logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Dalszövegkritika / 2022/01/15 / Szerző: Kitahito

Apostol: Eladó, kiadó most a szívem.

Próbáltam elkerülni, hogy ezt a csodát elemeznem kelljen, igyekeztem száműzni valami sötét zugba a koponyám mélyén, de mikor egy héten belül a harmadik alkalommal jött szembe velem (ráadásul ebben az évtizedben!), elkezdtem valami égi jelet sejteni a háttérben, mely finoman, de igen egyértelműen noszogatni akar egy bizonyos irányba. Itt vagyunk hát, a szívünk pedig eladó, kiadó. Örvendjünk!

Apostol eladó kiadó

Korábban már foglalkoztunk az Apostol együttessel a Homokvár, légvár, kártyavár c. alkotás kapcsán, és finoman szólva sem festettem fel róla kedvező képet. Nyilván nem a legelegánsabb dolog az ételfutári hátországba regresszált Meződi József munkásságát firtatni (extra sajttal, és ubit nem kérek bele, köszi!), de a döntés ezúttal sokkal kevésbé az enyém volt, mint a felsőbb hatalmaké, melyek úgy határoztak, hogy az Eladó, kiadó most a szívem lesz az elmúlt hetem sikerslágere. Teljesen valószínűtlen, hogy több, egymástól független forrásból megtaláljon ez a bő 40 éves szám, szóval egyfajta égi jelnek vettem. Egy nagyon elszabott égi jelnek, de hát ez van. Kinek a pap, kinek az Apostol. Nekem az Apostol jutott. Örülünk Vincent? …nope.

A dalszöveget egyébként Neményi Tamásnak köszönhetjük, de semmi esetre se tegyük, mert a végén még felbátorodik, és újra tollat ragad, hogy tovább rombolja az amúgy is egy atomháború után maradt radioaktív pusztaságra hasonlító magyar tudatalattit. Sokat már nem veszíthetünk, hisz ha valaki ráokádik egy darab papírra, és mostantól azt tekintjük a kapcsolati kultúránk fundamentumának, valószínűleg még akkor is egészségesebb lesz a végeredmény, mint a mostani. Persze, persze tudom, hogy egy megkeseredett, pesszimista rohadék vagyok, és valójában az országimázs videókból ismert madárfüttyös/matyóhímzéses idillben létezünk, ahol nincs testi és érzelmi abúzus, alkoholizmus, nincsenek családjainkat 20 évvel fiatalabb nőkért elhagyó apák, hivatásos aranyásók, passzív-agresszív bántalmazó manipulátorok, párjaik életét tönkretevő EQ-bajnok szociopaták, monogámiára képtelen gyerekfelnőttek, vagy megszokásba és közönyösségbe belekeseredett nyomorultak, mindenki egy beállított családi fotóba dermedt műmosollyal vigyorog a boldogság kötelezően promózott konstans eufóriájában. Minden tökéletes, és minden a legnagyobb rendben van. Nyugalom. Mély levegő, beszív, kifúj. Beszív, kifúj. Bocsánatot kívánok! Most, hogy lefutottuk a kötelező köreit a felháborodásnak és penitenciának, vessünk egy pár pillantást arra, amin viszont tényleg fel kéne háborodni!

Eladó, kiadó most a szívem.

Eladó, kiadó most a szívem,
kiadom, hogyha kell teneked.
Eladó, kiadó most a szívem,
és hozzá kaphatsz egy életet.

Eladó, kiadó most a szívem,
nem lakik benne már senki sem.
Tessék vidd, átadom olcsón neked,
most egy jó szóért megveheted.

Rég a csend lakik csak benne,
úgy kell már egy új lakó,
mert a régi elhitte,
hogy ennél jobb is kapható.
Azt üzente, visszajönne,
hogyha ez még lakható,
de neki ez már többé soha
nem lesz kiadó.

Rég a csend lakik csak benne,
úgy kell már egy új lakó,
mert a régi elhitte,
hogy ennél jobb is kapható.
Azt üzente, visszajönne,
hogyha ez még lakható,
de neki ez már többé soha
nem lesz kiadó.

