoba. Pedig az Egészséges Fejbőr tud, ha nagyon akar: az Esküszünk és a Magyarország egész fülbemászó identitásmérföldkő tudott lenni, és áldjon meg a trikolóros jászolban rúgkapáló kis Jézus mindkét kezével, nem kellett másokat alpári módon diszkriminálni hozzá! Természetesen azokról a darabokról is tévedés lenne dicshimnuszokat zengeni, vagy épp dicshimnuszként zengeni őket (nem csinálok úgy, mintha nem lenne komoly átfedés a kettő között), hisz a nemzeti rock születési rendellenességei, vagyis a kétbites rímelés, a mértéktelen pátosz és önsajnáltatás, valamint a revízió finoman szólva sem életszerű ábrándképével való kufárkodás ezeket a számokat is megfertőzték, de azért legalább valamiféle viszonyítási alapot képeznek, mutatva, nem kell feltétlenül más népcsoportokat alázni ahhoz, hogy büszkék legyünk a saját vélt vagy valós erényeinkre. Tündöklésében is halovány csillag a nemzeti rock csillaga, mondanám, csak hogy szépen hangozzék a bírálat. Persze tudom, ezzel most nyilván magamra haragítom az ország magyarabbik felét, de hát ahány ember, annyi ízlés! Mindenkinek megvannak a saját személyes preferenciái. Én például a jó dolgokat szeretem. Na, vessünk egy pillantást erre a bűzölgő szégyenfoltra!

Egészséges Fejbőr: Fekete majmok

Az elmúlt héten pár haverral elhatároztuk,
Elmegyünk az állatkertbe, s jókat bambulunk.

Nyolc-tíz korsó vermut után képzeld, mit láttam,
Majmok álltak a rácson kívül, talpig ruhában.

Fekete, fekete, fekete majmok,
Miért nem vagytok ketrecben,
Vagy pedig egy árnyas fán,
Benn a dzsungelben?
Odamentem, megkérdeztem, hogy mit csinálnak.
Nem feleltek, csak hülyén néztek, és csak makogtak.

Otthonülő típus vagyok, de erre berágtam,
Az egyiket bakancsommal képen találtam.

Majmok, majmok, fekete majmok,
Majmok, majmok, fekete majmok,
Majmok, majmok, fekete majmok,
Majmok, majmok, fekete majmok.

Majmok, majmok, fekete majmok.
Majmok, majmok, (rohadt) fekete majmok.
Majmok, (rohadt) majmok, (rohadt) fekete majmok.
(Rohadt) majmok, (rohadt) majmok, (rohadt) fekete majmok.

„Az elmúlt héten pár haverral elhatároztuk, elmegyünk az állatkertbe, s jókat bambulunk.” – a számot stílszerűen majomhangok utánzásával indítjuk, megalapozandó a népcsoportok dehumanizálását, szigorúan a nemzet üdvéért! Fontos ez, fel kell tüzelni a tömeget (már ha tömegnek lehet nevezni egy kocsmában összegyűlt kb. másfél tucat embert)! A színvonal tehát adott. Vigyázzunk, nehogy megbotoljunk benne pogózás közben! Ha valaki egy pillanatig is kételkedne a dalban lefestett élethelyzet valódiságában, és azt feltételezné, hogy pusztán csak a feketéket diszkrimináló majom párhuzam miatt kellett a történetet egy állatkertbe helyezni, annak csak annyit tudok mondani, hogy… feltehetőleg teljesen igazad van. Mert elképzelem Petrovity Zoránt és a skinhead kompániáját, amint úgy spontán kitalálják, hogy eltöltenek együtt egy kellemes szombat délutánt, amolyan csapatépítő tréning gyanánt a Városliget környékén, etetik a kacsákat, jegesmedvéket nézegetnek (azok legalább fehérek, ugye), esetleg benyomnak ebédre egy kenyérlángost Traubival, majd csónakáznak kicsit a tavon, miközben az élet nagy dolgairól beszélgetnek meghitten, mélyen egymás szemébe nézve… szóval valahogy nem stimmel a kép. Még a legkevésbé cinikus olvasat is az, hogy már eleve ‘fekanézőbe mentek, vagy egyikük kitalálta, mekkora poén lenne a majomketrec előtt elsütni valami velős rasszista megmondást, és az ingyen sör ígéretével sikerült elcsalnia a többieket, de még ezt is nehezemre esik elhinni. Van egy gyanúm, hogy ha a banda valamelyik tagja előállna azzal, hogy “hé srácok, nem megyünk ki az állatkertbe?”, a többiek már csak biztos ami biztos alapon is agyonvernék, nehogy összebuzizza őket is a homokos DNS-ével.

