Filmkritika / 2020/04/01 / Szerző: Kitahito
Karanténfilmek karantén idejére
Mit tegyen az egyszerű honpolgár, mikor a modern civilizáció épp összeomlani látszik körülötte, de ő mégis unatkozik, és nem tudja mivel elütni a hirtelen rászakadt rengeteg szabadidőt, amire egyébként mindig is vágyott? Kezdjen el önvizsgálatot végezni, ereszkedjen alá a fel sem épített énje romjai közé, hogy végre kitalálja magát, és rájöjjön, hogy mi is az élete értelme? Töltsön több időt a családjával, mélyítse el emberi kapcsolatait, és melegítse fel kihűlt barátságait? Fenét! Íme néhány film, a komfortos apokalipszisért!
Nos. Mivel most dívik az a trend, hogy kultúrával kell segíteni az otthon ‘nemdolgozó, és otthonlevése mártíromságában szenvelgő lakosságnak (arra nem visz rá az erkölcs, hogy Antikrisztus TV-n százszoros áron kufárkodjak kézfertőtlenítővel…), én is adok néhány tippet a tétlenségtől tipródóknak, hogyan is lehetne elbliccelni a családdal vagy önmagaddal való minőségi időtöltést. Tudjuk, a pánikban saját ujjait lerágó honpolgárnak úgy kellenek az apokalipszist kiáltó hírportálok kattintásvadász cikkei, mint egy falat kenyér a fuldoklónak, szóval én maradok a cirkusznál. Nehogy szó érje a ház elejét, hogy nem dobbanok együtt a nagy kollektív önsajnáltatással, miközben tömegesen halnak meg körülöttünk az emberek, de nekünk mégis a heveny bezártság pszichénkre gyakorolt előnytelen hatása a legégetőbb problémánk. Mivel társadalmi szolidaritás a középső nevem, és szívemen viselem feleim minden nyűgét és nyűglődését (igen, még a színes bőrű nőkét is, akiknek a hollywoodi karrierjét derékba töri a világjárvány #bestrong!), összeszedtem pár filmet, hogy legyen mivel vigasztalódni ezekben a nehéz napokban. Mert valljuk be, a több százmilliós villáikban bátran, smink nélkül fotózkodó celebek mérhetetlen altruizmusa az 50 m²-en nyomorgók felé sokat segít a világnak (>egészségügyi dolgozók), de kell még egy kis plusz. Valami hangos, valami nagy felbontású és lehetőleg széles sávú! Túlélni könnyű, de minek, ha közben unatkozol?! Jöjjenek a karanténfilmek karantén idejére!
127 óra:
A film egy híres hegymászó, James Franco szatirikus történetét meséli el, aki annyira rettegett a kórokozóktól, hogy inkább önkéntesen kivonult a társadalomból a hegyek közé. Egy különösen kellemes nyári napon (amikor amúgy is bűn lenne bent maradni) kiszabadul izzadtság- és töltött káposzta szagú lakótelepről, ki a természetbe, túrázni. Mikor megtalálja a legelhagyatottabb helyet, ahol még szexis tinilány se jár, gyorsan be is ékeli a kezét egy méretes kő és a sziklafal közé. A helyzet iróniája, hogy bár James Franco kint van, mégsem tud kijutni, de igazából nem is akar! Ebből aztán nagyon ütős facebook poszt lesz! Kis tavaszi séta a hegyekben, nyaralás helyett, mert lezárták a Margitszigetet!
127 csodálatos órát tölt el a saját társaságában, ami egyeseknek annál is szörnyűbb, mintha a gyerekeik és a házastársuk társaságában kéne ennyi időt eltölteni, de Franco szerint minden frankó, köszöni szépen, jól van. Mondjuk nincs se tévé, se internet, se kanapé, wc papír meg pláne nincs, szóval az egész rettentően kellemetlen, és ha számításba vesszük azt az 50 kilós kavicsot, ami alatt szilánkosra tört a keze, akkor fájdalmas is. Persze friss levegőn van, bőven jut ideje vlogolni, és napi 2-3 órát süt is rá a perzselő déli nap, így nem lehet oka panaszra.