Eladó, kiadó most a szívem,
kiadom, hogyha kell teneked.
Eladó, kiadó most a szívem,
és hozzá kaphatsz egy életet.

Eladó, kiadó most a szívem,
nem lakik benne már senki sem.
Tessék vidd, átadom olcsón neked,
most egy jó szóért megveheted.

Eladó, kiadó most a szívem,
nem lakik benne már senki sem.
Tessék vidd, átadom olcsón neked,
most egy jó szóért megveheted.

(Tessék vidd, olcsón adom neked,
most egy jó szóért megveheted.)
Eladó a szívem …
Kiadó a szívem …
(Tessék vidd, olcsón adom neked,
most egy jó szóért megveheted.)
Eladó, eladó a szívem…
Kiadó, a szívem …
(Tessék vidd, olcsón adom neked,
most egy jó szóért megveheted.)

„Eladó, kiadó most a szívem, kiadom, hogyha kell teneked. Eladó, kiadó most a szívem, és hozzá kaphatsz egy életet.” – kezdjük talán a pozitívumokkal. Nem sok van, konkrétan csak egy, szóval tudjuk le rögtön az elején. Szerintem azt például igazán lehet respektálni az Apostol számával kapcsolatban, hogy nem árul zsákbamacskát. Egy pillanatig sem akarja elhitetni velünk, hogy több annál, ami, és már az első sorban jó alacsonyra árazza be magát. Az előadó, a lírai én, és a sláger egyaránt. A hitványság őszintesége, ha úgy tetszik. Persze nem tetszik, de a magyar könnyűzenei palettán átgyalogolni olyan, mint végigkocogni egy aknákkal felszórt kutyafuttatón abban a reményben, hogy nem fogsz szarba lépni. Valahol ezért is osztanak díjat. No nem itten, én ‘kéremalássan tisztös és böcsületes itészembör vagyok, ganénak tűlem nem jár grátisz. És hát be kell vallani, hogy a kalapos strici Télapóra emlékeztető Meződi József nagy halmot hord itt össze belőle. Anyways, most talán ne is akadjunk fenn olyan marginális semmiségeken, mint a TEneked (ez az, kijött a szótagszám, ‘kőtő vagyok ‘vaze!) és életet óvodás rímelése, már megszoktuk, hogy a művészi önkifejezésből a “művészi” rész csak amolyan javaslat, amit nem kell érvényesnek tekinteni, mikor ki akarod magadból írni szívednek közhelyes bánatát. Sokkal fontosabb a tényleges tartalom, melyben a lírai én… igyekszek roppant finom lenni, szóval mondjuk azt, hogy egy álszent véglény. Ez elvileg egy szerelmes szám, ugye? A szerelmeszene.hu (komoly referencia…) például úgy ajánlja, mint megható dalt! Tehát illene megütnie valamiféle morális minimumot az emberek egymással való romantikus viszonyával kapcsolatban, és nem a félbites állatok színvonalán vegetálnia. Eladó, kiadó mosta szívem?! Ki az az elkeseredett, mindennemű elvárástól mentes, szánalmas roncs, aki ilyen szöveggel koldul szerelmet másoktól.? Egy filléres újsághirdetés mintájára prostituálja ki magát, nem valakinek… nem. BÁRKINEK, aki bekopog azon a rohadt ajtón! Érted, kiadja neked a szívét! Nem a herezacskóját, vagy bal kezét! A szívét! Neki tényleg csak ennyi kell, hogy valaki odajöjjön, ő már kész hozzávágni az egész életét, no questions asked. Ez olyan szinten szánalmas, hogy azt képtelenség szavakba önteni. Nehéz elhinni, hogy valakinek ennyire ne legyen önbecsülése, ennyire patológiásan hiányozzon belőle minden méltóság, és ennyire ne értsen a szarért-húgyért elkótyavetyélendő szív dolgaihoz. Ez az ember komolyan nem veszi észre, hogy pont azért nem kell senkinek, mert MINDENKINEK kész odaadni magát, mint valami szakadt, soroksári úti örömlány? És ez még a jobbik eset. Mert ha véletlenül valaki él az ajánlattal, te pedig ezzel a “tökéletes igénytelenség”-mentalitással mész bele a kapcsolatba, és minden hatalmat átruházol a másik félnek még a startpisztoly eldördülése előtt, annak borítékolhatóan és szükségszerűen tragédia lesz a vége. Ilyenkor természetesen illik széttárni a kezeinket és az értetlenség eleven szobraként állva hápogni azon, hogy is történhetett mindez, mit rontottam el?! Nos, talán nem kellett volna egy fesztiválos Toi Toi wc szintjére lezüllesztened a szívedet, hogy aztán mindenféle senkiházi jöttmentek kimeszeljék a fekáliájukkal. Nem tudom basszus, csak találgatok!

