Nos. Magic Mike XXL. Kevés filmmel találkoztam, amit annyira nehéz lenne filmként értékelni, mint ezt a darabot. Mert annyira távol helyezte magát olyan apróságoktól, mint a logika, dramaturgia, vagy karakterábrázolás, hogy igazából csak egy hosszú chippendale showt kaptunk, viszonylag kevés vetkőzéssel és tánccal, de rengeteg unalmas átvezetővel, melyek elvileg arra voltak hivatottak, hogy árnyalják a karakterek jellemét, de mivel ilyennel nem rendelkeztek, igazából csak elálmosítottak.

A sztoriról röviden (másként nem is lehet, mert kb. nincs): Magic Mikeot egy nap felhívja Tarzan, hogy az egyik régi valakijük elhunyt, hősünk meg otthagyja gyéren működő bútorbizniszét, kocsiba száll, és irány a virrasztás. Here comes the drama, right? Wrong! Hiszen ravatalozó helyett medencés bulit talál, a síró hozzátartozókat pedig félpucér, bekábszerezett fiatalok helyettesítik. Rövidesen kiderül, hogy a temetés egy kamu volt, és azért hívták ide Mikeot, hogy összerántsák a régi bandát, és elmenjenek még egy nagy vetkőzős-táncolós haknira. Több megszakítással, ahol vagy tépnek, vagy táncolnak, vagy csak évődnek, végül megérkeznek a helyszínre, ahol újrakovácsolják a barátságukat, zajos sikert aratnak, és The End.

Hőseink, akiknek több végtagjuk van, mint agysejtjük.

Azon túl, hogy a film nem szól semmiről, még szereplők sincsenek benne, csak egy rakás debilis idióta: itt van ugye Magic Mike, akinek a karaktere kimerül annyiban, hogy olyan ‘jófejesen laza. De igazából se nem jófej, se nem laza, inkább mindkettőből egy kicsi. Aztán ott a nagydarab Tarzan, aki… hallgatag. Az egyikük valami 3-as szintű gyógyító. Meg egy fagyasztott joghurt-készítő… oh, és van egy kövér fazon is. De ennyi. A film végére sem tudtam megkülönböztetni őket egymástól. Persze a dagadt kilógott, de őt egy autóbaleset miatt elég hamar kiírták az eseményekből, szóval maradt Tarzan, de ő is csak az arcszőrzete és a hosszú haja miatt.

A többiek csupán műanyag Action Man-figurává kigyúrt, babaarcú pasasok voltak, és négyen együtt nem tudtak összedobni annyi személyiségjegyet, hogy abból ki lehessen tenni egy normális emberi lényt. Ha létezik picsás film, akkor a Magic Mike XXL az volt, csak épp plázacicák és gazdag tyúkok helyett üresfejű görög diszkoszvetők szerepeltek benne. Rohadtul unalmasak voltak, mert még a beszédmodorukban sem tértek el egymástól. Mindannyian ugyanazt a buher, Jearsey Shoreos white ‘nigga akcentust nyomatták. Annyira műanyag volt az egész, hogy egy, azaz 1 mondatot nem tudok visszaidézni, ami érdemi közlést hordozott volna. Olyan nagy elvárásokat meg sem említek, mint hogy valamelyikük szájából emlékezetes szavak hangozzanak el, mert ezek a táncoló hímringyók ilyesmire soha sem lennének képesek, mint ahogy például az arcmimikára sem. Persze a férfiember igyekszik az ilyen tesztoszterontúltengéses trogloditákat mihamarabb elfelejteni, így végül is áldásos volt, hogy nem nyújtottak maradandó élményt.

„I’ve got a little treat for y’all tonight. It’s the man I knew as White Chocolate. Some might know him as Magic Mike. We gonna see if he still got some magic in that Mike.”

Elvileg ez egy zenés-táncos vígjáték kellett volna, hogy legyen, de ebből alig valósult meg valami. Zenék voltak épp, de ha valakinek nem jönnek be az ilyen fenékrázós partydallamok, meg a “dugj meg, mint egy vadállat”-kaliberű dalszövegek (fájdalom, de nekem nem…), akkor szomorú perceknek néz elébe. Perceknek, ugyanis arra számítottam, hogy egy ilyen típusú filmben legalább jól megkoreografált, látványos táncjelenetek lesznek, de nem! Ha jól számolom, összesen 5 alkalommal riszálnak a hőseink (vagy valaki a közelükben), de azok is csak arra kellenek, hogy rövid és obszcén jeleneteket eredményezzenek.

Itt bizony precíz vasipari munkálatok folynak!