Hé, másoknak meg egy panellakásban kell ülnie egész nap, és sorozatokat nézni a családdal, tehát mindenkinek megvan a maga igen komolyan vehető krízise. Végül a szomjan halás szélén rátalál egy mentőcsapat, levágják a kezét és erőszakkal visszaviszik a városba. Egyébként hazafelé a mentőhelikopteren véletlenül az arcába tüsszentenek, és még meg is bírságolják.
A köd:
Az amerikai kormány átjárót nyitott egy másik dimenzióba, ahol a magas koronavírus koncentráció miatt mindenki groteszk szörnyeteggé változott. Hőseink kénytelenek egy bevásárlóközpontban elbarikádozni magukat, de amikor elfogy az alkoholos kézfertőtlenítő és a wc papír, a csoport nagy része vallási fanatikus lesz, és elkezdenek embereket áldozni a Walmart istennek, hogy küldjön még néhány raklapnyival. A horror-faktort itt az a bizonytalansági tényező adja, hogy végeredményben nem tudhatjuk, érdemes-e kimenni. Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: a pártos honfivér? Vagy ami még fontosabb: milyen menetrend szerint közlekedik ilyenkor a 4-es 6-os villamos? Mert nem az a valódi borzalom, ha bent KELL maradni, mert minden józan számítás azt diktálja, hogy maradj bent. A gyerekek az összes Disney filmet megnézték, és már a vakolatot meg a szüleik arcát rágják unalmukban? Nem, az igazi horror ott kezdődik, ha nincs is miért kimenni. Nem mehetsz le a boltba, ha már eleve a boltban laksz! Ott még kutyát sétáltatni is van elég hely (már ha a kutyádat nem ette meg egy 2 tonnás vírusmutáns). Akkor már tényleg otthon kell maradnod! Elgondolkodtató film, és a csattanó! Hogy a főszereplő pont azelőtt öli meg a családját, mielőtt visszavonnák a kijárási tilalmat! Egyszerűen bravúros.
Pánikszoba:
A történet gerincét annak a szituációnak a drámája adja, hogy három férfi ki akarja csalni Jodie Fostert és Kristen Stewartot egy szobából. A pánikszoba szó itt kettős jelentéssel bír: egyrészt a bent lévő nők pánikolnak, hogy ki akarják vinni őket, másrészt a szoba is pánikol, hogy ki akarják nyitni. Ahogy a sztori halad előre, és a kint lévők győzködik a bent lévőket, hogy érdemes lenne kijönni, a határok egymásba mosódnak, és már nem is olyan egyértelmű, hogy Jodie és Kristen miért akarnak ennyire a szobában maradni. A vírustól való félelmükben, vagy valami más is áll a háttérben?
Olykor már maguk is úgy érzik, jobb lenne távozni, elvégre odakint kifejezetten kellemes idő van, és a férfiak is ideális társaságnak tűnnek egy kora délutáni biciklizéshez, de mégis tartják magukat, hiszen szabálykövető és felelősségteljes állampolgárokként hisznek a vezetőik megkérdőjelezhetetlen bölcsességében, rendíthetetlen rátermettségében. A vírusok már a spájzban vannak, és hőseink nem akarják a rövidtávú örömök érdekében saját és mások egészségét kockára tenni. Az ablakon beszűrődik a játszótéren viháncoló nyugdíjasok és gyerekeiket egymáshoz dörgölő anyukák ricsaja, de ők tartják magukat az előírtakhoz, bár titkon maguk is a mászókát nyalogatnák. A film tetőpontján a trió azzal érvel, hogy mi van akkor, ha a járvány nem is olyan súlyos, mint ahogy a kormány beállítja, és az egész helyzetet csak arra használják fel, hogy politikai tőkét kovácsoljanak maguknak, diszkreditálják az ellenzéki pártokat, és bebetonozzák a saját hatalmukat, miközben szép lassan visszább faragják az általános szabadságjogokat? Szóval a Pánikszoba egy rétegelt, aktualitásokat boncolgató pszichológiai thriller, melynek végén a nézőnek fel kell tennie magának a kérdést: talán a férfiak csak azért akarják kicsalni Jodie Fostert és lányát a szobából, hogy utána ők menjenek be oda?!