„Nyolc-tíz korsó vermut után képzeld, mit láttam, majmok álltak a rácson kívül, talpig ruhában.” – nyolc-tíz korsó vermut után nem látsz semmit, mert minden valószínűség szerint a saját hányadékodban fekszel a földön, várva a mentőket! Bár készséggel elfogadom a gyerekes nagyotmondást is magyarázatképp, legyünk nagyvonalúak, és feltételezzük, hogy 3 decis korsóról beszél, és csak nyolcat ivott a 16-18%-os alkoholtartalmú italból, akkor is majdnem két és fél liternyi likőrbor elfogyasztása után nem nagyon pattog az ember. Arra nem derül fény, hogy az állatkerti bambulás és a masszív alkoholizálás hogy a francba egyeztethető össze, vagy hogy mikor történt ez egyáltalán, mert két sorral korábban még csak elhatároztuk, hogy megyünk az állatkertbe, most meg már ott vagyunk, és talaj részegen készülünk belekötni néhány feketébe. Talán azt az utolsó hét és fél korsó martinit nem kellett volna leküldeni! Mindenkinek jobb lett volna! Persze, nyilvánvalóan lehetséges, hogy Dionüszosz űzi gonosz játékát hőseinkkel, és valójában a lírai én hallucinációt lát, félelme és gyűlölete tárgyát képező alakokat, melyeket az épp rituális öngyilkosságot elkövető tudata projektál a szeme vetítővásznára, vagy akár egy falra eső sötét árnyékban véli felfedezni a fehér faj ellenségeit, mindenesetre sejthető, hogy ennek nem lesz jó vége. Valaki, valahol megnyomta azt a piros gombot, és most itt vagyunk, a majmok bolygóján. Az Egészséges Fejbőr tagjai már készek lennének bevenni magukat a zoo-csemegés bódéba, hogy onnan szervezzék meg a Kárpát-medence visszafoglalását, mikor ráeszmélnek, hogy valójában nincs is itt a világ vége, csupán csak részegek és rasszisták. Legalábbis én így képzelem. Ki kell tölteni a “kissé hézagos” történetmesélés lyukait, ugye. Egyébként tényleg kíváncsi lennék arra, hogy miért kellett az állatkerti nézelődéshez bebaszni, olyan kis színesként, betekintve a skinhead életforma rejtelmeibe. Zoránék kaphatnának külön ketrecet is, elvégre most készülnek levetkőzni a homo sapiens-ség második, korábban is csak komoly jóindulattal felismerhető felét, és a csimpánzok meg a bonobók mellett csak elfér az ember alatti ember is. Lehetne őket melegszendviccsel meg folyékony kenyérrel etetni, minden délben veretnék kicsit a közönségnek, aztán a nap hátralévő részében fetrenghetnének részegen… na jó, talán ilyen messzire ne menjünk, de azért egy antropológus igazán rájuk nézhetne, hátha meg tudja magyarázni ezt a mértéktelen stupiditást és alpáriságot. De értelemszerűen csak egy orvos után. Az élet szentsége bizony akkor is szentség, ha történetesen ilyen életekről van szó.

