logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Kommentár / 2016/05/03 / Szerző: Kitahito

A gyilkosság tradíciója.

Ebben a rohanó világban legyen pár percünk megállni, és elmorzsolni egy könnycseppet azokért a szép, régi hagyományokért, melyek így az ezredforduló után kiveszőben vannak. Megszakad a szívem, de lehetséges, hogy a jövőben nem fognak a közönség szórakoztatására bikákat halálra szurkálni! A civilizáció grandiózus felépítménye talán épp ennek az aprócska kavicsnak az elmozdításával inog majd meg, és omlik össze. De aggodalomra semmi ok! Még van remény! Ne dobjuk be a piros törülközőt!

Corrida

Legyen szabad idéznem pár sort a presztizs.com friss híréből: „Spanyolország nagy, különleges nemzeti művészete, a bikaviadal veszélybe sodródott. Számtalan állatvédő szervezet a mozgásművészeti fieszta betiltását követeli. Sőt, Katalóniában már sikerült is elérniük az események betiltását a liberális szervezeteknek. Szerintük az állatok védelmét szolgálják ezzel. Most viszont a művészek léptek.” A cikk lényege, hogy a bikaviadalt a torreádorok (de sokkal inkább a mögöttük álló érdekcsoportok) addig lobbiztak a spanyol kormánynál, míg sikerült a bikaviadalt a kulturális minisztérium fennhatósága alá helyezni, így az most már művészeti esemény, nem pedig sportesemény, tehát az állatvédők gyakorlatilag bekaphatják. „…a bikaviadal nem sport, nem is állatkínzás, hanem egy évszázados tradíciókra épülő művészeti esemény, mely segít a spanyol nemzeti értékek megtartásában.” – mondják a bikaviadalok pártolói. Érveik között szerepel az a tény, hogy a bikaviadalok betiltásával nagyjából 50 matadoriskola is bezárna, és eltűnnének olyan szarvasmarha fajták is, melyeknek a tartása csak a bikaviadalok miatt gazdaságos.

Nos, ezt én mind meg tudom érteni. De nézzünk kicsit mögé ennek a mentalitásnak, és lássuk, hová is vezet. Először is meg kell jegyeznem, nem vagyok egy nagy állatvédő, és többször ki is keltem a radikális kutyabuzik, alibi-állatbarát pszichopaták, látens fasiszták és megcsömörlött, embergyűlölő félanalfabéta tinilányok baromságai ellen. Ennek ellenére egy szörnyen barbár és dolognak tartom a bikaviadalokat, és meg tudom érteni az állatvédőket, hogy felszólalnak ellene. Mert mi történik az arénában? Egészen objektíven nézve, egy nagyon agilis, fiatal férfi néhány tucat hosszú tőr segítségével halálra szurkál egy szerencsétlen állatot. Lehet ezt szépíteni, lehet művészetnek vagy tradíciónak hazudni, de végeredményben nem más, mint egy állat megkínzása és rituális kivégzése. Teljesen mindegy, hogy ezt 5, 10, 100, vagy 1000 éve csinálják, attól még nem lesz se helyes, se szép, és végképp nem lesz morálisan helyes.

„A döntő érv, amiért elítéljük az állatkínzást, szerintem nem más, mint hogy indokolatlanul és szükségtelenül ártalmára van az állatoknak, ami önmagában is helytelen.”

Egész sokáig tradíció volt például, nem is tudom… mondjuk hogy a termesztett növényeket emberi széklettel trágyázzák. Ma már tudjuk, hogy ez egy elmaradott módszer. Vagy mondjuk a “jajj a legyőzötteknek”-elv. Mielőtt a Jézusi erkölcsiség úgy-ahogy felváltotta a régi szemléletet, egy háborúban a vesztes felet szabadon ki lehetett fosztani, el lehetett vinni a férfiakat rabszolgának, vagy csak szórakozásból meg őket ölni, míg a nőket a fél hadsereg végigerőszakolta, vagy ha nem volt elég, akkor a gyerekeket is… ez egy több 10000 éves tradíció, egész addig, amíg (egy kis külső segítséggel) rá nem jöttünk, hogy ez mennyire barbár és primitív dolog. De ne ragadjunk le itt…

Ugye egy percig sem hisszük el, hogy ennek az egész “viadalnak” az a célja, hogy a két fél egyenlő körülmények között megmérkőzhessen, igaz? Nem, a bikaviadal lényege, hogy az állatot minél kecsesebb szúrásokkal, minél véresebben öljék meg. Ebben nincs semmi nemes. Túl kell látni a szituáció Dávid és Góliát-féle felállásán. A bika nagy, nehéz, és ha eltalál, akkor megszívtad, ez igaz. De ez nem egy Dark Souls játék. Ha a matador egy kicsit is érti a dolgát, akkor nem fogják megsebesíteni. Hosszú éveken át képzik ki az ilyen típusú harcra, amit majd számos alkalommal kell megvívnia. Kiküszöbölnek minden lehetséges tényezőt, ami az embert veszélyeztetné. Logikusan belegondolva, ha tényleg olyan nagy tétje lenne a viadalnak, mint amekkorát mögé hazudnak, akkor hogy lehetne a “matadorságot” hivatásszerűen űzni? És ott van az a rohadt piros vászondarab is, csak hogy még egyenlőtlenebb legyen a küzdelem.

