Számomra ismeretlen oknál fogva arcpirítóan sokáig nem tudatosult bennem, hogy amikor egy árura azt mondják, hogy leesett a kamionról, az valójában annyit jelent, hogy lopott. Korábban, mikor nem gondoltam bele ebbe a társadalmilag elfogadott, frappáns eufemizmusba, valahogy úgy képzeltem, hogy az államközin szállítják az akármit egy nagy kamionban, de véletlenül nem zárták be jól az ajtaját (előfordul az ilyesmi, nemrég én is elfelejtettem bezárni egy ajtót, erre bejöttek a Jehova tanúi…), és a kötelező érvénnyel jelen lévő autópálya bukkanónál egy raklapnyi mondjuk Ray-Ban napszemüveg egyszerűen lebillen, a sofőr meg nem veszi észre, mert épp el van foglalva azzal, hogy Pamkutya “paródia” videókat nézzen a telefonján. Az piaci árus meg hát éppen arra járt, látta ezt a balesetet, és úgy volt vele, hogy megment pár száz szemüveget, majd töredék áron elpasszolja őket. Persze kicsit furcsa, hogy szinte teljesen újak, de hát a raklap valószínűleg (rak)lapjával ért földet, és a leállósávig csúszott, ahol rögtön fel is rakták egy másik kocsira, így szél sem fújta, eső se verte, és még a matricák is rajta vannak a lencséken. Bosszankodtam is, mert velem nem történik ilyen szerencse, hogy megyek valahová, és egyszer csak meglátok másfél tonnányi Horalky ostyaszeletet (nem mogyorós ízesítésűt, mert az a legrosszabb) az út szélén heverni! Hát az is biztos, hogy nem állnék ki az Örs vezér terére hajnalban, hogy kék IKEA-s szatyorból áruljam őket!

Akárhogy is, volt bennem egyfajta naiv csodálat, hogy ilyen esetek megeshetnek, és emberek csak úgy, mintegy isteni ajándékként hozzájuthatnak egy csomó értékes (vagy ízletes) dologhoz. Gyerekként emlékszem, még mondtam is apámnak, hogy ha egyszer úgy adódik, és találok kamionról leesett cuccokat, akkor gyorsan felhívom, ő meg kanyarodjon oda a munkahelyi furgonnal, valahogy felrakjuk és hazavisszük. Még abba is belementem volna, hogy csalja el az egyik munkatársát, legfeljebb kap ő is pár palack Tokaji aszút, néhány plazmatévét, vagy ami épp akad, csak segítsen a pakolásban. Azt hiszem apámnak annak idején nem volt szíve elmondani, hogy a sokszor rendszerszerű lopást szokták így átcímkézni, mert egyébként túl kompromittáló lenne. De tudod, azok után, hogy a rájössz: nem a Jézuska hozza az ajándékokat, és a Mikulás is egy nagy kövér kamu (amúgy ez csodás művelet, hogy évtizedekre elidegenítsenek valakit az istenhittől, hisz Jézus személye árukapcsolásba kerül egy komoly életeleji traumával és a “nem valós csoda” miatt érzett keserű csalódottsággal), már nem sok varázslat marad a világban, ráadásul azok is nagyjából olyan hitványak, mint a most kitárgyalt csúsztatás.

„Valamely illúzió szétrombolásából még nem lesz igazság, legfeljebb tudatlanságunk fokozódik csupán, “üres terünk” tágul, “sivatagunk” területe gyarapszik.”

Tisztán megmaradt bennem az ártatlanság elvesztésének szörnyű érzése, mikor a világ demisztifikálódott, és ráébredtem (vagy ha úgy tetszik, rátévedtem), hogy minden csak annyi, aminek látszik, és nincs semmiféle nagy mirákulum a háttérben, a dolgok leírhatók a materializmus száraz ok-okozati összefüggéseivel és feltérképezhetők tisztán logikai úton. Persze ez részben a felnőtté válás része, már ha a felnőtté válást azzal definiáljuk, hogy kilúgozunk a létezésből minden szakrális tartalmat, de ebbe most ne menjünk bele. A lényeg, hogy eme illúzióktól megfosztott állapotban a kamionról leesés puszta lehetősége olyan varázslatos volt, hogy még ha nem is tudta betölteni az ajándékot hozó láthatatlan, pufók ember hagyta hiányt, mégis azt érezhettem, hogy még ennek az anyagelvű, tudományosan megmagyarázható, szürke életnek is vannak pontjai, ahol a működés enciklopédiákba vésett szabályai felfeslenek, és a véletlen, entrópia, kvantumbizonytalanság formájában bekúszik a kiismerhetetlenség a valóságba. Már a puszta gondolat is, hogy jól bezárt kamionajtók kinyílhatnak, raklapok eshetnek le, és találhatnak új gazdára, olyan részegítő gyönyörűséggel töltött el, hogy valószínűleg pont emiatt nem is kérdőjeleztem meg a jelenség igazságtartamát. Aztán persze valami banális elszólás vagy egy vásárlás utáni gondolatsorozat nyomán eljutottam a szomorú felismeréshez: ja, itt a lopás tényét akarják elkenni ezzel a hülyeséggel, illetve a rafináltabbja a hamisított gagyiját pozícionálja fel ily módon. Mondanom sem kell, hogy ráébredni erre közel sem olyan fájdalmas, mint elveszíteni az ajándékhozó kis Jézussal kapcsolatos ábrándképedet, de azért megéreztem. Hát akkor mi marad? Minden hazugság és szemfényvesztés?! – kiáltom égre emelt karokkal, miközben térdre esek és teátrálisan összeroppanok a rádöbbenés roppant súlya alatt. Még a végén az is kiderül, hogy a Szerencsejáték Zrt. is cinkelt lapokkal játszik, és valójában csak aljas módon nyerészkednek a szenvedélybetegek, reményvesztettek és ostobák hiszékenységén! Na még csak az kéne! Akkor tényleg nem lenne semmi, amiben hinni lehet. Apropó: tudtátok, hogy az Ötös lottó főnyereménye 1.5 milliárd forint? Wow, az nagyon sok PÉNZ! Ezért aztán érdemes felkelni reggel! Lehet, hogy találok egy raklapnyi nyerő szelvényt, ami leesett egy kamionról!

Viccet félretéve, az illúziók felszámolása után maradt, felszántott és sóval behintett üres teret ki kell tölteni valamivel, hogy a lélek elsivatagosodásának elejét vegyük, és értelmet adjunk a saját nyomorúságos kis életünknek. Valamit a lényed középpontjába kell állítani, és lehetőség szerint nem a Luxor istenét, Elon Musk-ot vagy a facebook like-ok számát. Kell az a meaning a korpusz mögé, mert anélkül látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: por és homou vogymuk, hogy egy klasszikust idézzek. A jelen és jövő generációinak nagy kihívása, hogy így az eszmék és hitrendszerek kollektív, traumatikus felégetése után találjunk valamit, amiért olyan csillogó szemmel tudunk lelkesedni, mint az elődeink, anélkül, hogy tömegsírokba gyilkolnánk egymást úgy, mint… nos, az elődeink. Ezt a műveletet nem csak civilizációs, hanem egyéni szinten is el kell végezni, és lehetőleg azelőtt, mielőtt belehergeljük magunkat és egymást a kultúrharc virtuális lövészárkaiba. Igen, ez rohadt nehéz feladat lesz…

- Kitahito

Megosztás