„Eladó, kiadó most a szívem, nem lakik benne már senki sem. Tessék vidd, átadom olcsón neked, most egy jó szóért megveheted.” – egy jó szóért! Ennyire alacsonyan van a léc, és Meződi József bárkibe kész belehelyezni azt, csak legyen egy kicsikét kedves, szánja meg őt! Na meg az a zsibvásáros retorika, hogy odaadja neked ‘ócsóért! Alig használt #nemlopott énekes akciósan eladó! Mondjuk úgy tudom, Meződi már vagy fél évszázada házas, szóval vagy arról van szó, hogy az apostol bort iszik és vizet prédikál, vagy pedig (és hát a szám keletkezési ideje gyanúsan összecseng a házasságkötés idejével…) szerencsésen belenyúlt, és csak én vagyok egy cinikus barom, a magunk testi-lelki kiprostituálása pedig igenis egy jó életszervezési modell. És nyilván az vagyok, hisz nem látom a magát vásári kurvaként kellető lírai én alávaló és gusztustalan önelaljasítása mögött a romantikát. Sajnos a torkukszakadtából üvöltő Y-kromoszómáim nem engedik, hogy válogatás nélkül eksztázisba jöjjek mindentől, ami egy 30 dioptriás szemüvegen keresztül hunyorogva többé-kevésbé emlékeztet a szerelemre, szóval az elcsöppenő testnedvek helyett én inkább elmorzsolok egy könnycseppet a jó ízlés halála miatt. El tudná nekem valaki magyarázni, mert tényleg nem értem, hogy ez az emberalatti infernális borzalom mégis hogyan romantikus? Hol van itt a romantika? Mert valahogy nem sikerül kiszúrnom a nyomorúságtól, gerinctelenségtől és a szekunder szégyentől. Azt látom, legalábbis a lelki szemeim előtt, ahogy egy szép pokolbéli reggelen bekopogtat hősünkhöz a két lábon járó halál egy ötvenes HIV pozitív transzvesztita képében (ezúton is elnézést kérek minden ötvenes HIV pozitív transzvesztita olvasómtól…), hogy érces karjai csontot roppantó ölelésébe zárja emberünket, aki hát vevő a dologra, mert eladó, kiadó most a szív, és bárki, aki elsőként a küszöbhöz ér, odaverheti a bármijét bele. Ez rémisztő. Ez rettenetes. Már nem feltétlenül a travi rész, megint csak leírom az ilyenkor kötelezően eldarálandó (egyébként igaz) mantrát, miszerint véleményem szerint mindenki azt és úgy szeret, ahogy tetszik, amíg az két felnőtt ember közös, felelős beleegyezésén alapul, és amíg senki sem sérül benne, DE! És ez egy nagyon fontos “de”, mert a dalban felvázolt szemléletmód hibás, hisz egyetlen szempontot állít fel, vagyis hogy nincs szempont, és akárki megkaphat, mert annyira értéktelennek érzed magad, annyira nincs önbecsülésed, hogy egy büdös szóért kapható vagy. Ebben nincs semmi romantikus, ez végtelenül nyomorúságos és szánni való. Persze mit értek én ehhez, nem jártam az élet iskolájába, mint egyesek. Na nem abba, ahol Csides Kata oktat, mert ő verbálisan legyilkolná az ilyen tévképzetes tetveket, még mielőtt kimondanák, hogy kodependencia.