„Fekete, fekete, fekete majmok, miért nem vagytok ketrecben, vagy pedig egy árnyas fán, benn a dzsungelben?” – ez kétségkívül egy belső monológ vagy retorikai célú költői kérdés, mert hősünk még nem pofátlankodott oda hozzájuk. Megfogalmazódott benne a kognitív disszonanciát okozó, Babits Mihályra finoman kikacsintó gondolat, és látható módon nem tud túllendülni rajta. Próbálom magam néhány pillanat erejéig beleképzelni egy olyan személy fejébe, aki tényleg, őszintén megrökönyödik ezen a látványon. Aki nem érti, hogy mit keresnek ezek a fekete trogloditák itt az emberek között, miért mímelik, hogy ők is közéjük tartoznak, mikor az alakjuk paródiája a miénknek, groteszk és szánalomra méltó az egész jelenség, ahogy ott állnak, utánozva a civilizált lények viselkedését és öltözködését. Aki nem a szalmakunyhóba, nem a sztyeppére küldené vissza őket, hanem a fára, vagy a ketrecbe, ahová szerinte valók. Nem nagyon megy. Annál is inkább, mert nagyon nehéz annyira naivnak lenni, hogy ne vegyük észre a sorokból sütő nyilvánvaló rosszindulatot. Az előbb felvázol fiktív személlyel még lehetne mit kezdeni, eljuthatna arra a pontra, ahol már nem a tájékozatlansága és az előítéletei határoznák meg a feketékhez való viszonyulását. De a lírai én meggyőzhetetlen, egyrészt mert fél mondat után arcon fejelne, másrészt mert az Egészséges Fejbőr és a hozzá hasonlók rezisztens identitássá igyekeznek tenni a magyarságtudatot, és sokaknál el is érték a céljukat. Valamivel szemben meghatározni magunkat. Mi vagyunk azok, akik nem olyanok, mint… ŐK. Persze ez nem kirívó eset, látjuk, hogy világviszonylatban is két nagy ideológiai eszmerendszer feszül egymásnak, mely egymás viszonyrendszerében tudja csak meghatározni magát. Viszont magyarnak lenni, az más kéne, hogy legyen. Felette kellene állnia mindezeknek. Vagy alatta. Annyira természetesnek, hogy még az érzések (hazaszeretet, büszkeség, összetartozás tudata) deficitjét is át kéne hidalnia. Most meg olyan, mint egy olcsó kurva, akit kiállítottak a sarokra árpádsávos zászlóba csavarva, hogy verekedjen meg más prostikkal a kuncsaftokért. Persze nem tisztem, hogy bárkin is számonkérjem a magyarságtudatot, de ne ugráljunk már fehér majmokként mások körül azt ordibálva, hogy fekete majmok, mert ennél mindenképp illene jobbnak lennünk. A rímelés pedig még mindig pocsék, csak úgy mellékesen.

