logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Filmkritika / 2014/11/29 / Szerző: Kitahito

American Mary

Jen és Sylvia egy váratlant dobbantottak 2012-ben, mikor beledobták kavicsukat a horrorfilmek posványos pocsolyájába. Fel fogja kavarni az állóvizet, és új trendet indít a közönség rossz ízlésének kiszolgálóival szemben? Nyilvánvalóan nem, hisz a sötét oldal borzalmas túlerőben van. De azért mi, mocsokban fuldoklók, respektáljuk a próbálkozást.

Mary 1

Jobb híján kénytelen vagyok a kedvező csillagállásnak köszönetet mondani, mert csak az égi konstellációk műve lehetett, hogy az utóbbi évek termelte excrementum kocsonyás matériájából ezúttal egy igazán jó horrorfilmmel jelentkezhetek. A mű 2012-ben készült, a Soska nővérek egyik első önálló próbálkozásaként. Kanadai produkció, egyenesen a napfényes Vancouver-ből. A címe pedig American Mary.

Történetünk főszereplője Mary Mason, a csinos és tehetséges orvostanhallgató. Mint minden szüleitől külön élő egyetemista, ő is pénzhiánnyal küszködik. Egyetlen támasza a nagyanyja, aki időnként felhívja telefonon, de tőle sem fogad el anyagi segítséget. A számlák halmozódnak, a szolgáltatók zúgolódnak, Mary pedig kénytelen szembenézni a helyzettel. Valamit tenni kell. Valahonnan pénzt kell szerezni. És hogyan juthat egy csinos fiatal nő a legkönnyebben némi zsebpénzhez? Pontosan! Elmegy egy night clubba táncosnőnek.

Szegény, szende lány még önéletrajzot is visz magával, amire persze semmi szükség. Miután a hely tulaja, Billy Barker vált vele egy-két szót, rövidesen áttérnek a gyakorlatibb alkalmassági vizsgára, így Mary alsóneműben járkál, majd kezelésbe veszi a férfi feszült vállizmait. Mielőtt azonban sztereotipabb vizekre evezhetnének, betoppan Lance, a tetemes szelíd motoros/kidobóember, hogy valami gond van az egyik beosztottjukkal. Némi kavarodás és rohangálás után Mary olyan ajánlatot kap, amit nem utasíthat vissza: 5000$ üti a markát, ha a “no questions asked” – jegyében levonul az alagsorba, és megteszi, amit kérnek tőle. Mielőtt az emberjogi aktivista szerepben tetszelgő olvasók felhördülnének, nem. Ezúttal nem a női nem szexuális degradálásáról, elnyomásáról és korrumpálásáról van szó. Mary degradálódik, de nem szexuális értelemben. Legalábbis egyenlőre…

-A bal felső ötös kicsit szuvas, de megoldjuk okosba!

A félhomályos pincehelyiségbe belépve a lány olyasmit lát, amire valószínűleg nem számított: egy szegycsonttól állcsúcsig felhasított férfi fekszik egy asztalon, dől belőle a vér, és biztatónak egyáltalán nem nevezhető hangon nyüszít. A feladat adott, ugyebár… ezek az illusztris üzletemberek nem kockáztathatják meg, hogy a barátjukat kórházba vigyék, ráadásul azon túl, hogy valószínűleg nincs biztosítása, még az odavezető utat sem élné túl. Mary tehát kis habozás után kénytelen átültetni a gyakorlatba lexikális tudását. A végeredmény kedvező, mivel az alany továbbra is hörög, de legalább már nem vérzik, szóval minden bizonnyal megmarad.

Mary felmarkolja a pénzt, és rohan is haza, olyan ígéretekkel önmagának, hogy ilyet többé soha. Persze tudjuk, hogy ezek az ígéretek csak egy zsíros ajánlatra várnak, hogy megszeghessék önmagukat. Ez az ajánlat másnap érkezik telefonon. Egy igen lelkes sztriptíztáncosnő, Beatress keresi fel hősnőnket, hogy igénybe vegye a lenyűgöző képességeit. Igyekszik keríteni valakit, aki némi honorárium fejében képes lenne néhány igen… sajátságos test-átalakítást eszközölni a barátnőjén. Mivel horribilis mennyiségű pénzt ígérnek neki, Mary ismét kötélnek áll, és rövidesen egy állatorvos vizsgálóasztala mellett találja magát, rajta egy bealtatott Barbie babával, akinek le kell vágnia a mellbimbóit, és be kell varrnia a vagináját. Nem kis nehézségek árán ez is sikerül, és mint sejthető, drága a Maryt beszippantja az underground test-modifikációk sötét világa, ahol a bőr alá ültetett szilikongolyók és félbevágott nyelvek csak az enyhébb beavatkozásokat jelentik. Rövidesen igen nagy hírnévre tesz szert ezekben a körökben, de nem maradnak el az atrocitások sem, melyeket egyre radikálisabb reakciók követnek, és Mary lassan rádöbben, hogy olyasmibe ártotta magát, amibe nem lett volna szabad. Van kiút az örvényből, vagy hősnőnk morálisan és testileg is odáig alacsonyítja magát, ahonnan már tényleg nincs visszatérés? Meg tudja váltani magát, vagy…? Megtudod, ha megnézed az American Maryt. De azt mindenképpen garantálhatom neked, hogy nem lesz épp egy könnyű menet!