Cosmopolis:
Hősünk, Robert Pattinson annyira gazdag, hogy egy jogi kiskapu és néhány vaskos boríték segítségével állandó lakhelyének a limuzinját jegyezteti be, így zavartalanul járhatja a várost, és konyakot kortyolgatva idegesítheti a járókelőket. A kijárási tilalomra fittyet hányva azon igyekszik, hogy találjon magának egy fodrászt, de valami hülyeség (haldokló időseket szállító mentőautók, útlezárások, házak tetejéről leugráló kishivatalnokok, és egy apokaliptikus flashmob) mindig az útját állja, így a játékidő nagy részét az teszi ki, hogy Pattinson David régi Cronenberg filmeket néz, szivarozik, a barátnőjével telefonál, valamint egy új kiterjesztett valóság játékot fejleszt, melyben alacsony jövedelmű emberekre lehet nagy kaliberű fegyverekkel lövöldözni, ráadásul büntetlenül.
Viszont az utolsó 20 percben igencsak felgyorsulnak az események, mikor kiderül, hogy a limuzin törhetetlen ablaka nem is törhetetlen, így hősünket elrabolja és túszul ejti az egyik korábbi alkalmazottja, akit több ezer társával együtt azért kellett elbocsájtani, mert a Pattinson nagyvállalata elektromos autók helyett olyan wc ülőkék gyártására állt át, melyeken van USB-csatlakozó, beépített 16MP-es hd kamera, mesterséges intelligencia, ráadásul csúszásgátló, fűtőszálas, és törhetetlen üvegből készülnek. Egy elhagyott fodrászszalonban emberünk fésületlen fejére olvassák az emberi civilizáció ellen elkövetett összes bűnét, de az nem figyel, mert arról tweetel, hogy valószínűleg egy indie videojáték zárt béta verziójában élünk, aminek réges-rég abbahagyták a fejlesztését, így dühében az emberrabló nullásgépet ragad, és sréhen belenyír Pattinson hajába, akiből előjön az egész napos limuzinban való kocsikázás és henyélés visszafojtott frusztrációja, nyakon szúrja fogvatartóját egy ollóval, majd afeletti elkeseredésében, hogy tönkrement a frizurája, magával is végez.
Ad Astra:
Brad Pitt nyugdíjas édesapja, Tommy Lee Jones még a 2020-as koronavírus járvány idején megőrült, és elhatározta, hogy ő lesz az, aki a kormányrendelet ellenére a legjobban nem marad otthon, hiszen ő a *khm* *khm* Világháborút is *khm* túl… *khm* élte, mit neki valami kis csíra buzi vírus! Akkor se húzott maszkot, amikor mustárgázzal szórták meg a lövészárkokat, akkor se maradt otthon, amikor bombáztak az oroszok, hát nem most fogja elkezdeni! Ezért elutazott a Naprendszer másik felébe, és többé senki sem hallott róla. Ennek hatására 30 évvel később az univerzum valamiért a pusztulás szélére sodródott, így Pitt kénytelen útnak indulni, hogy holdi kalózokkal, űrmajmokkal és az elemi logikával dacolva megkeresse a faterját. Útján segítségére lesz hű társa, Donald Sutherland, aki sajnos röviddel az indulás után szívinfarktust kap. Tommy Lee időközben egy kozmikus LSD trip következtében eggyé vált a világmindenséggel, és ironikus módon önkéntes karanténba vonult az űrhajójában. Amikor megjelenik a fia, hogy megszabadítsa a magányából és áttérítse a szcientológiára, eszébe jut, hogy miért is lépett le annak idején, és öngyilkos lesz.
Engedj be!:
Ebben az allegórikus történetben a készítők megszemélyesítették a COVID-19 vírust, hogy egy “kislány” (Eli) képében maga is részese lehessen a filmnek, melyben egy teljesen hétköznapi svéd általános iskolás srác gondtalan hétköznapjait mutatják be. Az érdekesség itt természetesen az, hogy Eli a vírus-személyekkel kötött ősi megállapodás szerint nem tud bejutni a fiú karantén alá helyezett otthonába, csak akkor, ha behívják. Ám akinek volt szerencséje olvasni az alapul szolgáló könyvet, az nyilván tudja, hogy az adaptáció finoman szólva sem tökéletes.
