First blood. Az első írás. Azt képzeltem, hogy elkezd dolgozni a drukk az emberben, meg-megremeg a keze a billentyűzet fölött, félreüt, egész sorokat töröl ki, és azon aggodalmaskodik, hogy vaj’ mit fog szólni a nagyérdemű, hol talál belekötni a rosszul fűzött és saját cérnájába gabalyodott szóláncolatba, viszont az igazság az, hogy magamban már réges rég túljutottam ezen a stádiumon. Már azelőtt, hogy alkotói szándékkal tollat ragadtam volna. Szóval ez sem lesz más, mint a korábbi tapasztalatok és papírra vetett gondolatok szükségszerű folytatása. Nos, jázmintea az asztalon, ízületek rendben, meditatív zene elindítva. Minden körülmény adott…kezdjünk hozzá.

Újabb csodálatos Shyamalan mozi. Alig vártuk! Szereplőgárda: Will Smith, a karót nyelt, téglaagyúvá lobotomizált gyilkológép és mintaapa; Will Smith fia, a hihetetlen színészi tehetséggel és arcmimikai repertoárral megáldott, lelkileg megnyomorodott Jaden; Will Smith lánya, akit több visszaemlékezésben is szétkennek az elképesztően veszélyes, egy érzékszervvel rendelkező CGI medvedisznómajmok; Will Smith felesége, akinek az egyetlen említésre méltó jellemvonása, hogy minden létező élethelyzetben egyet tud érteni a férjével, aztán meghal.

Kirándulás apával…

És a kaland: Will Smith és Will Smith fia egy igen okos csillagközi manővert követően lezuhannak az elmúlt ezer évben elhagyatott, Greenpeace utópiává változott Földre. Mivel Will Smith lábából három napon keresztül spriccel a vér, nem tud elmenni a jeladóért, ami csak pár megyényi távolságra van a roncstól, ezért elküldi a fiát, hogy tegye meg a veszélyes utat. Ez az út olyan veszélyes, hogy még a levegőjét sem lehet CSAK ÚGY belélegezni, és ha éjszakára nem bújsz el a föld alá, akkor pillanatok alatt megfagysz, mert… hőingás. Ráadásul az erdő hemzseg a veszélyesebbnél veszélyesebb CGI vadállatoktól. Így Will Smith fia szembekerül egy falkányi gyilkos majommal, gyilkos, de végeredményben jóindulatú griffmadarakkal, és gyilkos, ám mára már kihalt kardfogú tigrisekkel. De ha ez nem lenne elég, Will Smith folyamatosan figyeli a fiát titkos és kevésbé titkos, illogikus helyekre elhelyezett kameráin, drónjain keresztül, és rendszeresen emlékezteti őt, hogy az apját URAMnak kell szólítania. VISZONT! A legveszedelmesebb fenyegetés nem más, mint az a CGI szörnyeteg, amit a történet kedvéért az űrhajóban szállítottak, és természetesen túlélte a bolygóba való becsapódást.

Ám Will Smith fia fel van szerelve az emberiség legmodernebb és leghasználhatóbb eszközével, a mindenféle szúró-vágó fegyverré (és kerti szerszámmá) alakuló fémhengerrel. A fenevad viszont egyetlen érzékszervét, a félelemérzékelő izét kihasználva így is felül tudna kerekedni rajta, ám Will Smith fia egy heveny buddhista megwillágosodás keretében ráébred, hogy nem szabad félnie! Mivel ez az egész ilyen egyszerű, és a való világban is tökéletesen kivitelezhető, Will Smith fia A TŰZHÁNYÓ tetején található, murvával szépen felszórt téren egy epikusnak szánt harc keretében lemészárolja a szörnyet, majd győzedelmesen, “légzéssegítő spray” nélkül visszakocog pár száz kilométert, hogy aztán mindennemű ellátmány nélkül megvárják a faterral a ki tudja mikor érkező mentőcsapatokat. Will Smith fia akkora hős lesz, hogy még az apja is talpra áll tisztelegni előtte, pedig a lábai minden valószínűség szerint elüszkösödtek, és két perc múlva amputálni kell őket. Vagy nem. Mert ő Will Smith. Meg Will Smith fia. Nekik nem kell élelem, víz, oxigén, légzéssegítő inhalátor, vagy vér a működéshez, ezek nélkül is teljesen jól megvannak. Ha azt hitted, hogy nem, hát akkor tényleg totál hülye vagy, és nem értetted meg M. Night művészetét, leülhetsz, egyes!