„Rég a csend lakik csak benne, úgy kell már egy új lakó, mert a régi elhitte, hogy ennél jobb is kapható.” – no, itt azért már van némi ellentmondás! „A régi elhitte, hogy ennél jobb is kapható.“? Mi van? Szóval szarba se veszed magad, kész vagy bármilyen jöttmentnek üzemkész állapotba hozni a… szívedet, és egy ÉLETRE elköteleződni valaki mellett, akinek még a nevét sem tudod, de az előző lakó (nem tulaj, ő is csak albérletben volt ott…) szörnyű hibát követett el, mert elhitte, hogy nálad lehetséges jobb társat találni? Oké. Akkor itt most több lehetőség is van. A legkézenfekvőbb, hogy összetörték a szívedet, és most azzal akarsz gyógyulgatni, hogy a bárkivel létrejövő kapcsolatot, mint pótlékot felhasználod arra, hogy felejts, ami ugye nagyon korrekt dolog a potenciális partnereddel szemben, aki minden valószínűség szerint maga is egy sérült roncs, és pont nincs rászorulva, hogy még te is átbaszd, de persze szerelemben és háborúban. (Sajnos a szív dolgaiban még nem született genfi és hágai egyezménynek megfeleltethető írott szabályrendszer.) A másik opció, hogy a saját demonstratív lealjasításoddal akarsz revansot venni az előző lakón, aki elhagyott egy jobb kapcsolat reményében, ami rohadt manipulatív játszmázás, és megint csak nem korrekt, kb. senkivel szemben. Aztán ott az az igen nárcisztikus olvasat is, hogy tényleg végtelenül nagyra tartod magad, és pszichopátiás önteltséggel elhiszed, hogy nálad nem lehet jobb párra lelni, hogy te vagy a teremtett világ csodája, a főnyeremény, akiért mindenkinek bolondulni kéne, csak hát a teremtett világ valamiért nem akarja ezt visszaigazolni neked, és csorbul a magadról alkotott ideakép, mert egy valószínűleg hasonlóan hiú szemétláda beléd törölte a lábát. Vagy (és most már tényleg abbahagyom) egy menthetetlen pesszimista vagy, aki szerint a világ egy borzalmas fertő, egy posvány, és benne minden ember semmirekellő, értéktelen hulladék, vagyis pont olyan, mint te… ez a szerencsétlen pedig ostoba módon elhitte, hogy ennél, ENNÉL lehet jobbat is kapni, pedig nem, mert mindenki hitvány troglodita, és aki többet akar kihozni ebből a nyomorult életből, az menthetetlenül kudarcra van ítélve. Bármelyik is legyen a helyzet, a végeredmény nem változik: kedves “lírai én” (direkt nem citálom ide Neményi Tamást, mert még beperel), valami rohadt nagy gond van a fejedben, és sürgősen fel kéne keresned egy terapeutát, hátha néhány évnyi munkával talán ki tudja belőled dolgozni a kapcsolatokhoz való idióta hozzáállásodat! Ez után a verze után aligha lehetnek kétségeink afelől, hogy abban az ominózus szívben mégiscsak lakik valaki, csak pillanatnyilag házon kívül van, az ingatlan önsorsrontó tulajdonosa pedig leginkább vérig van sértve, ezért kell nagyon vehemensen bizonygatni, hogy üres a lakás. Ugye ez is olyasmi, amit valószínűleg érdemes lenne egy szakemberrel átbeszélni…

