logo

Mértékmegőrző

„Kezdetben volt a szó"

Filmkritika / 2015/05/07 / Szerző: Kitahito

A Falu

Érdekfeszítő alapkoncepció, silány kivitelezés. Nagyjából ez a Shyamalan filmek ismérve. A néző lelkesedik, hogy a friss és szokatlan megközelítés magoncából majd egy hasonlóan impozáns produktum születik, de az elvárások mindig kielégítetlenek maradnak, és mindig rá kell jönnünk, hogy M. Night egyszerűen csapnivaló rendező.

The village 0

Felmerülhet egy mindinkább jogos kérdés M. Night Shyamalan kapcsán: miért kell ennek az embernek filmet készítenie? És miért ad bárki pénzt arra, hogy filmeket készítsen? Nem értem. A Sebezhetetlen után egyedül az Ördög volt nézhető, de úgy sejtem az is csak amiatt, mert nem ő rendezte. Nagyon ellentmondásos fazon, és valahogy szánalomra méltó. Hiszen csodálatos érzékkel tapint rá az átlagember és a felszínesebb értelmiségiek épp aktuális érdeklődési körére, ugyanakkor képtelen olyan minőségi produktumot letenni az asztalra. Az ötlet megvan, de a kivitelezés hibádzik. Az már más kérdés, hogy az említett két csoport valamilyen szinten pont ezért kajálja úgy a műveit, mint éhes általános iskolás a diétás zsíros kenyeret, de azért ne vetemedjünk arra, hogy pusztán a népszerűség alapján ítéljük meg a minőséget. Mert a… művek ezer sebből véreznek, olyan logikátlanságok sokasága teszi őket tönkre (már ha ugye a művész úr veszi a fáradtságot, hogy megmagyarázzon valamit), melyekből egy is elég lenne a totális bukáshoz.

Vízben oldódó űrlények, gyilkos növények, félelemszörnyek és inhalátorok, amik segítenek, hogy belélegezhesd a levegőt. Az okokat természetesen sosem érthetjük meg igazán, de azért mindig van idő némi motivációs bariton-huhogásra, mielőtt a Tűz népe megütközik a fagyott Minas Tirith dicső védőivel. Kihagytam volna valamit? Igen, sajnos egy kimaradt: A Falu.

A zongorista és a fiatal Mark Zuckerberg egy asztalnál?

A történetről nem is érdemes túlságosan sokat beszélni. Persze lesz spoiler, meg minden, szóval akit ez zavar, az szúrja ki a szemét, vagy ugorjon át pár bekezdést. Szóval, van egy idilli, wannabe ~amish falu, melynek boldog lakosai boldogan élnek mindenféle kedves, középkori viszonyok között. A település körül végeláthatatlan erdő húzódik, melyben furcsa agancsos szörnyek élnek (azok, akikről nem beszélünk), megakadályozva ezzel a lakókat a távozásban. De persze senki sem akar elmenni. Vagy mégis?! Plot twist! Lucius Hunt (Joaquin Phoenix) fel akarja fedezni az erdőt, és az azon túli ismeretlent, amivel kiváltja a falu vénjeinek és a messzi dél vadjainak haragját.

Luciust megbökik egy bökővel, a falut megtámadják a mutáns rénszarvasok, és mindenki nagyon nagyon megijed vagy mérges lesz. Mindenesetre Lucius szerelme, Iwy Walker (Bryce Dallas Howar) elindul, hogy gyógyszer szerezzen, mert ugye a faluban nincs semmi ilyesmi. És aztán kiderül, hogy (plot twist!) nincsenek szörnyek az erdőben, csak az öregek öltöznek be és riogatják az embereket. Mert annak idején megijesztette őket a nagyvárosokban elhatalmasodó rap zene, fajkeveredő vegyes házasság, a női egyenjogúság intézménye, a világválság és a legújabb japán animék, ezért elhatározták, hogy mivel nagyon gazdagok, alapítanak maguknak egy elzárt kis középkori települést a semmi közepén, eltereltetnek pár légi folyosót, és élnek, mint négyszögletes aranyhalak a gömbakváriumban. Ja, és van egy fogyatékos Adrien Brody is, aki ugye egy híres színész.

„Bad color! Bad, bad color! Bad c-color…!”