Ursa… very minor.

Szóval, a történet egy óriási baromság. Az indiai rendező tovább folytatja keresztes hadjáratát a ratyibbnál ratyibb filmek készítésével. Először jött a Jelek, a vízre allergiás idegenekkel. Aztán a Falu, a nagyon elbaltázott utópia. Majd az Esemény, amikor a növények ‘leöngyilkoltatták az embereket. És most a Föld után, a “Will Smith és fia megtanítja, hogy félni rossz dolog”-mozi. A film egy rendkívül willcentrikus willágképet képzel el. Nemcsak Will Smith családja, a közkatonák, de az egész emberiség és a willágegyetem is Will Smith körül forog.

Olyan nincs, hogy Will Smithnek nincs igaza, és ha Will Smith mond valamit, akkor az mindig érdekes, tanulságos, és meglehetősen találó. Ennek ellenére Will Smith egy borzalmas apa, és hasonlóképp borzalmas férj, és ha kicsit többet láttunk volna belőle, akkor megállapíthatnánk, hogy borzalmas emberi lény is. A történet lényegében ezt a tarthatatlan állapotot akarja feloldani, mert az nem lehet, hogy Will Smith valamiben nem a legjobb, és ezt Will Smith is érzi. De annak ellenére, hogy a film központjában ő áll, mégsem ő a főszereplő, hanem a fia. Aki még messze nincs kész egy ekkora szerepre. Ha lett volna egy kutya szerep, akkor azt is Will Smith kutyája játszaná, mert a SMITH CSALÁDBAN MINDENKI SZÍNÉSZ LESZ ÉS KÉSZ! De ez nem működik. A srác nem elég jó ehhez. Közel sem tud annyira színészkedni, hogy egy egész filmet elvigyen a hátán, és emiatt az rohadt vontatott és unalmas lett. Tudom, hogy már tipikus poén, de a kölyök tényleg a játékidő 90%-ban ugyan azt a semleges fejet vágja, teljesen mindegy, hogy szomorú, dühös, fél, fázik, éhes, vagy épp egy injekciós tű áll ki a mellkasából.

Afro-amerikai Frodo Mordorban

A látványvilág szép, biztos nagyon sok időt és pénzt öltek bele, de ha egy szép erdőre vagyok kíváncsi, akkor kimegyek sétálni az erdőbe, ahol talán nem öl meg a hőingás meg az oxigénbőség, ha meg vadállatokra, akkor megnézek egy természetfilmet, vagy elmegyek az állatkertbe. Lehetne azzal érvelni, hogy az utazás a fontos, nem magán a történeten, hanem az életérzésen, vagy az érzelmeken van a hangsúly, de a film itt is megbukik, mert nem elég kidolgozott a mögöttes háttere, amit meg kidolgoztak, az is hülyeség.

Ott van például kézenfekvő ellenpéldaként a 2009-es Út. Két szereplő, haladnak végig egy lepusztult, halott tájon. Annak volt mélysége. Jó, McCarthy nem említhető egy lapon ezzel a kutyaütő kóklerrel. Itt nincs semmi, kong az ürességtől a sztori. És az a baj, hogy nem is nagyon látom, hogy lehetett volna ezt elmélyíteni. Megpróbálhatták volna jobban kidolgozni az apa-fiú kapcsolat problémáját, de akkor nem kellett volna elküldeni a gyereket a dzsungelben kóborolni, hanem találtak volna egy jeladót a hajóban, és mondjuk várniuk kellett volna három napot, míg megérkezik a segítség. Semmi harc, futkározás, szenvedéspornó, csak két karakter, és egy meg nem oldott konfliktus. Persze ehhez komoly forgatókönyv kellene. Meg jó ízlés és rendezői tehetség. Shyamalan egyikkel nem rendelkezik, a másikkal talán nem is rendelkezett. Régebben még reménykedtem, és számítottam tőle valami nívóra, de az utóbbi filmjei után már nincsenek vele kapcsolatban elvárásaim.

2 / 10

- Kitahito

Megosztás