logo

Mértékmegőrző

Kommentár / 2015/12/05 / Szerző: Kitahito

A testrablók viadala

Nyilván valami sátáni sugalmazás hatására, de sok év kihagyás után ismét leültem kicsit a televízió képernyője elé. Hiba volt. Úgy látszik az utóbbi időben nagyon felverte a dudva és muhar a közös udvarunk kövezetét. Iszonyodás. Kultúrsokk. Szekunder szégyenérzet. Hitetlenkedés. Ezek voltak a határkövei az elvileg-szórakozásomnak. Sürgősen gyomlálni kéne.

Testrablók támadása

Csak nemrég volt szerencsém találkozni a Sztárban Sztár című zenés show-műsorral. Épp a harmadik szezon fináléjára futottam be, és tanúja voltam Gáspár László… előadásának. Meg egyébként Tóth Gabrielláénak is. Innen kaptam a motivációt, hogy visszanézzem a korábbi adásokat, és azt kell, hogy mondjam… lehetett volna ez egy jó kis műsor is. Mert az alapötlet, miszerint a résztvevő énekesek más hazai és nemzetközi előadók “bőrébe bújva” eléneklik azok ikonikus dalait, működőképes, és szódával teljesen rendben is lett volna, persze ha eltekintünk attól, hogy az egész koncepció mennyire nélkülöz minden eredetiséget, és mennyire bizarr, hogy a produktummal együtt az alkotót is ellopják. Nem nehéz ezt megtenni, mert a producerek ügyesen elkendőzték a hitványságot a dalok sokszínűségével és azzal, hogy a (kommersz) előadók széles skálájából válogattak. Szóval ha csak ennyi lett volna a műsor, akkor egy vállrándítással el tudtam volna menni mellette, hiszen tudjuk, a műsoridőt ki kell tölteni, és erre a középszerűség mindig is ideális volt. Viszont valaki valamiért kitalálta, hogy ezt a szürke, 12 egy tucat műsort át kell alakítani, és transzvesztita, cross-dressing freakshowt kell belőle gyártani. Nos igen, itt csapta le a biztosítékot az agyam. Szinte láttam a Prófétát mosolyogni a színpad fölött, kalasnyikovval a kezében.

Mi ez a förtelmes ízléstelenség? Ki… és hogy képzelte ezt? Beöltöztetni egy nagydarab, mackós alkatú férfit Bonnie Tylernek, Olivia Newtonnak, meg Donna Summernek? Sajnálom őt is, meg a többieket is, mert senki sem akar magán média-harakirit végezni, és elküldeni a picsába a gyökér producereket, de azért ők is hibásak. A közönség tapsol, hisz ezért fizetik meg őket. Fejenként 5000Ft/nap. Tapsolni. Feláll. Leül. Pisiszünet. Már ha egyáltalán. De az emberek, a nép, az istenadta nép, hát miért nem vonulnak oda a TV2 székház elé fáklyákkal, meg kiegyenesített kaszákkal? Hát ennyire le van rontva az átlagpolgár ízlése, hogy csillogó szemekkel bámulja a női ruhába bújtatott Gáspár Lacit, meg Tóth Gabriellát, akiből meg egy bucifejű ‘rajgyereket faragtak?

„Mindent elolvasol, amit elvárnak, hogy elolvass? Mindig azt gondolod, amit elvárnak, hogy gondolj?”

Rendben van, a csodálat egy dolog, de a közöny… a bezzeg az én időmben, meg az ó idők, ó erkölcsök! – kezdetű felkiáltások, amik aztán a tehetetlenség miatt katatón nemtörődömségbe vagy teljes elzárkózásba fúlnak. Én már kb. 5-6 éve nem nézek TV-t, és így, kívülről látva a tendenciákat, online bele-belenézegetve a felvételekbe rémisztő, hogy egy évtizeden belül is mennyire le tudnak romlani a műsorok. Persze azzal, hogy mellőzöm a televíziót, nem oldok meg semmit. A szomorú valóság attól függetlenül is létezik, hogy eltávolítod tőle a tekintetedet. A saját lelkemet talán megmenthetem, de persze hiába fordul el az ember valamitől, mindig valami felé fordul. Ugyan így, kifelé és befelé tekintve is a két őserőnek a harca zajlik. Rend és entrópia. Lét és nemlét. Megváltás, és a megváltás lehetőségének a hiánya (vagy ha úgy tetszik, a megváltás hazugsága).

És amikor azt látom, hogy 13 kimaszkírozott, nyomorult bohóc énekli a We are the world c. számot, nekem valahogy az egész helyzet az utolsó vacsora ellenpólusának tűnik. Hamis, hazug, és végtelenül cinikus. Mintha kifutott volna a medréből a világ, és a tolerancia nagy, végeláthatatlan áradásában már az abnormalitás lenne az erény. Az ízléstelenség a kifinomultság. Az obszcenitás és frivolság az intim és bensőséges. A közönséges és ordenáré diadala a tartalom és szépség fölött. Megdicsőül a másolat, miközben magához rántja és megrabolja az eredetit. A csorba tükörben látható torz árnykép felkapaszkodik az oltárra. És az emberek tapsolnak. „Befogadjuk miközénk. Egy közülünk, egy közülünk.” Az egészben van valami baljóslatú, végtelenül groteszk, és felfordul a gyomrom, ha csak rágondolok. Mert egy percig se higgyük, hogy ez valóban az egyenlőség, a tisztelet, vagy a tolerancia jegyében történik. Speak, szerinted? „…Business!” Igen! És úgy érzem Magyarország megkezdte Conchita Wurst tömeggyártását. Igazi, Eurovíziós matéria készül!

- Kitahito

Megosztás Megosztás
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése

Előző kritika:

Walking Dead: R...

Következő kritika:

Kisiklottak

Még több Kommentár