Wow. Kérlek Shyamalan, dobj legalább egy csontot a szegény híveidnek. Mert az nem működik, hogy egy órán át a sötétben tartod a nézőt, utána meg előállsz valami teljesen lehetetlen magyarázattal. Nem volt elővezetve, nem volt igazán megindokolva, nem is volt értelme, meg úgy eleve… ilyen alapon akármi állhatott volna a háttérben:
A történet egy virtuális szimulációban játszódott! Poszt-apokaliptikus világ, ahol az idegen lények elpusztították az emberiséget.
Az egészet álmodhatta volna egy… homofób és rasszista elektromos bárány?
Szellemek! Lehettek volna a lakosok akár szellemek is, és a szörnyek a valódi emberek.
Kolónia egy másik bolygón, hmmmm? A végén megérkeznek az űrhajók és a rohamosztagosok?
Milyen lett volna már, ha az erdő végén nincs semmi, csak üres fehér mező, mint egy be nem fejezett játéknál!
Túlvilág? Isten? Vámpír démonok?! Globális vírus, várj nem: zombik! Ítéletnap, sírás és fogcsikorgatás! CGI angyalok esetleg?

-I’m just a pretty little girl from a pretty little village.

Én is tudok ilyeneket. Be lehet dobni bármilyen baromságot, attól még nem lesz jó egy film. De a hülye néző csak bámul kidülledt szemekkel, hogy –OMGWTFLOL! What a twist! Ez a cél? Oké, felőlem mehet a parasztvakítás, látható, hogy M. Night a filléres, olcsó és teljességgel öncélú húzásokban utazik, de akkor mi, fogyasztók meg fenntartjuk a jogot arra, hogy nemtetszésünket minden lehetséges módon kinyilvánítsuk. Ezt elsősorban értelemszerűen a kasszáknál kéne megtenni. Csak ezzel lehet ezt a kóklert rávenni arra, hogy elkezdjen végre rendesen filmeket rendezni. Minden más csak felesleges szócséplés. Ez is.

Amit Shyamalan csinál, az övön aluli. Ha feladnak egy rejtvényt, bevesznek a történetbe valami misztikus elemet, amiről elvárják, hogy meg is fejtsük, akkor legyen megfejthető. Rángassanak le minket az egyszerű szereplő szintjére, ne adjanak feleslegesen támpontokat, rendben. De akkor ne töröljék belénk a lábukat, mikor végül előállnak a nagy csattanóval. És ne csináljanak úgy, mintha végig ott lett volna a megoldás, csak túl hülye voltál, hogy észrevedd. A rendező a film istene. Mindent megtehet, tejhatalmú úr. Egyes istenek jóindulatúak velünk, vezetnek, tanítanak, segítenek minket. „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem“. Shyamalan nem ilyen. Ő az a fajta isten, aki azt akarja, hogy imádd, és leborulj a nagysága, végtelen zsenialitása előtt. Visszaél a hatalmával. Hogyan lehet ezt korrekt módon, jól csinálni? Vegyük például a 2001-es Más világot. Minden ott volt az orrunk előtt, a kamera semmit sem titkolt el, semmitől nem fordította el törékeny figyelmünket. Azt láttuk, azt éreztük, amit a szereplők. És amikor jött a végső csavar, ami meglepő, mert annyira evidens. Think outside the box!

„You’re not allowed to go in there. Please return to your vehicle.”

A Falu esetében viszont nem ez volt a helyzet. A rendező bármit bedobhatott, mert szánt szándékkal nem adott semmilyen információt a nézőnek. Csak jelentéktelen tölteléket, amik mindent alátámaszthatnak. Azt is megtehette volna, hogy nem tesz bele csavart, vagy mellőz mindennemű magyarázatot. AKÁRMIT megtehetett volna. És mindegyik variáció ütött volna, mert a derült égből plot twist formulájának épp ez a lényege. Ez nem a rendező, nem a film, sőt, még csak nem is a zseniálisan nem megírt történetnek az érdeme, hanem az emberi vágynak, hogy valami igazán grandiózus konklúziót lássanak a dolgok mögé, még akkor is, ha valójában nincs a háttérben semmi, csak egy lusta, nárcisztikus szélhámos. És lelkes idealizmus, vagy cinizmus. Nehéz megmondani, melyik.

You went full retard, man. Never go full retard.