A bikának meg kell halnia, mert a közönség vért akar látni, de azért vagyunk annyira kulturáltak (vagy álszentek), hogy az állat kivégzését látványos mozdulatok és húsba hatoló tőrök haláltánca mögé rejtsük. Ha megnézünk egy bikaviadalt, láthatjuk, hogy egész családok, fiatal gyerekek ülnek a nézőtéren, és csodálattal az arcukon nézik a párviadalt. Máshol is látunk ilyet: az amerikaiaknak ott a pankráció, kicsit érdemesebb helyeken meg a boksz. A spanyoloknak és a portugáloknak meg a bikaviadal jutott, na! Olcsó parasztvakítás az egész. De míg a korábbi példák viszonylag ártalmatlanok, és közel egyenlő felek küzdenek egymással, a másik egy rituális kivégzés, gladiátorharc állatok bevonásával, ahol mindig az állat veszít, mert őket megölni nem gyilkosság, hanem MŰVÉSZET!

„Az elkészült mű önálló életbe kezd. Ha csak nem halva született.”

Innen vezetik le a saját nemzeti identitásukat, érted! Ők a nép, akik szeretik az agonizáló bika látványát. Ilyen alapon vissza lehetne hozni művészeti eseményként az inkvizíciót is. Egy kis köztéri boszorkányégetés, letépett körmök, vasszűz, végbelekbe nyomott izzó piszkavasak… hát ennek is hatalmas tradíciói vannak ott! És akkor 200 év múlva jöhet az érvelés, hogy “na de mennyi inkvizítorképzőt kéne bezáratni, ha betiltanánk a kínvallatást! Mennyi keményen dolgozó szerszámkészítő kerülne az utcára! Különben is, ez egy csodálatos tradíció, egy művészeti esemény. Sőt, tánc! Egy duett! Vajon ki fog nyerni a végén? Az izzó piszkavas melyik végén álló ember fog megtörni az akaratok eme gyönyörű, heroikus csatájában?

Na most kérdem én, mi lenne, ha Magyarország tradicionális művészeti eseményének megtennénk a kutyaviadalt? Építsünk stadionokat (vagy alakítsunk át párat a meglévők közül, úgyis annyi van…), és máris elkezdhetjük egymás ellen küldeni a kedvenceinket, szaggassák egymást aranyos, szőrös kis húskupacokká. Az állatvédők meg menjenek a picsába, ez nem állatkínzás, nem gyilkosság, ez művészet! De továbbmegyek… minek ez a sok körítés? Sorakoztassuk fel az állatokat, és lőjük őket tarkón élő, egyenes adásban! Csináljunk belőle egy valóságshowt: amelyik állatka a legkevesebb szavazatot (SMS-t) kapja, azt megnyúzzuk és ledaráljuk, majd kolbászt meg hurkát csinálunk belőlük a kamerák előtt, és akkor az már nemcsak művészet, de tradíció is lesz! És figyelem, most jön a lényeg! Ugyanis a “tradíció” védőszárnyai alá bármit be lehet helyezni. Csador? Tradíció! Mennyi textilüzemet kéne bezárni, ha betiltanánk a hordását! Dél-Amerikai drogbárók? Nemzeti tradíció! Kínai gyerekmunkások? Tradíció!

Mi az a Nike cipő, ha nem művészet? Mennyi munkahely szűnne meg! Afrikai gyerekkatonák? INKÁBB HALJANAK ÉHEN? MENJENEK ZEBRÁRA VADÁSZNI?! Afrikában és a Közel-keleten a népirtás és a törzsi háború is tradíció. A háború pedig művészet. Sun Tzu is megmondta! De visszakanyarodva a racionálisabb vizekre: ha a bikaviadal spanyol nemzeti tradíció, és művészet, akkor a japánok bálna- és delfinvadászata mi, ha nem tradíció? Vagy a kínaiak kutya- és macskaevése? Oh, nem is kell olyan messzire menni: Dániában kihajtják a part közeli sekély vízbe a delfineket, és késekkel, vaskampókkal mészárolják le őket százszámra úgy, hogy a vérük vörösre festi a tengert. Mi ez ha nem egy gyönyörű, becsülendő dolog? Egy szép tradíció. Értelmes, intelligens lényeket lemészárolni. Csodálatos. Bár a bikák nem az eszükről híresek, talán nem kéne őket emiatt hosszú tőrökkel halálra döfködni. Legyen elég nekünk az életmódunk fenntartásához szükséges, “minimális” erkölcstelenség, ahogy az üzemek betonfalainak kegyes takarásában milliárdszám dolgozzuk fel és alakítjuk csinos, vákuumfóliázott csomagokká a sertéseket, szarvasmarhákat, csirkéket, kacsákat és halakat. Legyen elég az a holokausztot idéző mód, ahogy kielégítjük a természetellenesen magasra srófolt igényünket a húsevésre! ( – szólt az író, s nagyot harapott a sonkás szendvicséből.)

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

25 utálatos, id...

Következő kritika:

NORTH

Még több Kommentár