„Don’t you ever devalue what you do, Mary. You make sure they deserve it, and don’t waste a minute of your time thinking about them when you’re done.”

Nagyon összeszedett és jól felépített alkotáshoz van szerencsénk. Sok kezdő rendező esik abba a hibába, hogy túl sokat akar, így a végeredmény valami jellegtelen halmaz lesz. Itt szó sincs erről. A Soska nővérek meglepően profi munkát végeztek. Minden, amit látunk, az hiteles és kézzel fogható, tehát egy morzsányi speciális effekt sem kerül a szemünk elé. A páciensek mind a helyi underground közösség tagjai, így minden többé-kevésbé igazi, és ami nem az, arról sem tudnád első látásra megmondani. Természetesen vannak olyan jelenetek, melyeket nem lehetett volna megoldani filmtrükkök nélkül, de nem ezek vannak többségben. A film műfaját tekintve slasher horror, de szerintem a pszichológiai horror jobban illene rá, ugyanis azon a jól látható brutalitáson túl a történések mögött munkálkodó lelki tényezők is ki vannak domborítva. Fontos a karakterfejlődés, és a karakterek közötti interakció. Nem csak szórakozásból vagdalkoznak a szereplőink, mindenkinek megvan a maga jól körülhatárolható motivációja. Nincsenek szürke töltelékfigurák, mindenki érdekes a maga nemében, és ami még fontosabb, mindenki abszolúte hihető. Emiatt itt nincs fekete vagy fehér, csak szürke, és annak az ötven árnyalata (heh).

Két balkezes Soska a kezelés előtt.

Katharine Isabelle (Mary) játéka engem lekenyerezett, ilyennek kell lennie egy színésznőnek. Nem egy buta liba, aki nagy bociszemekkel bámul bele a világba, újszülöttként rácsodálkozva mindenre, vagy kétpercenként Sylvia Plath versekből idéző harcos amazon szüfrazsett. Mary erős női karakter, aki egyenlő félként áll a férfiak előtt, és nem alárendelt, megmentésre vagy meghódításra váró tereptárgyként (ami legalább annyira elítélendő, mint a férfi-ideál eltolása a drága sportkocsit vezető kondi-ficsúrok irányába…) funkcionál. Ilyen módon kéne ábrázolni a nőket ahhoz, hogy normális karaktereket kapjunk, és mellesleg a korrekt, XXI. századi szerepkörök kialakulhassanak. Furcsa, hogy egy teljesen alapvető és józan ésszel elvárható dolgot emelek ki pozitívumként, de sajnos ilyen időket élünk. Nem vagyok épp a női egyenjogúság élharcosa, mert manapság azok, akik emellett az ügy mellett lengetik a zászlajukat, pont, hogy átesnek a ló túloldalára, és épp ezzel lehetetlenítik el a saját ideáikat, de itt mindenképp meg kell jegyeznem, hogy jó az irányvonal, amit a film képvisel. Tristan Risk (Beatress) színészi teljesítménye is lenyűgöző, habár a karaktere gyökeres ellentéte az előbb felvázoltaknak. Ő tipikusan egy üresfejű picsa, akinek valami nagyon tömény metángáz csapta meg az agyát, viszont még így is százszor szerethetőbb és érdekesebb, mint a más filmekben látható társai.

Igazából mindenki jól hozza a szerepét, a Billy Barkert alakító Antonio Cupotól egészen a Soska ikrekig, akik maguk is feltűnnek a filmben acél kemény akcentusukkal és a hajmeresztő kérésükkel.
A zene is jól el volt találva. Zseniális ötlet, hogy az Ave Maria (ami már önmagában is egy jó párhuzam) újra és újra visszatérő motívumával jelzik Mary sebészi fejlődésének fontosabb állomásait. Annál is inkább fajsúlyos ez a megoldás, hogy a többi aláfestőzene szinte teljesen belesimul a film hangulatába, míg ezzel a számmal egészen új irányba terelik azt. A feszültség mindvégig megvan: a néző érzi, hogy valami baljóslatú, valami rettenetes közeledik, de nem tudja, hogy mikor fog lecsapni. Várod, várod, és mégis felkészületlenül ér, amikor beüt a krach…

A képi világ sötét, borongós, még akkor is, mikor véletlenül nappal van. Az egész filmet valami groteszk légkör járja át, mely magán a témaválasztáson túlmenően, zsigerileg támadja a néző lelki világát. Ami nagyon jól idomul a történet egyediségéhez. Viszont mindezek ellenére az American Maryt csak langymeleg fogadtatásban részesült. Persze így is több fesztiváldíjat magáénak tudhat, de mégsem lett széles körben ismert. Pedig a rendezőnők olyan talajra merészkedtek, ahová senki nem mert korábban, és igen jól mutatták be ezt a bizarr és sokak számára ismeretlen közeget. Reméljük, a jövőben is hasonlóan nívós és eredeti alkotásokkal lepnek meg minket!

8 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Annabelle

Következő kritika:

A szeretet láth...

Még több Filmkritika