logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2014/08/06 / Szerző: Kitahito

A kényszercölibátus ideológiája.

Bros before hoes, avagy hogyan kell egy helytelen dilemmára helytelen választ adni. Rövid értekezés az MGTOW "mozgalomról". Kezeket a paplan fölé, és éljenek a... na igen.

MGTOW Jesus

MGTOW nevű mozgalom meglehetősen érdekes jelenség. A mozaikszó a Men Going Their Own Way, vagyis a maguk útját járó férfiak kezdőbetűiből ered. Követői egyfajta demonstratív, nőket mellőző vagy teljesen kizáró életstílust képviselnek, mely kvázi reakciós ellenpontozása a feminizmusnak. Az MGTOW elvei szerint a nőket megrontotta és minden normális kapcsolatteremtésre alkalmatlanná tette a feminizmus férfiellenes propagandája, így sem házasodni, sem gyereket vállalni nem érdemes velük. Nem elég jó deal. A radikálisabbak odáig elmennek, hogy még az alkalmi érintkezést is megszakítják a nőkkel, levetkőznek minden férfiakra rótt társadalmi szerepet, és csak saját maguknak élnek. Szívjon csak a szebbik nem, hogy mikor szépsége megfakul, hervadozzon csak egyedül, és majd meglátjuk, milyen messzire jut. Megvonják a nőktől a vágyott dolgokat, mert úgy vélik, azok nem érdemlik meg a sorsközösséget, a figyelmet, támogatást, vagy a testi-szellemi közelséget. És mielőtt a gyanú árnyéka gonosz, sötét folttá változna: más férfiakkal sem kívánnak intim viszonyba lépni. Természetesen a valódi kép jóval komplikáltabb ennél (például az elszigetelődésnek, a nőktől való elzárkózásnak több fokozata van), és a bemutatása nem az én tisztem, meghagyom a nálam érdemesebbeknek, de nagy vonalakban így lehetne jellemezni a csoport irányelveit.

A férfi, aki minden megkötéstől függetlenül kiteljesedik a saját létében. – az egyre radikalizálódó negyedik hullámos feminizmus fényében meglehetősen nehéz elítélni ezt a törekvést, még akkor is, ha igencsak eltúlzottnak és szükségtelenül kiszélesítettnek érzem a nőkkel szembeni ellenérzéseket. A mára teljesen elfogadottá vált, “női egyenjogúságnak” nevezett pozitív diszkrimináció pontosan ilyen szabadságot ad a nőknek, ugyanakkor elvárja, hogy a férfiak legyenek olyan korrekt úriemberek, mint az 1800-as években, képviseljenek olyan archaikus erkölcsiséget, mint az ókori lovagok, viszont legyenek magabiztosak, erősek, vonzóak, gyengédek, titokzatosak, rámenősek, de tiszteletteljesek, néha durvák, néha érzékiek, izgalmasak, és ha kell, veszélyesek, de tiszteljenek és becsüljenek meg…stb. Röviden: alkalmazkodjanak a nő hangulatváltozásaihoz, legyenek kaméleonok, akik mellett a nő biztonságban érezheti magát, de újuljanak meg folyton, és szeressenek úgy, mint az első találkozás alkalmával.

„Forget her dude. There’s one bitch in the world, one bitch with many faces.”

És míg a nő elviekben azt kezdhet az életével, amit csak akar, a férfinak mindenképp dolgoznia kell, pénzt és figyelmet áldoznia az istennők oltárán, miközben azok partnereiket váltogató ribancos akarnokból az évek múlásával lassan átvedlenek, házasodni és szülni vágyó tenyészkancákká szelídülnek. A férfi bele van kényszerítve egy játékba, ahol először meghurcolják a serdülőkori érzékenysége miatt, majd a saját érzelemvilágát meghazudtolva egy idealizált bunkóvá kell válnia, később pedig a társadalmi konvenciók beleerőszakolják a kötelező jelleggel nemzett utódokat kiszolgáló igásló szerepébe. A férfi csak akkor férfi, ha győztes, míg a nőiesség alapvető, önmagából levezetett létállapot még akkor is, ha sokszor csak egy férfi viszonylatában látszik kiteljesedni.

És igazából teljesen jogos az MGTOW részéről, hogy ha egy nő azt mondja, rá nem vonatkoznak a társadalmi tradíciókból levezetett játékszabályok, akkor ők a maguk részéről meg köszönik szépen, de mindenki menjen a picsába. Mert a mozgalom ennek a demonstratíve felmutatott középső ujjnak az ideológiává duzzasztása. Nem csak az egyik fél tud lemondani a kötelezettségeiről a jogai javára. Az emancipáció kétélű fegyver, és érthető, hogy egyesek szívesen kimaradnának a nőkkel való péniszméregetésből, amiből valahogy mégis ők jönnének ki vesztesen. Teljesen meg tudom érteni az MGTOW-ot. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez a vesztesek ideológiája. Azoknak az érvelése, akik belefáradtak a tiszteletkörök lefutásába. Akiknek elegük van a táncból. Azoké, akik megkeseredtek a sok negatív tapasztalattól, mert a világ működése diszfunkcionális, és ezért reménytelennek bélyegeznek egy szinte megnyerhetetlen harcot, feladják, és közben azzal mentesítik magukat, hogy nem is volt remény soha. Ahelyett, hogy megpróbálnának egy új szövetséget kötni a nőkkel, XXI. századi keretek között (ami nyilván jóval nehezebb), inkább felborítják az asztalt, majd angolosan kivonulnak a teremből.

És itt van az a pont, ahol már nem tudok tovább rokonszenvezni vállalni az MGTOW tagjaival. Ugyanis a hímsovinizmus tesztoszteronszagú játszmáiban kényszeredetten résztvevő, és végül szükségszerűen kihulló, sikertelen nők ugyan úgy vesztesei az egészségtelen nemi szerepek miatt kialakult izomból egymásnak feszülésnek, mint a maguk útját járó férfiak. Nem lehetetlen normális párt találni, csak szinte mindenkit megnyomorított a társadalom. Elvonulás, vagy önkánt vállalt remeteélet helyett a sérülteknek és potenciális lelki rokkantaknak inkább egymást kéne gyógyítgatniuk ahelyett, hogy magányosan néznek szembe a lassú elmúlással, végső soron semmin sem változtatva közben. Talán naiv vagyok. Ennyit még hajlandó vagyok elviselni, és bizakodni, míg valaki át nem lök az egyes fázisból a kettesbe.

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Dancing in the ...

Következő kritika:

Brynhildr in th...

Még több Kommentár