Dalszövegkritika / 2015/05/30 / Szerző: Kitahito
Kárpátia: Hallom az idők szavát
A civilizációnk elleni támadásnak számos frontja van. Folyamatos defenzívában vagyunk, és a helyzetet tovább súlyosbítja a tény, hogy minden vonalat tartani kell, mert ha egy is elesik, akkor a hátország meggyengülésével a többi is bukásra lesz ítélve. Most egy újabb, szinte teljesen elhagyatott végvárba küldünk csapatokat. Hogy kik állnak a falak alatt? Ironikus módon ezúttal épp azok, akik a falakra hazudják magukat.
Nos, itt az ideje kicsit szélesíteni a repertoáron. Mindig is zavart a dalszövegek általános silánysága (nemcsak hazai, hanem világviszonylatban), és számomra, aki a rímelés kedvelője és művelője vagyok, igencsak fájó, hogy ezek a nagy tömegeket elérő művek túlnyomó többségében nem állják ki a verselemzés próbáját, nem képviselnek gyakorlatilag semmiféle irodalmi értéket, és még a mondanivaló terén is bőven hagynak kívánnivalót maguk után. Sajnálatos továbbá, hogy elszigetelt, és többnyire rövid életű próbálkozások kivételével nincsen, aki mérőszalagot tartana melléjük, számon kérve rajtuk hitványságukat, és bírálná őket mindazért a pusztításért, amit a kultúra és a közízlés területén véghezvisznek. A mai kritikám tehát egy hiánypótló sorozat kezdete, melyben a fekália hömpölygő tengeréből kiválasztok egy-egy különösen kriminális darabot, hogy szemrevételezzem és elmarasztaljam őket. Jelen esetben maga a zene teljesen mellékes, engem kizárólag a dalszövegek érdekelnek. Az előző kommentár apropójából a mai debütáló kritika a Kárpátia zenekar egyik híresebb produktumát, a Hallom az idők szavát c. számot fogom elemezni, mely a 2008-as Idők szava albumon látott napvilágot. Ekkor a zenekar már 5 éve ontotta magából a nemzeti rockot, tehát nem mondhatjuk, hogy Petrás János valami tapasztalatlan, süldő kis dalszövegíró lenne, akinek a rutin hiánya miatt csúszott meg a töltőtolla a papíron. Ennek szellemében olvassuk hát a következő sorokat!
Kárpátia: Hallom az idők szavát.
Oly század szülötte vagyok
Mely embert és hazát megtiport
Gyökértelenné tett mindent, mi igaz
Hol virág nyílt – most tövis és gaz
S ki egykoron magasra tört, azt most hant fedi
Két lábnyi föld
Megannyi pöröly csapása a magyar megpróbáltatása
De állja ! Állja ez a sírba küldött nemzet
S tudja: vihart arat az, ki szelet vet !
Csendben fenik hozzá a kaszát
Lesz itt még jobb világ
Én hallom az idők szavát !
Hallom az idők szavát
Elindul, ami megállt
A jóslat beteljesül
Minden újra egyesül
óóóó óó óóóó
Keletről nyugatra tart
Kezében lángoló kard
Igazság nyergében ül
Felette angyal repül
óóóó óó óóóó
Ahol a múlt véget ért
A föld és az ég összeér
Száz apró fogaskerék
Egymásba mar, úgy, mint rég
óóóó óó óóó
Hallom az idők szavát
Elindul, ami megállt
A jóslat beteljesül
Minden újra egyesül
óóóó óó óóóó
Nem kell hozzá irodalomtanárnak lenni, hogy lássuk a dalszöveg tagoltságát. Olyan, mintha az első, vaskos versszakot, melyet áhítattal elszavalnak a szám valódi kezdete előtt, valami viszonylag kompetens személy hozta össze. Lehet, hogy Petrás valami ihletett pillanatában vetette papírra, mindenesetre annyira élesen elkülönbözik a további semmitérő hulladéktól, hogy az rendkívül sokkoló. Tetszetős soráthajlások, korrekt, gáncsos rímek, és összeszedett, tartalmilag koherens mondanivaló jellemzi. Van benne erő, és van benne lendület. Bár már itt is észrevehető, hogy a szerző frázisok egymásra halmozásával akar élt adni az írásának, és persze ott a látens uszítás és a kesergős nosztalgia is, tehát a külcsínhez nem igazán párosul belbecs, de még úgy-ahogy működik. Hiszen nem kell feltétlenül társadalompolitikai vagy szociáldarvinista magasságokba emelkedni ahhoz, hogy valami igaz és autentikus legyen. Elbántak velünk, de ismét feltörünk – ha össze akarnám foglalni. Önmagában egy dalhoz nem elég, semmi gond, odacsapjuk valamelyik mögé, jó lesz az! A legnagyobb baj vele, hogy túl fragmentálttá teszi a szöveget, és még kontrasztosabban megmutatja, hogy a második rész mennyire ótvar szemét.
