Felkelek az ágyból, kivonszolom magam a konyhába, bekapcsolom a vízforralót. Szinte ki se látok a csipás szemeim mögül, ahogy instant kávé granulátumot szórok a bögrémbe. Nem kiskanállal mérem, nem nagykanállal, egyszerűen csak megborítom az üveget. Hang alapján ítélem meg, hogy mikor lesz elég. Jöhet a tejpor. Sűrített tej. Tejszín. Méz. Esetleg egy csipetnyi fahéj. Úgy szeretem a kávét, ha a csésze felét szárazanyag és különféle tejszármazékok keveréke teszi ki.

Erre mondják, hogy megáll benne a kanál. Persze nem áll meg benne, de kicsit azért hezitál, mielőtt elborulna. Életelixír. Napi egy-két pohár elég. Nem úgy, mint abból a híg löttyből, áttetsző folyadékból, melyet akár a kávéfőző letisztítása után a rongyunkból is kicsavarhatunk. Nem, én olyan kávét szeretek inni, ami egy korty után összerántja az arcizmaimat, kifésüli a hajamat, lesikálja az esti lepedéket a fogaimról, és még egy kis arcszeszt is paskol az állam alá. Forró, keserű, édes és sűrű lé, mely a nyelőcsövet végigégetve egyenesen a gyomorban landol, hogy felszívódva és a vérerekbe jutva elvégezhesse áldásos tevékenységét. A harmónia pillanat elmehet a francba. Ez serkentőszer, drog, méghozzá az egyik legbeágazottabb a nyugati világban.

„Méreg az arzén és méreg a szenvedély, méreg a szépség és méreg a boldogság. Méreg a kávé és méreg a vágy, egy Kosztolányi-mondat is az, egy Ady-verssor is: mindez mégis kell, mindez mégis az életünk veleje.”

Egyesek szerint ez kikészíti a szívet, de egyesek szerint minden kikészít mindent. Rákkeltő, kormos, azbesztporos levegőt szívunk be, radioaktív részecskék miriádjai bombázzák a testünket, ahogy kilépünk a szabadba, , a ruhákból és bútorokból mérgező kemikáliákat szív fel a bőrünk, random mikrohullámok sterilizálják a férfiúi büszkeségünket, és mint azt már mindenki tudja, a homlokunkat nemsokára véresre kell verjük a padlón Mekka felé nézve, szóval egy kis önként vállalt magas vérnyomás és szívritmuszavar bőven belefér. A jók úgyis hamar halnak, én pedig még itt vagyok, szóval valamit vagy nagyon jól csinálok, vagy nagyon rosszul. Felmerül tehát a kérdés: kávéval, tollal, fegyverrel, vagy… férfiúi fegyveremmel a kezemben akarok elmenni? Bár mind csábító, egyelőre megmaradok az első kettőnél.

- Kitahito

Megosztás