Komolyan, azt hinné az ember, hogy egy női közönséget megcélzó mozi majd diszkréten adja elő chippendale-akciót, rámegy a női lelket simogató érzelmesebb dallamokra, és a romantikusabb tartalmi töltetet sejtető mozdulatokra, de úgy néz ki a szebbik nem ugyanolyan primitív szórakozásra vágyik ilyen téren, mint a férfiak. A táncok minden elemükben arról szóltak, hogy az épp aktuális izomhegy szájbadugást, seggbedugást, 69-et, vagy ejakulációt imitált, a variálás csak annyi volt, hogy ezt időnként kézen állva, hason fekve, vagy a földön vergődve tették. Lehet, hogy velem van a baj, és nem vettem le a tudatos túlzást, mely a dolog paródia-élét adta volna, de ha erre semmilyen utalás sincs, akkor tényleg azt kell hinnem, hogy ezt így holt komolyan gondolták. Nem vagyok a prüdéria bajnoka, de ha valami annyira primitív, mint a szarós-fingós poénok, akkor felőlem teljesen mindegy, hogy komolyan gondolják-e vagy sem.

Volt egy-két rész, ahol működött a formula. A film elején, mikor Mike a köszörűgépes munka közben meghallja a kedvenc számát a rádióban, és random péniszköszörülős imitálásba kezd annak ütemére, majd úgy ad hoc lenyom egy táncot, ahol felborogatja a dolgokat és lyukakat fúr a munkaasztalba. Vagy mikor a tűzoltó-pasas bemegy a benzinkút boltjába, hogy az ott mobilozó csúnyácska eladónőt mosolyra fakassza a chipsdobálós/ásványvíz-ejakulálós táncával.

„Hey, hey, hey, hold that up. Look, it’s not bro time, it’s show time. Are you guys ready?”

Ez alatt a két jelenet alatt konkrétan a székem karfáját markolva kapaszkodtam, hogy el ne boruljak a röhögőgörcstől, annyira abszurd és komikus volt az egész helyzet. Nem tudom, hogy ez volt-e a kívánt hatás, mindenesetre én jól szórakoztam rajta. Kőbaltával faragott szórakozás, de legalább nem kellett szégyenkeznem, hogy ugyanabba a fajba tartozok, mint a vásznon szereplő véglények. De a két fő helyszínen, nevezetesen a római kéjbarlangban és a rendezvényen történő csápolások kiábrándítóak.

Akkor most ki szexuál meg kit?

Pedig az utóbbi jelentette volna a film tetőpontját, erre kapunk egy kigyúrt, gyökér Michelangelo karikatúrát, aki csillámporral alkot buzis képeket, egy fogyatékost, aki szakadt fagyiskocsijából kínálgatja a lányokat a “kapd be a nyalókám”-kezdetű szám alatt mindenféle édességekkel, egy éneklő hülyét, és Mikeot meg a haverját, akik egy házfal méretű viktoriánus tükörkeret két oldalán igyekeznek egyszerre pettingelni a partnerükkel, természetesen kevés sikerrel. Persze ez senkit nem érdekel, mert a filmben hőseinken és 1-2 random chippendale-fiúkán kívül csak nők szerepelnek, de azok ezrével, és mindnek áll a mellbimbója és csatakos a bugyija tangás barátaink látványától, így sem ők, sem a nézők (akik nyilván hasonló lelkiállapotban lévő női véglények) nem fognak kritikai hangot megütni a filmmel és annak eseményeivel kapcsolatban.

Pedig ez a film erőltetett, pozőr, tartalmatlan és unalmas. A majdnem két órás játékidőből kb. 20-25 percet tesz ki a tánc, és akkor nagyon jóindulatú voltam. És amikor a Channing Tatumék nem civilizációellenes kamu-kopulációt végeznek, akkor igyekeznek színészkedni, poénkodni, meg valami elcseszett karakterdrámát előadni, ami messze meghaladja nemcsak a képességeiket, de magának a forgatókönyvnek a drámai muníciókészletét is. A töltelékjelenetek annyira humortalanok, arcpirítóan égőek és mesterkéltek, hogy azt nehéz elképzelni addig, amíg az ember nem látta őket. Megpróbálják ezeket a kétdimenziós kartonpapír-macsókat teljes értékű, előélettel, vágyakkal, tragédiákkal feldúsított emberekként eladni, és ez egyszerűen nem működik.

„Are you serious right now? What am I supposed to do? I should chuck your big ass right off this f***ing truck.”

Amikor táncolnak, akkor a néző a táncra figyel, ami vagy tetszik neki, vagy nem, de ha elkezdenek drámázni, férfias könnyeket ejtenek, meg gejl összeborulásokat tartanak, akkor elkezdek filózni, hogy mi a jó francot látok éppen. A Magic Mike XXL nem egy dráma, és nem arra hivatott, hogy bemutassa a seggrázós hímringyók nyilván nagyon érdekes és kiterjedt világát. Senki nem kérte tőle ezt. Szerintem senki nem is kíváncsi erre. A film mégis megpróbálkozik ezzel, és olyan bődületesen leég, hogy azt kínos volt nézni. Miért nem lehet csak táncolni? Nem olyan nehéz az! Arra kellett volna a figyelmet fordítani, ha már egy táncos-zenés szart nézünk, akkor történjen már meg a csoda, vagy legalább történjen valami, ami nem fullad le egy perc után.