A filmnek nincs üzenete. Nincs célja azzal, hogy lenyűgöz, mert az a cél, hogy lenyűgözzön, és itt-ott kicsit rád ijesszen. Ennek lett alárendelve minden. Csak a mesterségesen generált rejtély az, ami szinten tartja a néző figyelmét. Próbáld meg másodszorra is megnézni! Egy jól sikerült csavaros film teljesen új dimenziókat nyit meg előtted a másodszori megtekintéssel. Itt, ha elveszed a rejtélyt, nem marad semmi. Az igazság mindig a kamera látószögén kívül lesz 5-10 centivel. Amit viszont látunk, az egy szerelmi háromszög (igazából szerelmi C, de ebbe most ne menjünk bele…), abból is egészen érdektelen.

Ami a felszínen tartja ezt a filmet, az is csak belemagyarázás. A történet kb. annyira drámai, mint mikor egy család a belvárosból kiköltözik a kertvárosba. Csak itt ez ki van sarkítva olyan irracionális szintre, hogy az már önmagát hitelteleníti el. Érdemes örökös rettegésben és ostobaságban tartani az embereket, elmenekülni a realitások elől, ahelyett, hogy szembenéznénk velük? A vének a saját meggyőződésük miatt (bár jó szándékkal) szabályos lelki terrort gyakoroltak a város többi lakosán, mindezt a tisztaság és a nemes cél okán. Mert hát ki kell lúgozni belőlük azt a piros színt, na! Ez semmivel sem jobb, mint mikor a hibbant szülők napfénnyel akarják etetni az újszülött gyermeküket (maradjunk a kisarkított példáknál). Persze gazdagék nem tudtak egy szigetet megvenni, mert az túl értelmes megoldás lett volna, és akkor nem valósulhatott volna meg a film katartikus(nak szánt) befejezése. Az sem elképzelhető, hogy a befektetett pénz töredékéért valami biztonságos kisvárosba költözzenek. Nem. A film egész díszletvilága úgy van berendezve, hogy megtörténhessen a cselekmény, vagyis elhibázott, hogy legyen sztori… csodás.

„My father was shot by a business partner who then hanged himself in my father’s closet. They had argued over money. I am a professor. I teach American History at the University of Pennsylvania. I have an idea that I would like to talk to you about.”

Elnézném a film minden hibáját, ha akarna is valamit azzal, amit elmond és megmutat. De hiába desztillálod, préseled le, sűríted be, dúsítod fel ízfokozókkal és állományjavítókkal a semmit, az akkor is semmi marad. Elítéljük a vének viselkedését? Nem lehet elítélni, mert annyira távol esik a mi világunk realitásaitól. Az ilyen mértékű exitizmus, társadalomból való kilépés elképzelhetetlen, vagy ha elképzelhető, akkor sem így. Rendben van, ítéljük el a társadalmat, mert sok tekintetben rossz nekünk, elnyom minket, letöri az egyedi akaratunkat, betuszkol a sorba, és bármikor megerőszakolhat vagy megkéselhet egy csapat random suhanc, de ha valakik olyan gazdagok, hogy légi folyosókat terelhetnek el, akkor ne mondja nekem senki, hogy nem képesek a saját életterüket úgy alakítani a társadalmon belül, hogy azzal megvédjék és maximálisan kiszolgálják a saját kényelmüket és biztonságukat.

Rohadtak, megbűvölték a méhét termékenységmágiával!

Ez lenne a megoldás? A teljes elszigetelődés? A tökéletes kiszakadás? Abból a társadalomból mellesleg, ami lehetővé tette az egész vállalkozást, és biztosította az ehhez szükséges összes feltételt. Mert nem hiszem, hogy a “vének” a saját két kezükkel lapátoltak össze a falura valót, de azért rohadjon meg a társadalom! Tényleg annyira át tudom érezni a gazdagok nyafogását arról, hogy mennyire rossz ez a világ! És mi a megoldás? Gyerünk, meneküljünk bele az elnyomásból az elnyomásba! Mert… ezúttal mi nyomunk el, és nem… mások?