Kimaradtak ugyanis a sztori helyes értelmezéséhez szükséges pedofil, nemi erőszakot bemutató részek, valamint azok a megrázó jelenetek, amikor Elit az osztálytársai kézfertőtlenítővel átitatott törülközőkkel súlyosan bántalmazzák. Ez elsősorban a svéd jogvédőknek köszönhető, akik az Isztambuli egyezményt kiterjesztették a fiktív, megszemélyesített víruslányra, mint halmozottan veszélyeztetett csoportra, aki ellen még a fiktív erőszak is fokozott jogkövetkezményt von maga után, így a film rendezőjét 384 év börtönbüntetésre ítélték, amit további 210 évvel súlyosbítottak, mert a tárgyaláson több ízben is helytelen névmás használatával szólította meg a magát leszbikus, gendersemleges transznemű személyként definiáló bírót. A svéd igazságszolgáltatás humanizmusának ékes példája, hogy később jó magaviseletért elengedtek egy évet a büntetésből, amit sajnos az elítélt már nem élvezhetett ki, mert nemrég öngyilkosságot követett el úgy, hogy halálra verte magát a börtön koedukált zuhanyzójában. Természetesen a film összes példányát megsemmisítették, így a megtekintése nem lehetséges, és amúgy nem is érdemes…
12 dühős ember:
Történetünk szerint egy kegyetlen és szexista kísérlet során összezárnak 12 nyugdíjas férfit egy kifejezetten rosszul ventilált szobában, akik nem mehetnek ki addig, amíg egyet nem értenek a felvetett, reprezentatív aktuálpolitikai kérdésben (melynek semmi köze a fiatalokhoz). A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a teljes spektrumról válogattak alanyokat, így a film első órája nehezen követhető, kakofóniás ordibálással telik. A két MSZP-s az asztalt csapkodja, azon berzenkedve, hogy ezen a héten is véget ért a demokrácia, és csak úgy menekülhetünk meg a marhavagonoktól, ha a Helm szurdoki panelház falai között kitartunk, míg Szürke Soros megérkezik egy csapat ejnye-bejnyéző brüsszeli könnyűlovas bürokratával. Négy Fideszes társuk eközben kajánul vigyorog, és méltóságosch uraságok módjára pöffeszkednek a kétharmados többségükön, miközben az Uniós pénzből vett szalámis szendvicseiken csámcsognak és maximum hangerőn hallgatják a Karc.fm-et, jelezve, hogy még vitatkozniuk is felesleges, hisz ők vannak többen, tehát igazuk van. Eközben a sarokban egy Párbeszédes kristálygömbje fölé görnyedve magában motyog, és próbálja megjósolni, hogy a szuperpozícióban lévő inkompetens pártvezére ezúttal melyik rivális mellényzsebéből fog felbukkanni.
Nem messze tőle áll Gyurcsány Ferenc kis házi szentélye, mely előtt két DK-s kultista táncol, a házi pálinka sámán-révületében ütnek egy kék hordóra celluxozott Orbán arcképet, szájuk szélén nyálhab ül ki, szemeik fennakadnak, testüket rázza a görcs és a remegés, ahogy facebook kommenteket mantráznak visszafelé. Szertartásuk csodálatos mód sikerrel jár, az oltárkövön etiles lángok gyúlnak, és lelép róla Fletó (bár bizonyos szögből Dobrev Klárának is tűnik…), és elkezd a jelenlévők fülébe 13. havi nyugdíjról és rezsicsökkentésről sugdosni. Ezzel megnyeri magának az utolsó öreget, aki szíve szerint az MSZMP-re szavazna, de így azt támogatja, aki többet ígér. A Fideszesek megijednek, gyorsan átkapcsolnak a Mária rádióra, így Gyurcsány elveszíti a hatalmát, lerészegedik és elájul. A társaság egyik fele börtönbe, a másik fele kórházba vinné, nagy vita alakul ki, de mivel mindannyiuk feje fölött ott lebeg a combnyaktörés Damoklész kardja, a dolog nem eszkalálódik. Végül kiegyeznek abban, hogy vissza kell hozni a sorkatonaságot, mert ezek a mai fiatalok mind egyformák, lopnak csalnak és hazudnak, nem tartják be a járványügyi korlátozásokat, nem tisztelik az idősebbeket, meg úgy eleve semmit, és ami a legrosszabb: a Momentumra, vagy a Puzsérra szavaznak! A záró képsorokban láthatjuk, ahogy valami random latin-amerikai srác megöli az apját.