Tantrikus Tom kimeditálja magából a tündérport!

Nem kell a vacak, életbölcsességekre rámeditálós szörfös-filozófia és végképp nem vagyok kíváncsi pár felszteroidozott rúdtáncos buzeráns életvezetési problémáira. Ennél még az a végtelenül sekélyes, férfit és nőt egyaránt lealacsonyító, állati vonaglás is jobb, mit a hőseink a színpadon lenyomnak. Ez nem egy sportfilm, nem egy Rocky, Dühöngő Bika, Harcos, vagy Pankrátor, ahol el lehet sütni a csillogó felszín alatt meghúzódó mély drámaiságot és ürességet. Ha a Magic Mike XXL ilyesmivel akart próbálkozni, akkor azt be is kellett volna vállalni, nem csak elhabizni az egészet, és megrekedni valahol a Másnaposok és a Boogy Nights közötti halálzónában.

Van egy 10 perces rész, amely valamennyire képes igazolni ezt az egész ‘drámázós melléfogást. Hőseink megszállnak egy tisztes déli gyapotszedő kúriában, ahol összeakadnak Mike kiszemeltjének anyjával, és pár random középkorú nővel. Nem térek ki arra sótlan, üres és hátborzongatóan kínos szerelmi szálra, ami Mike és aközött a kb. 16 éves hipster hippi csaj között lezajlott a film alatt. Hőseink elborozgatnak a milf mamákkal, beszélgetnek, szikrázik a levegő, pezseg az erotika. Reggel távoznak, és csak szép emlékeket hagynak maguk mögött. És működött.

„I mean, if this really is our last ride, what if we make up some new routines?”

Teljesen kilógott a filmből, felesleges és indokolatlan volt, de mégis hitelesebbnek hatott, mint bármi más, amiről a történet valóban szólt. Már csak az alaphelyzet miatt is. Sokkal jobban érdekelt volna ez az egész “öt seggrázós izomagy beállít a mamákhoz az éjszaka közepén”-dolog, mint az utána következő nagy tetőpont a versennyel és a kiábrándító produkciókkal. Jöhetett volna egy pszichopata, aki sorban elkezdi kibelezni a chippendale srácokat, meg a rémült anyukákat. Tessék, itt egy horrorfilm, amit még nem láttunk! Azt a hét bármelyik napján szívesebben megnéztem volna, mint ezt! De ha egész este csak piáltak volna, és feltártuk volna a karakterek hátterét, és a két világ közötti átjárhatatlanságot, valamint azt, ahogy a nőiségük alkonyán lévő anyukák belekapaszkodnak a vélhetően utolsó nagy kalandba, összevegyítve a saját kiélt, kissé megkeseredett és illúzióktól megfosztott romantikájukat a másik fél érzelmi tartalmatlanságával… már az is egy érdekesebb filmet eredményezett volna!

…amúgy az a néger honnan a viharból került elő?

Végeredményben nagyon vegyes érzelmekkel álltam fel a Magic Mike XXL elől. Nem volt vicces, nem volt érdekes, elvett 2 órát az életemből, és nem adott semmit, csak néhány szinte vállalhatatlan, koreográfia nélküli alibi-táncos jelenetet. A fent felsorolt igen kevés pozitívum megmenti a lebőgéstől, de mindent összevetve így is nagyon gyenge lett. Azon túl, hogy a barbár, bunkó primitivizmusnak állít emléket, még megpróbálja úgy eladni magát meg ezeket a baltával faragott jellemű, fogyatékos hímringyókat, mintha valami értéket közvetítenének. “Mosolyt csalunk a nők arcára…” – lehet, hogy így van, de épp nem tudtam kivenni, mert Mike és a haverjai kitakarták a szebbik nem képviselőinek arcát a kopuláló mozgást végző csípőjükkel.

A film tökéletes előjáték lehet egy tüzes éjszakához, mert ha ezt belövöd valamelyik nőismerősödnek, az garantáltan rá fog mászni az első férfira, vagy henger alakú tárgyra, amit a közelében talál. De ha tényleg csak ennyi kell, a női agy mennyekig magasztalt kapcsolójának felkattintásához, akkor nagyon szomorú és álszent világban élünk. Voltak részek, ahol szórakoztatott és lekötött, de nem azokon a pontokon, ahol a készítők tervezték. És őszintén szólva még meg is tudnám neki bocsátani a sekélyességét, ha legalább az a minimális tartalom, amit beígér, rendben lett volna. Viszont sem a zenék, sem a táncok nem voltak képesek elfeledtetni velem a tényt, hogy egy olcsó (15 millió dollárból forgatott) csajos softpornót látok, és így megmaradok a lesújtó értékelésnél, és messze el fogom kerülni az első részt.

3 / 10

- Kitahito

Megosztás