Egy társadalomkritika csak akkor lehet működőképes, ha reflektál a valóságra. Problémákat vet fel, és megoldási módozatokat ajánl fel. Mit állít a film? Society is bad, man! És ha rossz a társadalom, akkor alakítsunk ki egy új mikroközösséget. Ezt már az emberek 99.99 százaléka nem tehetné meg, de menjünk tovább. Hátha az az egy század tanul valami fontosat. Szóval, ez sem működik. Hiába a lelki terror, agymosás, totális népnevelés, a fejlődésnek, az emberi kíváncsiságnak, a hormonoknak nem lehet gátat vetni. Erre a kétbites igazságra pedig újra és újra rá akarnak ébreszteni minket, hiába integetünk, hogy köszönjük, megtanultuk a leckét! A Beavatottban ott a kerítés, az Emlékek őre esetében a ködös szakadék. Még a Sziget földalatti klónlaborja is kevés volt ehhez. Ha van mindennek valami tanulsága, az az, hogy az utópiát nem lehet erőszakkal, elnyomással és kényszerrel létrehozni, hanem magától kell kialakulnia, organikusan kell következnie a közösség kollektív igényéből, mindig, minden generációban.

„Heed the warning bell, for they are coming.”

Viszont Shyamalan filmjének állítása (már ha van ilyen) az, hogy csak rossz és rossz közül választhatunk. Értsd, vagy megerőszakolja a gyerekemet egy kábszeres afro-amerikai gengszter, vagy beöltözök erdei rémnek és nem engedem ki az utcára. Nincsenek középutak, tehát vagy elkezdjük kitalálni, hogy milyen esti mesét fogunk olvasni a mulatt unokáinknak, vagy bankhitelt veszünk fel egy erdei viskó vásárlására. Ennek pedig nincs semmi értelme. Egyszerűbb és érdemesebb elfogadni, hogy a falu alapítói nagyon megtévedt, megkeseredett és paranoiás idióták voltak, akik abban látták az egyetlen kiutat a vélt és valós veszélyek világából, hogy egy életre megnyomorították magukat és a szeretteiket attól való félelmükben, hogy majd valaki meg fogja nyomorítani őket és a szeretteiket.

Vigyázzá’ ott van mögötted a nyugdíjas erdei ent!

Szóval, ha csak azt a két variációt hagyják meg nekünk, hogy a világ egy szar és élhetetlen hely, vagy Shyamalan egy barom, akkor hajlamos vagyok az utóbbit elfogadni. Mert elnézést kérek, de pont ne egy csapat milliomos sírjon, hogy milyen rossz az élet, mikor vehetnének egy szigetet, és süttethetnék a hasukat ameddig csak akarják. Panaszkodjanak az éhbérért Nike cipőt varró kínai puttók, kalasnyikovos afrikai gyerekkatonák, a brazil gettók nyomorultjai vagy mondjuk a palesztinok, akiknek vályogporrá bombázzák a városaikat két étkezés között. Ez olyan, mintha Schindler elkezdene nyávogni, hogy ez a piszok Holokauszt mennyire lerontja már a gyára termelését. Végül is elviszik az ingyenmunkásokat, meg minden. Ami határozottan nem szép dolog! Stop it, you!

És ne is próbáljon senki belemagyarázni olyasmit, hogy “tanuljunk meg szembenézni a félelmeinkkel”, meg “álljunk ki magunkért”, vagy a “szerelem mindent legyőz”. Nem. Ha óvodásoknak címzett idealista életigazságokat akarok, akkor kinyitok egy Őrtorony magazint. M. Night bácsinak be kéne fejeznie az indokolatlan és elővezetés nélküli fordulatok alkalmazását. Eleve, komolyabban kéne venni a saját közönségét. Nem dől össze a(z amúgy gyenge lábakon álló) hírneve, ha másfél percnél többet brainstormingol egy-egy projektje előtt. És tudom, hogy darts táblának használom az embert, de mit csináljak, ha ő a rendező, a producer, és még a forgatókönyvet is ő írja? Ki legyen a hibás, ha nem Shyamalan? Mert a színészek tűrhetőek voltak, a kamerázás is rendben volt, a zenét sem állítanám pellengérre, szóval mi marad? Shyamalan. És az a baj, hogy meg se kell erőltetnie magát, a filmjei így is profitot termelnek. Ne higgye bárki, hogy ennek tudatában a művész úr több időt és energiát fog szentelni a munkáinak, mint amennyit feltétlenül szükséges. Sőt, ahogy a tendencia is mutatja, épp ellenkezőleg…

3 / 10

- Kitahito

Megosztás Megosztás

Előző kritika:

Saya no Uta

Következő kritika:

Arbeit macht frei?

Még több Filmkritika