„Odamentem, megkérdeztem, hogy mit csinálnak. Nem feleltek, csak hülyén néztek, és csak makogtak.” – hősünk megismerkedik a külföldi fogalmával. Korábban azt hitte, hogy a világon mindenhol magyarok meg cigányok élnek (utóbbiakkal kapcsolatban már vannak megoldási javaslatok…), viszont most kénytelen szembesülni vele, hogy ez nem igaz, sőt! Más a bőrük színe, ami súlyos hiba, de ezt még talán, talán meg lehetne bocsájtani (nem kell ám mindenkinek szaporodnia, ugye). Látjuk, nem úgy megy oda, hogy szó nélkül halálra veri őket, még billeg a léc, még kidumálhatják magukat… DE A ROHADÉKOK NEM TUDNAK MAGYARUL! Ez már tényleg megbocsájthatatlan! Hogy fogják így elénekelni a Himnuszt az iskolai évnyitókon? Hogy tudnak majd így a Fradinak szurkolni? Hogy lesznek képesek a magyarok istenéhez imádkozni a fekete szájukkal? Az a baj, hogy tiszteletlenek. Idejönnek, a MI ÁLLATKERTÜNKBE, nézni a mi majmainkat, aztán még rendesen kötekedni sem lehet velük, mert nem értik, amit mondasz nekik! Bírtam volna, ha úgy alakul a történet, hogy a kérdezettek nyugodtan felelnének (persze tökéletes kiejtéssel): hát kijöttünk kicsit a gyerekekkel, gondoltuk olyan jó idő van, sétálunk pár órát a friss levegőn, vagy valami ilyesmi, a lírai én pedig kissé megilletődve, de előzékenyen további szép napot kívánva elbúcsúzik, és távozik, a szám pedig véget ér. Erre nem lenne túl nagy élmény pogózni, igaz? Akárhogy is, respektáljuk emberünket udvariasságáért, amiért nem alkalmazott fizikai erőszakot, és viszonylag kulturált, tisztes honpolgár módjára…

„Otthonülő típus vagyok, de erre berágtam, az egyiket bakancsommal képen találtam.” – nevermind. Ez gyorsan eszkalálódott. Több dolgot észre kell itt venni. Először is, hogy nagyon könnyedén átváltunk többes számból egyes számra a célszemélyek tekintetében, ami egy kicsit zavaró, de ne kukacoskodjunk, tudjuk, a nyelvtan náciskodás tipikus liberális álértelmiségi trollkodási forma! Aztán ott az „otthonülő típus vagyok” rész. Lehet, hogy velem van a baj, de nem látok korrelációt aközött, hogy valaki keveset mozdul ki, és aközött, hogy felidegesíti magát a külföldiek beszédén. Ha nagyon bele akarok látni valamit, akkor pont, hogy az emberek között többet mozgó, tehát az ilyesminek jobban kitett emberről feltételezném, hogy toleránsabb, itt mégis az a nem túl rejtett implikáció: annak ellenére rág be, hogy otthonülő típus. Úgy kell érteni, hogy őt nem viszi ki a fajgyűlölet az utcára, hanem négy fal között skinheadkedik, de még ennek ellenére is átlépte az ingerküszöbét ez a találkozás? Az otthonülő típus esetünkben a nem közveszélyes szociopata analógiája? Neonáci teoretikusok évek hosszú munkájával kikutatták a békés bőrfejű útját, aki a hálószobája padlóján ‘magyarülésben (lábaival horogkeresztet formálva a kötelező képzavar kedvéért) meditál a különböző rasszok kiirtásán, tudatát elszakítja a testétől, és elutazik egy olyan utópikus világba, ahol Németország nyerte meg a Második Világháborút, mindenki fehér bőrű, valamint ingyen van a sör. Végül is a szerzetesek is kopaszok. Lehet, hogy nem véletlenül… csak mondom. Szóval a másik dolog az arcon rúgás kérdésköre. A felnőttek többsége elég magas, és ha feltételezzük, hogy nem úgy kezdődött a verekedés, hogy az egyik fél már a földön feküdt, akkor felmerül a kérdés, hogy is sikerült “képen találni” az illetőt. Van pár ötletem. A kézenfekvő magyarázat, mely azért jól illeszkedik a nemzeti radikális rockzene morális nívószintjéhez, hogy hősünk egy gyereket támadott meg. Nincs ebben semmi szokatlan, ugye olyan emberekről beszélünk, akik egész népfajok lemészárlásáról fantáziálnak, és előszeretettel vegzálnak cigányokat és melegeket, tőlük már ez is a konszolidáció jele. Azt a verziót minden bizonnyal elvethetjük, hogy hősünk 8-10 korsó vermut után egy Bruce Lee-t megszégyenítő kung-fu mozdulattal próbálkozna, mert annak aligha lenne az Egészséges Fejbőr legendáriumába beillő eredménye. Marad tehát az utolsó, véleményem szerint legracionálisabb szcenárió, mely szerint részeg főszereplőnk, aki nyilván alig áll a lábán, látása pedig egy szellemképes szovjet televízió képminőségéhez hasonlatos az elfogyasztott ipari mennyiségű alkoholtól, egyszerűen hozzávágja a korábban már levett acélbetétes bakancsát “ellenfeléhez”. Ez már csak azért is megállja a helyét, mert a lírai én (szándékosan félreértve a faék egyszerűségű fogalmazásmódot) szinte dicsekszik vele, hogy sikerült eltalálnia a célpontot. Bármelyik is legyen, egy dologban biztosak lehetünk: ennek az abszurd lódításnak a kitárgyalására bizonyosan sokkal, de sokkal több időt vesztegettem, mint amennyit a kitalálói az egész dalszöveg megírására.