Cloverfield Lane 10:
Egy autóbalesetet követően Mary Elizabeth Winstead arra ébred, hogy John Goodman bezárta őt és valami random alakot egy földalatti atombunkerbe. Hamar kiderül, hogy nem is szándékozik kiengedni őket, arra hivatkozva, hogy odakint koronavírus járvány tombol. Mivel Mary balliberális twitter hordószónokként elfogadhatatlannak tartja a 4G-s wifi és a Princess pékség hiányát, valamint sérelmezi nemek egyenlőtlen elosztását az óvóhelyen (annak ellenére, hogy Goodman a neve ellenére büszkén vállaltan non-binary nő), és különben az egész vírusmizériát az illiberális Trump kormány hazugságának tartja, amivel elterelik a figyelmet az amúgy nem létező mexikói migrációs krízisről, valamint az egyre növekvő rasszizmusról a fehér bőrű lakossággal szemben, úgy dönt, ideje cselekedni. Megszökik hát, majd a bejárattól két méterre egy csapat koronavírusos migráns megkéseli, és meghal.
Nem férek a bőrödbe:
Egy tinilány (Lindsay Lohan) és a nyugdíjas anyja (Jamie Lee Curtis) testet cserélnek, így kénytelenek megtapasztalni a részleges kijárási tilalmat a másik oldalról is. A Jamie Lee tehát megfiatalodik, kihívóan kezd öltözködni, sminkel, bulizik ahol tud, semmi kedve az iskolában rohadni és azt hallgatni, ahogy a Kádár-rendszerben diplomát szerzett tanárai irodalomtörténetről meg biokémiáról magyaráznak, és ahol két percenként leugatják a fejét, mert eltér az átlagtól. Lindsay pedig, aki egy pillanat alatt négyszer olyan idős lett, mint korábban volt, elkezdi élvezni a kéretlen nyugalmat, lelassít az alapfunkcióit egyre nehézkesebben betölteni képes teste ritmusára, fáradékony és melankolikus lesz, már nem képes és nem is akar lépést tartani az aktualitásokkal, és rövidesen maga is elkezdi kifogásolni azoknak a fiataloknak a vélt vagy valós devianciáját, akikkel nemrég még meghitt baráti viszonyban volt.
Ebből következik a történet konfliktusa, mikor is a vénlány petíciót indít a bulinegyed szigorúbb szabályozásáért, ami ahhoz vezet, hogy kénytelen konfrontálódni az anyjával, aki időközben a suli legnépszerűbb csaja lett. Mindketten túl büszkék ahhoz, hogy visszakozzanak, így a helyzet odáig fajul, hogy utcai zavargások robbannak ki. A rendőrattak elől Lindsay egy sikátorba menekül, megáll, a neszesszerjében matat, az őt üldöző rendőr pedig azt hiszi, az anyuka fegyvert akar rántani, ezért lelövi. A hirtelen beállt döbbent csendben láthatjuk, hogy valójában csak szelfizni szeretett volna, és így is hal meg, telefonnal a kezében, megnyitott fényképezőgép-alkalmazással. A Jamie Lee Curtis testében ragadt Lindsay Lohan elkeseredésében betör a halottasházba, ellopja a hullát, majd otthon fáradtságos munkával kipreparálja azt. Hetekkel később már úgy megy be az iskolába, hogy jelmezként hordja az eredeti teste lenyúzott bőrét. Álcája meglepő módon működik, viszont mivel a bulinegyedet megszüntették, ismét menő dolog lett suliba járni, így újra népszerűtlen lesz…
A sötét 50 árnyalata:
A film egy olyan párhuzamos világban játszódik, ahol a kormány nem hozott intézkedést arra vonatkozólag, hogy a közműveket a járvány ideje alatt a havi számlabefizetés elmulasztása esetén sem lehet kikapcsolni, így a játékidő teljes egésze alatt sötét van, itt-ott szürkés foltokkal, ha a lehúzott redőnyön keresztül beszüremlik egy kis fény. Ilyenkor láthatunk egy darabkányi feneket, húsba belemaró rozskötelet, kidülledt, a karanténban létezés esszenciális horrorától reszkető szemgolyót, vagy egy lecsapni készülő, szögekkel kivert ostort, falra fel-felfröccsenő vért és ondót, de mivel a film eleve fekete-fehér, ezeket nem nagyon lehet megkülönböztetni egymástól. Másfél órányi nyögés és sikoltozás, amit csak a pofonok, recsegő bútorok és háttérben felzokogó kisgyerekek hangja tör meg. Egyes teóriák szerint Nicholas Cage is a szobában tartózkodik, de hogy ez tényleg így van-e, és ha igen, akkor milyen minőségben teszi, arra sajnos nem derül fény. Igen felkavaró alkotás a családon (és lakáson) belüli erőszakról, nem ajánlom mindenkinek, de az elborult, kis költségvetésű művészfilmek szerelmesei mindenképp tegyenek vele egy próbát!