Kis öngyőzködéssel el tudnám hinni, hogy ez az első rész legalábbis Wass Albert vagy Reményik Sándor tollából került ki. Jókai vagy Ady is firkanthatott ilyesmiket valamelyik rosszabb napján két gyomorgörcs között. Hatalmas tiszteletlenség lenne, ha a Kárpátia plagizálna vagy “hozzáköltene” valamelyikük művéhez, és nem is hinném, hogy meg mernék tenni, így én a jobbik (na de nem a JOBBIK) megoldást választom, szóval készségesen elhiszem, hogy Petrás János maga dobta, és nem lopta össze e tagadhatatlanul “ütős” bevezető részt.
Aztán jön a folytatás, és minden, amit a korábbiakban sikerült felépíteni, rövid úton tönkre is megy. Mintha csak Petrás a maga gyér eszközkészletével érzékeltetni akarná, hogy a magyarság régi aranykorából hogyan hullottunk ki a mostani elanyátlanodott állapotunkba. Kiűzetés ez a középszerűség paradicsomából a totális tehetségtelenség szikes pusztaságába. Gyakorlatilag semmi sem emlékeztet az első versszak színvonalára. Más a verselés, más a rímelés és a rímek minősége, más a szóhasználat, más az intellektuális érettség, és a francba, még ránézésre is különböznek. A második versszaktól minden egyes sor elbaltázott.
„Hallom az idők szavát, elindult ami megállt.”: Miért kellett megismételni, hogy „Hallom az idők szavát“? Ja, mert szavát rímel arra, hogy megállt. De mi állt meg? Az idő? A társadalmi fejlődés? A hatalmi ágak különválasztása? Az érdemi politikai párbeszéd? Nem, MINDEN megállt, és most MINDEN elindul! Ide a hallgató nyugodtam belevetítheti az épp aktuálisan szeme előtt lebegő problémát. Mintha hagytak volna egy kipontozott részt, amit koncert előtt ki kéne töltenie a Kárpátia tagjainak, de persze erre nem vették a fáradtságot, csak feldobták a levegőbe, aztán kezdj vele, amit akarsz! Eddig csak úgy ácsorogtunk ugye, toporogtunk egy helyben, mint akinek vizelnie kell, de nem tud vagy nem mer elindulni, kicsit talán be is csurgott már… DE MOST! Na most majd elindulunk. Várj, még mindig csak toporgunk, lengetjük a zászlókat és pogózunk a színpad előtt! NA DE MOST! Nem, még mindig nem. Na majd a következő koncerten, akkor majd bevonulunk Romániába! Akkor majd aztán, hú akkor aztán majd nagyon meg lesznek basz… és mondanom sem kell, Erdély még így 7 évvel a szám kijövetele után sem lett visszacsatolva az anyaországhoz. DE MAJD MOST! Várj, még be kell kötnöm a cipőfűzőmet…
„A jóslat beteljesül. Minden újra egyesül.”: …milyen jóslat? Az első versszakban leírt „Lesz itt még jobb világ” lenne a jóslat? Az nem jóslat, csak egy kijelentés. Nostradamus? Még több ködösítés? Lehet, hogy ez inkább jóság. Beteljesül a jóság. Minden olyan lesz, mint régen. Nem tudjuk pontosan, hogy az milyen is, de mivel régen minden jobb vót’, így természetesen elfogadjuk. Ez sem lenne egy nívóromlás, mert bár bunkó köznapi a megfogalmazása, de legalább nem egy üres frázis, vagy pontozott vonal, kitöltetlen csekk, amit csak be kell váltani. Azért milyen jó, hogy ezek a dolgok is csak így maguktól megtörténnek, nem? Létrejön az ezerévente egyszer esedékes csillag-együttállás, lecsap a mennyből a lézersugár, és összehegeszti nekünk a szétszakított országot. Kicsit egyenetlen lesz a határoknál, de majd kimegyünk kapákkal, és összedolgozzuk. Igazából nekünk nem is nagyon kell semmit tennünk az ügyért, lezajlik tőlünk függetlenül (mert már nagyon megérdemeljük, ugye), és nekünk csak élveznünk kell az áldásos hatásait. A „Minden újra egyesül.