„Azt üzente, visszajönne, hogyha ez még lakható, de neki ez már többé soha nem lesz kiadó.” – ennyike’, kellett neked jobb pasi után futkosni, hát látod, jól megszívtad! Ezt itt már nem szívhatod meg soha, mert rajtad kívül bárkit beengedek a szívembe, az állatokat és élettelen tárgyakat kivéve, bár a nagy elkeseredés nagy mozgásteret ad, már ami a “szép szó” megítélését illeti. Néhány kutya, mikor épp az ajtót kaparva vonyít, mintha azt mondaná, hogy szeretlek, Meződi József! Ez már több is, mint egy szó, szóval komolyan meg kell fontolni! Akárhogy is, a lényeg, hogy kedves ex lakó lefutotta a tiszteletköröket, és most fülét-farkát behúzva visszakuncsorogná magát hősünkhöz (mondjuk azért ezt sem kell készpénznek venni, tekintve, hogy kitől jön az infó), csak hogy az közben két verssor között gerincet növesztett, igaz, csak pár pillanat erejéig, de addig pont, hogy el tudjon utasítani egyetlen embert a bolygón. Szóval a szám címe lehetne az is, hogy Eladó, kiadó most a szívem, kivéve neked, te büdös kurva. Persze ez nem túl romantikus, vagy talán az, elvégre szerelmi csalódás, meg minden. Alacsonyan van az a nívóléc, de ha eléggé igyekszünk, és bekenjük magunkat vajjal, esetleg át tudunk csusszanni alatta. Ez a gyerekes sértettség tényleg jó alap, érdemes rá egy új kapcsolatot építeni! Masszív, mint egy vasbeton Jolly Joker, ugye. Nem fog ám összedőlni az első ajtócsapódástól, dehogy. Mondják, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, és Meződi József szíve (papíron) annyira olcsón megkapható, hogy az már szinte ajándékszámba megy, de azért lehetne tekintettel a potenciális új lakóra, mert nehéz addig beköltözni valahová, míg az előző bérlő holmijai nem lettek eltakarítva. Ez lenne a minimum, tudod. Hogy ne úgy menj bele a következő viszonyba, hogy a régi sérelmek féknyomos alsógatyái még ott lógnak a szíved szárítókötelén. Elengedni. Elengedni a másikat, nem pedig a továbblépés hamis gesztusaival haknizni, és inkább földig alázni magunkat azzal, hogy bárkivel ágyba megyünk, mint hogy elismernénk, hogy nem vagyunk jól, és ezzel esetleg kezdeni kellene valamit. Dehogyis! Ezt a munkát meg kell spórolni, ezt az időt sosem szabad rászánni arra, hogy gyógyuljunk, túltegyük magunkat a szakításon, és egészséges pszichével menjünk bele az új kalandba. Nem, a másikat kell felhasználni arra, hogy mint egy ronggyal, letöröljük magunkról a lényünkre tapadt mocskot, aztán pedig vagy eldobjuk őt, vagy megpróbáljunk ebből a nagyon handicap-es pozícióból induló “románcból” valami többé-kevésbé működőképeset kialakítani, megjegyzem, többnyire sikertelenül. Ugye ha a másikat sámliként kezeljük, melyre ráállva ki tudunk ugrani egy gödörből, az nem feltétlenül erkölcsös, de ki a francot érdekel, igaz? Ha az illető sérül, az már legyen az ő baja, legfeljebb majd ő is kerít magának valakit, akivel összefércelheti a sebeit. Very nice, így kell ezt csinálni! Látjuk is a mai sorozatmonogám, élvhajhász és hedonista párkapcsolatokon, meg az azokból kialakuló, kimúlás előtt még felső hangon 3-5 évig döglődő házasságokon, hogy ez bizony nagyon jól működik a gyakorlatban.

Innentől kezdve aztán egy demens papagáj módjára ismételgetjük az eddig elhangzottakat, és tudjuk, az ismétlés a tudás anyja, tehát romantikus. Ha ez esetleg nem tűnik teljesen logikusnak, akkor az amiatt lehet, mert nem is az, de ugye a logikát hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának, mi itt az előre lovagló és hátrafelé nyilazó ősök leszármazottaiként furfangosabbak vagyunk annál, mint hogy mindenféle buzi görög Arisztotelészek megmondják nekünk, mi a szerelem és mi nem az. Ha valakik, hát pont ők ne mondják meg! Komolyra fordítva a szót, ennél többet erről a zenei bűncselekményről nem nagyon lehet elmondani. Szavakra itt már nincs szükség, legfeljebb egy jó erős kalapácsra, mellyel le lehet sújtani az Apostol lemezeire, vagy ha azokra nem is, mert ugye civilizált, humánumban és a keresztény értékekben elmélyült európai polgárokként nem hiszünk a (khm) kulturális termékek szisztematikus megsemmisítésében, akkor verjük inkább szét a… nem írom le, mert megint csak beperelnek. Legyen elég annyi, hogy ezt a szennyet ízlelgessük, ha már a szánkba tömték az évek alatt, rágjuk meg, és aztán köpjük ki. Nem kenyerem az ilyesmi, de a sajtos hambi kis buri kombóra való tekintettel megpróbálok igen visszafogottan fogalmazni… ha nem lenne saját tapasztalat miatt, vagy a józan ész, az esztétikai érzékünk, erkölcsiségünk adta rálátás folytán egyértelmű: két ember szerelmen alapuló intim összetartozása, tiszteletteljes és lojális sorsközössége annyira elmondhatatlanul több annál, mint ami ebből a jogsértésnek is beillő popmocsokból kiolvasható, hogy azt nagyon nehéz nyugodt hangnemben érzékeltetni.

