Leszokni egy függőséget okozó élvezeti cikkről mindig nehéz. Fogcsikorgatással, körömrágással, és falon mászó csecsemőkkel jár. Én egy hete döntöttem úgy, hogy leszámolok a saját démonommal… a fekete halállal, keserű ébresztővel, aromás artériagyilkossal. A kávéval, értelemszerűen. Napi egy-két csészényi kemény narkotikum. Azon túl, hogy a minőségi termékek igen költségesek, egy idő után hozzászokik a szervezet a koffeinhez, és a Tschibo reklám átváltozik a Rekviem egy álomért utolsó negyed órájává. Így hát elhatároztam magam, és absztinenciát fogadtam. Azóta fejfájás gyötör, ingerlékeny vagyok, a nap sem süt melegen, szóval minden rossz, minden nyomor és kínszenvedés. Az órák lassan teltek, míg a figyelem nehezen elterelhető utakon robogott a holnap felé, de most már elmondhatom, hogy túléltem a legrosszabbat, kitisztult belőlem a szer, valamint a szer utáni vágy, és kész vagyok tiszta, megdicsőült emberként visszaintegrálódni a társadalomba.
…vagy nem, az UNALMAS. Ideje rászokni a fűre.

Nem, valószínűleg inkább az alkoholizálás, vagy a masszív dohányzás mellett fogok dönteni. Mert azon túl, hogy legálisan, és ami még fontosabb, profitot termelve (életre hívom a patrióta addikciót) hajthatom magam a nyugdíjkorhatár előtti tüdőrákba vagy májzsugorba, kivívhatom magamnak a környezetem általános megbecsülését. Kulturálisan beágyazott drog, ’tiszteljükbecsüljük. Ne sércsé’ meg, csak egy pohárkával! Ünnepelünk! Megszületett a Jézus? Igyunk! Meghalt? Igyunk megint! Egy Tokaji így neved napján? Vérré váljék benned minden cseppje! Pont most hoztak nagybátyámék egy kis házi páleszt disznóvágásról! Megkóstoljuk? Hé, van tüzed?

Hisz mi lehetne annál sikkesebb, mint egy borostás állú, zord tekintetű férfi, aki egy füstölgő cigaretta és egy pohár tömény szesz fölött merengve nézi a város fényeit. A társadalom minden csatornájából ez az üzenet ömlik ránk: megtanítanak minket, hogy melyik önpusztítás az elfogadott, melyik a menő, és melyik miatt kell rendőrért rohanni. A tüdőrákról, alkoholizmusról, és a családon belüli erőszakról ilyenkor jótékonyan hallgatunk. Tudjuk jól, a marijuanától ugye terrorista, sorozatgyilkos, homoszexuális, vagy a mi még rosszabb, munkanélküli lesz az ember, elpártol tőle a családja és a barátai, és a hatalom is kinyújtja utána gumibotot szorongató kezét. Illegalitás és retorziók. Persze csak a te érdekedben. A drog rossz, értem?!

„Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.”

Felér egy szociális öngyilkossággal, ha valaki kannabisz fogyasztásra adja a fejét, és még ha túl is élné a hihetetlen megrázkódtatást, ahogy lelke ártatlan Mágenheim Julcsiját megrontja egy sötétben megbúvó szodomita kábszeres, a körme alatti halott hámsejtek mennyiségének birtoklásáért börtönben tölthet néhány évtizedet. És egy szava sem lehet, mert a társadalom van annyira könyörületes, hogy ne hozza vissza a halálbüntetést csak az ő kedvéért. Se villamosszék, se halálos injekció, se Dunába való belelövetés, így mosolyogva tűrheti, hogy a sitten az utolsó pedofil is nemi erőszakot kövessen el rajta. Szóval gyerekek, amíg meg nem nyílnak a nemzeti marijuana boltok, tessék derekasan alkoholizálni és dohányozni, a GDP nem termeli meg önmagát, és az új villamosmegállókat is fel kell építeni valamiből!

- Kitahito

Megosztás