“- résszel se tudok mit kezdeni. Mert nem azt mondja, hogy az elcsatolt országrészek egyesülnek… velünk, ahogyan az előbb vizionáltam, hanem minden. Egyesül az asztal és a kispolski, a lekváros bukta és Jean Claude Van Damme, Palesztina és Izrael, a 8 éves ministránsfiú és a püspök… MINDEN egyesül. A Kárpátia visszaénekel minket az Ősrobbanás előtti pillanatba, ahol az egész világmindenség egyetlen hatalmas Magyar protektorátus volt. Ez az abszolút revizionista felfogás! Minden a helyére kerül, amire csak vágytál. Eljön az univerzális jóság, a tánc, a zárcsökkentés és a parkosítás ideje. Megint csak nagyon hangzatos közhelycsattogtatás, és ide ismételten be lehet ollózni a neked tetsző dolgot. Aztán jön egy sor óÓóÓÓÓóó-zás, mert ha már nem tudunk rendes dalszöveget írni, legalább adjunk ki gyanús hangokat, mintha épp seprűnyelet próbálnának feldugni a valagunkba, ezzel is sűrítve a kegyes, balladai homályon.
„Keletről nyugatra tart, kezében lángoló kard.”: Itt a harmadik versszak, beindulnak a dolgok. Kilovagolunk köcsögök! Készítsétek ‘teszkós téliszalámit, mert most nagyon odaverünk! Bár azt megint nem tudjuk, hogy kiről vagy miről van szó, tarthat keletről nyugatra a “szittya förgeteg”, Isten serege, Attila, Koppány, a Húsvéti Nyuszi, de akár egy olyan elvont eszme is, mint a Szabadság vagy az Igazság (szigorúan nagy kezdőbetűvel). Hogy miért pont keletről nyugatra, azt nem tudom. Hiszen nyugatra, az Osztrákok felé csak az Őrvidék van, amit esetleg vissza lehetne foglalni, de talán itt már nem is szaroztak ilyen részletkérdéseken, és úgy voltak vele, hogy egész Európát magunkhoz csatoljuk a francba. Beindult a betonkeverő, itt már nem lehet elaprózni a dolgot, mindent vissza, még azt is, ami soha nem volt a miénk, nem is akarjuk, vagy el sem vesztettük, teljesen mindegy. Ahol a lovunk orra véget ér, ott van az új országhatár, ‘oszt mindenki bekaphatja! Jön a magyar. Vigyázz, kard van nála! Watch out, we got a badass over here! Fussatok ti nyápic szemetek a puhány kis tankjaitokkal meg gépfegyvereitekkel, jönnek a hunok a lángoló kardokkal, és jól szétcsapják a védelmi vonalaitokat! Valószínűleg ellenségeink nem is tanúsítanának semmi ellenállást, mert aki képes több száz kilométert végiglovagolni egy karddal, ami folyamatosan lángol, azzal nem lehet szarozni! Kikelnek a sámánok sírjaikból, hogy ősi mágiákkal vértezzék fel a hadba vonulókat. Itt már tényleg mindent be kell vetni. Hiába vannak józan ésszel felfogható fegyvereid, a lángoló hülyeségre senki sincs felkészülve. Ha a magyar a saját tüzes téveszméivel a kezében átlovagol a határon, azzal most komolyan, mit tudsz kezdeni?