Valóban ennyi lenne? Ez a lov’ ? Hogy valami fogatlan, félalkoholista proli odatántorog szívünk panellakásának ajtajához, beböfög egy “szeretlek”-et a kulcslyukon, és onnantól már sínen is vagyunk? Hát basszus, ez tényleg olyan párkapcsolati minta, amit érdemes a társadalom amúgy is korhadó, szuvas és haldokló törzsébe beleoltani, és aztán reménykedni, hogy az abból kinövő mutáns, göcsörtös ág majd olyan termést hoz, ami nem az árvaházakat és javítóintézeteket tölti tele, hanem mondjuk egy egészségesebb jövőkép felé terelget minket. Oké, van egy nyomorod. Elhagyott a babád, fáj a szíved, meg minden. Azon túlmenően, hogy ez egy olyan generic élmény, ami a maga egyediségében is végtelenül általános és bagatell, miért kell a saját személyes fájdalmaddal egy egész ország tudatalattiját megmérgezni? Mert ezek beépülnek. Na nem belénk, akik megpróbáljuk érteni is azt, ami elhangzik, ahelyett, hogy szerelmetesen összebújnánk valakivel a focimeccs-közvetítés reklámszünetében. Nem. Azoknak a kicsit sem elhanyagolható társadalmi rétegeknek a lelkét szőnyegbombázzák végig ilyen baromságokkal, akik a legvédtelenebbek az efféle fertővel szemben, akik a legbefolyásolhatóbbak és legkiszolgáltatottabbak. Az elme szegényeit, az érzelmi nyomorékokat, és párkapcsolati analfabétákat. Rajtuk vered el, kedves Neményi Tamás, a saját csalódásodat, vagy a csalódásod hazugságát, mert ugye a dalszövegnek nem előfeltétele az átadni kívánt élmény megléte, csupán a papír és a ceruza. De legyünk jóhiszeműek és feltételezzük, hogy tényleg megtörtént az a trauma, és létezik, vagy legalább létezett valamikor az a nagy szívfájdalom, amivel az Apostol több évtizedes viszonylatban haknizik és bünteti a társadalmat. Akkor sem megbocsájtható. Egy széles tömegeket megszólítani képes előadótól az ilyesmi nemcsak hogy méltatlan, hanem elképesztően felelőtlen is. Tényleg meg kell írni a “bárki rám borulhat, és azt én majd szerelemnek hazudom” emberalattiságnak a himnuszát, mely romantikává eufemizálja a gyalázatot? Vidáman nótázgatva kell megvallani a vállalhatatlant, hogy nincs benned egy szemernyi méltóság sem? Hogy tönkreteszed magad… és miért? Mert hát a gold digger Vajna Timiket még megértem. Elítélem, de megértem, hisz ők nagyon konkrét számítás mentén bocsájtják áruba magukat. De te mit is kapsz cserébe? Egy kedves szót?! Egy hasonlóan sérült, szeretethiányos szerencsétlent? Nagyon jó deal. És még zászlóra tűzve lobogtatod azt, amit szégyellni és rejtegetni kéne, vagy ha azt nem is, hát mondjuk megbeszélni egy pszichológussal. Mit ne mondjak, nagyon hálásak vagyunk érte…

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Újabb őrületes ...

Következő kritika:

A legbizarrabb ...

Még több Dalszövegkritika