Bosszuállók: Végjáték:
Miután Thanos sikeresen helyrehozta a COVID-19 járványt követő gazdasági recessziót azáltal, hogy felére csökkentette a galaktikus populációt, egy távoli bolygón telepszik le, hogy letehesse végre a társadalommérnökök kozmikus kesztyűjét, és hátralévő életét békés földműveléssel, valamint az idő manipuláló kő lehetőségeinek kihasználatlansága miatti melankólia ízlelgetésével tölthesse. Sajnos azzal nem számolt, hogy a Bosszuállók nevű terrorszervezet egy rosszul megrajzolt feminista karikatúra vezetésével ismét a nyomába ered.
Az immár védtelen és teljességgel ártalmatlan hősünket leteperik, majd hidegvérrel meggyilkolják. Ezután feltalálják az időutazást, és visszamennek a múltba, hogy megakadályozzák a koronavírus járványt, de mint kiderül, pont ők okozzák azáltal, hogy visszamennek az időben, és megpróbálják megakadályozni. Látva, hogy a kór elterjedése elkerülhetetlen, elmennek bocsánatot kérni Thanostól. Aki… nos, nem fogadja jól a hírt, hogy a tisztes világjobbító szándékait olcsó, deus ex machina időutazással húzzák keresztbe. Arra a következtetésre jut, hogy érdemesebb kiirtania mindenkit, így senki nem utazhat majd vissza az időben kirobbantani a pandémiát. Persze így senkit nem lehet majd megmenteni a járványtól, de ez már csak mellékes körülmény. Ezután ismét megölik, visszautaznak a jelenbe, de ekkorra már mindannyian megfertőződtek a vírussal, így akaratlanul, de ismét kirobbantják a járványt, melynek következtében kipusztul az emberiség. A Végjáték igen komoly állásfoglalás az időutazás ellen, saját példájával figyelmeztetve minket, hogy ha koherens és értelmes filmet akarsz készíteni, akkor kerüld el ezt a témát.
Az otthagyottak:
Nicholas Cage kevésbé ismert filmje, melyben egy cinikus, alkoholista buszsofőrt alakít. A történet szerint Isten egyszer csak az összes nyugdíjast felteleportálja a mennyországba. Ezek után a világ lényegében semmit sem változik, eltekintve attól, hogy reggel 7 és 8 óra között több lesz az ülőhely, egészen addig, míg a járatszűkítések miatt még a korábbinál is nagyobb lesz a zsúfoltság. Az eseményeket Nic Cage belső monológjai narrálják, de mivel hősünk nonverbális gondolkodású, így többnyire csak a fülében lévő zúgó hangot halljuk, ami kifejezetten zavaró, hisz jóval hangosabb minden másnál. A filmet M. Night Shyamalan rendezte, így kiderül, hogy Nic Cage allergiás a lisztre, 16-szoros hasadt személyiség, melyből az egyik egy elmegyógyintézetből elszökött bolond nagymama. És amúgy minden, amit eddig láttunk csak egy kísérlet: a történet helyszínéül szolgáló település körül van falazva öntudatra ébredt gyilkos növényekkel, ami elválasztja a poszt-apokaliptikus bolygó rendkívül oxigéndús levegőjében prosperáló békés, középkori civilizációtól.