„Igazság nyergében ül.”: Folytatódik a misztikus elemek válogatás nélküli egymásra halmozása. Mert nem elég nekünk a lángoló kard, ami már önmagában megnyer nekünk minden csatát, és amúgy meg roppant menő… nem, nekünk még kell az igazság nyerge is. Egy szent háború Igazság nélkül nem több, mint népirtás, de az nem hangzik jól, és csak kevesen akarnának önszántukból ‘népirtani menni, ezért kell az igazság nyerge, ami egyrészt biztosítja nekünk a győzelmet, másrészt igazolja minden tettünknek a jogosságát. Ja, és még autentikusan tradicionális is. A magyar nem bújik el egy tankba (mert nincs), és nem ül be egy vadászgép kormánya mögé (mert nincs), nem lövöldöz rakétát (mert nincs), nem gyerekeskedik hadihajóval (mert ahhoz még tengerünk sincs), mi az ezeréves hagyományaink hátára vetünk nyerget. Már csak a Frigyláda kéne, és garantáltan leigáznánk a világot! A baj csak az, hogy ehhez a nagy világhódításhoz már két legendás tárgyra is szükségünk van, melyeket soha a büdös életben nem fogunk magunkénak tudni, de legalább hivatkozhatunk majd arra, hogy hé, igazából mi már rég leigáztunk volna mindenkit, de azt a rohadt tüzes kardot meg a nyerget valahogy pont nem sikerül megtalálni, és hát mit lehet így tenni, maradunk a seggünkön, vagy ugye kimegyünk egy Kárpátia koncertre, mert ott azért mégiscsak nagyobb valószínűséggel lesz nyereg meg kard, mint mondjuk a fürdőszobában vagy az Aldiban.
„Felette angyal repül.”: Ja bocs, itt a Frigyládánk. Az angyal. Megtanultuk a történelemből, hogy az a nép, amelyik elhitte magáról, hogy Isten segedelmével vonul a harcba, MINDIG győz. Kivéve persze, amikor nem, de arról nem beszélünk, meg lehet, hogy az angyal kicsit odébb repült, és az volt a baj. Ha az angyal a mi oldalunkon áll, akkor nincs mitől félnünk. Sőt, akkor fel sem merülhet bennünk, hogy amit teszünk, az helyes vagy szükségszerű-e! Ha az angyal mondja, akkor biztos úgy van. És ha nyugatra repül, akkor fogjuk a lángoló kardot és követjük, mert mi ilyen kis derék bárányai vagyunk az Úr nyájának, tessék nekünk adni a Felvidéket! Hiszen Isten nyilván egy gépezet, amibe ha egyik oldalról beletöltesz imát, helyes életvezetést és némi borderline paganista hókuszpókuszt, akkor cserébe jó szerencsét, gazdagságot, bő termést, gyermekáldást, és néhány ezer négyzetkilométernyi földterületet kapsz jutalmul. Ez a nemzeti pitizés jól látszik legszentebb dalunkban, a Himnuszban is. “Egy csomót szívtunk hitelbe, és hittünk benned…kérjük a jutalmunkat MOST!” Velünk az angyal! És ez gyakorlatilag feleslegessé teszi az igazság nyergét, mert ez a legnagyobb igazoló tényező, ami csak létezhet. Persze vannak bukott angyalok, mint mondjuk Lucifer, de ő biztos nem repülne felettünk, szóval hagyjuk is. És megint ÓóóÓóóóÓÓó-zunk egy sort, így mindenkinek van ideje elmélázni ezeken a vázlatosan felfestett képeken. A tömegmészárlással, halállal, néhány évnyi szenvedéssel a lövészárkokban és azt a pár megnyomorított nemzedékkel most ne foglalkozzunk, mert most minden olyan JÓóóÓóóóÓÓó. Még szerencse, hogy a Gyűrűk Ura egyes jelenetei stabil kapaszkodót nyújtanak a közönség kissé korlátolt fantáziájú tagjai számára…
