Kommentár / 2016/11/15 / Szerző: Kitahito
Heidibb a Heidik között
Azt hiszem a kép önmagáért beszél. A sztárvilág vörös szőnyegén tipegő egoizmus önmaga paródiájává válik, ahogy megpróbálja túlszárnyalni a túlszárnyalhatatlant. És sikerrel jár. És elbukik.

Járjuk körbe egy kicsit a nárcizmus kérdéskörét! Egészségben, betegségben és vizsgaidőszakban hű társunk, a Wikingpédia most is rendelkezésünkre áll. Íme az idevágó szócikk: „A ~ lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg. A pszichológiában a nárcisztikus személyiség az, aki nagyon szereti (sajnálja) magát… Kívülről nézve úgy látszik, hogy a nárcisztikus személyiségnek nagy az önbizalma, holott gyakrabban éppen az ellenkezője, az alacsony önértékelés az igaz. A nárcisztikus ember számára az embertársakkal való összehasonlítás során születik meg az én értéke, ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie.”
Világos. Akkor vizsgáljuk meg a nárcizmust Heidi Klum mentalitásán keresztül, aki Halloween alkalmából 5 modell barátnőjét beöltöztette Heidi Klumnak, és úgy vonultak a kamerák elé (cikk). Az első gondolat, ami a kedves olvasónak eszébe juthat, hogy ez a Heidi Klum mekkora egy gátlástalan egoista. És valóban, valószínűleg kevesen lépnek át a lustaságon, és haladnak tovább az ízléstelenség azon fokára, ahol nem elég, hogy te magad beöltözöl saját magadnak, de még másokat is ráveszel, hogy az identitásukat ledobva váljanak olyanná, mint te. Vagyis enyhén öregedő, 40-es milfekké. De láthatólag Heidi Klum nem zavartatja magát, fültől fülig érő műanyagmosollyal bámul bele a lencsékbe, arcán a saját nagyszerűségének biztos tudatával. És ez még semmi, ugyanis ha megnézzük a Klum-klónokat, láthatjuk, hogy nem a legszebb almák az almafán, annak ellenére, hogy önmagukban rendben vannak. Idézném még egyszer: „…ezért neki nem elég, ha ő jó, vagy nagyon jó, neki a legjobbnak kell lennie.“. Heidi a saját tökéletességének eszményképében már nem talál kielégülést, ezért kell másokat is Heidi Klummá tennie, hogy ő legyen minden Heidi Klumok ‘legHeidiKlummabbika, a teremtett világok hasonló rendű és rangú egyedei közül a legtökéletesebb. Persze Halloween idején valami ijesztő jelmezt illik magadra ölteni, és bár valószínűleg a művésznőnek nyilvánvalóan nem ez volt a célja, de a kompozíció kifejezetten félelmetesre sikerült.
„I think it’s important to get your surroundings as well as yourself into a positive state – meaning surround yourself with positive people, not the kind who are negative and jealous of everything you do.”
Ő a saját fejében már olyan magas szinten áll, hogy az ilyen átlag halandók számára visszás apróságokat nem veszi észre, és mivel ő maga a létezés, önmagát helyezi az univerzum középpontjába, tehát csak saját magával tud versenyezni. De mivel belőle csak egy van, ezért kénytelen a valóságot meghasítva legyártani magát tökéletlenebb alakban, hogy a saját ideavilágból a földi lét posványos tökéletlenségébe taszajtott tükörképeivel megmérkőzve végül győzelmet arathasson. Ő Jézus, az eljövetel, a saját Antikrisztusa, az Atya, a Szentlélek, és a Szent Szűz egy személyben, aki most megtört, mint fény a prizmán, és inkarnációira bomlott, melyek még így is Ő, és ha azok az inkarnációk is megtörnek egy prizmán, akkor még tökéletlenebb, még világibb Heidiket kapunk, míg a végén, mikor már a tökéletesség kristálygömbjének szilánkjainak a szilánkjait is porrá őröltük egy mozsárban, akkor megkapjuk magunkat, az embert, akit Heidi a saját képmására teremtett, önnön oldalbordájából, önmagának, az Ő dicsőségére. Senki sem érte még el az egoizmus ezen fokát, és ha valamiben, hát ebben Heidi Klum tényleg verhetetlen…
- Kitahito