Éretlenek:
Egy csapatnyi középiskolás elhatározza, hogy egészen 65 éves korukig nem fognak leérettségizni, élvezve a kedvezményes diákbérlet előnyeit addig, míg végül egyáltalán nem kell fizetniük az utazásért. Viccesebbnél viccesebb módokon igyekeznek megbukni, de a fiatalság morális állapota felett éberen őrködő tanáraik mostanra rájöttek a cselszövésre, így mindent elkövetnek, hogy megszabaduljanak tőlük. A helyzet rohamos ütemben súlyosbodik, így az iskola nyugdíj korhatárhoz közeledő igazgatója zseniális tervet eszel ki, és a diákok számításait keresztülhúzandó pártot alapít, melynek fő programpontja a “Fizessenek a nyuggerek, mint bárki más!”.
Eközben a tanulók egyike elutazik Vuhanba, mert meg akar fertőződni koronavírussal. Úgy kalkulál, hogy egy világjárvány miatt be fogják zárni az iskolákat, és be se kell majd járniuk, így többet tudnak majd máshova utazni. Kettejük indirekt párbaja és versenyfutása az idővel az érettségi időszak közeledtével egyre jobban a tetőpontjához közeledik, de már csak a karanténban döbbennek rá szembenállásuk értelmetlenségére: a diákok rájönnek, hogy eleve csak az iskolába utaztak tömegközlekedéssel, ráadásul egyetemistaként a szabad befektetésű diákhitellel nagyobbat kaszálhatnak, és nem kell kiskorúakkal együtt bulizniuk, az igazgatót pedig kikosarazzák a pártjából, majd hatalomra jutnak és járatritkításokat vezetnek be, ami miatt még jobban terjed a járvány. Végül a diákok összefognak, hogy ezúttal átmenjenek a vizsgán, tipikus ’80-as évekbeli zenés montázs során éjt nappallá téve tanulnak, de mivel a tanáraik időközben meghaltak a vírustól, a kormány eltörölte a szóbeliztetést, és a központilag kirendelt vizsgáztatók példátlanul szigorúak, így ismét mindannyian megbuknak.
Ízek, imák, szerelmek:
A film főszereplője Julia Roberts, aki egy tökéletes és boldog házasságban él férjével, példás jólétben tölti napjait, és úgy eleve mindene megvan, amit csak ember kívánhat. Mindez azonban véget ér, mikor egyik nap fenekestül felfordul az élete, és ráébred, hogy minden rossz, elkezd nyafogni, összeomlik, és megrendülten fohászkodni kezd Istenhez, hogy szabadítsa meg ebből a földi pokolból. Ezt követően dobja a férjét, majd lelép, hogy körbeutazza a világot, és megismerje, máshol milyen nyomorult módon élnek az emberek, azt hazudhassa magának, hogy érdekli őt bármi is önmagán kívül, és ettől jobban érezhesse… magát. Először Kongóba látogat, ahol szörnyülködik egy sort a szalmakunyhók puritanizmusán, kesereg, hogy nincs meleg víz és HBO GO, de aztán felülemelkedik a földi hívságokon, és haldokló néger kisgyerekek mellett távolba révedő tekintettel kortyolgat rozébort, elmélkedik az élet múlandóságán, oroszlánra és zsiráfra vadászik, guanót eszik (bár nem tudja), ezért 110%-os bantuvá avatják. Ja, és összejön egy pasival. Majd mikor ezt kb. két hét után megunja, és kipipálta az élményt, dobja a pasit és utazik tovább, ezúttal Iránba, ahol kesereg a nők helyzetén, tevegel a sivatagban és meghallgat egy Korán 30 percben oktatókazettát, megvilágosodik, dzsihádot hirdet és fejez be, majd megköt egy üzletet, ahol 3 nő, 5 vég selyem és 3 zsák datolya gazdát cserél, hitet tesz a kulturális relativizmus mellett, így tiszteletbeli beduinná avanzsál. Ja, és összejön egy pasival.