„Ahol a múlt véget ér, a föld és ég összeér.”: Hol ér véget a múlt? Most. És most. És most. És MOST! Mert a múlt minden pillanattal véget ér. Vagy arra utalnak ezzel, hogy mi magyarok egy folyamatos nemzeti nosztalgiázásban élünk? Aligha, mert ha így lenne, azzal pont annak az áramlatnak vágnának alá, és bírálnák, ami őket a felszínen tartja. Ennyi kritikai érzéket nyilván nem várhatunk el a Kárpátiától. Ha rajtuk múlik a dolog, a múlt soha nem ér majd véget, hisz amíg a XX. század sérelmein kesergünk, addig a nemzeti rock iparágának nosztalgiával, búbánattal és gyűlölettel kufárkodó fekete mágusainak mindig tele lesz a zsebe. Valószínűleg itt már ők sem tudták igazán, hogy mivel lehetne folytatni, mert az előző versszakban épp nagyban nyugatra tartottunk az igazság nyergével meg az angyallal, erre meg hirtelen elkezdünk filozofálni. Kicsit későn, hiszen most géppuskáznak le minket az osztrákok a Hegyeshalmi határátkelőnél, de mindegy, reméljük azért a hallucináció-angyal és az a kopott bőrdarab a fenekünk alatt segít valamit. „föld és ég összeér.” – gyönyörűen sablonos szókép. Jelentheti egy kor lezárását, egy új éra beköszöntét, Isten országának eljövetelét, vagy azt, hogy a nyeregből lefordult lovasok a haláluk előtt még látják, ahogy a saját vérüktől lucskos föld és az ég egy horizontot alkot. De az is lehet, hogy csak jól hangzik, viszont semmit sem jelent. A Kárpátia esetében ez nem túl meglepő, mindig legalább 75%-os valószínűséggel fennáll ez az alternatíva. Mindenesetre ez lenne az áhított csillag-együttállás, amikor majd:
„Száz apró fogaskerék egymásba mar, úgy, mint rég.”: Bezzeg a nagyapáink idejében, akkor még tudták az emberek, hogyan lehet egy jól olajozott gépezetté összeállni, amit a felelősségteljes vezetők nekikormányozhatnak valamelyik nagyhatalomnak, hogy aztán az egészet fogaskerékporrá lőjék. Megvallom, én is meleg nosztalgiával gondolok ezekre az időkre. Hisz mi lehet annál szebb, mint éveken át a sárban rohadva küzdeni azért, hogy pár méterrel odébb toljátok a frontvonalat, hogy aztán egy időközben becsatlakozó fél felülről húspéppé bombázzon titeket. Azok voltak a jó idők, amikor a fiú férfivá érett, a férfi pedig lerokkant, és alkoholista lett, már ha hazajutott egyáltalán a hadifogságból. Hejje, hajje, ihájom, hujjuja, azok voltak a szép napok! Értem én, hogy a nemzeti összefogásra utalnak, de mikor volt Magyarország egységes? A szovjet elnyomás alatt, mikor minden fogaskerék egyenlő volt, néhány pedig besúgó? Trianon előtt, az ötven magyar, húsz román, tíz szerb, tíz szlovák, tíz sváb fogaskerék idejében? Vagy amikor még a Habsburgoktól kaptuk a fogaskerekeket? Korábban, mikor a török óraművesek fogaskerekei egészen Budavárig felszántották az országot? Esetleg mikor jöttek a tatárok, és megölték és/vagy megerőszakolták a fogaskerekeinket? Netalántán a kalandozó fogaskerekek