„Majmok, majmok, fekete majmok, majmok, majmok, (rohadt) fekete majmok.” – a fehér felsőbbrendűséget igazolítandó a támadó e rögtönzött retardált rigmussal koronázza meg a gyűlöletbűntényt, melyet a továbbiakban különböző változatban, de változatlanul idióta módon ordibál. Tényleg, ezért érdemes volt kimenni az állatkertbe, parasztok! Elmarasztalnám a verselés baltával faragott mivoltát, de már elengedtem azt a vágyat (valahol a ketrecben/dzsungelben és csinálnak/makogtak gyöngyszemek tájékán…), hogy itt az érdemi műelemzés igényével lépjek fel. Ez a dal akár lehetne a görbe tükör is, bemutatva, ahogy alkoholista degeneráltak érdemi ok nélkül támadnak rá békés járókelőkre, majd pont azt az ember alatti “majom” viselkedést prezentálják, amit az áldozataikra projektáltak ki, de ehhez az Egészséges Fejbőrnek messze nincs elég önismerete és bátorsága. Nem lehet szépíteni, ez a produktum pontosan az, aminek látszik: egy bugyuta, óvodás rímekkel és félkegyelmű tartalommal operáló offenzív szemét. Itt tényleg nincs semmi, nincs hova leásni, mert az előítéletesség és idegengyűlölet alatt is csak előítéletesség és idegengyűlölet van. Az már más kérdés, hogy mindennek az őszinteségét elhisszük-e. Van, amikor sikerül, van, amikor nem. Szeretném, ha valódi lenne, mert még az is jobb, mint ha meggyőződés nélkül, pusztán csalárd módon becélozva egy piacot zenéltek volna. A cinikus trollal és az elvtelen uszítóval szemben az őszinte, hithű rasszista legalább meggyőződésből teszi, amit tesz, és hisz. Egy nagyon veszélyes és elítélendő ideológiában, de legalább hisz valami magánál nagyobb dologban, ami becsülendő a maga basic módján. És amikor azt hallom, hogy Petrovity együttműködött a III/III-as alosztállyal, kicsit megkérdőjelezem ezt az őszinteséget. Bárhogy is legyen, a Fekete majmok ugyanúgy hulladék marad, ettől a sorstól már senki és semmi nem menti meg. Szeretném hinni, hogy a kritikám ezúttal nem megosztó, és az általános emberi normák Esthajnalcsillaga ott ragyog mindannyiunk szellemi zenitjén, de a tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes ezt is fenntartásokkal kezelni (edit: a facebook autista algoritmusa például benézte a rasszizmus szarkasztikus ostorozását rasszizmusnak, és tiltott érte). Szóval, ha van, aki esetleg védelmébe venné a Fejbőr tagjainak bőrfejét, az szóljon most, vagy hallgasson örökre! Na jó, az talán mégiscsak túl sok idő, és ugye a vége felé már az örökkévalóság is elég unalmas. Legyen akkor mondjuk holnap reggelig…

- Kitahito

Megosztás