Majd két hét után megunja ezt az egészet, dobja a pasit és utazik tovább, ezúttal Kínába. Roppantul felháborítja, hogy a Kommunista párt milyen mértékben elnyomja az embereket, meglátogat egy buddhista templomot, megvilágosodik, elmélyed a kínai kultúrában, eszik rizst édes-savanyú csirkével, megnéz két Jackie Chan filmet, és összejön egy pasival, aki elviszi egy katonai felvonulásra, ami miatt hősünk belép a pártba. Megismerkedik az országot háttérből irányító wc ülőke mesterséges intelligenciájával, ami titokban megfertőzi koronavírussal, így amikor végül két hét után megunja az egészet, dobja a pasiját és hazamegy, a reptéren Müller Cecília és az Operatív törzs kommandósai elfogják és karanténba zárják, ahol megvilágosodik, konzervatív lesz és az élete minden hibájáért a zsidókat okolja, letiltják facebookról, törlik a Youtube csatornáját és a Patreonját, majd teljesen váratlanul megint megvilágosodik, keményvonalas feminista lesz, és ír egy önéletrajzi ihletésű könyvet, amiben az élete minden hibájáért a férfiakat okolja, akik végig kihasználták, semmibe vették, és nem engedték neki, hogy az legyen, ami mindig is lenni akart: egy kurva jó feleség!
Hipervándor:
Talán kakukktojásnak tűnhet, de annak ellenére, hogy 2 évvel korábban készült, valójában ez az Ízek, imák, szerelmek szabadon értelmezett feldolgozása, mely csúcsra járatta a klasszikus eredetiben felállított formulát. Itt lefaragunk az élményről minden felesleges sallangot, még magát az utazást is eltöröljük azáltal, hogy a fárasztó és rendkívül időigényes repülés helyett hősünk egyszerűen teleportálhat. Mindezt persze azért, hogy a Julia Robertsből időközben Hayden Christensenné avanzsáló főszereplő kiélvezhesse a valódi, teljes szabadságot. Ízek, imák és szerelmek… ezeket így érdemes. Vigyázz, kész, start! És jön az instant élmény, instant beteljesülés, instant orgazmus! Ha valaki mást állít, az nyilvánvalóan irigy, és csak rontani akarja a fogyasztói komfortodat. Teleportáció!
Mennyi minden jót lehetne tenni egy ilyen elképesztő hatalommal! Mennyi emberen lehetne segíteni! Nos, ilyen gondolatok nem fordulnak meg Hayden fejében, aki leginkább arra használja ezt az érdemtelenül megkapott ajándékot, hogy KFC csirkét zabáljon egy nyugágyon fekve a Sphinx fején, baromkodhasson a Big Ben tetején, és persze csajozhasson, mert kevés dologtól gerjednek be annyira a lányok, mint attól, ha egy pillanat alatt szelfizhetnek veled bármelyik turista látványosság mellett. A romantika kérem az a fél deciliter kórokozóktól fertőzött nyál, amit kedvesed szájába csókolsz! Hayden annyit teleportálgat össze-vissza, hogy tudtán kívül az egész világon elterjeszti a koronavírust, pedig a kormány társadalmi célú hirdetésében megmondták, hogy tessék szobáról szobára teleportálni, és tartsa meg az 1.92m távolságot, amikor materializálódik valakinek a közelében, de beszélhetsz az ilyen Hayden Christensen-féléknek, nem hallgatnak az okos szóra. Szóval az emberiség kipusztul, egyedül hősünk éli túl, akit megtalál egy idegen civilizáció, leklónoz, kis tornyokba helyez a világ különböző pontjain, hogy a túlélők megmaradt csoportjaira vadásszon, miközben az idegenek valamilyen oknál fogva hatalmas szivattyúkkal lopják el a Föld vízkészletét. Szerencsére Morgan Freeman felvilágosítja Haydent a dolgok állásáról, aki ezek után beteleportál az UFO anyahajóba és elpusztítja azt. A történet morális tanulsága, hogy ne egyél KFC csirkét nyugágyon a Sphinx fején.
- Kitahito