alatt? Kicsit korábban, fogaskerekeink Kárpát medencébe való belovaglása idején? Vagy akkor, mikor még az Alfa-Centauri hatalmas óraművének a részei voltunk? Mutassatok nekem egy olyan időpontot, melynél a magyarság egységes, teljességgel konszenzusban lévő erő volt! Mondjuk lehet, hogy van itt egy apróbb csúsztatás, és a Kárpátia nem akar nagyot álmodni: csak száz egyetértő magyart akar a tízmillióból. Ennyit talán össze lehetett kaparni valamikor. Igen, ez egy jó cél! Legyünk mi a száz, azonos véleményen lévő magyar országa! Megint jön az Ó-bégatás, majd megismétlik a második versszakot, mert miért ne, nyilván senkinek nem fáj, ha jobb híján ugyan azt éneklik el, ezen a ponton a közönség az elfogyasztott sör és pálinkamennyiségtől úgyis egy olyan pokémon szintjére fejlődik vissza, mely a vesszen Trianon artikulálatlan üvöltésén kívül nem képes másra. És miután megtörtént a korábbiak nyomatékosítása, véget ér a szám…
Talán sikerült ezzel a rövidke elemzéssel rávilágítani, hogy mennyire érdektelen, kiforratlan és legfőképp tartalmatlan ez a dal, mely akár lehetne ezeknek a nívótlanságoknak a zászlóshajója is. A szövege silány, és zeneileg is teljesen átlagos futószalagmunka. Szó sincs róla, hogy minden Kárpátia szám ilyen, de a legtöbb tényleg annak az igénye nélkül készült, hogy egy nagyon alantas életérzésen kívül bármi mást közvetítsen. Lehet, hogy arra nincs is kereslet. Nem kell a történelmi kommentár, csak az önmagát mobilizáló, majd kioltó lelkesedés, és a Trianon-traumában való méltatlan hempergés, és az azzal való kacérkodás, hogy majd átmegyünk a szomszédba, és jól legyilkolunk mindenkit… természetesen csak a legszentebb eszmék nevében.
Alapvetően nem zavarna túlságosan ez a fajta hepciáskodás és szenvelgés, de a történelem megtaníthatott volna rá minket, hogy nem kifizetődő ennyire felhergelni az embereket, mert a gyűlölettel, kirekesztéssel és nemzeti felsőbbrendűséggel való kokettálás rendre tömegsítokhoz és meszesgödrökhöz vezet, és csak a jobbik esetben fekszünk mi benne. Próbáljunk meg elgondolkodni azon, hogy mi mögé állunk be teljes vállszélességgel, mert tudjuk, hajlamosak vagyunk a rossz lóra tenni. Úgy kéne élni, hogy az utánunk jövőknek ne kelljen miattunk is keseregni. Végezetül íme pár komment a Hallom az idők szavát című Kárpátia szám Youtube videói alól, mindenki örömére és okulására:
„ENNEK A 7 CIGÁNYNAK NEM TETSZIK, NE IS ERTEM MIERT NEZ AKKOR IEN VIDEKOAT…….” /69ivey/
„31 (dislike) hazaáruló” /Pergel Péter/
„kurva anyát 33 dislikeolonak!” /X Monster/
„Orbán is az (hazaáruló) és egy köcsög bevándorló !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!” /Körmöczi Zsolt/
„akinek nem tetszik a dal az elmehet a bus picsába !!!” /Orovecz Olivér/
„…épp ezért külömbözünk más nemzetektől,mert mink vagyunk a kiválasztott nép” /matyi96/
„szerintem azok hüjék akiknek nem tetszett” /Szlovák Balázs/
„…nemszeretik a politikusok és a tajparaszt barmok éljen magyarorszáááááááágggggg” /joco006/
Hát akkor éljen Magyarország…
- Kitahito